Hallhattuk a filmzenéjét már a Polygamyban, a Presszóban vagy a Köntörfalakban, játszott már több világvárosban, de most Magyarországon találkoztunk, ennek is oka van. Erről és még másról is beszéltünk Barabás Lőrinc jazz trombitással.
A - még csak - 26 éves Barabás Lőrinc már játszott Londonban és Párizsban is nagy sikerrel, mégis itthon szeret zenélni. „Életem egyik legjobb döntése volt, hogy hazajöttem. Jó itthon. Fizikailag jobban érzem magam itt" - mondja.
Az első döntés
Az egész valamikor a 1995-ben kezdődött, mikor a sokadik szárnypróbálgatás után 12 évesen, a zene mellett tette le a voksát. „Szüleim nem erőltettek semmit, azt mondták találjam meg azt, ami nekem fontos. És akkor jött a zene, és látták, hogy ez fontos."
Pedig lehetett volna másképp, hiszen édesapja Barabás Márton festőművész. Fia mégsem ezt a művészeti ágat választotta, bár a tehetsége megvolt hozzá. Ennek ellenére mindig számíthatott családja támogatására, ha kajakozni volt kedve, akkor abban, ha finnugrisztikát volt kedve tanulni, akkor abban álltak mellette, biztos hátteret adva minden elképzelésének. Szülei soha semmiben nem korlátozták, óvták ugyan, de messzemenőkig támogatták a fiút. Két dologhoz azonban ragaszkodtak: a nyelvtanuláshoz és az úszáshoz - utóbbinak azért van különös jelentősége, mert Lőrinc születése óta fél karral él.
A kezdetet a Szabolcsi Bence Zeneiskola jelentette, oda járt először trombitaórákra. A hangszerválasztás egyértelmű volt, mivel a három billentyű mellett „csak" jó tüdő szükséges hozzá. Édesapja elvitte a lelkes 12 éves fiút a Bartók Konzervatóriumba is, de ott nem javasolták, hogy folytassa a trombitálást, mert, ahogy mondták, „ahhoz azért mégis csak két kéz kellene".
Az első intő szó után sem hátrált meg, és a komolyzenét négy év gyakorlás után - egy trombitástársa javaslatára - a jazzre váltotta a Kőbányai Zenei Stúdióban, ahol Fekete Kovács Kornél tanítványa lett. A gimnáziumi érettségi után még egy évet járt a stúdióba, ahonnan egyértelmű út vezetett a Zeneakadémia jazz tanszakára.
Barátokkal a világhírnév felé
Kőbányán és a jazz tanszakon ismerkedett meg mostani zenekarának, a Barabás Lőrinc Eklektricnek a legtöbb tagjával is. Akikről azt vallja, hogy: „Ez baráti társaság is egyben. Pont azért velük játszom, mert tudunk miről beszélni, és ez visszaköszön a közös zenélésben is." A zenekartagokkal való jó kapcsolat a próbákon is megmutatkozik. Egy dal is a tagok egyéniségéből, tudásából születik meg: „Én megírom az alapot, amit elviszek a próbára, erre énekel rá Juli, majd megszületik egy vázlat, amire Jávor dobol, Matyi billentyűzik. Javítgatjuk a harmóniákat, ez egyfajta workshop. Többlépcsős folyamat, és szerencsére pont mindig jó időben adjuk át a stafétabotot a másiknak, és a végén így szépen összeáll egy szám."
Az összhang ellenére, ha van olyan, ami nem tetszik, akkor szól. „Demokratikusan dolgozom, de döntök. Nem vagyok egy Napóleon, és szerencsére alapvetően adnak arra az ízlésemre, vagy arra a stílusra, amit én gondolok jónak" - teszi hozzá.
A zenekar mostani felállása a második lemezre jött össze. Amolyan soundsystem jelleggel, különböző zenészekkel dolgozik, úgy érzi, ebből lesznek a különleges dalok is. „Jó dolog, hogy a Rolling Stonesnak ugyanaz a négy tagja több mint 40 éve, de az a zene, amit mi alkotunk, az más világ" - jegyzi meg.
A zenekarnak 2006-ban volt az első fellépése. A 2007-ben jelent meg első lemez, a Ladal és a 2009-ben megjelent Trick című album bemutató koncertje is teltházas volt a budapesti A38 állóhajón. Az első CD-t nagyon jól fogadta a közönség, kapós volt, de ebben benne van az újdonság varázsa - jegyzi meg, a második lemez az igazi próba, mert a Trick ahogy mondja: „Életünk első második lemeze volt. Ebben a másodikban is sok van. Ugyanakkor rengeteg teendőnk van még vele. Szeretnénk például még klipeket csinálni hozzá."
A kérdésre, hogy mekkora esélye van ma egy fúziós jazzt játszó zenekarnak Magyarországon vagy Európában, őszinte, de bizakodó választ ad: „Bele kell még jönni, még tapasztalatlanok vagyunk a zeneipar világában. Biztos okosabb leszek pár hónap vagy év múlva. Bizonyos szempontból jó, hogy most vagyunk, de lehet, hogy 20 évvel ezelőtt könnyebb lett volna, akár idehaza, akár külföldön." Akkor élte ugyanis ez a zene a fénykorát.
„Bár nem hiszem, hogy 20 éve kimehettem volna Londonba, amikor csak akarok, mert nem biztos, hogy kaptam volna útlevelet." A brit fővárosban és Párizsban is zenélt már zenekarával, de hogy hogyan került az utóbbi helyszínre, annak különös története van. Párizsban a nemzetközi Jazzy Colours Fesztivál meghívásának tettek eleget, viszont Londonba tudatos döntés eredményeként jutott el. Egyszer csak a fiú hátára vette a batyut, becsomagolta a hamuba sült pogácsát, és nekiindult szerencsét próbálni - hangzik a mesében. Lőrinc is így indult neki a világjárásnak. „Meg szerettem volna csinálni a szerencsémet. Kicsit egyedül is akartam lenni, távol Magyarországtól, kipróbálni magam zenészként, egy teljesen idegen környezetben. Ez több-kevesebb sikerrel megtörtént, de a lényege az emberi tapasztalat volt" - emlékszik vissza.
Tapasztalatok
Visszatérve a brit fővárosból, a második lemez bemutatása után, és az idei fesztiválszezon előtt több idő jut önmagára. „Az elsődleges feladat most a pihenés. A második lemez kiadása után ugyanúgy, mit az első után kell egy kis nyugalom". Szerencsére a január, február mindig nyugalmasabb a zeneiparban. Kevesebb a koncert, a fellépés. Ebben az időszakban sokszor van nyugodt estéje. Ilyenkor leggyakrabban zenét szerez, ír, gondolkodik. „Volt már olyan, hogy mentem a városban tettem-vettem, és azon gondolkodtam, de jó lesz már hazajönni és lefogni egy harmóniát."
A lakásban van egy alkotósarok, ahol a trombita, a mikrofon, a számítógép és a microcord jól megférnek egymás mellett. Manapság már a legtöbb zenész elmaradhatatlan kelléke a számítógép, amely akár egy Steinway zongora hangzását is vissza tudja adni hamisítatlanul. Így írja meg vagy jegyzi le Lőrinc is a fejében kavargó dallamokat.
Az asztalon látható a két lemez, melyeknek a borítóját testvére, Barabás Zsófi festőművész készítette. A testvérek szüleikhez hasonlóan támogatják egymást. Zsófi, ha teheti minden, koncerten ott van, és Lőrinc sem marad el nővére kiállításmegnyitóiról.
Tervek
A mozi szeretete, a filmezés mindkettőjük közös vonása, ezért jó látni, hogy míg a Polygamy című filmben a főhősök Zsófi képének megfelelő helyéről vitatkoznak, addig a háttérben Lőrinc zenéje szól. Nem ez az első alkalom, hogy trombitaszólókat hallhattunk tőle filmen, mert Sas Tamás Presszó című tévésorozatában többször is fellépett a Barabás Lőrinc Eklektric, a mozikban pedig most látható Köntörfalak című alkotásban is hallható Lőrinctől egy dal. Ez utóbbi filmben az Uptown Felaz formációban játszik, mellyel 2005-ben a Magyar Filmszemlén megnyerték a legjobb filmzenének járó díjat a Kész cirkusz című filmért.
Huszonhat éves embertől nem nagyon szokták megkérdezni, hogy mit ítélt jó döntésnek eddigi életében, és mit nem, mégis örömmel válaszol: „Az eddigi jó 26 év volt. Azt csinálom, amit szeretek. A magam ura vagyok, és megengedhetem, hogy gyerek maradjak. És ez azért fontos, mert egy része ennek a szakmának meghal, ha felnő." De ha mindenképp ki kell emelni egyvalamit, akkor a Londonból való hazaköltözés nevezi meg eddigi legjobb döntésének: „Lépten-nyomon olyan dolgokba akadok, ami arra utal, hogy Magyarország olyan hely, ahol sokkal látványosabb a fejlődés, merthogy alulról kezdtük, a 20 évvel ezelőtti rendszerváltásból próbálunk kievickélni. Szorgalmasabb a hozzáállásunk, mivel a periférián vagyunk. "
A tervekre kérdezve, csak annyit mond: „Nem szeretem elárulni őket, majd meglátják, hogyha megvalósulnak. A már megtett dolgokról szeretek beszélni." Szerencsére van is miről, nagy az érdeklődés a zenekar iránt. Széles a rajongókorosztály a tizenévesektől egészen a középkorúakig.
Egyelőre a hazai koncertek élményei, a zeneszerzés öröme telíti el a Chet Baker és Miles Davis nyomdokain haladó trombitást, aki számára rajtuk kívül Fekete Kovács Kornél mind zenekarvezetőként, mind zeneszerzőként, mind trombitásként a példát jelentik. Zenéjében ő továbbra is a saját maga keresését, és változásait fejezi ki mindannyiunk örömére.
- cikk értékelése /itthon/kitartassal-miles-davis-nyomdokain-28373/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 457
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Ki lehet a magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
A Ponta-kormány „szolidaritási” adót akar kivetni a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra
- Időpont
- 05.19: 09:37
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile józsefvárosi emléktábláját
- Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
