Áll a bál: váratlanul jött az Orbán-kormány első botránya

Hoffmann kontra Pokorni

Heti Válasz Online - MTI
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.05.19. - 04:33
Létrehozás:
2010.11.10. - 08:00
2010.11.10. - 08:00
 

December végére véglegesítik a terveket, közölte Hoffmann Rózsa, aki korábban arról beszélt: az anyag csupán a startvonal, s még hosszas egyeztetésre van szükség a végső változat elfogadásáig.

hirdetés
 

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem a sajtón keresztül tárgyalná meg a vitás kérdéseket Pokorni Zoltánnal, aki az államtitkár csapata által kidolgozott felsőoktatási törvény koncepciója kapcsán kemény kritikákat fogalmazott meg. Lázár János frakcióvezető ugyanakkor nem zárná ki a nyilvánosságot a kérdésből.

Pokorni Zoltán, a Fidesz vezető oktatáspolitikusa kedden úgy fogalmazott a KDNP-s politikusnő vitairatáról, hogy a Fidesz azt szeretné, ha a magyar felsőoktatás megújulna, de a felsőoktatási törvény koncepciójában nem látják ennek lehetőségét, a minőség fejlesztését. Pokorni szerint joga van az államtitkárnak, hogy az általa felkért szakértői gárdával dolgozzon, amelybe nem vonják be a Fideszt, a koncepció nyilvánosságra hozatala előtt azonban kérte, hogy konzultáljanak.

"Ez sajnálatos módon nem történt meg" - közölte, és megjegyezte: szükségesnek tartaná, hogy legyen normális párbeszéd a két kormánypárt között.

Pokorni Zoltán szerint hiányzott a két kormánypárt közötti egyeztetés

"Nem a sajtón keresztül üzengetve kell megtárgyalni a most készülő új felsőoktatási törvény koncepcióját"  - mondta Hoffman Rózsa a sajtó képviselői számára tartott budapesti háttérbeszélgetésen, ahol azt is közölte, hogy igyekeznek a felsőoktatási törvény koncepcióját a szakmai testületekkel megvitatni.

Kedden a Magyar Rektori Konferencia tagjai mondhatták el véleményüket - akik szerinte alapvetően elfogadják a koncepciót -, szerdán pedig az Országos Köznevelési Tanács képviselői tehetik meg ugyanezt. A továbbiakban is számos szervezettel tárgyalnak, egyebek mellett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának a képviselőivel is.

Az oktatási államtitkár felhívta a figyelmet arra: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a miniszteri értekezletén jóváhagyta a tervezetet, és "Réthelyi Miklós miniszter személyesen is órákat dolgozott a törvény tervezetén". Hoffman Rózsa elmondta, hogy napi szakmai kapcsolatban van Pokorni Zoltánnal és gyakran találkoznak. Az MTI értesülése szerint az államtitkár jövő hétfőn találkozik Pokorni Zoltánnal, hogy tárgyaljanak a felsőoktatási koncepcióról.

Az MTV kedd reggeli műsorában Pokorni Zoltán az új felsőoktatási törvény vitaanyagáról azt nyilatkozta, hogy az túlságosan korlátozza a diákokat, miközben figyelmen kívül hagyja az európai egyetemek közötti versenyt. A szakpolitikus úgy fogalmazott: nem akarja Hoffmannt támadni, ugyanakkor jelenlegi formájában a tervezet működésképtelen, és azon változtatni kell.

"A vitákat jobb lett volna négyszemközt, szakértői körben tisztázni, de mivel erre nem került sor, kénytelenek vagyunk ezt a nyilvánosság előtt folytatni" - mondta Pokorni, aki egyébként már a Magyar Nemzet keddi számában is bírálta a dokumentumot.

A tegnap napvilágot látott vitaanyag két emelt szintű érettségit ír elő a felvételihez, és meghatározza azt is, hogy a hallgatóknak legfeljebb mennyi idő alatt kell elvégezniük az egyetemet. Pokorni Zoltán úgy véli, hogy ilyen jellegű korlátozások a hetvenes-nyolcvanas években voltak az egyetemeken. A politikus szerint a vitaanyagot egy olyan szakértői kör állította össze, akik arról ábrándoztak, hogy milyen lenne egy "kényelmes felsőoktatás", ahol a diákok nem sokat szólnak bele a dolgok menetébe.

Hoffmann Rózsa hosszas egyeztetést ígér

Hoffmann Rózsa szerint a koncepciót a tervek szerint december végére véglegesítik, januárban terjesztik a kormány elé, s ha ott elfogadják, akkor kezdődik majd a törvény szövegének megalkotása. A kodifikáció során is egyeztetnek majd a szakmai szervezetekkel, tehát összességében két alkalommal lesz lehetőség az egyeztetésre, így a véleményezésre hónapok állnak rendelkezésre - hangsúlyozta, hozzátéve: előreláthatóan áprilisban nyújtják majd be a felsőoktatási törvényt a parlamentnek, s azt az ottani vita után már májusban meg is szavazhatják a honatyák.

"Ebben a politikai családban is vannak adott esetben viták. Ezeket kulturáltan, értelmesen a legjobb megoldás megtalálása érdekében kell lefolytatni. Most is ez zajlik, ez vezérli Pokorni Zoltánt és Hoffmann Rózsát is" - mondta Lázár János kedd este az Inforádió műsorában, mikor a történtekről kérdezték.

A Fidesz frakcióvezetője szerint elkerülhetetlen a nyilvánosság bevonása olyan súlyú kérdéselben, mint a felsőoktatás átalakítása, azonban szerinte ezeknek nem párt-, hanem szakmapolitikai vitáknak kell lenniük.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/hoffmann-kontra-pokorni-33183/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
369

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 126 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #126
    szacsmo
    2010.11.14. - 06:45

    Előzmény:
    #105 kollega
    Lapidáris olcsó LIBGENNY DEMAGÓGIA!! Pfúj!
    szacsmo
     
  2. #125
    szacsmo
    2010.11.14. - 06:42

    Előzmény:
    #102 vadmadár
    Számomra ebben az oktatási problematikában mindenképpen Hoffmann Rózsa az autentikusabb szakember.Mint KÉSZ-es, jól emlékszem még az 1990-es évek elejére, amikor városomban az egyetlen katolikus iskola egyházi kezelésbe történő visszaadásáról tárgyaltunk.P.Z. akkor SZAKSZERVEZETI VEZETŐ volt, és kézzel lábbal küzdött az iskola visszaadása ellen.Sokan erre nem emlékeznek.Persze megváltozhatott az Ő véleménye is, és az Ő véleményváltozása számomra hihető és hiteles! De! Hoffmann Rózsa már akkoriban is PONTOSAN UGYANAZT MONDTA, AMIT MOST MOND! Neki nem volt szüksége "Damaszkuszi Út"-ra, gyökeres fordulatra.
    És mellesleg a magyar felsőoktatás bizonyos minőségi romlása P.Z. minisztersége alatt is folytatódott, azt Ő, Pokorni sem volt képes már akkor sem megállítani.Már ezért is indokolt a Hoffmann féle szemléletváltás! Mert "úgy" a "javítás" a "fölemelés" NEM MEGY! Ezt a praxis bebizonyította.
    szacsmo
     
  3. #124
    vadmadár
    2010.11.12. - 09:39

    Előzmény:
    #119 moby22
    Abban az esetben, ha találsz akár csak egyetlen olyan kistelepülést is ahol minden szülő vagy kocsival rendelkezik, ami mellett ugyebár a munkaideje később kezdődik, tehát maga tudja az iskolába vinni a gyerekét, vagy van rendes iskolabusz rendszer, ahol háztól házig tudják vinni a gyerekeket (és ez a "bagatell összeg" a szállításért nem teszi kifizethetetlenné az óvodai díjat) és mellette minden szülő keres annyit, hogy a "csekély díjazás" a szomszéd idős néninek nem hiányzik a családi kasszából, biztos vagyok benne, hogy ott a szülők nem fognak kardoskodni a kisiskola megtartása mellett.

    De kérlek csak egyetlen egy ilyen települést mondj MAGYARORSZÁGON!!!!!!

    A többi pont akkora marhaság, mintha a magyar síversenyzőkön számonkérnéd, hogy miért nem járnak minden héten edzésre, hiszen ez a svédeknél nem probléma, mert hiszen mindenki vagy saját kocsival megy a hegyre, vagy viszi a csapat a sajátjával. Apróság, hogy nálunk nem csak kocsi, de hó sincs!
     
  4. #123
    vadmadár
    2010.11.12. - 09:28

    Előzmény:
    #117 moby22
    Értem amit írsz, meg is értem, sőt némi tapasztalatom is van benne, mert egyik húgom lassan 20 éve él a németeknél, már német állampolgár is jó ideje, másik húgom a férjével a múlt hónapban költözött haza 3 év portugáliai munka után.

    Azonban azt nem értem, hogy miben mondanak ellen az én általam leírtak annak amit te írtál.

    Most a magyarországi helyzetről folyik a vita és egy itthon állást keresőt sem meg nem nyugtat ha kint más a helyzet, sem fel nem idegesít - ha maradni akar.
    Persze ha el akar menni, az más.
    A munka az munka, értékén kellene végre kezelni - vagyis nem a papírtologatás, telefonálás kellene az etalon legyen.
    Ha megtanítjuk gyerekeinknek milyen a valódi munka (fizikai munka), akkor értékelni fogják, hogy a többi mennyivel "könnyebb", legalábbis fizikailag. Mert a szellemi munkavégzés gyakran kikészítőbb és többet elvesz az életből a stressz.
    Próbálom gyerekeimet úgy nevelni, hogy értékeljék a szerencséjüket amiért könnyen és jól tudnak tanulni, tudatában legyenek, hogy ha ilyen kedvező adottsággal születtek, azt ki is kell használniuk - tanulniuk kell.


    A hsz második felére azonban nem válaszoltál, hogy honnan gondolod, hogy Pokorni verte szét a szakképzést.

     
  5. #122
    Agricola
    2010.11.12. - 08:52
    Ez a helyes hozzáállás: ""Nem a sajtón keresztül üzengetve kell megtárgyalni a most készülő új felsőoktatási törvény koncepcióját"

    Pokorninak fejébe szállt a gőg, azt képzeli magáról, hogy a közoktatás ügyében ő a pápa, akinek minden kinyilatkoztatása szent és sérthetetlen.

    Hagyjon már másokat is szerephez jutni.

    Shakespeare a Szentivánéji Álomban jól jellemezte az akarnok színészt,a ki minden szerepet szeretne megkaparintani:

    "Ide nekem az oroszlánt is!"
     
  6. #121
    bobaba
    2010.11.11. - 22:11

    Előzmény:
    #119 moby22
    Az ovis busz rendszer a budapesti, VII. kerületi Önkormányzatnál is működött mindaddig, míg a rendszerváltozás után pár évvel el nem adta az önkormányzat a Hüvösvölgyi úti, kiváló levegőjű, hatalmas parkkal bíró óvodát.
    Az autóbusz reggel nyolckor vitte a gyerkőcöket az Akácfa-Wesselényi utca sarkáról, és ugyanide hozta vissza őket délután fél ötre. Remekül működött a dolog akkor is, ha egyes szülők időnként nem tudtak fél ötre a gyermekért menni. A szülők megbeszélték egymás között, hogy az elfoglalt napra ki lenne az, aki pár órára ovi után vigyázna a gyermekre.
    Szép időszak volt!
    A Hüvősvölgyi úti óvodának azóta hűlt helye. Az erzsébetvárosi kicsik beszorultak a VII. kerületi házak dzsungelébe.
    !
     
  7. #120
    Kereki
    2010.11.11. - 18:47

    Előzmény:
    #109 AdrienMonk
    Pokorni Horn Gáborral haverkodott, -de lehet hogy ez nem is multidő.
    Együtt szakszervezeteskedtek, de ugy döntöttek inkább politikusok lesznek, mert ott több a lé. Pénzfeldobással döntötték el, hogy ki megy a szadeszbe és ki a fideszbe, hogy legalább egyikük mindig felül legyen, és oltalmat nyujthasson a másiknak.
     
  8. #119
    moby22
    2010.11.11. - 17:58

    Előzmény:
    #107 vadmadár
    A fiamat Ausztriában óvodába is busszal vitték!1995-ben!Szülő mentesen hiszen a buszon nem egy pedofilnak adtuk a gyereket hanem egy barátságos óvónő ült!
    Iskolába is így mennek sok országban.Vagy a szülők viszik a gyerekeket.
    Visszatérve óvoda után a fiamat a szomszéd nyugdijas néni várta akit csekélyen díjaztunk és vigyázott amig munkából hazatértünk.
    Jaj csak ne ilyen "elháritó" lenne a magyar ember.
    Idegbajt kapok amúgy Magyarországon milyen lelkes az" elháritás".
    A takaritónőtől a miniszterig olyan lelkesen háritják a logikus dolgokat.Mint most te is megmagyarázod nekem miért nem lehetne ez.
    Ja a buszos szállitás benne volt az óvodai dijban amit havonta fizettünk.Bagatell összeg.
     
  9. #118
    moby22
    2010.11.11. - 17:48

    Előzmény:
    #115 olvaso6
    olvasó6 talán végig kellett volna gondolnod mit írtam.
    Nem terrorizálni kell a gyereket hanem különválasztani.
    Megoldható.Ha Amerikában a rezervátumban tanulhatnak külön az indián gyerekek akkor ez működne Magyarországon is.De most tényleg azt hiszed hogy csendőr és rettenetes merne egy cigó gyereknek is szólni?Hát gondolom ha gyógyíthatatlan beteg ,és öngyilkossághoz gyáva.
     
  10. #117
    moby22
    2010.11.11. - 17:44

    Előzmény:
    #106 vadmadár
    Már írtam neked ,de megismétlem.
    Magyarországon a piac teljesen eltorzítva "működik".
    Vagyis te csak azt látod ami Magyarországon megyeget.
    Persze a béreket figyelembe véve nem csoda.
    Annyit keresek HETENTE mint egy kezdő orvos HAVONTA!Na akkor szerinted hol a bibi?
    Megírom nem vagyok túlfizetve, de a doktor aki hat évig keményen tanult ,mélyen alul van fizetve.Megalázóan mélyen.
    Nos elvileg elmehetsz az építőiparba segédmunkásnak Magyarországon.Olyan elavult régi technológiával dolgoznak ma is Magyarországon hogy van rá igény.
    Pontosan úgy is van fizetve ,kemény 70 000 ft-ért megszakadhatsz.
    Viszont Ny.Európában nincs ilyen beosztás a technológia,csak szakmunkásokat igényel és azok akik régen a kezükkel dolgoztak ma gépekkel kell ugyanazt a munkát végezni,ami szakértelmet követel mivel rengeteg ember munkáját kiváltja és sokkal többet lehet vele elkésziteni.
    Mellesleg Hollandiában 2 éve hoztak törvényt ,a diplomásnak is el kell vállalni ha a Mc Donaldsban mosogatót vagy pultost keresnek és takaritó céghez is kiközvetithető.
    Nos a fiam hidegburkolónak tanult és semmilyen ösztőndijat nem kapott!
    Akik elvégezték egy sem dolgozik benne hiszen annyiért nem csinálja senki sem.
     
  11. #116
    olvaso6
    2010.11.11. - 17:37

    Előzmény:
    #111 AdrienMonk
    Valóban borzasztóak a könyvek. (Legalábbis a 70-es évek végén azok voltak) A legszebbek azok a példák voltak, mikor volt 3 megoldás, de csak egyet fogadtak el jónak. A gyakorló füzetek anyaga kész rémálom volt. A papírpocsékolásról már nem is beszélek. Kb. 20%-át töltötték ki egész év alatt. (Ez már a csúcs volt.) A cipelni való súlyról már nem is beszélek. Arányosítva kellene cipeltetni a felnőttekkel naponta akkora hátizsákot, aminek a hordására a kicsiket kötelezik.

    Hogy most mi van, nem tudom, remélem megérem az unokám iskolás korát, akkor majd véleményezem az akkori könyveket és tananyagot.
     
  12. #115
    olvaso6
    2010.11.11. - 17:21

    Előzmény:
    #88 moby22
    Igazad van, inkább verje a fiadat az osztály renitens (kb.70%) része, mint a renitenseket a tanár. Egyébként Csendőr és Rettenetes felvetése merőben elméleti, mert nincs annyi lába a tanárnak, ahány gyerekre "rá kellene lépnie". (Ne vedd szó szerint! Ugyanis ezt szoktátok tenni. Nem a fizikai bántalmazásról szól a dolog, hanem arról, hogy aki nem hajlandó INGYEN tanulni, az mehet amerre lát, mert az nem liberalizmus, hogy a bunkók meggátolhatják a tanulni akaró gyerekeket a fejlődésben.)

    Itt lenne az ideje némi fegyelmet megkövetelni úgy a szülőktől, mint a gyerekektől, TÖRVÉNYILEG. Úgy látom, nem csak az egyetemen kellene határt szabni a bukásoknak, hanem az általános iskolában is. Aki 15 éves korára még csak az 5. osztályt tapossa, az rég nem odavaló.
    Kezdetnek nem rossz az, hogy nem kapják meg a családi pótlékot, ha eléri a hiányzás az 50 órát. Második lépés lehetne az, hogy ha zavarja az órát, haza lehetne küldeni egy igazolatlannal súlyosbítva. Ha pedig a szülő ezt meg akarja torolni, akkor jöhet a börtönbüntetés. (Szigorú)

    Azt tartom, csendben mindenki maradhat hülye, ha akar, de másoktól elvenni a tanulás lehetőségét az a legnagyobb lopás! Az idő nem pótolható!
     
  13. #114
    orcaoc
    2010.11.11. - 15:56

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    én csak beirást kaptam. hogy csúnyán irok. ja meg mindennap lekellett irnom 5 mondatot, hogy javuljon a helyesirásom. hát javult is, csak nem ellégé
     
  14. #113
    vadmadár
    2010.11.11. - 15:44

    Előzmény:
    #109 AdrienMonk
    Az szdsz egykor közel állt hozzám is, hiszen az első választáson rájuk szavaztam.
    Most mégis az egyik voltam azok közül, akik nagy megnyugvással látták, ahogy a pártból maradt szörnyetegség végre eltűnt a választási listákról.
     
  15. #112
    AdrienMonk
    2010.11.11. - 11:51
    A PDSZSZ-et alakították talán együtt,vagy mind a ketten ott voltak?lehet rosszul emlékszem??
    Az biztos,hogy '90-en körül Pokorni ott volt,mint ellenzéki szakszervezeti!
    Amúgy természetesen az szdsz közel áll(T)hozzá is.
     
  16. #111
    AdrienMonk
    2010.11.11. - 11:51

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Az max 3.,a feleségem ilyen idős gyerekeket tanít!
    Mondjuk sok hülyeség van a könyvekben,de ezt még nem tanulják,hacsak nem valami extra képzőbe jár!
     
  17. #110
    valattila
    2010.11.11. - 11:50

    Előzmény:
    #104 eichikarl
    Jó sok pénz kell ahhoz az ösztöndíjhoz. Soros úrnak, Joav Blumnak jó sok van. Magyarországnak van még pár telke a cserékhez.
     
  18. #109
    AdrienMonk
    2010.11.11. - 11:38
    A PDSZSZ-et alakították talán együtt,vagy mind a ketten ott voltak?lehet rosszul emlékszem??
    Az biztos,hogy '90-en körül Pokorni ott volt,mint ellenzéki szakszervezeti!
    Amúgy természetesen az szdsz közel áll(T)hozzá is.
     
  19. #108
    vadmadár
    2010.11.11. - 11:07

    Előzmény:
    #103 AdrienMonk
    "de Pokorniról annyit tudok,hogy Magyar Bálint nagy barátja volt???"

    Ezt az infót honnan vetted?

    Ha arra gondolsz, hogy a rendszerváltás után - során- mikor sok későbbi szdsz tag még fidesztag volt, az szdsz még mszmp ellenességével, rendszerváltó pártként mutatta magát, akkor lehetséges.
    Azonban az elmúlt 20 év kicsit másról szólt.
    A Magyar Bálint féle oktatáspolitika egyik legnagyobb ellenzője és bírálója Pokorni volt, nem véletlenül, hiszen ő is volt oktatási miniszter.
    De éppen így a Magyar Bálint féle csapat is folyton bírálta a Pokorni féle elveket.

    Nem úgy mint most, a Hoffmann-Pokorni vitában, ahol egy irányban, egy célba akarnak menni, csak kisebb különbségekkel (a témához képest kicsikkel), hanem elveikben és a gyakorlatukban is teljesen szemben álltak egymással.
     
  20. #107
    vadmadár
    2010.11.11. - 11:00

    Előzmény:
    #85 moby22
    "A Hoffmann asszony meg akkor szerepelt le ,amikor azt mondta erősiteni kell a falusi iskolákat nem baj ha egy tanár hat gyereket tanit ,mert az olyan édi!"

    A falusi iskolák megléte nem azért szükséges mert "édi".
    Csak az általános iskolák alsó tagozatáról van szó, ahol fontosabb, hogy a kisgyermek egyedül is biztonságosan járhasson az iskolába, és nincs szükség még speciális képzésű szaktanárokra.
    Az alsó tagozatos tanítók tartanak meg minden órát, lehet, hogy ez osztályonként egyetlen tanárt jelent, azaz a 4 évfolyamra elég 4 tanító és a napközis tanárok.
    Ha ennél kevesebb gyerek van, akkor nem is kellenek külön osztályok, hiszen néhány fős létszám mellett megoldható a közös képzésük.

    Ebben az esetben azt kell szem előtt tartani, hogy ha a faluból máshová kell a gyereknek mennie iskolába 6 éves korában, azt csak a szülő kíséretével teheti.
    Ha ez a szülő reggel be akar érni, a nagy valószínűség szerint szintén máshol levő munkahelyére, akkor a gyerekét előtte kell iskolába vinnie.
    Ez a 6 órai munkakezdést lehetetlenné teszi, hiszen előtte nem fogad egyetlen iskola sem gyereket, tehát műszakos munkát a szülő nem tud vállalni.

    Ráadásul a gyerek reggel sokkal korábban megy iskolába, délután is meg kell várnia a szülőt, ezért megint későn ér haza.
    A szomszéd településen levő kisiskola sem fog több eszközt, lehetőséget nyújtani alsó tagozatban, ahol inkább a jó pedagógus és a lehető legkisebb osztálylétszám kell a megfelelő tanításhoz.

    Persze meg lehet oldani, ha létrehoznák az iskolabusz rendszert. Akkor viszont minden településről kellene vinni a gyerekeket és hozni is hazafelé.
    Ez talán több pénzbe kerülne az államnak kevesebb haszonnal, mint a kisiskolák megtartása.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 126 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés