Hülyének néz? MSZP-s politikus elképesztő magyarázkodása

Schillek Márton
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.05.27. - 18:00
Létrehozás:
2010.03.12. - 04:00
2010.03.12. - 04:00
 

Félrenyomás berohanásból kifolyólag, vagy elboruló papírhalom - ez itt a kérdés.

hirdetés
 

"A szavazás alatt kint tartózkodtam, tehát a szavazásban nem vettem részt, vélhetően itt a sok papír közül valamelyik rádőlt a szavazógépre, ez okozhatta a problémát" - mondta Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén.

A visszásságra Csomós Miklós, a Fidesz képviselője hívta fel a figyelmet, miután az 1-es és 3-as villamos meghosszabbításáról szóló vita során a képviselőknek arról kellett szavazniuk, hogy a teremben jelen lévő Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője, Vitézy Dávid szót kaphat-e.

Csomós, Vitézy felszólalása után, ügyrendben szót kérve felhívta a testület figyelmét arra az apróságra, hogy bár Horváth Csaba a szavazás során nem tartózkodott a teremben, az ügyrendi szavazás során a gépe mégis szavazatot jelzett, s a hivatalos jegyzőkönyvi szavazási lista szerint is voksolt.

Az ülésterembe ekkor visszatérő Horváth Csaba, fenti kijelentése után azt is igyekezett leszögezni, hogy nem volt bent a teremben, és nem is állítja, hogy bent lett volna. Annak rejtélyét, hogy mégis hogyan sikerült érvényes szavazatot leadnia, „padtársa", Devánszkiné Molnár Katalin oldotta meg. A főpolgármester-jelölt segítségére sietve azonnal jelezte, hogy amikor a szavazásra figyelmeztető csengőt hallotta, berontott a terembe, és megnyomta a gombot, de ezek szerint nem a sajátját. A történtek miatt a testület elnézését kérte.

A fideszes György István az esetre reagálva kijelentette, hogy ami történt, az nem mindennapi eset, a Parlamentben hasonlóért képviselő is lemondott már. A Fidesz-frakció azonban a lovagiasság jegyében elfogadta Devánszkiné válaszát, Horváth Csaba indokát azonban felháborítónak tartotta, mivel azzal az MSZP-s politikus szerinte hülyének nézi a képviselőket.

Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője az esetet úgy kommentálta, hogy a Fővárosi Közgyűlés egy öreg, elavult technikával dolgozik a szavazások során, így Horváth Csaba magyarázata valamennyi képviselő esetében megállná a helyét. A villamosok meghosszabbításának témájához ezt követően hozzászóló Wintermantel Zsolt felszólalása elején az incidensre utalva csak ennyit mondott: „Vigyázni kell ezekkel a leeső papírokkal, mert sok bonyodalmat okoznak."

A parlamenti félrenyomkodásoknak is van már kisebb kronológiája, ám eddig egyedül a fideszes Kispál Ferenc vonta le azt a tanulságot tette után 2007 őszén, hogy távoznia kellene az ország házából. Vesztét egy, a Népszabadságban megjelent felvétel okozta, amelyen látható, hogy miután leadta szavazatát, a tőle balra ülő, ám távollévő Nagy Sándor szavazógombját is megnyomta, egymás után többször is. Az eset után a képviselő visszaadta mandátumát. „Olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással" - magyarázta lépését későbbi közleményében.

Más helyetti szavazás a szocialista padsorokban is előfordult, ám fontosabb következmény nélkül. Még az előző parlamenti ciklusban került kínos helyzetbe Hámori Csaba, ő azonban nem mondott le. 2003-ban az MSZP-s Toller László helyett szavazott párttársa, Tompa Sándor. A volt pécsi polgármester később ezt úgy magyarázta, hogy ő kérte meg Tompát, hogy voksoljon helyette, mivel akkor ő éppen távolabb állt. „Olyan, mintha én nyomtam volna, azt a gombot nyomta, amit kértem" - nyilatkozta akkor Toller.

2002 őszén egy alkalommal a fideszes Harrach Péter voksolt Orbán Viktor helyett, elmondása szerint csak véletlenül tenyerelt rá a szavazógombra. A legutóbbi parlamenti eset Schiffer János nevéhez köthető, aki 2009. márciusában vált Puch Lászlóvá egy szavazás erejéig. A Fidesz a parlament íratlan etikai szabályaira, s a szokásokra hivatkozva szólította föl lemondásra, ám Schiffer a kérésnek nem tett eleget.

A Parlament saját felvételein látszott, hogy Schiffer voksolt Puch helyett, aki a padsor szélén állt, s akkor sietett a helyére, mikor felszólították a képviselőket a szavazásra. Mivel Puch nem ért oda időben, Schiffer szavazott helyette is. Schiffer az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy képviselőtársa egyértelműen kinyilvánította azt a szándékát, hogy igennel kíván voksolni, ezért nem veszi magára a Fidesz felszólítását, és nem mond le.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/hulyenek-nez-mszp-s-politikus-elkepeszto-magyarazkodasa-27857/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
57

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 24 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #24
    jakabaa
    2010.03.13. - 10:20
    ennek a fószernek elég a képe, hogy kikerüljem a járdán és véletlenül se vigyem magammal a Holdra
     
  2. #23
    potyolinó
    2010.03.12. - 20:43
    Gyerekkoromban én is a macskára fogtam, ha elfogyott hirtelen a tejfel!
     
  3. #22
    bela49
    2010.03.12. - 20:02

    Előzmény:
    #21 bela49
    Bocs komcsinak!
     
  4. #21
    bela49
    2010.03.12. - 20:00

    Előzmény:
    #0 rozsomak111
    Azirásaidat átnézve,nyugodtan megállapithato,hogy mégkocsinak is bunko vagy!
     
  5. #20
    -nori-
    2010.03.12. - 17:59

    Előzmény:
    #0 rozsomak111
    Te te....kis vérengző.....rozsomák!
     
  6. #19
    -nori-
    2010.03.12. - 17:58

    Előzmény:
    #0 KISOKOS2
    Nálad mikor állt be az agyhalál?
     
  7. #18
    bela49
    2010.03.12. - 14:09

    Előzmény:
    #0 KISOKOS2
    Hülyébb vagy mint malterosmisi!
     
  8. #17
    latobottyan
    2010.03.12. - 13:34

    Előzmény:
    #0 KISOKOS2
    Nevess csak nyugodtan, bár szerintem a saját hülyeségeden nevethetnél inkább! Hozzászólásom szerint ugyanis minden pártban vannak " helyettesítő szavazók" és hazug képviselők is, csak az MSZP-ben jóval többen, mint a többiben együttvéve. S ezt most is tartom. Világosz NAGYOKOSZ?
     
  9. #16
    latobottyan
    2010.03.12. - 12:49
    Érdekes, hogy minden pártban van ilyen helyettesítő szavazó, csak az egyikben több, a másikban kevesebb. Ma már nagyon kiváló ujjlenyomat azonosító szkennerek vannak, miért nem lehet ilyet felszerelni minden szavazógép mellé, s csak attól fogadná el a komputer a szavazatot, aki előzőleg beazonosította az ujjlenyomatát. De természetesen ettől függetlenül igen nagy taplóság egy képviselő részéről a hazudozás, csak hát az MSZP-sek részéről ez már annyira megszokott dolog, hogy igazából csak legyint rá az ember.
     
  10. #15
    bela49
    2010.03.12. - 12:40
    Ezzel a gyalázatos hazugsággal horvát elvtárs a kommonisták hatvan éves szellemiségére
    tette fel a koronát.
    Ennyit tudnak,igaz az ország kifosztásához,elrablásához,és a sok millio malterosmisi,és
    bandája kineveléséhez,ennyi is elég,plusz a birkanép akik hatalombajuttatták őket!
    Hányingerem van tőlük.
    Amikor meglátok egy kommunistát egy hétig nem tudok rendesen enni!
    GYALÁZAT !
     
  11. #14
    -nori-
    2010.03.12. - 11:47
    A cikk címéhez:

    Hát persze, hogy hülyének néz!!!! Mint ahogy már folyamatosan évek óta ő és pártja is mindenkit!
     
  12. #13
    zlaci
    2010.03.12. - 11:37
    ez a csaba egy köcsög, ő sem tud semmit, nem emlékszik, nem volt ott nem az ő kompetenciája,..........szarjankók mind!
     
  13. #12
    -nori-
    2010.03.12. - 11:36

    Előzmény:
    #0 seaman50
    Most aztán jól meg "aszontad"

    Kár, hogy se füle, se farka annak amit írtál.......tőled meg csak ennyire tellik.....
     
  14. #11
    bodolidi
    2010.03.12. - 11:11

    Előzmény:
    #10 zsil
    Tudod,hogy mikor már nincsenek érveik,akkor jön a személyeskedés.Ennyire telik.
     
  15. #10
    zsil
    2010.03.12. - 11:09

    Előzmény:
    #0 seaman50
    Jó ember!
    Visszahozzátok a ávót?
    Nagyon nagy a mellényed, remélem, szűk lesz rád!
     
  16. #9
    hunlar
    2010.03.12. - 10:33
    A kormánypárti politikai elit és egy rablóbanda között az a különbség, hogy a rablóbanda a tisztességesebb. Ugyanis ők kiállnak az útra és nyiltan közlik, hogy pénzt, vagy életet. A kormányzó elit viszont elveszi pénzünket, életünket, ráadásul el akarja hitetni, hogy nekünk tesz vele jót.
     
  17. #8
    zsil
    2010.03.12. - 09:09
    "A főpolgármester-jelölt segítségére sietve azonnal jelezte, hogy amikor a szavazásra figyelmeztető csengőt hallotta, berontott a terembe, és megnyomta a gombot, de ezek szerint nem a sajátját. A történtek miatt a testület elnézését kérte."
    ***

    Príma, felelős eljárás.
    Tessenek már eltakarodni, mindenki unja már a hülyeséget!
    Bokros lecsatlakozása óta egyre több röhejes "esemény" szórakoztatja a publikumot!

    Jót tett a szociknak is a "kristálytiszta" gondolat elmélete!
    Az eredmény: kristályosodott agyi állomány, ötletelés óvódás szinten.
     
  18. #7
    lacilaci
    2010.03.12. - 08:28
    hazudtunk éjjel nappal,s mindenkor,most min csodálkoztok,mi változott,a bün maradt,túl sok....
     
  19. #6
    lavina48
    2010.03.12. - 08:10
    Magyarországon mért nem húz el a sunyiba,akinek vaj van a fején.?? Itt a mi kis hazánkban évekig szívják az emberek vérét a börtöntöltelékek. Hallgatunk és várunk a "csodára".Milliókért csócsálják az ingyenpénzt, amíg a lakosságnak megélhetési gondja van. Mért nem lehet lemondatni azt, aki nem megfelelően látja el a feladatát. ESKÜ-höz szószerint ragaszkodva.Van egy szó a hűtlen kezelés amit nem alkalmaz senki.Miért is??
     
  20. #5
    vimis
    2010.03.12. - 08:06
    Sajnos a népet is hülyének nézik.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 24 db -

Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n

hirdetés

HETILAP

hirdetés