Félrenyomás berohanásból kifolyólag, vagy elboruló papírhalom - ez itt a kérdés.
"A szavazás alatt kint tartózkodtam, tehát a szavazásban nem vettem részt, vélhetően itt a sok papír közül valamelyik rádőlt a szavazógépre, ez okozhatta a problémát" - mondta Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén.
A visszásságra Csomós Miklós, a Fidesz képviselője hívta fel a figyelmet, miután az 1-es és 3-as villamos meghosszabbításáról szóló vita során a képviselőknek arról kellett szavazniuk, hogy a teremben jelen lévő Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője, Vitézy Dávid szót kaphat-e.
Csomós, Vitézy felszólalása után, ügyrendben szót kérve felhívta a testület figyelmét arra az apróságra, hogy bár Horváth Csaba a szavazás során nem tartózkodott a teremben, az ügyrendi szavazás során a gépe mégis szavazatot jelzett, s a hivatalos jegyzőkönyvi szavazási lista szerint is voksolt.
Az ülésterembe ekkor visszatérő Horváth Csaba, fenti kijelentése után azt is igyekezett leszögezni, hogy nem volt bent a teremben, és nem is állítja, hogy bent lett volna. Annak rejtélyét, hogy mégis hogyan sikerült érvényes szavazatot leadnia, „padtársa", Devánszkiné Molnár Katalin oldotta meg. A főpolgármester-jelölt segítségére sietve azonnal jelezte, hogy amikor a szavazásra figyelmeztető csengőt hallotta, berontott a terembe, és megnyomta a gombot, de ezek szerint nem a sajátját. A történtek miatt a testület elnézését kérte.
A fideszes György István az esetre reagálva kijelentette, hogy ami történt, az nem mindennapi eset, a Parlamentben hasonlóért képviselő is lemondott már. A Fidesz-frakció azonban a lovagiasság jegyében elfogadta Devánszkiné válaszát, Horváth Csaba indokát azonban felháborítónak tartotta, mivel azzal az MSZP-s politikus szerinte hülyének nézi a képviselőket.
Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője az esetet úgy kommentálta, hogy a Fővárosi Közgyűlés egy öreg, elavult technikával dolgozik a szavazások során, így Horváth Csaba magyarázata valamennyi képviselő esetében megállná a helyét. A villamosok meghosszabbításának témájához ezt követően hozzászóló Wintermantel Zsolt felszólalása elején az incidensre utalva csak ennyit mondott: „Vigyázni kell ezekkel a leeső papírokkal, mert sok bonyodalmat okoznak."
A parlamenti félrenyomkodásoknak is van már kisebb kronológiája, ám eddig egyedül a fideszes Kispál Ferenc vonta le azt a tanulságot tette után 2007 őszén, hogy távoznia kellene az ország házából. Vesztét egy, a Népszabadságban megjelent felvétel okozta, amelyen látható, hogy miután leadta szavazatát, a tőle balra ülő, ám távollévő Nagy Sándor szavazógombját is megnyomta, egymás után többször is. Az eset után a képviselő visszaadta mandátumát. „Olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással" - magyarázta lépését későbbi közleményében.
Más helyetti szavazás a szocialista padsorokban is előfordult, ám fontosabb következmény nélkül. Még az előző parlamenti ciklusban került kínos helyzetbe Hámori Csaba, ő azonban nem mondott le. 2003-ban az MSZP-s Toller László helyett szavazott párttársa, Tompa Sándor. A volt pécsi polgármester később ezt úgy magyarázta, hogy ő kérte meg Tompát, hogy voksoljon helyette, mivel akkor ő éppen távolabb állt. „Olyan, mintha én nyomtam volna, azt a gombot nyomta, amit kértem" - nyilatkozta akkor Toller.
2002 őszén egy alkalommal a fideszes Harrach Péter voksolt Orbán Viktor helyett, elmondása szerint csak véletlenül tenyerelt rá a szavazógombra. A legutóbbi parlamenti eset Schiffer János nevéhez köthető, aki 2009. márciusában vált Puch Lászlóvá egy szavazás erejéig. A Fidesz a parlament íratlan etikai szabályaira, s a szokásokra hivatkozva szólította föl lemondásra, ám Schiffer a kérésnek nem tett eleget.
A Parlament saját felvételein látszott, hogy Schiffer voksolt Puch helyett, aki a padsor szélén állt, s akkor sietett a helyére, mikor felszólították a képviselőket a szavazásra. Mivel Puch nem ért oda időben, Schiffer szavazott helyette is. Schiffer az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy képviselőtársa egyértelműen kinyilvánította azt a szándékát, hogy igennel kíván voksolni, ezért nem veszi magára a Fidesz felszólítását, és nem mond le.
- cikk értékelése /itthon/hulyenek-nez-mszp-s-politikus-elkepeszto-magyarazkodasa-27857/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 57
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #24
- jakabaa
- 2010.03.13. - 10:20
ennek a fószernek elég a képe, hogy kikerüljem a járdán és véletlenül se vigyem magammal a Holdra -
- #23
- potyolinó
- 2010.03.12. - 20:43
Gyerekkoromban én is a macskára fogtam, ha elfogyott hirtelen a tejfel! -
- #21
- bela49
- 2010.03.12. - 20:00
Előzmény:
#0 rozsomak111
Azirásaidat átnézve,nyugodtan megállapithato,hogy mégkocsinak is bunko vagy! -
- #17
- latobottyan
- 2010.03.12. - 13:34
Előzmény:
#0 KISOKOS2
Nevess csak nyugodtan, bár szerintem a saját hülyeségeden nevethetnél inkább! Hozzászólásom szerint ugyanis minden pártban vannak " helyettesítő szavazók" és hazug képviselők is, csak az MSZP-ben jóval többen, mint a többiben együttvéve. S ezt most is tartom. Világosz NAGYOKOSZ? -
- #16
- latobottyan
- 2010.03.12. - 12:49
Érdekes, hogy minden pártban van ilyen helyettesítő szavazó, csak az egyikben több, a másikban kevesebb. Ma már nagyon kiváló ujjlenyomat azonosító szkennerek vannak, miért nem lehet ilyet felszerelni minden szavazógép mellé, s csak attól fogadná el a komputer a szavazatot, aki előzőleg beazonosította az ujjlenyomatát. De természetesen ettől függetlenül igen nagy taplóság egy képviselő részéről a hazudozás, csak hát az MSZP-sek részéről ez már annyira megszokott dolog, hogy igazából csak legyint rá az ember. -
- #15
- bela49
- 2010.03.12. - 12:40
Ezzel a gyalázatos hazugsággal horvát elvtárs a kommonisták hatvan éves szellemiségére
tette fel a koronát.
Ennyit tudnak,igaz az ország kifosztásához,elrablásához,és a sok millio malterosmisi,és
bandája kineveléséhez,ennyi is elég,plusz a birkanép akik hatalombajuttatták őket!
Hányingerem van tőlük.
Amikor meglátok egy kommunistát egy hétig nem tudok rendesen enni!
GYALÁZAT ! -
- #14
- -nori-
- 2010.03.12. - 11:47
A cikk címéhez:
Hát persze, hogy hülyének néz!!!! Mint ahogy már folyamatosan évek óta ő és pártja is mindenkit! -
- #13
- zlaci
- 2010.03.12. - 11:37
ez a csaba egy köcsög, ő sem tud semmit, nem emlékszik, nem volt ott nem az ő kompetenciája,..........szarjankók mind! -
- #12
- -nori-
- 2010.03.12. - 11:36
Előzmény:
#0 seaman50
Most aztán jól meg "aszontad"
Kár, hogy se füle, se farka annak amit írtál.......tőled meg csak ennyire tellik..... -
- #10
- zsil
- 2010.03.12. - 11:09
Előzmény:
#0 seaman50
Jó ember!
Visszahozzátok a ávót?
Nagyon nagy a mellényed, remélem, szűk lesz rád! -
- #9
- hunlar
- 2010.03.12. - 10:33
A kormánypárti politikai elit és egy rablóbanda között az a különbség, hogy a rablóbanda a tisztességesebb. Ugyanis ők kiállnak az útra és nyiltan közlik, hogy pénzt, vagy életet. A kormányzó elit viszont elveszi pénzünket, életünket, ráadásul el akarja hitetni, hogy nekünk tesz vele jót. -
- #8
- zsil
- 2010.03.12. - 09:09
"A főpolgármester-jelölt segítségére sietve azonnal jelezte, hogy amikor a szavazásra figyelmeztető csengőt hallotta, berontott a terembe, és megnyomta a gombot, de ezek szerint nem a sajátját. A történtek miatt a testület elnézését kérte."
***
Príma, felelős eljárás.
Tessenek már eltakarodni, mindenki unja már a hülyeséget!
Bokros lecsatlakozása óta egyre több röhejes "esemény" szórakoztatja a publikumot!
Jót tett a szociknak is a "kristálytiszta" gondolat elmélete!
Az eredmény: kristályosodott agyi állomány, ötletelés óvódás szinten. -
- #7
- lacilaci
- 2010.03.12. - 08:28
hazudtunk éjjel nappal,s mindenkor,most min csodálkoztok,mi változott,a bün maradt,túl sok.... -
- #6
- lavina48
- 2010.03.12. - 08:10
Magyarországon mért nem húz el a sunyiba,akinek vaj van a fején.?? Itt a mi kis hazánkban évekig szívják az emberek vérét a börtöntöltelékek. Hallgatunk és várunk a "csodára".Milliókért csócsálják az ingyenpénzt, amíg a lakosságnak megélhetési gondja van. Mért nem lehet lemondatni azt, aki nem megfelelően látja el a feladatát. ESKÜ-höz szószerint ragaszkodva.Van egy szó a hűtlen kezelés amit nem alkalmaz senki.Miért is??
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Durva döntés: Több ezer magyar közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Lovagkereszt
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
