Kevesen tudják: ez volt a pártvezér első dolga kinevezésekor

Halász Csilla
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.05.24. - 03:49
Létrehozás:
2010.07.25. - 11:33
2010.07.25. - 11:33
 

Sokan nosztalgiával gondolnak a Kádár-korszakban tapasztalt viszonylagos jólétre. Ám a történészi kutatások szép lassan föltárják, hogy miközben a munkásosztály hosszú évek, évtizedek munkájával szerezhetett meg egy Trabantot vagy egy Wartburgot, addig a főelvtársak a Rózsadombra költöztek, és legfontosabb teendőjüknek anyagi biztonságuk megteremtését tekintették.

hirdetés
 

Kádár Jánosról, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egykori első titkáráról elterjedt, hogy puritán ember volt, ám ez nem felelt meg a valóságnak - derül ki Majtényi György: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban című kötetéből.

Az 56-os forradalmat szovjet tankok segítségével leverő, a forradalmárok kivégzését irányító kommunista pártvezér - aki az országot 32 évig vezette - éppúgy villalakásban lakott, vadászni járt és Mercédesszel közlekedett, mint párttársai. Különvonat készült számára az ő saját megrendelésére kártyaszobával, a Rábában építették meg a szerelvényt.

Kádár ugyanolyan jólétben élt, mint a többi vezető, ha egy kicsit visszafogottabban is. Nem szerette a nagy társas ivászatokat, evészeteket, próbálta ugyanis első emberként megtartani a kellő távolságot a többiektől, de minden létező kedvezménnyel élt.

Meghatározó élménye volt a Kádár házaspárnak, amikor Josip Broz Tito (1892-1980) meghívására Brioni szigetén nyaralhattak. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke ugyanis híres volt arról, hogy élvezte az életet. A Jugoszláviát 1945-80 között irányító Tito maga vezette a motorcsónakot, amikor kirándulni indultak, Kádárnak mindez imponált, ő is szerette a szépet és a jót.

A Csermanek Jánosként 1912-ben született pártfőtitkár már akkor megkapta a Rózsadombon a Cserje utcai villáját, amikor az 1948-1950 között belügyminiszter volt. Egyik első dolga volt, hogy a kertjébe medencét építtessen. Ám már nem volt alkalma használni - pedig köztudottan szeretett úszni -, mert 1951 áprilisában letartóztatták, 1952-ben pedig koncepciós perben, életfogytiglanra ítélték. Amikor később a villát visszakapta (amelyben haláláig, 1988-ig élt), a medencét látványosan betemettette, és Bábolnáról tyúkokat hozatott a kertbe, minden vendégének azokat mutogatta. A tyúkól jobban illett az új puritán imázshoz, mint a medence.

A kádári elit tagjai előszeretettel költöztek a korábbi középosztály lakásaiba. Nekik ugyanis, ha külföldre akartak távozni, ingatlanukat, minden vagyontárgyukat, bútoraikat, pénzüket, át kellett adniuk az útlevél, a szabadság és az élet fejében az államvédelem illetékeseinek. A lakáskiutalás a személyes kapcsolatokon múlott, főként azon, ki milyen kapcsolatot ápolt Kádár Jánossal, vagyis mennyire került közel a hatalomhoz.  A hatvanas évektől a pártelit tagjai fokozatosan felismerték, hogy családjuk biztonságát csak a magántulajdonnal szavatolhatják, és a jogszabályokat is ennek szellemében alakították. Így a hatvanas-hetvenes években egyre többen magántulajdonú villalakást birtokoltak, illetve műkincseket, fegyvereket, trófeákat gyűjtöttek. A korszak végén és a rendszerváltás után azok a pártkáderek, akik addig csak bérlők voltak, olcsón megvásárolhatták e lakásokat.

A nyolcvanas években az MSZMP vezetőinek életformájáról, így a vadászataikról a Magyar Nemzet és a Beszélő is beszámolt. Emiatt a politikai bizottság 1989 márciusában felszólította az Egyetértés vadásztársaságot - amelyben a pártelit tagjai tömörültek -, hogy oszlassa fel önmagát. Ez papíron ugyan megtörtént - mint a kötetben olvashatjuk -, ám a főelvtársak ezt követően is tovább vadásztak, sőt új vadászok is megjelentek az erdőkben.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/kevesen-tudjak-ez-volt-a-partvezer-elso-dolga-kinevezesekor-30894/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
453

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 137 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #137
    imperative
    2010.07.28. - 00:59

    Előzmény:
    #132 Obulus
    Kádár alatt volt egy ilyen gárda. Munkásőrségnek hívták.



    Azok állig fel voltak fegyverezve. Ja, és jó büdösek voltak és részegek mindig.
    Amolyan csatornatöltelékek.
     
  2. #136
    syphax
    2010.07.27. - 11:03

    Előzmény:
    #0 vadember
    Nem gondolja TÖKFILKÓ a buta tökfejével, hogy ha nekem olyan nagyon "Lenin mutogatta volna az irányt", akkor nem lehettem volna már 1992-ben a KDNP egyik alapitótagja? Mivelhogy nemhogy kommunista de még KISZ-tag vagy úttörő sem voltam, meg Istennek hála, ha akartam volna se lehettem volna? "Vezére" meg csak Önnek van: a MINDENHATÓ PÉNZ! Az Ön Vezére az "igazi vezére" a hülyéknek és az idiótáknak: a "SÁRARANY". Amint--ha nem lenne olyan műveletlen, mint amilyen, tudná--Johann Wolfgang von Goethe mondotta volt a Faust-ban.
    syphax
     
  3. #135
    Rettenetes
    2010.07.27. - 09:27

    Előzmény:
    #130 imperative
    Impi! Ez hogy tetszik?

    "....Luxusautó a luxusbírónak
    Túlságosan kényelmetlennek tartotta 1990-ben a Kádár érából rendelkezésre álló, az akkori csúcstechnológiával rendelkező luxus limuzint Sólyom László. Néhanapján a Mercedest maga
    Kádár János is használta, de valahogy Sólyom úgy gondolta, ennél neki jobb jár. Ennek előzménye, hogy az egyik németországi látogatása során az AB-elnöknek roppant megtetszett az akkori legújabb Mercedes-széria. Elő is állt az autó lecserélésnek javaslatával Antall József akkori miniszterelnöknél arra hivatkozva, hogy túlságosan sokszor hibásodik meg az autó, emiatt nem tud vele normálisan közlekedni. Antall hitt neki, és megrendelték az akkori legújabb és legdrágább 600-as Mercedest. Megjegyezendő, a Sólyom által kifogásolt autó most is a Köztársasági Őrezred flottájában van, amit talán mindmáig használnak!..."
     
  4. #134
    syphax
    2010.07.27. - 06:27

    Előzmény:
    #133 kjozsi
    Kedves "kjozsi"!

    "..Pontosan ilyen silány lapidáris közhely a NENYI is."--tetszik írni.Nos. Én úgy gondolom, úgy vélelmezem, a NENYI NEM(!) SILÁNY, NEM(!) LAPIDÁRIS és NEM(!) "közhely"-es!
    Ez is különbség közöttünk.Mert a "lapidáris közhelyesség" és az EGYSZERŰ, DE NAGY ÉS SZÜKSÉGES IGAZSÁGOK KIMONDÁSA KÖZÖTT fényévnyi különbség van! Ennek a kornak--többek között az is a nagy hibája, az is a nagy bűne, hogy ezt a két dolgot szosztematikusan összekeveri--éppen azért, mert durva, műveletlen-tanulatlan és olvasatlanságos szemléletet sugall és közöl úgyszólván minden.Mondok egy példát.
    Ha valaki azt mondja: SZERETEM A HAZÁMAT. Vagy azt: SZERESD A MAGYAR HAZÁT! Akkor erre Ön, vagy az Ön-félék azonnal "rásütik": "közhelyeket-lózungokat" puffogtat.Pedig nincs igazuk.Mert ez, egy egyszerű, de nagy igazságnak, nagy és fontos kívánalomnak a kimondása--és nem más.
    A "közhely" a lapidáris szófosás az mondjuk, ha valaki azt írja le: "A HAZASZERETET NAGYON FONTOS DOLOG!" Mert persze hogy az! De ezt leírni is fölösleges lenne--hovatovább, már lassan ÍEZT IS KE KELL--mert ez valóban egy lapidáris közhely lenne, normális körülmények között.
    De ezt az országot, ezt a nemzetet, a sok romboló, erkölcstelen és cinikus nézet nézet TÖNKRETETTE--spirituálisan-lelkileg. Megjegyzem: inkább a liberalizmusntette tönkre, semmint a baloldaliság, de azért az is! Nos, EZÉRT NEM AZ(!!!) a NENYI, aminek Kegyed vélelmezi.
    Üdv.:
    syphax
     
  5. #133
    kjozsi
    2010.07.26. - 23:53

    Előzmény:
    #126 syphax
    Kedves Syphax!

    Pontosan ilyen silány lapidáris közhely a NENYI is.

    HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!
     
  6. #132
    Obulus
    2010.07.26. - 23:53

    Előzmény:
    #113 imperative
    Kádár alatt volt egy ilyen gárda. Munkásőrségnek hívták.
     
  7. #131
    Obulus
    2010.07.26. - 23:52

    Előzmény:
    #112 haragos
    Pedig a te hibád, valószínűleg beszűkült nézőpontod az oka.
     
  8. #130
    imperative
    2010.07.26. - 20:28
    A képen látható Mercedes 6OO-as (6.3 motorral) a világ egyik legdrágább kocsija volt.
    Ugylátszik jól ment a rántottleveses sunyipofáju prolinak ezzel mászkálni.
     
  9. #129
    VincsEszter
    2010.07.26. - 20:15

    Előzmény:
    #125 Maki75
    :-)) Ez az ismert, népet megtévesztő trükkök egyike.
     
  10. #128
    syphax
    2010.07.26. - 20:15

    Előzmény:
    #127 Tihamér
    Mindannak ellenére, hogy ez a "vadember" nevű "héltpróbás gazember" valóben nem M.o.-on rontja a levehgőt, ABBAN ÖNNEK VAN IGAZA, kedves "Tihamér", hogy tanulatlan buta ember ez a manusz! Nagyon tanulatlan, nagyon buta és nagyon nagypofájú! Úgyhogy nagyon jól tetszik látni és kiértékelni ezt a "niemand"-ot--a lényeges megállapitásaiban Önnek nagyon igaza van--kedves Tihamér.
    syphax
     
  11. #127
    Tihamér
    2010.07.26. - 18:41

    Előzmény:
    #0 vadember
    BUTA EMBER VAGY LÁTSZIK ,HOGY TE NEM TANULTÁL SEMMIT KÉTSÉGBE VONOM HOGY KIJÁRTAD A NYOLC ÁLLTALÁNOST.ÉN TANULTAM ÉS DOLGOZTAM AZ EGÉSZ ÉLETEMBE ÉS MA IS AZT TESZEM .NEM PANASZKODOK MERT NEKEM NINCS MIÉRT DE ÉN LÁTTAM A MULTAT ÉLTEM A MULTBA ÉS TUDOK PÁRHUZAMOT VONNI.HÁT AZÉRT JUTOTTUNK IDÁIG MERT ILYEN BUTA FELFOGÁSÚ BETOKOSODOTT EMBEREK VANNAK MAGYARORSZÁGON.GONDOLOM VÁROD A SEGÉLYT MEG AZ ALAMIZSNÁT AMIT A POLGÁRMESTERI HIVATAL AD.
     
  12. #126
    syphax
    2010.07.26. - 17:11

    Előzmény:
    #124 Maki75
    Ez egy silány-lapidáris közhely, ami nem mond semmit, és ráadásul még NEM IS IGAZ!
    syphax
     
  13. #125
    Maki75
    2010.07.26. - 16:53
    az is fontos info, hogy a vezeto elvtarsak Kun Becitol, Rakosin at Kadarig nem mertek eredeti nevuket hasznalni... ez nem tartozik szorosan a cikkhez .
     
  14. #124
    Maki75
    2010.07.26. - 16:51
    Akkor is haracsoltak, most is azt teszik. Nincs uj a nap alatt.
     
  15. #123
    Tihamér
    2010.07.26. - 15:58
    Na kezdjük először azzal hogy Kádár János villának mondott Rózsadombi lakása egy tizedét sem külömbözött a dolgozó emberekétöl.Ezt azért merem mondani mert megfordultam az egyik egy két házzal arrébb lakó szegénynek nevezhető katonatársammal.Igen azt állítom hogy a mi lakásunk is volt olyan mint Kádár Jánosé igaz vidéken.Pedig én is két, napi 16 órát fizikai munkát végző ember gyermeke voltam.Nem volt olyan külömbség mint a jelenlegi miniszterek és egy átlag ember lakása között.Igaz abban az időben nem is volt akkora fizetéskülömbség a vezetők és a munkások keresete között.Leszerelésem után a vállalatomnál az igazgató kb 1000 Ft -al keresett többet mint én vagyis nem volt a fizetése még a duplája sem.Most a sima melós keresetének kb. százszorosa minimum a keresete a vezetőnek.Uraim hölgyeim akkor mikor volt becsületesebb.A sok potyaleső miniszternek és politikusnak nem is említem a fizetését.Uraim amikor megszavazták azt,hogy Magyar Népköztársaság helyett Magyar Köztársaság lett akkor a nép el lett felejtve a népröl nem szól semmi csak az éhetetlen sakálok meggazdagodásáról és a pozíció szerzéséröl.Hát ez ellen kellene tennünnk nem csak várni a sültgalambot és elhinni ezeknek a férgeknek -sakáloknak hogy ők nekünk jót akarnak.Abbol sajnos nem lesz semmi!
     
  16. #122
    syphax
    2010.07.26. - 14:50

    Előzmény:
    #119 Rettenetes
    Érvvel-érvekkel nem tetszene tudni esetleg cáfolni az okfejtésemet? Netán?
    Mert sértegetni én is tudnék, de én önnel ellentétben ezt nem teszem.Mert én különb vagyok attól, hogy GŐGGEL(!) (VÉLT) IGAZSÁGOT HIRDESSEK.Attól még persze nem lesz igaza, hogy ön a saját igazáról nagyon meg van győződve és becsmérel és sérteget..Amit én állitok, az viszont SZINIGAZ--és ön sem tudja cáfolni! És nem is cáfol semmit csak becsmérel.
    syphax
     
  17. #121
    bagoly.2
    2010.07.26. - 14:30

    Előzmény:
    #118 Rettenetes
    Igen, Kádárék luxusa putri volt a jelenlegiekhez képest. A cikk abból a szempontból érdekes, hogy leírja Kádár puritánságát, majd megpróbálja megmagyarázni, hogy az csak azért volt olyan, mert ... .
    Szánalmas, értelmetlen, szükségtelen próbálkozás, többet árt , mint használ. Néhány huszonévest, vagy begőzölt csőlátót fel lehet vele heccelni, de minek?
     
  18. #120
    haragos
    2010.07.26. - 14:23

    Előzmény:
    #116 Rettenetes
    " 1989–90 [szerkesztés]

    1989. január 28-án Pozsgay Imre 1956-ot népfelkelésnek nevezi a rádióban. Február 6-án kerekasztal-tárgyalások kezdődtek Lengyelországban. Március 15-én több tízezres tüntetés volt Budapesten. Beszédet mondott Kis János, Orbán Viktor; Tamás Gáspár Miklós felszólított a Varsói Szerződésből való kilépésre. A Szabadság téren, a Magyar Televízió lépcsőjén Cserhalmi György felolvasta a tüntetést szervező ellenzéki szervezetek 12 pontját. A hivatalos tömegtájékoztatás, elsősorban a televízió csak néhány mondatban, hiányosan és torzítva számolt be a tüntetésekről."

    Lelke rajta annak, aki hazudik!
    Aki képes azt hazudni, hogy Kis Jánost verték, de a mellette menetelő Orbánt(nyílván a két szép szeméért) megkímélték ettől a kádári pribékek!
    De talán magát Kis Jánost is meg lehet erről kérdezni!
    Tudod, kishaver: akármilyen "rettenetes" hangon is ugatsz itt, a hangod csak egy fábaszorult féreg percegése. Azok közé tartozol, akik akkor kushadtak, sunyi kutyák módján, most pedig azokat ugatják acsarogva, akik akkor kiálltak a változásokért!
     
  19. #119
    Rettenetes
    2010.07.26. - 13:49

    Előzmény:
    #117 syphax
    kedves Szifax!!!

    Van egy olyan mondás, hogy a baj akkor kezdődik, mikor a meggyőződés RÖGESZMÉVÉ válik...Sajnos, az alábbiak szerint Ön elérkezett erre a szintre.

    "....Én tudnillik őket úgy kezelem, mint a FIDESZ-KDNP legerősebb TÁMOGATÓIT! Akik olyannyira egyetértenek a Fidesz -KDNp politikájával, hogy el sem mennek-mentek szavazni--azt megerősítendő! Hiszen ha ez "nem"(!!!) így lenne, vagy lett volna, akkor elmentek volna szavazni, és az MSZP-re szavaztak volna. DE EZT--UGYE-- NEM TETTÉK! Ezzel a "gyeplőt a lovak közé dobva": rábízzák a Fideszre, tegyen amit neki jólesik, amit "ő" a legjobbnak lát"! Igy támogatják "őt"--a FIDESZ-KDNP-t.Ez teljesen logikus, mert ha nem "így" gondolkoztak volna", elmentek volna szavazni és a Fidesz-KDNP ELLEN(!) szavaztak VOLNA(!(--amit nem(!) tettek meg!.."

    Ne haragudjon, ez már súrolja a hibbantság határát....

    Rett...
     
  20. #118
    Rettenetes
    2010.07.26. - 13:44

    Előzmény:
    #105 bagoly.2
    Egy pici adalék, hogy ki hogyan élt a posztja által adott lehetőségekkel....
    "....Kádár Mercije nem ugyanaz, mint Orbán páncélozott Mercije, ezért nem kell a Mercikkel foglalkozni...."

    Talán egy-két sort a dolog megér...

    "....Luxusautó a luxusbírónak
    Túlságosan kényelmetlennek tartotta 1990-ben a Kádár érából rendelkezésre álló, az akkori csúcstechnológiával rendelkező luxus limuzint Sólyom László. Néhanapján a Mercedest maga
    Kádár János is használta, de valahogy Sólyom úgy gondolta, ennél neki jobb jár. Ennek előzménye, hogy az egyik németországi látogatása során az AB-elnöknek roppant megtetszett az akkori legújabb Mercedes-széria. Elő is állt az autó lecserélésnek javaslatával Antall József akkori miniszterelnöknél arra hivatkozva, hogy túlságosan sokszor hibásodik meg az autó, emiatt nem tud vele normálisan közlekedni. Antall hitt neki, és megrendelték az akkori legújabb és legdrágább 600-as Mercedest. Megjegyezendő, a Sólyom által kifogásolt autó most is a Köztársasági Őrezred flottájában van, amit talán mindmáig használnak!..."

     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 137 db -

Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n

hirdetés

HETILAP

hirdetés