Magányosan, kórházban töltötte az ünnepeket Horn Gyula

R. Sz.
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.03.24. - 03:18
Létrehozás:
2010.01.06. - 04:00
2010.01.06. - 04:00
 

Pártja nem tett lépéseket annak érdekében, hogy más személy töltse be a de facto évek óta üresen álló képviselői helyet.

hirdetés
 

A karácsonyt és az új évre virradó éjszakát sem tölthette otthonában, szűk családi körben Horn Gyula. A volt kormányfő az ünnepek alatt is a Honvéd kórház szigorúan őrzött, kiemelt részlegén tartózkodott. Horn az intézményen belül egyszemélyes szobában lakik, melyet a nap 24 órájában kamerával figyelnek - ide csak a kórház vezetői, illetve a Hornt kezelő orvosok léphetnek be. Hívatlan látogató aligha zavarhatja meg, mert őr védi a helyiséget.

Erre olykor azért is szükség van, mert a súlyos agyi betegséggel küzdő egykori szocialista pártelnök - bár jó fizikai kondícióban van - néha közli, hogy haza akar menni, és rögtön készülni is kezd az indulásra. Mivel állapota folyamatos felügyeletet igényel, orvosai nem engedik, hogy elhagyja az intézményt. A Bors információi szerint ilyenkor gyakran agresszívan lép fel a személyzettel szemben.

Családja az ünnepek alatt is látogatta a hetvenhét éves politikust az Állami Egészségügyi Központban, ahol két éve fekszik. Állapotában javulás azóta nem állt be: továbbra sem ismeri fel a környezetében lévőket, így családtagjait sem, ám betegségének pontos diagnózisát még a kórház dolgozói közül is csak a beavatottak tudhatják; kórlapjába orvosain kívül senki sem nyerhet betekintést.

Korábban arról lehetett olvasni, hogy magyar helyett szerb nyelven szól látogatóihoz, illetve a kórházi dolgozókhoz, ezért gyakran tolmácsot kell hívni hozzá. (Horn 1963 és 1969 között Belgrádban teljesített külügyi szolgálatot, nagykövetségi titkárként, illetve tanácsosként dolgozott az egykori Jugoszlávia fővárosában.) Füstölési szenvedélye a jelek szerint az évek múltával sem csökkent - úgy tudni: a korábban láncdohányos politikus a mai napig cigaretta után vágyakozik.

Információink szerint családja kérésére sem MSZP-s párttársai, sem a hetvenötödik születésnapján tiszteletüket tevő „civilek" nem látogatják. A hírek szerint az utolsók egyikeként Gyurcsány Ferenc - még kormányfőként - járt bent nála, illetve Szekeres Imre honvédelmi miniszter látogatta meg, aki Horn kórházi elhelyezésében is segédkezett a hozzátartozóknak (az ő minisztériuma alá tartozik a Honvéd Kórház).

A 2006-os parlamenti választásokon a szocialista párt országos listájáról szerzett mandátumát az MSZP tiszteletben tartja: a Németh-kormány egykori külügyminisztere a mai napig országgyűlési képviselő. Pártja - akárcsak frakciótársa, a 2006-ban súlyos autóbalesetet szenvedett Toller László esetében - nem tett lépéseket annak érdekében, hogy más személy töltse be a de facto évek óta üresen álló képviselői helyet. (Toller László cselekvőképtelenné nyilvánítását egy névtelen levélíró kérte a pécsi gyámhivataltól, a bíróság 2009 februárjában helyezte jogerősen gondnokság alá Pécs volt polgármesterét, aki emiatt vesztette el választójogát és parlamenti mandátumát is.)

Horn Gyula 2007-ben, hetvenötödik születésnapján mutatkozott utoljára a nyilvánosság előtt; a Magyar Nemzeti Galériában tiszteletére rendezett ünnepségén megjelent Bereczky Lóránd, a Galéria főigazgatója (korábban az MSZMP KB munkatársa), Kertész Ákos író, Koncz Gábor színész, Mélykuti Ilona műsorvezető, Sas József humorista, a tévés Juszt László és Medgyessy Péter pedig együtt érkezett az eseményre.

A két „sztárvendég" Mihail Gorbacsov, a szovjet kommunista párt volt főtitkára, és Hans-Dietrich Genscher, egykori német külügyminiszter volt; az MSZP részéről - a többi közt - Gyurcsány Ferenc (feleségével, Dobrev Klárával), Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre, Veres János, Molnár Gyula, Simon Gábor, Mandur László, Burány Sándor, Varga László, Vadai Ágnes, Kósáné Kovács Magda, és két másik egykori szocialista elnök, Nyers Rezső és Kovács László vett részt a díszvacsorán.

Horn az ünnepségen meglehetősen zavaros, helyenként Kádár János utolsó beszédére emlékeztető szónoklattal reagált Gorbacsov köszöntőjére, és arra, hogy Sólyom László nem írta alá a Horn kitüntetésére vonatkozó kormányfői felterjesztést. A köztársasági elnöknek csak annyit üzent: „A jó nénikéjét!" Az ünnepelt felhívta a vendégek figyelmét: „Két szót kell realizálni. Stratégiai kooperáció."

A volt miniszterelnök méltatta Gorbacsov politikusi teljesítményét, egyúttal teljesen új megvilágításba helyezve a rendszerváltoztatást is: „Gorbacsov olyan életutat tett meg, amit más senki. Neki köszönhetjük, hogy itt vagyunk, és ilyen viszonyok között élünk. Inkább feladott mindent, hogy megvédje az igazságát. Neki köszönhetjük, hogy Magyarország maga döntött a társadalmi és politikai viszonyairól." Az egyre összefüggéstelenebbé váló beszédnek Gyurcsány Ferenc vetett véget, aki a mikrofonhoz lépve, „Isten áldja Horn Gyulát!" felkiáltással boldog hetvenedik(!) születésnapot kívánt hetvenöt éves elődjének, majd „lesegítette" őt a pulpitusról.
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/horn-toller-gyurcsany-sas-juszt-medgyessy-lendvai-szekeres-vadai-26298/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
73

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 61 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #61
    bocs38
    2010.01.12. - 20:52
    Sokat dumált inkább bezárták, nehogy meggyónja a bűneit.
     
  2. #60
    sashalom
    2010.01.10. - 10:46

    Előzmény:
    #59 Mazarin
    Kedves Mazarin!
    Oké a Jobbik térnyerése, de ne a Fidesz-KDNP kárára, mert most arra megy ki a játék, ha nem vetted volna észre.
    Azután marad a röhögő maszop és minden megy tovább a mi kárunkra!
    Üdv!S.Z.
     
  3. #59
    Mazarin
    2010.01.09. - 22:16
    Horn Gyula miniszterelnök volt, így természetes, hogy sorsának alakulásáról tudósítanak a médiákok.

    A napokban néztem meg az osaarchivumon 1989. dec. 21-i felszólalását a Parlamentben, amellyel Ceausescu rendszerét bírálta. Bátor, világos beszéd volt.

    1956-beli szerepe negatív volt, emiatt 1990 után már nem szabadott volna vezető politikai szerepet vállalnia. Nyugodtabban élt volna, lehet, hogy ma nem lenne itt.

    A Zentaival való párhuzam jogos, nem lehet kettős mércével mérni.

    Szerintem, van lelkiismeret, és lelkiismeretfurdalás is.

    Sajnálom Horny Gyulát, szerintem a családja nem megfelelően viszonyul hozzá.

    Májusban szeretném, ha a Jobbik minél jobb eredményt érne el a parlamenti választásokon.
     
  4. #58
    zetkin
    2010.01.08. - 00:24

    Előzmény:
    #45 Nogen
    Engem is foglakoztat egy kérdés: mitől téma a téma? Az agymosás szabályai szerint attól, hogy tematizálják. Eddig stimmel. Az viszont már kevésbé megnyugtató, hogy sok értelmes ember rácsap a bedobott gumicsontra, s azt rágja, miközben őket más csontok szúrják, más férgek rágják...

    Horn Gyula 1989 előtti bűneire mindig ugyanazt az 1993-1994-ben csupa volt kádárista stréber újságíró által kiemelt 1956-os szerepvállalást emlegetik, ti., hogy karhatalmista volt. A vélelmezett véres tettek cáfolatot nyertek, maradt az üres pufajka. Ám, 1956 november 4-e után a belügyminiszter, aki tényleg vezényelte a megtorlásokat, Biszku Béla volt, aki most is itt él köztünk, jobb egészségben mint Horn Gyula, immár 89-ik évét taposva - s ő, meg tettei sosem kerülnek szóba. Nem téma, nem tematizálja senki. De attól még azok a valóban súlyos témák.

    Ilyen ez a tematizálás...
    Pld. képtelen vagyok megfejteni, hogy a HV-online miért ugrik mindig friss hírt adni Gyurcsány minden blogbejegyzéséről. A politikailag relevánsak esetében ez OK lenne, de minden privát idétlenkedéséről... De valahogy rajta lehet a tematizálandó gumicsontok listáján, s a gépezet (kritikátlanul, differenciálatlanul) működik.

    Vagy amit nem tematizálnak... Itt van ez friss szlovákiai nagy fegyvertény a bomba-dugdosással. Akár valami konspirációs jéghegy csúcsa, akár tényleg ekkora eget verő baromság - jól tükrözi a meciari Ivan Lexa féle SIS-től a mai napig domináns szlovákiai politikai stílust (a vitathatatlan gazdasági sikerek ellenére). Most nem csak mi látunk beléjük, hanem az egész világ..., s döbbenten csámcsognak rajta. Mi nem, mert nincs tematizálva...

    Bezzeg ottani magyar testvéreink keményen kommentálják, lsd. a pozsonyi Új Szó honlapján is. Érdekes elolvasni. És tanúlságos. http://ujszo.com/node/322054/talk#comment-30417

    Egyébként Horn Gyula kapcsán is ajánlok egy olvasmányt: http://pocakosgondok.blogspot.com/2009/11/magyar-kapzsisag-dontotte-le-berlini.html.
    Ugyanazon blogon a Zentai-ügyről is van egy érdekes bejegyzés.

     
  5. #57
    matyominta
    2010.01.07. - 22:13

    Előzmény:
    #53 gabuska
    Csak szólok hogy mi ezt a kort meg sem érjük.Igen is fizessen a vén tetű mert ne a pénzünket eméssze föl.Egy példa mikor adózni kellett az ő korába ő nem fizetett csak havi 4-5000 forintot bezzeg ma a létminimumos is fizet vagy 40.000.Szóval Gyulusunk egy évben fizetett be annyit amit mi egy hónapban.Ja meg van egy másfél milkás nyugdija a vén tetünek.
     
  6. #56
    hunszamar
    2010.01.07. - 21:29

    Előzmény:
    #49 liverpool
    Nyugodjon meg meg fog rohadni, mert aki él az meghal az mind megrohad, mint én vagy maga.
    Ellenben bármennyire utálom Horn Gyulát az utolsó gazembere volt annak a generációnak aki amikor bajban volt az ország nem kezdett el örömtáncot járni, hanem megszorításokkal de egyenesbe rázta az országot, és nem hagyta cserben mint Gyurcsány Ferenc.

    Emlékezzen Gyurcsány Ferencre aki belel lövetett a tömegbe, és amikor kiderült, hogy nem lehet több hitelt felvenni, akkor lemondott.

    Az MSZP egy kiüresedett párt amelynek egyetlen egy szakembere sincs a humán menedzsereken és tornatanárain kívül. Az összes MSZP-s diszkalkusul-- azaz a matematika, a pénzügy díszei. Nem kell többet, rosszabbat képzelni senkiről mint ami.
     
  7. #55
    bela49
    2010.01.07. - 20:55

    Előzmény:
    #50 sashalom
    Nem kell figyelembe venni.
    Kár koptatni miatta a billetyüt!
    Üdv B49.
     
  8. #54
    bela49
    2010.01.07. - 20:53
    Még nem rohadt meg?
    Pufojkában,biztosan tovbb él az ember.(sajnos)
     
  9. #53
    gabuska
    2010.01.07. - 20:21

    Előzmény:
    #52 hipcso
    Nosza rajta! Van köteled? Mert, hogy nem vagy normális, az biztos. Milyen mi pénzünkből??? Mennyit is fizettél be, vagy mennyit fizetett be egy 70 éves ember? Honnan tudod, hogy te milyen állapotban leszel ennyi idősen? Anyádnak is adnál kötelet, ha beteg?????
     
  10. #52
    hipcso
    2010.01.07. - 20:04
    Az még rendben,de a MI pénzünkön-mivel komoly baja nincs ! Kilökni az utcára ,mint a többi bolondot sajnos !Börtön minek ? Kitalálták a kötelet .
     
  11. #51
    sajt90
    2010.01.07. - 18:41
    Most legalább beleszagolhat abba Horn elvtárs, milyen volt azoknak a szegény embereknek, akik az 50-es években az Andrássy úton töltötték az ünnepeket, a szeretteiktől távol! Egyébként kár, hogy ilyen beteg, mert még hosszú börtönévek vártak volna rá, azért a sok szenvedés miatt, amit a magyarsággal tett, a gengszterváltás előtt és után!
     
  12. #50
    sashalom
    2010.01.07. - 13:58

    Előzmény:
    #48 zsil
    Kedves Zsíl!
    Honnan írhat ez a jóember, hogy még egy magyar klaviatúrára sem telik neki?
    Szerinte azért van 10% fölött a munkanélküliség, mert utálunk dolgozni.Ez így is van,de megyünk, ha van hová, mert meg kell élni valamiből,alapbérből!!!
    Üdv!S.Z.
     
  13. #49
    liverpool
    2010.01.07. - 11:45
    Horn gyula rohadjon meg !
     
  14. #48
    zsil
    2010.01.06. - 21:35

    Előzmény:
    #0 sagdiyev
    "mert sem tanulni, sem dolgozni nem akartok. Megy a hoborges es a multba visszanezes, de a "pijjacgazdasagban" dragam ez edes keves"
    ***

    Azért mégis csak tovább látunk a Te fanglidnál és Grétzy popójánál, akárhogyan is irigykedsz!

    Ment volna Neked is, ha tanultál volna, meg szeretnél dolgozni is.
    Az esetedben tévedés azt hinni, hogy majd megjön az eszed, sajnos, messzire ment!
    No, agyő!
     
  15. #47
    zsil
    2010.01.06. - 21:02

    Előzmény:
    #0 sagdiyev
    "Az agyamament Orban 20 eve szoritja a tokeihez a jobboldalt, holott mindenki faradt mar tole. Lass csodat Orbannak koszonhetoen letrejohetett a radikalis militans jobboldal. Remenytelen az egesz!'
    ***

    Okoska!
    Maga már Sztalinéba beragadt!
    A "militáns jobboldal " pedig nem létezik, Kedvesem , 2006. október huszonharmadikán Önök bemutatták, milyen a "militáns" csürhe, sün-alakzatban felfejlődve, Feri által vezényelve, birkák által csőcselékezve!
    Maga meg Grétzy popójából kikandikálva!
     
  16. #46
    Honfitárs
    2010.01.06. - 20:33

    Előzmény:
    #43 Honfitárs
    Nem a STOP-on, vhol máshol?
     
  17. #45
    Nogen
    2010.01.06. - 20:32

    Előzmény:
    #38 Honfitárs
    "Nem tisztem megvédeni Hornt, de pl.-ul ő biztosan nem hagyta volna bezárni az OPNI-t."

    Dehogy nem. Csak az ő regnálása idején még volt sok nagyobb falat az OPNI épületénél, nekik azokra fájt a foguk.

    Egyébként van egy kérdésem azokhoz, akik erkölcstelennek tartják az idős, és beteg Horn bűneinek felemlegetését: Mi a véleményük az Ausztráliában élő idős, és beteg Zentai Károly meghurcolásáról ?
     
  18. #44
    sashalom
    2010.01.06. - 20:01

    Előzmény:
    #41 bela49
    Próféta sajnos nem vagyok, de reménykedni lehet!
    Üdv!S.Z.
     
  19. #43
    Honfitárs
    2010.01.06. - 19:50

    Előzmény:
    #42 miloka
    miloka ! Jól rémlik, hogy a nick-edet a STO.HU-n láttam vmelyik nap? Ott is osztod az eszedet?
     
  20. #42
    miloka
    2010.01.06. - 19:29

    Előzmény:
    #18 balint60
    A beteg ember is csak annyi tiszteletet érdemel, amennyit kiérdemelt aktív élete során!
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 61 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés