Devizahitelesek, panelt felújítók támogatása, befejeződő M0-s - a héten újabb jó hírekkel állt elő a szocialista politikus.
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje újabb szenzációs javaslattal állt elő pénteken, s lassan már tényleg úgy tűnik, hogy naponta születik egy újabb jó hír. Csütörtökön, az ATV olvasóinak adott válaszaiban - mely során megjegyezte, hogy nem szeretne friss közvélemény-kutatási adatokat közzétenni, de jobban áll, mint a hivatalos kutatási adatok - megemlítette, hogy szombatra újabb bejelentéssel készül.
Ez a bejelentés pedig nem más, mint a már korábban a TV2-n is megemlített lehetőség, miszerint megválasztása esetén a főváros átvenné a bajbajutott devizahitelesek tartozásait. „Mi szocialisták nem engedhetjük, hogy budapesti családok tízezrei kerüljenek utcára" - írta csütörtökön a jelölt.
Mára megtudtuk: az „Átmeneti Segítség Programmal" szeretné megakadályozni a krízishelyzetek tömeges kialakulását. Mint azt az MTI-nek elmondta, Budapesten csaknem 400 ezer családot érint lakása devizaalapú hitelezése, s 59 ezer hitelt 90 napnál hosszabb ideje nem tudtak fizetni.
Horváth Csaba szerint a kormány által elrendelt kilakoltatási moratóriumot nem lehet örökké fenntartani, továbbá tényként említette, hogy jelentős gáz-, áram-, illetve távhőemelés is várható. „A fejlesztési minisztérium távhőáremelésről tárgyal, de csak titokban, nem tudunk róla semmit." A politikus azt várta a Fidesztől, hogy az őszi ülésszak első ülésén leteszi az asztalra megoldási javaslatait a devizahitelesek ügyében, de ezt nem tették meg.
„Az elmúlt három hónapban Magyarországon újrakezdődött a gazdasági válság, ezúttal azonban nem a világ másik feléről indult a krízis, hanem az új magyar kormány háza tájáról. A Fidesz dilettantizmusának eredményeit ma már mindenki tapasztalja Magyarországon" - nyilatkozta Horváth.
Az Átmeneti Segítség Program részeként a Fővárosi Önkormányzat költségvetési forrásaiból egy pénzügyi alapot hoznának létre, amelyből néhány hónapos elmaradt törlesztőrészletek kifizetésére lehetne támogatást igényelni, a kilakoltatás elkerülése érdekében. A támogatást a későbbiekben vissza kellene fizetni, s a támogatást csak saját lakhatást biztosító otthonra lehetne igénybe venni egy meghatározott lakásérték alatt. A pénzügyi segítség fejében szakemberekkel kellene együttműködni, s a kiutalható összegnek is lenne felső határa.
A 10 milliárdos alap a főváros rendelkezésre álló forrásaiból, valamint a nem szoros határidőhöz köthető beruházások, felújítások és karbantartások átütemezéséből lenne feltölthető. Javaslatáról már az új közgyűlés első ülésén szavazni akar, addig is egyeztetni kívánja a Bankszövetséggel és más szakmai szervezetekkel.
A Fidesz válaszára sem kellett sokat várni, szerintük Horváth Csabának nyolc éve lett volna érdemi segítséget nyújtani az eladósodott családoknak, vagy legalább figyelmeztetni az embereket a devizahitelek veszélyeire. Németh Szilárd országgyűlési képviselő szombaton úgy nyilatkozott, hogy a világgazdasági válság az „MSZP-SZDSZ-es kontárkormány" miatt kiszolgáltatott, legyengült állapotban érte az országot. A Gyurcsány-, majd Bajnai-kormány sem tett kézzelfogható intézkedéseket a devizahitelesek megsegítéséért, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport foglalkozott először őszintén a problémával.
Kilakoltatási tilalmat léptettek életbe, valamint nyolcpontos indítványcsomagot alkottak a bajbajutottak megsegítésére. Németh Szilárd közleményében azt írta, hogy az előző Fidesz-kormány olyan állami támogatású, devizakockázat nélküli lakáshiteleket hozott létre, amely azonnal beindította az építőipart. Az állami támogatású forinthiteleket 2002 után szüntették meg, s kényszerítették az otthont keresőket devizahitelekbe.
Horváth Csabának nem csak ez volt az egyetlen jó híre a hétre. Csütörtökön a Blikkben ismételten kiállt májusi ötlete, a díjmentes közlekedés mellett. Szerinte az elképzelés 2013-ra kivitelezhető lenne, de erről mindenképpen népszavazást fog kezdeményezni. Szerinte a program alapvetően nem az ingyenes BKV-ról, hanem a korszerűbb, jó minőségű közösségi közlekedésről szól.
Hogy minél többen üljenek BKV-ra, „el lehet gondolkodni azon, hogy radikálisan csökkentsük a közösségi közlekedés árát, akár teljesen díjmentessé téve" - nyilatkozta a lapnak az a Horváth Csaba, aki a Fővárosi Közgyűlés döntése ellenében kiharcolta az állami támogatás fejében a tarifaemelést idén januárban. Az akkor megkötött szerződés eleve elrendeli az évenkénti inflációkövető áremelést, amelyről már tavasszal megállapították, hogy nem hozza be a várt hasznot, mivel csak a közösségi közlekedésről elpártolók, illetve a bliccelők számát növeli.
A szocialista jelölt még múlt pénteken jelentette be, hogy végiglátogatja a fővárosi kerületeket, és a szocialista jelöltekkel együttműködéseket köt. Ennek szellemében újabb ígéretek, jó hírek is születtek. Ferencvárosban a panelrekonstrukció keretében az állami programokhoz csatlakozva a főváros átvállalja az érintett lakókra eső 20 százalékos önrészt. Ez évi 150 lakás felújításához nyújt majd segítséget Horváth szerint.
A panelprogram szerepelt óbudai kampányában is: évente két, az önkormányzat pályázati rendszerében kiválasztott épület esetében a lakókra jutó önrész 50 százalékát a főváros átvállalná. Megemlítette, azt is, hogy megoldást kell találni a közlekedési problémák megoldására. Jó hír az óbudaiaknak: ha megválasztják Horváth Csabát, mindent el fog követni, hogy befejeződjön az M0-s építése.- cikk értékelése /itthon/horvath-csaba-ez-a-hir-lesz-a-vegso-31936/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 38
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #158
- kankangyal
- 2010.09.21. - 15:44
Én tudom, hogy nehéz jó jelöltet találni, de azért van némi limit. Ennél nagyobb hülyét nem tudott volna találni az MSZP, az biztos. -
- #157
- Lenyeglato
- 2010.09.21. - 07:52
"Mindig jótanácsot sziszegnek
S még ifjú hülye akad ezeknek" József Attila 1926! -
- #156
- august2
- 2010.09.21. - 07:10
Előzmény:
#152 egypolgar
A Valutaalap nem követel semmit - csak érdekelt abban hogy az adósa a hitelt vissza tudja fizetni és fizesse is vissza. Lehet hogy régebben voltak "kérései " is.
-------------
Igen, például a 13. havi nyugdíj megszüntetése, és ezt az IMF "kérést" Bajnai úr készségesen teljesítette.
Majd kérésre újabb összegeket vontak ki például az egészségügyből, és szinte mindenhonnan, mindezt elnevezte kedves kormányod "reformnak". -
- #154
- egypolgar
- 2010.09.21. - 06:00
Előzmény:
#153 egypolgar
AZAZ ORBÁNÉKNAK egy takarékos költségvetést kell csinálni és REFORMOKAT lassan REFORMOK NÉLKÜL NEM MEGY persze ezeket sem kell REFORMNAK nevezni mert ORBÁNÉK beégették az emberek AGYÁBA hogy a REFORM az is egy LIBERÁLBOLSEVIK trükk tehát lehet NEMZETI ésszerűsítésnek nevezni....(racionalizálásnak sem szabad nevezni mert még néhányan élhetnek azok közül akiket ez érintett a RÁKOSI korszakban és hiába becézte a pesti szleng racizásnak azért az sima kirúgást jelentett tömegméretekben) -
- #153
- egypolgar
- 2010.09.21. - 05:56
Előzmény:
#152 egypolgar
A bankadó ilyen formában ilyen mértékben és ha ilyen célra a költségvetésen ütött rések betömésére szolgál akkor azt hiába hintik a nép elé mint a CSAK bankárokat végre sanyargató lépést az egyrészt nem jó lépés másrészt tulajdonképpen megszorítás ÉS ADÓEMELÉS ..lassan mondom HOGY a NÉÉÉP IS ÉRTSE A BANKAAADÓÓÓ az egy ÚJ ADDÓÓÓ AZAZ a BANKADDDÓÓÓ aAAAZ NEEEM ADÓÓÓCSÖÖKKKEEENTTÉÉÉS hanem ADÓÓÓEEEMMEEELLÉÉÉÉS.... -
- #152
- egypolgar
- 2010.09.21. - 05:52
Előzmény:
#150 august2
A Valutaalap nem követel semmit - csak érdekelt abban hogy az adósa a hitelt vissza tudja fizetni és fizesse is vissza. Lehet hogy régebben voltak "kérései " is. Megelégszik azzal ha egy kormány hizeles pénzügyi-, gazdaság tervvel megalapozott költségvetéssel áll elő, például olyannal amely fenntartható pályát éspedig javuló pályát valószínűsít - az államháztartási hiány kordában-tartása anélkül is érdekünk hogy a valutaalap is és az EU is ezt "javasolja" mert enélkül és REFORMOK nélkül a fenntarthatóság "nem biztosítható". -
- #151
- micream
- 2010.09.21. - 03:49
talán itt
Papcsák nem először kerül kínos helyzetbe. Mint arról beszámoltunk, egy kórház felügyelőtanácsában betöltött tagsága után, munkavégzés nélkül vett fel 4,5 millió forintot. Papcsákot a fővárosi közgyűlés delegálta a Bajcsy-Zsilinszky Kórház tulajdonosi felügyelőtanácsába, e tisztségéről július 15-én mondott le. Azután távozott, hogy megírtuk: a tanácsban Papcsák érdemi munkát aligha végez, mégis felveszi havi juttatását. Egy tanácstagnak mindössze évi 2-4 alkalommal kellene megjelennie az üléseken, de Papcsák 2007 eleje óta egyetlen ülésen sem volt ott.
De jóval korábban is voltak zűrös ügyei a kormánybiztosnak, sőt, bíróság előtt is állt. Az ügyészség ugyanis néhány éve azzal vádolta meg, hogy ügyvédi irodája még az első Orbán-kormány idején - részben fiktív számlák és teljesítések alapján - 240 millió forintot kapott az Informatikai Kormánybiztosságtól. Első fokon minden érintettet elítéltek, kivéve Papcsákot. Az ügyészség ugyan fellebbezett az ítélet ellen, másodfokra mégsem jutott az ügy, mert a vádhatóság félúton meggondolta magát. -
- #150
- august2
- 2010.09.20. - 21:50
Előzmény:
#0 nemonddmár
Neked valami nagy hatalmas totemállatod lehet, ha azt gondolod, a valutaalap hitelétől javulhat a Zemberek élete.
A valutaalap azt követeli a kormánytól, hogy megszorítócsomagokat, bércsökkentést leépítést pénzkivonást, nyugdíjcsökkentést hajtson végre.
Te a bazinagy totemállatod előtt ezért imátkozol? -
- #149
- micream
- 2010.09.20. - 12:12
az elszámoltatásból miért marad ki az MVM: „»A BKV korrupciós ügyei eltörpülnek az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt.-nél folyó gazemberségekhez képest« - interpellálta tavaly a miniszterelnököt a Fidesz, a kormányváltás óta viszont nem háborgatták ezt a csontvázat. A Nemzeti Nyomozó Iroda másfél éve vizsgálja az állami áramszolgáltatónál és egyes leányvállalatainál 2007/2008-ban lebonyolított, tízmilliárdos nagyságrendű vagyonvesztést okozó tranzakciókat. Forrásaink szerint a nyomozás már fényt derített az offshore cégekhez vándorolt eurómilliók sorsára, azt viszont nem tudjuk, hogy az eredményhirdetés miért várat magára." A Nemzeti Nyomozó Iroda másfél éve nem nyilatkozott az MVM-ügyben zajló nyomozás állásáról, a sajtómegkereséseket a nyomozás érdekeire való hivatkozással rendre elhárítja.
Vajon miért, amikor az ügyeket ismerő, nevük elhallgatását kérő, bennfentes források szerint a másfél éve vizsgált offshore-ügyekben a nyomozás hónapokkal ezelőtt lezárult, a rendőrség 2010 tavaszáig mindenkit kihallgatott, akinek tudomása volt vagy lehetett a kétes tranzakciókról. „Mindenkit, kivéve a lehetséges gyanúsítottak körét, őket tanúként sem hallgatták meg"
A riport forrásai politikai hovatartozástól függetlenül egyetértenek abban, hogy az MVM-ügy „nagykoalíciós mutyi", nem köthető kizárólag egyik vagy másik politikai oldalhoz, és hogy a Meinl Banknál kezelt „befektetési kölcsönökből" így vagy úgy politikai pártok holdudvarai is profitáltak - írja Bodoky Tamás. -
- #148
- Mikeee
- 2010.09.20. - 11:57
Szomorú, hogy egy ekkora majomnak még mindig vannak követői. Csak gondoljunk bele, ha egészen véletlenül ez a gyerek ülne oda, megint előkerülne egy újabb Hagyó és annak társai. Nem ez az ember lopna, mer ez még ahhoz is hülye, de mejd a szoci haverok. Tök mindegy, mert ennek a realitása zéró. Azt tartom gondnak, hogy értelmes emberek irogatnak egymásnak hülyeségeket, marakodnak a fórumokon. Ez a gáz. -
- #147
- micream
- 2010.09.20. - 11:48
Magyarországnak jövőre valószínűleg mindenképpen szüksége lesz a Nemzetközi Valutaalapra (IMF) a magas finanszírozási igények miatt - vélekednek legújabb előrejelzéseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik a devizahiteles háztartások növekvő terhei és a várhatóan gyengülő külső kereslet miatt kettős mélypontú recessziót sem zárnak ki a magyar gazdaságban.
A Capital Economics, az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ a feltörekvő európai térségről pénteken kiadott negyedéves helyzetértékelésében úgy fogalmazott: "a magyar háztartások fizetik meg az árát annak", hogy az új kormány "megszakította a kapcsolatot" a valutaalappal.
-
- #146
- julianus
- 2010.09.20. - 10:15
Előzmény:
#145 august2
Nekem nem kell semmit sem bizonygatnod. A korábbi beírásodból is vettem a lapot. Nekem a populista jelentést és annak elferdítését sem kell elmagyarázni, mert már számtalan esetben megkíséreltem elmagyarázni egy-két hozzászólónak, sajnos hiába.
Úgy látom nem vetted észre, vagy nem figyeltél a 150-ik egy mondatos hozzászólásomra, a szóban szereplő hibára - amely szándékos - és a mondat végi jelre. Tulajdonképen ezzel akartam jelezni, hogy értem a felvetésed és egyet is értek vele. -
- #145
- august2
- 2010.09.20. - 09:58
Előzmény:
#143 julianus
Az "autoriter" szójelentése, ahogy az előzőekben írtam, így teljesedik ki:-
"A SZEMA az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: "A >kormányprogramból< és az eddig benyújtott javaslatokból összességében egy autoriter, rendpárti, zárt, merev, a nacionalizmussal szükség esetén összekacsintó, esetenként sajnos Nyugat- és kapitalizmusellenes, kulturálisan egynemű, egypárti" demokrácia képe rajzolódik ki."
-Már elő is van készítve a terep egy jó kis "vitára", amit egy ki tudja honnan jövő szervezet dobott be a köztudatba.
Jöhetsz te azzal, hogy az "autoriter" jelentése magyarul tekintélyelvű.
A bolsi szemében azonnal az autoriter a -" mocskosnácifasisztakirekesztő, - nyugat és kapitalistaellenes Fideszt" fogja jelenteni.
Ahogyan a "polulista" szó is, lényegileg ugyanezt jelenti a balosok számára.
Így teljesedik ki a propaganda. -
- #143
- julianus
- 2010.09.20. - 08:03
Előzmény:
#0 digidagi
Átnéztem a hozzászólásokat és nem találtam olyant, melyben az "autokriter" szó előfordulna.
Az "autoriter" szó véleményem szerint ahol szerepel megfelel a szövegkörnyezetnek. A szó latin eredetű, jelentése tekintélyelvű. A szótárakban is így szerepel.
Kétségtelen hogy egyes cikkekben az autokriter szót is használják hasonló értelmezéssel, azonban ez a szó szótárakban nem található.
-
- #142
- august2
- 2010.09.20. - 07:14
Előzmény:
#0 digidagi
:) Apróságokra nem adnak az elvtársak, csak egy bötű a különbség.
Már vártam, hogy mikor jelenik meg egy ilyen elméleti síkon mozgó jelző.
Ugyanis ha megfigyelitek a kampányokban valahogy mindig megjelenik egy ilyen nehezen értelmezhető, a köznép által nem nagyon használatos és nem nagyon ismert jelző.
Ha viszont a szoci hallgatóságon végignéztek el lehet képzelni, hogy vajon hányan értik meg azt amikor autoriter hatalomgyakorlásról beszélnek nekik.
Ez kettős (sőt hármas) haszonnal jár, az egyik mindjárt a félreértelmezés lehetősége, a másik pedig, hogy azonnal elterelődik a figyelem a valóságról, és elméleti síkon történészkedve, nyelvészkedve folyhat tovább a vita.
A harmadik haszon viszont sokkal érdekesebb az előzőeknél.
Ugyanis ha megpróbálod kibontani a valós jelentését, és megmagyarázni a politikai küzdőtérre vonszolt új jelzőt, -fogalmát, te leszel az okostóni aki lenézi a másikat, vagyis arrogáns vagy, beképzelt, és a tudásodat használod fegyverként szegény proletár öntudatos vitapartnereddel szembe.
Tehát akik ezt a módszert bevetik tudják, hogy a kedves leendő vitapartner eleve vesztes helyzetben van velük szemben. (legalább is az elvakult keménymag, a törzsszavazói bázis szempontjából) -
- #141
- julianus
- 2010.09.19. - 23:55
Előzmény:
#129 nlooser
A hozzászólás nagyobb részében leírtakkal egyetértve, szinte saját írásom látom, mely első látásra megdöbbentett. Még a két név is azonos.
A rám vonatkozó utalást köszönöm. Tisztában vagyok azzal, hogy ez csak egy rövid vázlatos leírás, melyet szinte regényszerűre lehetne bővíteni. Ez azonban fórum és nem olvasóterem. -
- #140
- julianus
- 2010.09.19. - 23:47
Előzmény:
#126 august2
Elnézést, hogy most válaszolok, de csak most vettem észre az írásod, nem lapoztam vissza, csak beírtam a 135-ös hozzászólásom és elmentem erről az oldalról, utána nem jöttem vissza.
Igen pontosan úgy van ahogy írod, hogy sok mindenről ugyanúgy, vagy nagyon hasonlóan vélekedünk. Az is érdekes, hogy amit leírtál egy részét eredetileg beleírtam outsider1-nek írt válaszomban, de kitöröltem. Számomra az is megdöbbentő volt, hogy ugyanazt leírtam amit nlooser (134) a beírásának az első felében ír, s a két név - Churchill és Mitterand - is szerepel, de kivettem, mert hosszúnak találtam a hozzászólásom. Véletlen lenne mindez?
No mindegy, nem töprengek tovább. Jobban bosszant az a sok értéktelen és értelmetlen szövegelés, amit itt néhányan elkövetnek. Sokszor azt sem értem, hogy a HV miért nem avatkozik közbe. Ez van.
Későre jár, én is befejezem. A holnapi viszontlátásra.
julianus -
- #139
- apukad
- 2010.09.19. - 23:26
Előzmény:
#135 alkar70
Sajnos nem ígérték meg. Erre kimondottan figyeltem, azonnali adócsökkentést ígértek, de szja-ról szó sem volt. Onnan vagyok biztos benne, hogy röhögtem ezen, pont ezen a kétértelmű dolgon. Mert az embereknek az adó az az szja, holott ezen kívül a számát sem tudja a lakosság 99%, hogy hány darab adónk van.
Mindegy. A lényeg az lenne - ennek a 4 évnek a lényege - hogy elinduljunk a megfelelő irányba. Aki ennél többet vár, az nincs tisztába a helyzetünkkel. Eddig sajnos az ellenkező itrányba mentünk, hiába érzik páran úgy, hogy ez nem igaz, az eladósodás mértéke és az ezáltali lehetőségek, illetve behatároltság egyértelműen meghatározza. Irdatlan pénzek eltűntek, a maradékot rosszul használták fel, az erkölcsi és a jogi felfordulás pedig csak tetézi a bajt.
Személyes véleményem az, hogy maga lesz a csoda, ha ezt demokratikus eszközökkel egyáltalán még meg lehet oldani. Azt sem szabadna elfeledni, hogy egy halom korábbi beruházásra kapott hitelt jövöre kell elkezdeni törleszteni. Ennek volumenéről szinte fogalmaink se nagyon vannak.
Jelen helyzetünkben az egymásnak ugrás helyett valami varázspálcát kellene Orbán kezébe adni.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Ki lehet a magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
A Ponta-kormány „szolidaritási” adót akar kivetni a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra
- Időpont
- 05.19: 09:37
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile józsefvárosi emléktábláját
- Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
