Előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön.
A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a két gyanúsítottat azért helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, mert feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk befolyásolásával, bizonyítékok megsemmisítésével megnehezítenék, veszélyeztetnék a bizonyítást.
A végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.
Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját kedden vették őrizetbe a Sukoró-üggyel kapcsolatban, amelynek során a gyanú szerint egy, a magyar állam és egy magánszemély tulajdonában lévő földterület cseréje következtében 1,3 milliárd forintos kár érheti az államot. A főügyészség Tátrai Miklóst különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Császy Zsoltot ugyanezen cselekményhez nyújtott bűnsegédlettel gyanúsítja a főügyészség.
A gyanú szerint a magyar állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. július 30-án csereszerződést kötött egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, a csereszerződés tárgyát az állami tulajdonban lévő Sukoró külterületi ingatlanegyüttes, illetve az említett személy tulajdonát képező Albertirsa és Pilis külterületén található egyes ingatlanok képezték.
A felek a szerződésben az állami tulajdonú ingatlanok összértékét - valótlanul - 1,084 milliárd forintban, a magánszemély tulajdonában lévő ingatlanok összértékét - ugyancsak valótlanul - 787 millió forintban határozták meg. A szerződés arról is rendelkezett, hogy az ügyletben érintett magánszemélynek 296 millió forint értékkülönbözetet kell megfizetnie.
A csereszerződést a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2008. július 30-ai határozata alapján az MNV Zrt. képviseletében Tátrai Miklós vezérigazgató - aki a tanács tagjaként maga is részt vett a döntésben - írta alá, míg jogtanácsosként Császy Zsolt értékesítési igazgató ellenjegyezte.
A csereügylet előkészítésében mindketten részt vettek, az előkészítés során az ügyészség szerint "visszaélésszerűen alkalmazták" az állami vagyonról szóló törvény és a Nemzeti Földalapról szóló törvény egyes rendelkezéseit, megszegték az MNV Zrt. több belső utasítását, valamint az ésszerű gazdálkodás követelményeit.
A főügyészség szerint a csereszerződéssel érintett Velencei-tó melletti, 70 hektárt meghaladó sukorói terület - csereszerződés időszakára eső - összértéke 1 milliárd 818,3 millió forint, ezzel szemben a csereszerződésben ezen sukorói területet 1 milliárd 84 millió forintban számították be, vagyis a csereszerződésben megjelölt és az ügyben kirendelt szakértő által meghatározott érték különbsége 734,3 millió forint.
A csereszerződéssel érintett albertirsai és pilisi ingatlanok összértéke az eljárás adatai szerint mintegy 193,8 millió forint (amelyből 15,1 millió forint értéket képvisel a 4. számú főút Monor-Pilis elkerülő szakaszának nyomvonalával érintett terület). Ezzel szemben a csereszerződésben ezen albertirsai és pilisi ingatlanokat összesen 787,4 millió forinton számították be. Vagyis, a csereszerződésben megjelölt és az ügyben kirendelt szakértő által meghatározott érték különbsége: 593,5 millió forint.
A főügyészség szerint tehát a csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak, a csereügylet során összesen 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg.
Az eljárás jelen adatai szerint az MNV volt vezetőjének és volt értékesítési igazgatójának kötelességszegő magatartása folytán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő olyan szerződést hagyott jóvá, amelynek teljesülése esetén az államot 1.327.513.077 forint vagyonvesztés éri. A tulajdonosváltozást a csereszerződés alapján még nem jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba - közölte az ügyészség korábban.
- cikk értékelése /itthon/kaszinobotrany-ezert-kell-bezarni-a-gyanusitottakat-31633/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 12
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #44
- olvaso6
- 2010.09.04. - 17:58
Előzmény:
#43 silver
Ön bizonyára ott volt a találkozókon, és tudja, miről beszéltek.
Volt miből kimaradni? Ez most elszólás volt az ön részéről? Mióta olvassa a kuruc infót, mint hiteles forrást? Silver, nyugodjon meg, csak az elvtársai vannak benne a buliban, és ezt OV NEM SAJNÁLJA! -
- #43
- silver
- 2010.09.03. - 16:26
Többször is találkozott Orbán Lauderrel - Sukoró kapcsán csak azt sajnálta, hogy őket kihagyták belőle
Tavaly nyár végén is találkozott Orbán Viktor a sukorói kaszinóváros befektetőjével, Ronald S. Lauderrel - írja a Népszava. A Gundel étteremben tartott augusztus végi vacsoráról Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő ugyanúgy hallgat, mint az idén nyár végére tervezett újabb egyeztetésről.
http://kuruc.info/r/26/64996/ -
- #42
- vadmadár
- 2010.09.03. - 15:51
Előzmény:
#41 ruszti
Nagyon tévedsz.
Az én "ideológiám" szerint a szórakozás igencsak fontos része az életnek és ebbe az alkohol is beletartozik (bár magam keveset fogyasztok és inkább borpárti vagyok mint sört kedvelő).
És ebbe a szórakozásba még a szerencsejátékok is beletartoznak - mértékkel. Szívesen veszek részt baráti kártyapartikon, bowling versenyeken vagy egy jó biliárd játszmában (kisebbik fiam született biliárd játékos, pedig az asztalt is csak nem régóta éri fel).
Itt nem ez a probléma - mármint maga a szerencsejáték. Koronaszep magát ezt az igen "fontos" beruházást sajnálta, mint kiesett bevételi forrást.
Állami támogatást nyújtani olyan beruházáshoz ami nem csak hogy nem termelő, alkotó tevékenység, hanem mások kirablására készül, az bűn. Márpedig egy kaszinóváros hiába nyújt sokaknak munkalehetőséget, ha ez másoknak nem javítja, hanem rontja az életét.
Szerintem ha most belekezdenének egy bordélyház-étterem-hotel komplexum építésébe állami támogatással, azt nem védenéd meg így, pedig ott is
"ugyan olyan emberek dolgoznak mint a
kenyérboltba,fizetik utánnuk a tb-t az adót munkát ad nekik
a takarítónőktől a krupiéig! Nem kötelező bemenni egy lehetőség
hogy kultúrált körülmények között játsz ,szórakozz mert nem csak
munka van a világon, tudod nem azért élünk ,hogy dolgozzunk hanem
azért dolgozunk éljünk !! "
Hiszen a prostitúció sem törvénytelen manapság - miért is ne adjon az állam egy kupleráj építéséhez 500 - 600 milliót??
Voltak (és lesznek is) olyan beruházások - állami támogatással, amik valóban a javát szolgálják a közösségnek. Kaszinót alapítani sem tilos - bárki megteheti, de ne állami támogatással!!!!!! -
- #41
- ruszti
- 2010.09.03. - 15:01
Előzmény:
#34 vadmadár
vadmadár- hát tudod ugyancsak nevetséges amit írsz ,voltál
te már kaszinóba ,ott ugyan olyan emberek dolgoznak mint a
kenyérboltba,fizetik utánnuk a tb-t az adót munkát ad nekik
a takarítónőktől a krupiéig! Nem kötelező bemenni egy lehetőség
hogy kultúrált körülmények között játsz ,szórakozz mert nem csak
munka van a világon, tudod nem azért élünk ,hogy dolgozzunk hanem
azért dolgozunk éljünk !! A te ideológiád szerint nem lehetne alkoholt
árulni mert tönkreteszi a családokat,stb....
Tudod mi a fontos a mérték ez (is) különböztet bennünket az állatoktól !!! -
- #40
- micream
- 2010.09.03. - 14:13
Előzmény:
#26 Learten
egyet értünk! a baloldaliak bűnözők, a jobbaldaliak tisztességesek. így megfelel? -
- #39
- olvaso6
- 2010.09.03. - 13:30
Előzmény:
#36 alkar70
"sem eredményeket, sem ötleteket nem tudnak felmutatni"
Szeretném, ha felsorolná a ballibek 8 (NYOLC) ÉV alatti ötleteit, és eredményeit.
Ha 3 hónap után meg mer szólalni egy sukoróig lerabolt országban az új kormányt bírálva, akkor a következő mondatát magára is érvényesíttetheti. "Most szemlátomást van egy olyan garnitúra is, amelyik elvtelenül a másik oldalt támogatja."
"Mi lesz így ebből az országból?"
Helyesen: Mi lett ebből az országból, a ballibek 45+4+8=57 éves pusztítása nyomán? -
- #38
- olvaso6
- 2010.09.03. - 13:19
Előzmény:
#24 micream
Ezt izzasztó lehetett kiötleni. Ma már nem kellene erőltetnie magát, hogy valamit kipréseljen az agyából. -
- #37
- alkar70
- 2010.09.03. - 13:07
Az irány egyébként szörnyű, ami ezekből az ügyészségi-bírósági csetepatékból látszik.
Révész Máriusz tegnap azt mondta, hogy azok az ügyészek és bírák eltávolítandók, akik 2006 után ilyen-olyan döntéseket hoztak.
Most szemlátomást van egy olyan garnitúra is, amelyik elvtelenül a másik oldalt támogatja.
Mi lesz így ebből az országból? -
- #36
- alkar70
- 2010.09.03. - 13:04
vitamin hozzászólásaiban sok igazság van.
Nekem is az az érzésem, hogy mivel kampány van, de a gazdaságban sem eredményeket, sem ötleteket nem tudnak felmutatni, ezért ezek a hírek próbálják elfedni a lényeget.
Aztán, majd figyeljék meg, ezek az emberek szépen kijönnek az előzetesből, és néhány év múlva még a magyar állam fog nekik kártérítést fizetni, mert jogtalanul tartották őket fogva (nem mindet, mert azért remélem lesznek kivételek).
-
- #35
- Tobruki
- 2010.09.03. - 12:40
Előzmény:
#31 Babatündér
És minden tolvaj a sitten végzi. - írja a lelkes Babatündér.
És 2002 után ki került a sittre? Volt felelőse a pályázatok nélkül a haverokra elköltött milliárdoknak? (Autópálya építés, Nemzeti Szinház kivitelezése O.V. által kijelölt csókosoknak átadva.)
Ki felelt azokért a százmilliókért, amit a kolbásztöltő O.V.-ről készült soha nem látott filmekre költöttek.
És O.V. szölősgazda által a beosztottak által magának kiutalt támogatásért felelt valaki?
Ez persze nem zavarja Babatündér kényes erkölcsi érzékét. -
- #34
- vadmadár
- 2010.09.03. - 12:12
Előzmény:
#33 koronaszep
Tudod, hogy honnan lett volna meg a beruházás kötsége (az államtól ellopott feletti pénz), az ott dolgozók bére és a befektetők haszna?
A sok szerencsétlen marha pénzéből aki azt eljátszaná azokban a kaszinókban.
Ha a te családtagod hordaná oda a pénzét, kerülne az ottani szerencsejátékok miatt adósságba akkor is ennyire örülnél annak a beruházásnak????
Egy kaszinó az nem termel semmit, csak elszedi az emberek pénzét - amit valódi dolgokra, valódi szórakozásra kellene költeniük, nem szerencsejátékokra. -
- #33
- koronaszep
- 2010.09.03. - 11:50
Előzmény:
#28 ihavrilla
Ó, Pistám !
Te vagy az, aki különleges " viszonyt " ápol a joggal.
Mindegy, hagyjuk.
Szerinted, miért találkozott Orbán a befektetőkkel a Martonyi kúriában ?
Elhiszed, amit a Fidesz propaganda nyomat ?
" Miond Te tényleg ilyen ostoba vagy vagy csak megjátszod magad? Ingyen vagy ilyen? "
Egyébként több mint egymilliárd eurós befektetés, 3000 új munkahely, elkergettük, mint a gumigyárat anno, szép volt fijjug ! -
- #32
- koronaszep
- 2010.09.03. - 11:36
Előzmény:
#23 vitamin
T Vitamin !
Ki a fenét fog az már akkor érdekelni, akkor már túl leszünk az önkormányzatin.
A lényeg, a hangulati megalapozás.
A beruházás az "ablakban", mint a gumigyár anno.
Teljes siker. -
- #31
- Babatündér
- 2010.09.03. - 10:36
Reméljük a főkolomposok (gyurcsány-bajnai-veres és a bandájuk) is melléjük kerül hamarosan. És minden tolvaj a sitten végzi, akár volt miniszter-miniszterelnök, akár besurranó tyúktolvaj. -
- #30
- vadmadár
- 2010.09.03. - 09:42
Előzmény:
#28 ihavrilla
Csak nem értik még mindig, hogy nem az "állam", azaz valami külön személy dolgát, pénzét lopták el ezek az "urak", hanem a mi pénzünket.
Gondolom ha ezt az 1.327.513.077 forint értékkülönbözetet amit így az állam, azaz mi vesztettünk volna, elkezdenék havi részletekben törlesztésként levonogatni az előző kormányt megválasztók fizetéséből - rögtön elpártolnának tőlük.
Persze így, hogy mindannyian kell kifizessük, nekik már nem annyira drága. -
- #29
- august2
- 2010.09.03. - 07:16
Előzmény:
#16 danilo
Az MSZMP Cegléd Város Pártbizottság Fegyelmi Bizottságának volt elnöke az apósa az izraeli állampolgárnak.
----------
Az külön érdekes, hogy manapság az elkerülő utak nyomvonala, ipari parkok, és egyéb település környéki céges telephelyek valahogy mindig elvtársi tulajdonban vannak.
-
- #28
- ihavrilla
- 2010.09.03. - 06:05
Előzmény:
#23 vitamin
Elég furcsa ajogfelfogásod. Persze, ha hülyére veszel mindenkit...
1. Nem kell befejezettnek lenni a bűncselekménynek. Ha a bankrablót elkapják és megtalálják nála az utolsó fillérig a zsákmányt , akkor megpaskolják a pofikáját és puszit kap ?
2. Az ügyészi, rendőrségi eljárás azért is lehetséges, mert felmerül az alapos gyanu az értékaránytalanságra. A bíróság eldönti aztán ezt és a nagyságát. Semmilyen előzetes polgári pernek nem kell léteznie!
3. Ezeket az embereket azért fizették, hogy az állam - azaz az állampolgárok - javára kössenek jó üzletet. A vezető felelős az egész "cégért" is.
4. Logikusan nézve. Hűtlen kezelés, sőt lopás , ha úgy intézik, hogy pl. ebben atz esetben kb másfél milliárdot nyernek a magánbefektetők az üzleten. Mi történt? Egyszerű. A vagyonkezelő urai megkapják zsebbe a nyereség bizonyos százalékát. Azaz egy bűnbandába tömörülve lopnak az államtól. Egy normális országban az ilyeneket leköpik, megvetik, lecsukják. De Te és még néhány ostoba, gerinctelen nímand még védi őket.
Valamikor régebben horpadtra vertétek a melleteket, hogy nincsenek csontvázak Orbán kijelentése ellenére, mert nem tud felmutatni ilyet a kormányzása második órájában. Mostanra kiderült, hogy tiszta temető az ország. Csak csontvázak vannak.
Miond Te tényleg ilyen ostoba vagy vagy csak megjátszod magad? Ingyen vagy ilyen? -
- #27
- Learten
- 2010.09.03. - 01:44
Én csak egyet nem értek, de nagyon. Van hivatalosan elfogadott értékbecslés, van egy aláírt szerződés. Vannak törvényeink, és állítólag az MNV belső szabályzata. Ha a szabályokat megszegték, már régen ítéletnek kellett volna születnie, nem megragadni az előzetes vagy szabadláb kérdésnél.
Ha ezeket nem tudja az ügyészség bíróság elolvasni, vagy eligazodni rajta, illetve ha nincsenek tisztában a törvényekkel mi keresni valójuk van annál a szervezetnél az érintettek??? Ha viszont ha igen, akkor miért kell éveket eltölteni egy ilyen üggyel? Őrület. -
- #26
- Learten
- 2010.09.03. - 01:38
Előzmény:
#10 micream
"ebből is látszik, hogy a szocialisták máshoz se értenek, mint a csontvázak eldugásához! még mindíg nincsenek meg, pedig az egész fidesz vezérkar keresi. remélem nem fogják meguszni a szocik, mert ha nem találják, akkor majd kitalálnak párat!"
Szerinted ezért növekszik a maszopos börtönválogatott? Bár lassan már többen lesznek bent, mint kint. Ha így halad kiszorítják az uralkodó népcsoportot a rácsok mögül... -
- #25
- Learten
- 2010.09.03. - 01:36
Előzmény:
#23 vitamin
""A tulajdonosváltozást a csereszerződés alapján még nem jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba - közölte az ügyészség korábban."
Ennek fényében több, mint érdekes a vád."
Rosszul látod. Te ha megvettél egy házat nem költözöl be amíg nem vezetik fel az ingatlan kartonjára? Nem ez számít, hanem a szerződés.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Durva döntés: Több ezer magyar közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Lovagkereszt
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
