A Magyar Tudományos Akadémia 2012-ben 7,7 milliárd többlettámogatást kap. „Négy világos elkötelezettség van a többlettámogatás mögött: átszervezzük az Akadémia kutatóintézeti hálózatát, megkezdjük az utóbbi tíz évben elmaradt kutatási műszerberuházások pótlását, lehetőséget teremtünk a legtehetségesebb magyar kutatóknak az itthoni munkavégzésre, és jelentősen növeljük az OTKA költségvetését" - nyilatkozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Heti Válasznak januárban. Immár az átszervezés intézményi és személyi következményei is ismertek.
A Magyar Tudományos Akadémia 2011. december 5-i közgyűlésén nagy többséggel elfogadott határozatok értelmében - a kiválóság, a versenyképesség és a fenntarthatóság elvének érvényesítésével - a kutatóintézet-hálózat megújítása során a korábbi 38 kutatóintézetből és 2 kutatóközpontból január 1-jétől 10 kutatóközpont és 5 kutatóintézet alakult meg, amelyek főigazgatói egy évre kaptak megbízást.
Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont megbízott főigazgatója Bedő Zoltán, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközponté Fodor Pál, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközponté Ábrahám Péter, az MTA Energiatudományi Kutatóközponté Gadó János, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközponté Fazekas Károly, az MTA Ökológiai Kutatóközponté Báldi András, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközponté Körösényi András, az MTA Természettudományi Kutatóközponté Szépvölgyi János, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Lévai Péter lett.
Változatlan formában működik tovább az MTA Atommagkutató Intézet (főigazgató: Fülöp Zsolt), az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (főigazgató: Freund Tamás), az MTA Nyelvtudományi Intézet (főigazgató: Kenesei István), az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet (főigazgató: Pálfy Péter Pál), az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (főigazgató: Inzelt Péter) és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (főigazgató: Ormos Pál).
- cikk értékelése /itthon/immar-az-atszervezes-intezmenyi-es-szemelyi-kovetkezmenyei-is-ismertek-45371/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 9
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Durva döntés: Több ezer magyar közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Lovagkereszt
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
