A legismertebb baloldali bloger szerint teljesen egyedül maradtak a demokráciáért vívott harcban.
Gyurcsány Ferenc azt kérte a demokratáktól, a bizonytalanoktól és a csüggedőktől, hogy támogassák a Mesterházy Attila vezette MSZP-t. A volt miniszterelnök pénteken Budapesten, értékelő beszédében úgy vélekedett, hogy a választással a küzdelemnek nem lesz vége.
Gyurcsány Ferenc leszögezte: jobb lett volna, hogy ha nem így lesz, de minden esélye megvan annak, hogy hárompárti legyen a parlament; ezzel a demokratáknak végül egyetlen képviselője lesz a parlamentben, ez pedig az MSZP. Az MSZP lehet a polgárosodás, a parlamentáris demokrácia, a harmadik Magyar Köztársaság utolsó igazi védője és képviselője - vélekedett, hozzátéve: ez rájuk is nagy felelősséget ró, úgy kell politizálniuk, hogy az MSZP a nemzeti progresszió, a demokratikus modernizáció nagy, befogadó pártja lehessen.
A négy évvel ezelőtt az MSZP-re szavazóknak azt üzente: minden okuk megvan arra, hogy ne szégyelljék akkori tettüket, jól döntöttek, amikor baloldalra, a tisztességes, hazafias politikára voksolta, és reménykedtek abban, hogy Magyarország egy jobban élhető hely lesz; az igazság ma is az ő oldalukon áll. Magyarországon 2002 óta "totális politikai háború" folyik, amióta a Fidesz nem volt képes belenyugodni választási vereségébe - vélekedett. Szerinte ez nem demokratikus vetélkedés, hanem "nyílt, uszító politikai háborúskodás", és e politika kárvallottja Magyarország.
A semmihez képest a bármi is hazugság - közölte a politikus arra utalva, hogy a Fidesz eddig semmit nem mondott kormányzati terveiről. Ha a Fidesz ezzel a politikával kormányra kerül, akkor ez a politika, és kormány a "hazugság mocskában születik". A volt kormányfő véleménye szerint ez a magatartás annak az erkölcsnek, hitnek az elárulása, amelyekre hivatkoznak a Fidesz politikusai; a Fidesz vezetőinek politikája ma gyáva és hazug, megtévesztik a jobboldali szavazókat.
A Jobbik szavazóiról szólva Gyurcsány Ferenc azt mondta: el tudja fogadni, hogy Magyarország sokak számára tele van kilátástalansággal, de azt nehezen érti, miként fordulhat bármilyen csalódás uszításba. Közölte: a szélsőségesség és a radikalizmus nem a politikai történelmi mennybe, hanem a pokolba juttatja az országot, akkor is, ha sokan azt gondolják, a hazájukat szolgálják.
A Fidesz legfeljebb a szélsőségesség enyhébb formája - szögezte le Gyurcsány Ferenc. Kifejtette: a demokratikus közép nem mértani fogalom, Orbán Viktor attól nem válik demokratává, hogy a Fidesznél is van szélsőségesebb politikai erő. Nem a Fidesz szavazói, hanem a Fidesz politikája a szélsőséges - közölte.
Véleménye szerint Magyarország az elmúlt húsz évnek a legellentmondásosabb időszakát éli és "összekuszálódtak a dolgok", mert sokan kötöttek rá egy-egy csomót. Elvágni, amolyan gordiuszi csomóként lehetetlen, mert az összecsomósodott szálakat kibogozni hatalmas munka lesz és sokkal több idő, mint szeretnénk - jelentette ki. Miközben Magyarország utóbbi fél évezredének legsikeresebb időszakát éli, az emberek ebből keveset látnak és éreznek - hangsúlyozta.
Úgy látja: ma Magyarország úgy viselkedik, mint egy olyan közösség, egy olyan nemzet, amely csalódott múltjában, bizonytalan a jelenében, és végtelenül türelmetlen jövőjét illetően. Nem lehet nem érzékelni a csalódottság, a bizonytalanság, és a türelmetlenség letaglózó, őrjítő elegyét. Kiemelte, az elmúlt nyolc évben a kormányokat egyetlen komoly törekvés vezérelte: utat akartak nyitni a nyugatos polgárosodásnak.
A szocialista politikus a 2002 és 2006 közötti időszakról azt mondta, egy évtizedes szociális álom látszott megvalósulni, de keserű volt az ébredés, mert a kormányzati ciklus végére világossá vált, hogy ez az álom nem finanszírozható tovább, mert a gazdaság nem tudja kifizetni. Számítása szerint a folyamat 2001-ben indult és 2006-ig a három kormány több mint 1500 milliárd forintot költött el "tisztességes, elfogadható, vitatható, de a többség által szerethető célokra". Mint mondta, ennek fedezetét nem a közös teljesítmény, hanem a hitelek biztosították, felét a Medgyessy-, harmadát az Orbán-, hatodát pedig a Gyurcsány-kormány költötte el.
Ami a matematikában igaz, nem biztos, hogy igaz a politikában - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Hozzátetette: aki egyszer sokat ad, majd visszavesz a végén, az kevesebbet adott, mintha folyamatosan, egyenletesen keveset adott volna, a "jó szándéknak, jóakaratnak nyögés lett a vége". Leszögezte: az eredmények nem vesztek el, az "emberek jobban élnek, mint 2001-ben", még akkor is, ha ennek nincsenek mindig tudatában.
A reformfolyamatról azt mondta: az ország egy része megijedt, és az áldozata lett a Fidesz által gerjesztett politikai háborúskodásnak is. A népszavazási vereség döntő csapást mért a reformpolitikára, az azt követően kirobbant gazdasági válság pedig megpecsételte a kormány sorsát - szögezte le.
Saját szerepével kapcsolatban azt mondta, rosszul mérte fel erőiket, türelmetlen volt, és azt hitte, hogy mindent le fog győzni az igazuk és az akaratuk. Mint mondta: egy év gondolkodási idő után úgy látja, hogy nem vette észre a különbséget a választópolgárok tapintható reformszándéka és hiányos reformképesség között. Nem elegendő sokunk együttes és bármilyen tisztességes reformszándéka, ha a túlnyomó többség nem akar velünk jönni - tette hozzá azzal, hogy elhibázták, amikor azt hitték, hogy a többség támogatásának megszerzése nélkül hittel, akarattal átviszik az országot a "túlsó partra".
A volt miniszterelnök beszédében külön elismerte Bajnai Gordon miniszterelnök és Lendvai Ildikó teljesítményét. Gyurcsány Ferenc "Magyarországért, a köztársaságért!" fordulattal zárta a beszédét, és azzal, hogy ő a nemzeti progresszió útját folytatja és az MSZP-re szavaz. A politikust a több mint egy órás beszéde alatt többször megtapsolta a közönség.
- cikk értékelése /itthon/gyurcsany-orbant-szapulta-majd-elarulta-kire-szavaz-28035/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 45
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #175
- optika
- 2010.03.21. - 23:58
Előzmény:
#169 1polgár
Nem! Beszereznek egy zs. szponzort, aki tele van lóvéval és megveszi a tíz legjobb focistát a világon, aztán megszedi magát a fradin, és lelép a zsozsóval......a dicsőség meg a csapaté, vihetik a sírba... -
- #174
- simaagy
- 2010.03.21. - 21:03
Előzmény:
#173 1polgár
Pitttyuka vagyok...Pitttyuka vagyok...csúcs ez az érrrrrrrrrrzés! -
- #173
- 1polgár
- 2010.03.21. - 20:42
Előzmény:
#170 simaagy
1 darabig biztos,és utána??
Mi csak 1 kis ország vagyunk,tetszik nem tetszik függünk a Világtól,és aztán mi lesz...... -
- #172
- simaagy
- 2010.03.21. - 20:17
Előzmény:
#171 1polgár
Ha ez megtörtént,már bármit mondhat a világ!Be kellene már fejezni azt a gyakorlatot,hogy minden döntésnél az a legfontosabb:mit fog szólni a világ.Az országot magunknak és nem a világnak kell élhetővé tennünk.A világ meg tegye ugyanezt a sajátjával.Egyébként a kapzsiságuk nagyobbannál,hogy sokáig rikácsolnának. -
- #171
- 1polgár
- 2010.03.21. - 20:06
Előzmény:
#170 simaagy
1 darabig biztos,és utána??
Mi csak 1 kis ország vagyunk,tetszik nem tetszik függünk a Világtól,és aztán mi lesz...... -
- #170
- simaagy
- 2010.03.21. - 19:18
Én már akkor is boldog leszek,ha csak egy része teljesül:atetves vörösök eltakarítása. -
- #169
- 1polgár
- 2010.03.21. - 19:01
Előzmény:
#168 jucusapici
Az amit a Jobbik hajtogat,az szerinted megvalósítható,és jó mindenkinek,nincs semmi kétséged....
Szóval ,hogy jobban világos legyen mire gondolok,ha most az FTC-hez jön 1 új edző és azt mondja,holnaptól mindenki 2xannyit fog futni,5x jobb futballista lesz,és 1-2 éven belül megnyerjük a BL-t,szerinted az úgy is lesz,csak azért mert azt mondták??? -
- #168
- jucusapici
- 2010.03.21. - 18:48
Aki ezután a 8 év után még mindig az MSZP-re szavaz, annak vagy nagyon átmosták az agyát, vagy átaludta ezt a két ciklust...
Győzzön a Jobbik! -
- #167
- egypolgar
- 2010.03.21. - 15:38
Előzmény:
#165 Awakened78k
"Igen, maximálisan egyetértek Jézus tanításaival is. "..egyetértesz ???...NOS a kijelentéseidből viszont úgy látszik nem KöVETED Jézus tanitásait, sőt gyakorta a gyűlölet vezérel,, avagy csak a szavaidban????
Kiváncsi lennék mi az alapja - az alábbi általam idézett - "beszólásnak".......
"Persze, hogy hatásos az efféle gyűlölködés, azt bizonyítja a Gyurcsányimádók nyilatkozata a szeánsz után..."
...
"Efféle gyűlölködés"..(Miféle..) segitsen valaki idézzen már fel akár csak egy mondatot (gondolatot) az itt ebben a cikkben tárgyalt Gyurcsány megszólalásból, amiben a gyűlölet akár csak nyomokban is fellehető....
Én ugye idéztem és tömegével tudnék idézni gyűlöletet árasztó jobbos hozzászólásokat amelyek a Gyurcsány év puszta emlitése után felbuzognak...amúgy cikkekből is idézhetnék ilyet meg jobbos emberkék politikusok megszólalásaiból...
ásból
-
- #166
- Awakened78k
- 2010.03.21. - 14:50
Előzmény:
#0 GONDOLKODÓ!
Ezt most honnan idézted?
Saját gondolataid is vannak, vagy csak állandóan más gondolatain gondolkodsz? -
- #165
- Awakened78k
- 2010.03.21. - 14:48
Előzmény:
#164 egypolgar
Igen, maximálisan egyetértek Jézus tanításaival is. Saját életemben az ő tanításait tartom követendő példának, és eszerint igyekszem viszonyulni embertársaimhoz.
Örülök, hogy a "masírozgassál"-ról áttértünk az "evickélj"-re. Lassan eljutunk a sétáig, a kerékpározásig és a tömegközlekedésig is. ;))) -
- #164
- egypolgar
- 2010.03.21. - 12:02
Előzmény:
#154 Awakened78k
és persze Jézus tanitásaival is mélyen egyetértesz...hát evickélj csak igy tovább ha neked ez a kényelmes... -
- #163
- koborkutya
- 2010.03.21. - 09:06
Előzmény:
#0 rozsomak111
Pontosítok: az ügyeket legfeljebb 2-3 éve lehet interneten intézni. Az igaz, hogy 94-95-től indult az igazi internet Magyarországon először, ha jól emlékszem a Compuservvel, ami akkor előbb egy külföldi telefonhívásnak számított...
Nem beszélve arról, hogy hiába van meg a lehetőség az ügyek interneten való intézésére, ha a potenciális igénybe vevők száma alacsony! Etért aztán két párhuzamos rendszert kell fenntartani, ami pedig ugyebár drágább az egynél...
Nem minden párt használja káder - temetőnek az állami intézményeket! Azért, mert az MSZP nagyon ennek, nem kellene általánosítani! És nem azért,mert a Fidesz annyira jó lenne, hanem azért, mert a Fideszhez csatlakozók értékrendjébe ez nem fér bele és nem is igényelnek a párttól ilyen irányú támogatást. (Jó, tudom, ezt bizonyítsam, ha tudom - hát nem tudom, de ez a tapasztalatom) -
- #162
- koborkutya
- 2010.03.21. - 08:59
Előzmény:
#0 GONDOLKODÓ!
"Engedjétek meg, hogy javasoljam felemelkedés kezdő jeleként, társalgási kultúra területén is az emberhez méltó inteligens kommunikációt, hiszen tudjuk, a stílus maga az ember."
Akkor talán második lépésként - mert az elsőt jól láthatóan elhibáztad!!! - szüntesd be a más tollával való ékeskedést!
Folytatásképpen pedig ontsd magadból az önálló és annak is látszó gondolatokat, s ne az igét hintsd! Egy vitafórum nem az igehírdetés helye, hanem ez egészen másról szól, mint ahogy a WC sem a konyha, noha mindkettő kellemes, ha tiszta és kultúrált! -
- #161
- koborkutya
- 2010.03.20. - 22:49
Előzmény:
#149 egypolgar
Problémának tartom az olyan gondolkodást, melyszerint a konzervativizmus "engedi" a változást!
Micsoda duma ez? Mi az, hogy enged, nem enged valamit a konzervativizmus? Agyrém!
Emberek vagyunk, létezünk, dolgozunk, pofázunk, szimpatizálunk eszmékkel, vagy nem, s a külvilág - ha éppen olyanja van, skatulyáz: konzervatív, liberális, baloldali, vagy valami kevert izé, oszt jónapot! A konzervatív ember leszarja az MSZP-t a maga kommunista gyilkosokból álló elődpártjával együtt, a konzervatív soha nem fog szimpatizálni a diktatúrából ejtőernyőzött szerencselovagokkal - ettől konzervatívok!
Leszarjuk, hogy változik-e az MSZP, ellenben, ha változik, az új helyzet lesz, s majd ahhoz alakítjuk álláspontunkat! Addig, amíg ilyen veszély nem fenyeget, konzervatív módon a jól bevált dalt fújjuk. Pld. hót agyatlannak tartom a prófétát, mondhatnám komcsinak is - aki azt hazudja, hogy itt bárki is azt várná a Fidesztől, hogy ha rá szavaznak eljő a kánaán...
Persze, hogy hatásos az efféle gyűlölködés, azt bizonyítja a Gyurcsányimádók nyilatkozata a szeánsz után...
Miért volt olyan érzésem, mintha egy hitgyülis szombat délelőttöt láttam volna a körcsarnokból közvetíteni? -
- #160
- koborkutya
- 2010.03.20. - 22:34
Előzmény:
#148 egypolgar
Nem a megyerendszer a bajok fő forrása, hanem a nép és az állam interakciója között működő hivatalokkal.
Miután az emberek és az állam közötti ügyintézés kérdése rendezetté vált, századára csökkent a bürokrácia és az ügyintézési idő, a megyerendszer és kisebb közigazgatási elemeket az új rendszer maga fogja kikényszeríteni. -
- #159
- koborkutya
- 2010.03.20. - 22:29
Előzmény:
#147 egypolgar
Szerintem, pedig nagyon helyes lenne, ha Orbánék tényleg kőkemény elszámolást rendeznének a rendőrség és a bíróságok munkájába pedig semmilyen üzengetéssel se szóljank bele! Ez a demokrácia minimuma!
Mindenki elhiheti, hogy az embereket nem érdeklik a magasztos eszmék, ha nem lopják meg őket (vagy tényleg nem, vagy csak nem veszik észre), a vezetők pedig hitelesek (tehát a komcsi diktatúra prominensei nem hintik a demokráciáról az igét), akkor az embereknek majdnem mindegy ki áll az ország kormányrúdjánal!
A megyerendszer átalakítása olyan hatalmas pénzbe kerül, ami most ebben a gazdasági helyzetben megvalósíthatatlan!
Fideszéknem nem Bokros farvizén sikerült elevickélni, hanem Bokros (már amennyire ragaszkodsz ehhez a tévhithez és nem Horn-t emlegeted) MINDEN IGYEKEZETE ELLENÉRE sikerült talpra állni.
Ugyanígy vagyunk Bajnaival is: ha év végéik nem dől össze a gazdaság, akkor Bajnai minden igyekezete ellenére állt talpra az ország! Bajnai semmit sem csinált, hanem adminisztratív intézkedésekkel elvett! Sarcot kivetni még egy 14 éves király is tudott... -
- #158
- koborkutya
- 2010.03.20. - 22:15
Előzmény:
#0 GONDOLKODÓ!
Szerintem nem lehet és nem is kell ilyesmit erőltetni. -
- #157
- koborkutya
- 2010.03.20. - 22:03
Előzmény:
#155 Awakened78k
Elkeserítelek: legfeljebb 1 ezrelék lett tisztességesen milliomos, de hajlok inkább arra, hogy Magyarországon SZINTE SENKI NEM LETT TISZTESSÉGESEN milliomos!
Természetesen erre nincsen semmilyen statisztika sem, mint ahogy a 10%-ra sem, de szerintem senki nem tud olyan milliárdost felkutatni, akinek múltjában lenne ott egy ici-pici bibi, pont az a bibi, amelyhez, ha tisztességes lett volna, nem nyúlt volna... -
- #156
- szmolka
- 2010.03.20. - 21:02
Előzmény:
#0 GONDOLKODÓ!
Tisztelt Gondolkodó!
Hát ez a hely nem igazán alkalmas Shakespeare műveinek elemzésére. Ez a hely egy egyfajta dühöngő. Ami pedig az értelmes beszédet illeti, az sajnos szintén nem ennek az oldalnak a sajátja. Gondolok itt a cikkre ami ezt a fórumot is elindította. Gyurcsány Ferenc értelmetlen és elnézést a szóért, idióta beszéde miatt dühöngenek itt az emberek. Persze a hozzászólásokban is vannak provokáló és bántó megjegyzések, amikre a többiek hasonlóképp válaszolnak. Az emberi életnek ez is szerves része. Jó lenne ha az ön által felvetett javaslat érvényesülhetne. Sajnos a mai erkölcstelen, zilált, kifosztott világban csak a korbácsból jut önnek, ha véletlenül, mint most is idetéved. Itt az indulatok az egekig érnek. Itt a hasonló gondolkodásúak szépen beszélnek egymással, az ellenfelek pedig összes szókincsükkel gazdagítják a magyar zsargont.
Nem akarom megsérteni önt, de eltévesztette a házszámot.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Kemény döntés született: Többezer közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Lovagkereszt
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
