Magyarország a világ négy legönfejűbb országa közé tartozik, de ez nem jelenti azt, hogy megfelelő önértékeléssel is bírunk. Az idei Életút Napon 142 tehetséges diák mutatta meg, hogy jó programmal lehetséges javítani a helyzeten.
Magyarországon sokan gondolhatják, hogy bőven elég tehetséggondozó kezdeményezés van, az igazság azonban az, hogy nem jut el a hírük az érintettekhez, így továbbra is nagyon sok a kallódó tehetség az országban. Az idén 5. születésnapját ünneplő Csányi Alapítvány ezen a helyzeten szeretne változtatni.
A Dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója által 2005-ben létrehozott alapítvány egyedülálló módon - az ún. Életút Program keretében - már 10 éves kortól támogatja a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekeket.
Az alapítvány tanulói június 5-én nagyszabású gálaműsor keretében mutatták be tehetségüket és az év közben elért eredményeiket a Millenáris Teátrumban. Az úgynevezett Életút Napon táncelőadással, népi játékokkal, valamint egyéni produkciókkal léptek fel a diákok, vagy éppen kiállítás keretében egész éves projektmunkájukat mutatták be. A projekt munkák között volt, ökoház makett, házi dolgozat Erdély történetéről, a jászok történetéről, vagy akár az egyiptomi szimbólumokról.
Az eseményen a gyerekek családtagjain kívül az Alapítvány mentorai, fejlesztő tanárai, kuratóriumi tagjai és támogatói is részt vettek.
Csányi Sándor a június 5-i ünnepségen örömmel jelentette be, hogy 142 gyerekkel foglalkoznak már a programban, ami első hallásra kevésnek tűnhet, de ezeket a diákokat akár az egyetemig, felnőtt korukig is figyelemmel kísérik.
Az OTP vezérigazgatójának célja, hogy 1000 főre növelje a támogatott diákok számát, mert „abból már nagy eséllyel kiválogatható egy sikeres focicsapatra valót".
A Csányi Alapítvány tanulói az egyéni fejlesztő foglalkozásokon túl, az egészségügyi táborokban a táplálkozással, a sporttal és a szépségápolással kapcsolatos tanácsokat kaptak, a kulturális programokon pedig családjaikkal élhettek át közös élményeket.
Az Alapítvány mentorai rendszeres iskola és családlátogatások során tartják a kapcsolatot az osztályfőnökökkel és a szülőkkel; szerepük nagyon sokrétű: szociális munkásként, pedagógusként, kicsit barátként, kicsit „pszichológusként" egyaránt a gyerekek mellett állnak.
A tehetséggondozás központja minden térségben a Közösségi Ház, amely fontos szerepet tölt be a régiók civil életében is. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács 2008-ban Tehetségponttá nyilvánította a Csányi Alapítvány Közösségi Házait, 2010-ben pedig ugyanezek a házak akkreditált Tehetségpontokká váltak - ez komoly elismerése az itt folyó szakmai munkának.

A Csányi Alapítvány központjai második otthonként szolgálnak a tanulók és családjaik számára, mert a fejlesztő foglalkozások mellett a szabadidős tevékenységek, a klubfoglalkozások és a szülői találkozók is itt zajlanak. A központok Jászberényben, Kaposvárott, Pécsett és Nagybajomban nyitották meg kapuikat.
Csermely Péter professzor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke a június 5-i alakalmon kiemelte, hogy a tehetséggondozást nem lehet elég korán elkezdeni, és az egyik legfontosabb dolog az, hogy több generációra előre kell gondolkodni, ahhoz, hogy sikeres legyen a munka.
Mindehhez azonban különös szakértelem kell, ezért örömmel vette, hogy a szakképzésükre 6000 pedagógus jelentkezett. Mindemellett megemlítette, hogy a www.tehetsegpont.hu oldalon hamarosan működik Magyarország tehetségtérképe, amelyen lehet majd látni a magyar tehetségpontokat, ahol a leginkább kitűnt tehetségű tanulók laknak.
A Tehetségsegítő Tanács elnöke elmondta, hogy Magyarország a világ négy legönfejűbb országa közé tartozik: minket csak Anglia, az Egyesült Államok és Hollandia előz meg, ám ebben a két országban az önfejűség mellett megfelelő önértékeléssel bírnak a lakosok. A hollandok ugyan magukba fordulnak, de együttműködőek. Ami pedig a magyarokat illeti, sajnos mi nem tudunk bízni magunkban és legtöbbször vagy vágyálmokat kergetünk, vagy meg sem próbálunk tenni a javulás érdekében.
Ezért jó a Csányi Alapítvány kezdeményezése a professzor szerint, mivel megfelel három kritériumnak: biztonságot ad, személyes és sokszínű.
Csányi Sándor az Életút Napon büszkén mondta el, hogy nincs lemorzsolódás a gyereknél, aki bekerül az alapítvány programjába az ragaszkodik a társaihoz és a közös munkához.
A Csányi Alapítvány 2010-es tervei között szerepel egy új Közösségi Ház megnyitása Szegeden, ahol körülbelül 30 gyermekkel indul el a két legújabb tehetséggondozó csoport.- cikk értékelése /itthon/hogyan-lehetunk-tehetseggondozo-nagyhatalom-29886/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 10
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #2
- egyanya
- 2010.06.08. - 15:58
A gyermekek támogatásáért minden elismerésem Csányinak! Egyébként Őzgidácska, nálunk is úgy bántak az emberrel, mint a koldussal, ha betévedt az OTP-be. De mióta új vezetője van, hát le a kalappal! Ha már egy ablaknál kettőnél több ügyfél vár, ott a vezető és figyel. A multkor rászólt az ügyintézőre, mert vígan pletykált a barátnőjével....első az ügyfél, munka után a barátnő Nemrég, délidőben jártam bent. Álltam, vártam a sorom, az ügyintéző felállt és elindult, vezető kérdi, hová, hová? Ebédelni, dél van....majd, ha az ügyfél elment.....pozitívum! -
- #1
- őzgidácska
- 2010.06.08. - 13:23
Csányi úr kezdhetné az emberiség javát előmozdító munkásságát avval, hogy az alkalmazottaitól elvárja a kultúrált viselkedést és az ügyfelekkel való emberséges bánásmódot. (Bocs a keserűségért, van rá némi okom.)
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Nem mindennapi változás: Hiánypótló termék került piacra
- Időpont
- Ma: 12:07
-
Bíztatta a színészeket: Ez volt Csurka István utolsó üzenete
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A kormány csak ígérgetett: Igazi botrány van kirobbanóban
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Lépett az ügyészség: Több párt felszámolását is kezdeményezték
- Időpont
- Ma: 09:17
-
Komoly vádak: Mindent cáfol a Fidesz nagyágyúja
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Időpont
- Tegnap: 06:42
-
"Biztatóak", de még mindig recessziósak a közép-kelet-európai ipari jelzőszámok
- Időpont
- 02.02: 12:28
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Letöltendő börtönt kért az ügyész Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 12:26
-
Miénk itt a tér?
- Időpont
- 02.02: 13:32
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
Valóságlecke az Avasról
- Időpont
- Tegnap: 11:40
-
Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
- Időpont
- Tegnap: 08:24
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
Lázár János a közgyűlés jóváhagyásával végzett határidős ügyleteket
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
A szakértő szerint a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Időpont
- Tegnap: 16:06
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
ÁNTSZ: aggasztó eredménnyel zárult az energiaital-fogyasztás hatását vizsgáló elemzés
- Időpont
- Tegnap: 16:40
-
Óriás bolharákot találtak Új-Zélandon
- Időpont
- Tegnap: 13:55
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Súlyos sérültek egy Szentesnél történt balesetben
- Időpont
- Tegnap: 17:46
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
