Lázár János: szociális típusú integráció kell az oktatásban

MTI
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.03.22. - 00:22
Létrehozás:
2010.06.10. - 16:14
2010.06.10. - 16:14
 

Nem faji alapú, hanem szociális típusú integrációra van szükség az oktatásban - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Budapesten a Fidesz oktatási műhelyének konferenciáján.

hirdetés
 

"Arra van szükség, hogy minden szegény, tehetséges, ambiciózus, rátermett gyermek - és általa a szülő is - kapjon lehetőséget arra, hogy boldoguljon ebben a társadalomban" - fogalmazott Lázár János. Hozzátette: Hódmezővásárhelyen, ahol ő a polgármester, sokan letagadják roma származásukat, így emiatt sem lehet azon az alapon az integrációt megoldani.

Véleménye szerint az integráció gyermekvédelmi eszközökkel, munkahelyteremtő és társadalmi felzárkóztató programok kiegészítésével valósítható meg. Kiemelte: "akkor lehetünk sikeresek, ha azt vesszük figyelembe, hogy melyik szegény gyermek érdemes a támogatásra", ahol adott esetben a szülői háttér is támogatja a tanulást.

Adminisztratív eszközökkel azonban nem lehet számon kérni az esélyegyenlőséget - tette hozzá. Hódmezővásárhelyen három év előkészítés, "rendkívül nagy konszenzuskeresés a képviselő-testület részéről" és a pályázatok sikeressége kellett ahhoz, hogy ez a folyamat elkezdődhessen.

"Ma az oktatási rendszer sokkal szegregálóbb, mint bármikor volt", ami szerinte a nyolcéves szocialista kormányzásnak tudható be. "Történelmi bűn, amit a szocialisták csináltak az oktatáspolitikában" - hangoztatta.

A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy "az oktatáspolitikában gyors cselekvésre van szükség". Ennek jegyében hétfőn tűzi napirendre az Országgyűlés a buktatás lehetőségének visszahozatalát az általános iskolák alsó tagozatában. Meg kell teremteni az iskolák megbecsültségét, ám a pedagógustársadalom gyors egzisztenciális felemelkedésének nincs reális lehetősége - fűzte hozzá.

Mint mondta, tarthatatlan, hogy azok közül, akiket ma felvesznek főiskolára, egyetemre, nagy valószínűséggel minden másodikból munkanélküli lesz. A legtehetségesebb, legéletrevalóbb fiatalok hagyják el az országot, "ennél nagyobb kritika egy ország számára nem kell". A fiatal generációkat kell megnyerni ma a Magyarországon maradáshoz, de ha az oktatásban és az egészségügyben nem lesz előrelépés, "akkor el fognak menni ebből a hazából" - tette hozzá.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára rámutatott: a közoktatás és a szakképzés elválaszthatatlan egymástól. Magyarország az utolsó előtti helyen áll az Európai Unió huszonhét tagállamából a foglalkoztatás tekintetében, és ezen csak magas kvalitású, képzett emberekkel lehet változtatni - mondta.

A munkaadók és a munkavállalók egyaránt elégedetlenek a szakképzéssel; a szakiskolákba járók száma drasztikusan csökkent, ami közvetlenül érinti a gazdaság teljesítőképességét - sorolta. Amíg az általános iskolákból funkcionális analfabéták kerülnek ki "nem kis számban", a szakképzés sem tud előrelépni. Ezért az általános iskola nyolc osztályának "elvégzése mögött tartalomnak, tudásnak kellene állnia" - mondta.

"A szakképzésből iszonyú mennyiségű pénz folyik ki feleslegesen" - fogalmazott. Ma négy-öt évig tanulnak szakmát a diákok, de a szakiskolákból úgy kerülnek ki, hogy "semmit nem tudnak". A normatív támogatás nem ösztönöz ezen az oktatási területen, ezért az államnak a források folyósításával kell megmondania, mely szakirányokat milyen fontosnak tart.

A kamaráknak fokozottabb szerepvállalást biztosítanak a jövőben a szakképzésben, általuk "az élethez kerülnek majd közelebb" a diákok, mert gyakorlatra tesznek szert. A felügyelet azonban kizárólag az államot illeti meg - közölte.

Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára a konferencián kiemelte: az oktatás jogilag túlszabályozott, amiből konfliktusok keletkeznek, pedig "nem a közigazgatás az alfája és az ómegája az oktatáspolitikának". A kormány esélyt akar adni a tehetségnek és az értékeknek - közölte.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/lazar-janos-szocialis-tipusu-integracio-kell-az-oktatasban-29990/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
5

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 7 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #7
    Elvira78
    2010.06.11. - 11:25
    "Ma az oktatási rendszer sokkal szegregálóbb, mint bármikor volt"
    Szerintem el kellene gondolkodni azon, hogy talán alapos oka van a szegregációnak.
     
  2. #6
    egypolgar
    2010.06.11. - 05:41

    Előzmény:
    #5 barna75
    A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy "az o k t a t á s p o l i t i k á b a n gyors cselekvésre van szükség". Ennek jegyében hétfőn tűzi napirendre az Országgyűlés a b u k t a t á s lehetőségének v i s s z a h o z a t a l á t az általános iskolák alsó tagozatában. Meg kell teremteni az iskolák megbecsültségét, ám a pedagógustársadalom gyors egzisztenciális felemelkedésének nincs reális lehetősége - fűzte hozzá.

    Mint mondta, tarthatatlan, hogy azok közül, akiket ma felvesznek főiskolára, egyetemre, nagy valószínűséggel minden másodikból munkanélküli lesz. (EZT A FIDESZ OKTATÁSPOLITIKÁJA okozta) A legtehetségesebb, legéletrevalóbb fiatalok hagyják el az országot, "ennél nagyobb kritika egy ország számára nem kell". A fiatal generációkat kell megnyerni ma a Magyarországon maradáshoz, de ha az oktatásban és az egészségügyben nem lesz előrelépés, "akkor el fognak menni ebből a hazából" - tette hozzá.
     
  3. #5
    barna75
    2010.06.10. - 17:24
    bocs, kimaradt:
    mintha ellentmondást éreznék a hírek között: máig inkább az volt a sajtóban, hogy szinte megszűnt, nullára futtatta a szakképzést az előző nyolc év
     
  4. #4
    barna75
    2010.06.10. - 17:22
    a cikkhez:
    mintha ellentmondást éreznék a hírek között: máig inkább az volt a sajtóban, hogy szinte megszűnt, nullára futtatta az előző nyolc év. ezidáig tonképpen egyet is tudok érteni, de akkor mi az a kijelentés, hogy:
    ..."A szakképzésből iszonyú mennyiségű pénz folyik ki feleslegesen"... ?
    há' hova folyik az az "iszonyú pénz", mikor műszaki analfabéták vannak a frissen vizsgázott szakmunkások között? valahogy nem értem az egész szakképzést...-mindegy.

    örülök, hogy az új kormányunk és frakciójuk elővette az oktatás színvonalának és méltóságának ügyét. nem lesz könnyű tiszteletet nevelni a szabadjára engedett nebulókba, de azért hajrá!

    B.
     
  5. #3
    barna75
    2010.06.10. - 17:09

    Előzmény:
    #1 nomentana
    ha van ismerősöd pár településnyi távolságban, szólj nekik, nézzenek szét a bontók és általában az utcák környékén. bár harmadika óta szerintem már vagy külföldön van, vagy már szétszedték.
    :(
    még nem jártam hasonlóképp, de fogadd együttérzésem..

    B.
     
  6. #2
    MNelőfizető
    2010.06.10. - 17:01
    Még az autókra is veszélyes?
     
  7. #1
    nomentana
    2010.06.10. - 16:20
    ez év június 3-án a lakásom elől elloptak a Peugeot 206 SW, metálszürke színű 2003-as évjáratú diezeles autómat, műszakival együtt. (100 ezer km van benne)
    - Idézett szöveg elrejtése -

    Rendszáma: IPA 646
    Alvázszáma: VF32E8HXF43193573
    Motorkód: PSA8HX10FD320363648
    Az alvázszám valamennyi fődarabba, a műszerfalba és az üvegtáblákba is bele volt gravírozva.
    Kérem szépen, amennyiben bármilyen információ tudomására jut a gépkocsiról, jutalom ellenében értesítsen az ipa@freemail.hu e-mail címen, vagy a 06203934936-os telefonszámon.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 7 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés