Gyurcsány kell, Mesterházy nem?

J. A.
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.06.25. - 04:01
Létrehozás:
2010.03.16. - 20:51
2010.03.16. - 20:51
 

Nem hívták meg Mesterházy Attilát a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényére, melyen Gyurcsány Ferenc „Magyarországért, a köztársaságért" címmel tart értékelő előadást.

hirdetés
 

A magát legnagyobb balliberális civil szervezetnek valló Magyar Demokratikus Charta (MDC) pénteki rendezvényén Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök átfogó értékelést fog tartani Magyarország állapotáról, az elmúlt évekről és az ezzel kapcsolatos tennivalókról. A Magyar Demokratikus Charta azért március 19-én tartja ezt a nyilvános rendezvényt, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok hazánk határát.

A „szabadságot veszélyeztető kirekesztés, rasszizmus és erőszak" ellen fellépni kívánó szervezet eseményre való felhívását a Kapcsolat.hu elnevezésű szocialista közösségi portálra is felkerült, ahol az alábbi sorral zárják a programajánlót:  „A rendezvényre a Charta meghívja az MSZP-frakció tagjait, egyéni választókerületi jelöltjeit, valamint az SZDSZ-frakció tagjait is".

Úgy tűnik azonban, a legfontosabb személyt, magát a szocialisták frakcióvezetőjét kihagyták a meghívottak listájából, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter ugyanis a TV2 Mokka című műsorában múlt héten úgy nyilatkozott: azt tartaná jónak, ha a szervezet Mesterházy Attilát is meghívná az eseményre. Arra a kérdésre, hogy az MSZP jelenlegi miniszterelnök-jelöltjének mellőzése keresztbe tesz-e az MSZP-nek, azt válaszolta: „Az idő ezt eldönti".

A kereskedelmi csatornának kedden adott interjújában Mesterházy Attila maga így kommentálta a történteket: valóban nem kapott meghívót, de pénteken amúgy is vidéken fog tartózkodni kampánykörúton. „Ez egy civil szervezet, ők döntik el, kivel kívánnak együttműködni" - mondta el a MDC-ról, és hozzátette, hogy Gyurcsány Ferenc sokat tett a Demokratikus Charta létrejöttéért, így természetes, hogy felkérték.

A szervezet 2008 szeptemberében alakult Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére két hónappal a júliusi Budapest Pride melegfelvonuláson történt atrocitások után és az azokra adott válaszként, és sokak véleménye szerint az ex-kormányfő e lépése a szabad demokrata holdudvar becserkészésére irányult. Fodor Gábor, az SZDSZ akkori elnöke a charta meghirdetésekor például úgy nyilatkozott: „az eset kapcsán nem a választókat kell levadászni, hanem a köztársaság alapértékeit kell megvédeni".

Gyurcsány Ferenc és Mesterházy kapcsolatára vonatkozóan múlt héten láttak napvilágot olyan médiahírek, melyek szerint a két politikus között harc indult azért, ki legyen a frakcióvezető és a pártelnök a következő ciklusban valószínűleg ellenzékbe kényszerülő pártnál.

A Magyar Hírlap azt írta, Gyurcsány pártja sikertelen szereplésében érdekelt, és ha a vártnál nagyobb lesz a szocialisták bukása, vagyis ha a Jobbik megelőzi az MSZP-t, az ex-miniszterelnöké lesz a frakcióvezetői poszt. Ez ellenkező esetben, a Jobbiknál sikeresebb szereplés esetén pedig Mesterházyra szállna, valamint a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének jelentősen megnőnének az esélyei a pártelnöki tisztségre is a következő tisztújító pártkongresszuson.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/gyurcsany-kell-mesterhazy-nem-27923/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
72

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 93 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #93
    1polgár
    2010.03.18. - 14:35
    -És az a nagy gond,
    hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatást kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek! Hát ehhez képest nem az a botrány,
    hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen!
    Mi meg ezt nem merjük kimondani és be vagyunk szarva, hogy azt mondjuk, hogy egyébként, ha hét százalék, akkor tessék fizetni.
    Ne áltassuk itt egymást, ez az igazi botrány! Az az igazi botrány, ahogy a Laci beszél az ő cigány embereinek, annak tized olyan
    jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem! És mióta az anyámnak, ismerik a nevét, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe!
    Nem tudta, hogy mi történt, megjavult az egészségügyi rendszer fiam? Mondom, egy lószart mama! Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet!
    Ez botrány! Ehhez képest, társadalmi értelemben a vizitdíj semmi, az nem botrány, az kényelmetlen politikailag. Meg kifizetni.
    Meg politikailag lehet súlyos következménye, de őszintén szólva, ez a következmény legfeljebb bennünket érint, ha idióták vagyunk.
    A társadalmi következménye az meg mindenkit érint. Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz,
    mert félünk a ránk ható politikai következményektől. De hölgyeim, és uraim! Ez egy pár száz embernek meg a családjának, meg az
    ismerőseinek a problémája, a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni, mert már
    elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni! Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani.-
     
  2. #92
    Omega2010
    2010.03.18. - 09:08

    Előzmény:
    #91 bubkaa
    Ezelőtt az én írásaimat másolod be szóról szóra,most meg a sajátodat duplázod.Nem tudom,hogy mi bajod van,de hidd el nem csekélység.
    Az viszont jó esik,hogy reggel fél hétkor miattam kelsz fel,hogy tudj írni egy üzit.Köszi,de inkább maradok a nőknél.
     
  3. #91
    bubkaa
    2010.03.18. - 06:23

    Előzmény:
    #90 Omega2010
    Na erről beszélek. Érdemben válaszolni nem tudsz,csak a mocskolódás meg, pont úgy mint pufajkás társaidnak. Jól oldalba kell vágni mindenkit , aki nem úgy gondolkodik mint Ti? Szánalmas egy bohóc vagy,de jó érzéssel tölt el az a tudat,hogy ezek már az agóniátok utolsó rángásai. Ennyi volt , végetek van és végre a helyetekre kerültök.
     
  4. #90
    Omega2010
    2010.03.17. - 20:12

    Előzmény:
    #89 bubkaa
    Felakadt a tű,bukta? Akadj már le a lemezről:)
    Régen jól oldalba kellett vágni a lemezjátszót és minden ment jól:)))
     
  5. #89
    bubkaa
    2010.03.17. - 19:58

    Előzmény:
    #81 Omega2010
    Hogy olvassa és okuljon a nép,hogy mekkora pufajkás marhák vannak még mindig.
     
  6. #88
    bubkaa
    2010.03.17. - 19:58

    Előzmény:
    #73 koronaszep
    Tessék itt a példád: 2006 októbere.
     
  7. #87
    bubkaa
    2010.03.17. - 19:57

    Előzmény:
    #81 Omega2010
    zsír,követsd a példáját


    :))))))))))))))))) Ez a követsd milyen nyelven van? :)))))))))))))))))
     
  8. #86
    1polgár
    2010.03.17. - 19:57
    -És az a nagy gond,
    hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatást kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek! Hát ehhez képest nem az a botrány,
    hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen!
    Mi meg ezt nem merjük kimondani és be vagyunk szarva, hogy azt mondjuk, hogy egyébként, ha hét százalék, akkor tessék fizetni.
    Ne áltassuk itt egymást, ez az igazi botrány! Az az igazi botrány, ahogy a Laci beszél az ő cigány embereinek, annak tized olyan
    jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem! És mióta az anyámnak, ismerik a nevét, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe!
    Nem tudta, hogy mi történt, megjavult az egészségügyi rendszer fiam? Mondom, egy lószart mama! Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet!
    Ez botrány! Ehhez képest, társadalmi értelemben a vizitdíj semmi, az nem botrány, az kényelmetlen politikailag. Meg kifizetni.
    Meg politikailag lehet súlyos következménye, de őszintén szólva, ez a következmény legfeljebb bennünket érint, ha idióták vagyunk.
    A társadalmi következménye az meg mindenkit érint. Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz,
    mert félünk a ránk ható politikai következményektől. De hölgyeim, és uraim! Ez egy pár száz embernek meg a családjának, meg az
    ismerőseinek a problémája, a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni, mert már
    elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni! Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani.-
     
  9. #85
    bubkaa
    2010.03.17. - 19:56

    Előzmény:
    #73 koronaszep
    Tessék itt a példád: 2006 októbere.
     
  10. #84
    bubkaa
    2010.03.17. - 19:55

    Előzmény:
    #81 Omega2010
    Hogy olvassa és okuljon a nép,hogy mekkora pufajkás marhák vannak még mindig.
     
  11. #83
    syphax
    2010.03.17. - 18:12

    Előzmény:
    #62 Omega2010
    Nem igazán gondolnám "annak"--mármint "igazság"-okban hemzsegőnek-- se a 34-esét se a 43-asát.Büdös mindkettő! Könyörületből nem hányom le....
    syphax
     
  12. #82
    zsil
    2010.03.17. - 16:44

    Előzmény:
    #81 Omega2010
    "követsd a példáját." ***
    "Követsd" Te, patkány.
     
  13. #81
    Omega2010
    2010.03.17. - 15:42

    Előzmény:
    #69 bubkaa
    Látom minden szavamat még egyszer bevésed a fórumba.Jól teszed,csak így tovább:)))
    zsír,követsd a példáját.
     
  14. #80
    ruszti
    2010.03.17. - 15:30

    Előzmény:
    #78 zsil
    én csak "alkalmazott" vagyok ebben a kérdésben ,tehát
    csak véleményem lehet, ráhatásom a dolgokra nincs !
     
  15. #79
    Mapping
    2010.03.17. - 15:10

    Előzmény:
    #73 koronaszep
    Nem ellenpéldának szántam, hanem de facto az állításodat cáfoltam. De teljesen mindegy mit mondok, jó káderként az elmédben már úgyis elkönyveltél jobboldali kődobálónak és ha 15 évvel ezelőtti történelmi eseményt hozok fel példának, akkor úgyis azt kérdeznéd, hogy miért nem a 21. századi Magyar Köztársaság idejéből hozok ellenpéldát.

    Viszont:
    Miért is ostoba 100 évvel ezelőtti példát felhozni? Magyarázd el légyszíves...de tudod mit előbb gondold végig, hogy ha tömegek mennek az utcára nem tetszésüket kinyílvánítani, akkor azt vajon miért teszik? Ok - okozat? Hm?
     
  16. #78
    zsil
    2010.03.17. - 14:51

    Előzmény:
    #77 ruszti
    Akkor folytasd!
    Irány!
     
  17. #77
    ruszti
    2010.03.17. - 14:46
    majd az idő eldönti mi volt a helyes ,igérgetni bárkinek lehet
    főleg úgy ,hogy annak nincsenek következményei, ha mai
    helyzetet vesszük alapul egy év alatt jelentősen javult az
    ország nemzetközi pénzügyi helyzete,stabilizálódott a
    forint, tehát a kormány most jól végzi a dolgát, tárják fel
    a korrupciós ügyeket, ez az irány helyes ezt kell folytatni !
     
  18. #76
    gyulabacsi
    2010.03.17. - 14:41
    Mesterházy úgy is csak egy báb, igazából gyurcsány irányít a háttérből.
     
  19. #75
    koronaszep
    2010.03.17. - 14:38

    Előzmény:
    #72 odgobe
    Én nem indulok, én nem tudom sem fel, sem le.
    Attól tartok, a közt.elnök úr figyelmét elkerülte, hogy a költészet napját ünnepeljük épp e nap.
    József Attila születésnapját.
     
  20. #74
    odgobe
    2010.03.17. - 14:37

    Előzmény:
    #65 Omega2010
    Gyurcsányi még csak kisdiák?
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 93 db -

Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n

hirdetés

HETILAP

hirdetés