A betegség már hazánkban is felütötte fejét, de áldozatokat még nem követelt.
Meglepő sebességgel terjed Oroszországban a nyugat-nílusi vírus, az ország déli, volgográdi területén eddig 116 megbetegedést észleltek, s közülük öten életüket is vesztették. Az egészségügyi hatóságok szerint az esetek száma naponta hat-tízzel nő, s már a szomszédos voronyezsi területén is felütötte fejét a kór. Kétmillió ember lehet érintett a betegség miatt.
A terjedés indoka egyszerű: a két szokatlanul esős hónapot követő hosszú kánikula kedvezett a betegséget terjesztő szúnyogok fejlődésének. A térségben jelenleg hússzor több szúnyog található, mint általában.
A vírus már az előző években is megjelent a környéken, de akkor alacsonyabb volt a megbetegedések száma. Az idei nyáron Görögországban is négyen elhunytak már a fertőzés következtében.
A vírust elsőként Ugandában, a Nyugat-Nílus környékén izolálták 1937-ben, s elnevezése is innen ered. Évekkel később más országokban is kimutatták: 1950-ben Egyiptomban tűnt föl, 1962-ben Franciaországban lovakban okozott járványos megbetegedéseket, 1999-ben pedig már az Egyesült Államokban is felbukkant. Elsődleges gazdái a madarak, sokuknál azonban nem okoz megbetegedéseket, így vándorlásaik során tünetmentesen terjeszthetik azt a kontinensek között.
A vírus Magyarországon is időről időre előfordul, az utóbbi években át is telel - írja a webbeteg.hu. Legnagyobb számban az alföldi megyékben élők közt diagnosztizálták a betegséget, a nemzeti referencia-laboratórium 2003-2007 között évente átlagosan hat betegnél igazolta a vírus kóroki szerepét gyulladásos idegrendszeri megbetegedésekben.
Az idei csapadékos nyár hazánkban is korábban nem látott mennyiségű szúnyogot termelt, s a nyugat-nílusi vírus is megdöntötte az elmúlt évek átlagát. Ahogyan arról júliusban beszámoltunk, nyár közepéig már kilenc embernél azonosították a kórokozót. Tombácz Zsuzsanna, az ÁNTSZ régiós járványügyi osztályvezetője akkor arról számolt be a békés megyei hírportálnak, hogy mivel egyik betegük sem járt külföldön, bizonyíthatóan a szúnyogoktól kapták el a megbetegedést.
A fertőzött személyek 80 százaléka a megfigyelések szerint tünetmentes marad, a tünetekkel járó megbetegedések esetén is többnyire csak láz jelentkezik. A vírus súlyos esetekben agyvelő-, valamint agyhártyagyulladást is okozhat, de elsősorban az időseket, betegeket, és a legyengült immunrendszerű embereket veszélyezteti. Hazánkban a vírus által előidézett idegrendszeri megbetegedésekben eddig még senki sem halt meg.
Hatékony védőoltás még nem létezik a vírus ellen, bár egy 2008-as írás szerint a kutatók már kifejlesztettek egy DNS-alapú oltóanyagot. Egyedisége lenne, hogy a betegség kialakulása után is hatékony terápiás tulajdonsággal bírna. A vakcinát fejlesztők 2008-ban abban bíztak, hogy a laboratóriumi kutatások 2009 végére befejeződhetnek. Ezt követően további három évre lesz szükség a klinikai tesztekig, s a szer engedélyezéséig.
- cikk értékelése /itthon/gyilkos-kort-terjesztenek-a-szunyogok-31467/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 16
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #12
- elxir
- 2010.08.26. - 19:43
Egy kis olvasni való:
http://www.goc.hu/letoltes/erosebb-virus-erosebb-rendorallam.pdf -
- #11
- elxir
- 2010.08.26. - 19:07
Előzmény:
#8 feketebuli
Kedves Feketebuli!
"A permetezőszer állítólag káros az emberi egészségre!
Az agyhártyagyulladás és a lyme-kór az nem!"
El kell keserítselek. Amióta világ a világ mindig voltak betegségek és mégis maradtak emberek. Ezt evolúciónak hívják és nem meghaladható semmilyen formában. Sőt, magunkra ártalmas hosszabb távon a "tudományos" védekezés.
Az ember időlegesen kivonhatja magát ebből a folyamatból, de az mint láthatod a kialakult helyzetünkből durván visszacsap. (kicsit olvass utána, antibiotikum csapdának hívják a jelenséget) Ez vonatkozik a védőoltásokra is, mert a természet nem hagyja magát befolyásolni, legfeljebb "kicsit" durvábban működik majd amíg helyre áll a rend.
-
- #10
- eztkapdki
- 2010.08.26. - 17:35
Már megint ezek a vérszívó ál-szocialisták!
Remélem a küszöbön álló önkormányzati választások
hatásos ellenszernek bizonyul kártékony, hazug és tolvaj fajtájuk és haverjaik ellen.
De jó lesz végre, ha még kevesebb, hitvány ál-szocialista,
körmönfont szót hallunk a médiában az elmúlt 8 év GYALÁZATA UTÁN! -
- #9
- narancsvirág
- 2010.08.26. - 14:41
Előzmény:
#8 feketebuli
Köszönöm az információt.
Az utolsó mondatot el sem olvastam:-))) -
- #8
- feketebuli
- 2010.08.26. - 12:11
Előzmény:
#1 narancsvirág
narancsvirág: "Ezt a pénzt inkább a szúnyogirtásra és a kullancsirtásra kellene fordítani, mert ahogy hallottuk egész nyáron, arra nincs elegendő pénz."
Kullancsirtásban ne reménykedj, az nem pénzhiány, hanem az eu-s szabályok miatt nem történik meg! A permetezőszer állítólag káros az emberi egészségre!
Az agyhártyagyulladás és a lyme-kór az nem!
"Csak hisztériát ne keltsenek mint az előző esetekben." Ez valós, de arányaiban egyelőre nem túl jelentős veszély! Mikor a 2000-es évek elején, 4-5 ember meghalt Kanadában, akkor kidolgozták a védekezést ellene, ami igen hatásos volt:
1. Nem hagytak a ház körül pangó vizet, amiben a szúnyogok szaporodhatnának. A házi vízmedencékbe olyan vegyszert tettek, ami elpusztította a szúnyog lárvákat.
2. A döglött madfarakat összegyűjtötték és fertőzés szempontjából vizsgálták, hogy tudják a west-nile vírussal fertőzött terület kiterjedését.
"A H1N1 és a madárinfluenza miatti pánikkeltésnek sokan bedőltek. A vakcinagyártók meggazdagodtak, az állam pedig kifizetett több millió forintot."
Egyelőre nincs vakcina!
Off topik: Érdekes, hogy az új kormány is egy ismeretlen hátterű off-shore cégtől rendelte meg a H1N1 és hagyományos influenza elleni vakcinákat! De érdekes, most nem számít? És az omninveszt nem is szerepel a kivizsgálandó ügyek között. Lassan a többiek is a fideszhez hordják a nokiás dobozt és elhallnak az ügyek, mint keller elvtárs idejében!
-
- #7
- sumpesz
- 2010.08.26. - 09:30
Kezdődik ! Kezdődik a pánikkeltés majd utána a az eú-i világszervezet figyelmeztet és elindul a vakcina gyártás és a hisztérikus oltások, ki kapjon ingyen ki és mennyit fizessen. Qrvára unalmas már ez a forgatókönyv. A gyógyszeripar folyamatosan gondoskodik profitjáról, megéljük még azt is amikor mesterségesen fognak járványokat okozni, döljön a lé. -
- #6
- marci83
- 2010.08.26. - 09:23
Előzmény:
#1 narancsvirág
Valóban veszélyes lenne a pánikkeltés. 80 százalék mindenféle tünet nélkül átvészeli... -
- #5
- marci83
- 2010.08.26. - 09:19
Előzmény:
#4 rasztoka.katalin
Kedves Katalin, ha a megszokott színvonalra vágysz, elmész az újságoshoz, megveszed a nyomtatott lapot, esetleg előfizetsz rá. Azért, hogy online ingyen elolvashasd, bizony becsúszik néhány olyan hír is, ami növeli a kattintásszámot. Sztem senki sem tartott fegyvert a tarkódhoz, hogy márpedig ezt a cikket kötelező elolvasni...
És ha már színvonalról beszélünk: a főszerkesztőt BORÓKAI Gábornak hívják... -
- #4
- rasztoka.katalin
- 2010.08.26. - 08:55
Nem értem,ez szinvonalas lap,Borókay úr volt a garancia,és marhaságokkal foglkozik.Újabb virusvakcina és rablás -elég már. -
- #3
- juli61
- 2010.08.26. - 08:48
Hová tűntek a természet szúnyogirtói?
Nem hiába lett az év madara a fecskefélék (füsti,-parti - és molnár fecskék). Nagyon kevés tért haza, nagyon megritkult az állomány, fokozottan védetté váltak
Itthon is az Alföldön is, a Balatonnál is sok hiper-modern ház, sőt öko-szállodának mondott valami is sorba veri le a fecskefészkeket, nehogy az a kevés kismadár még szaporodni tudjon! -
- #2
- mirőlbeszélsz
- 2010.08.26. - 08:21
Már a címről azt sejtettem,hogy újabb oltóanyag reklám készül.
Érdekes,hogy ezt az anyagot 3 évig tesztelik majd,mikor tavaly pár hét alatt a piacon volt az oltóanyag.Ráadásul kihangsúlyozva,hogy a kismamák oltsanak először. -
- #1
- narancsvirág
- 2010.08.26. - 08:15
Csak hisztériát ne keltsenek mint az előző esetekben. A H1N1 és a madárinfluenza miatti pánikkeltésnek sokan bedőltek. A vakcinagyártók meggazdagodtak, az állam pedig kifizetett több millió forintot.
Ezt a pénzt inkább a szúnyogirtásra és a kullancsirtásra kellene fordítani, mert ahogy hallottuk egész nyáron, arra nincs elegendő pénz.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Elképesztő számok: Ezért büntethet a NAV
- Időpont
- Ma: 10:01
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
A Ponta-kormány „szolidaritási” adót akar kivetni a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra
- Időpont
- 05.19: 09:37
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile józsefvárosi emléktábláját
- Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
