- Dávid Ibolya vajon árulónak érzi most önt? Tavaly januárig mellette állt ki Orbán Viktorral szemben, most meg utóbbi kérésére áll be alkotmányozni.

- Elnézést, engem árultak el, amikor Horn Gyula miniszterét, Bokros Lajost tették meg az MDF miniszterelnök-jelöltjének. Ami pedig a Fidesszel szembeni kritikámat illeti, úgy érzem, igazam volt. Volt szemrehánynivalóm a baloldal visszajövetele miatt, aztán azért, hogy újrázhattak is, ami példátlan volt korábban. Ezt nem lett volna szabad megengedni.

- A választók döntöttek így 2002-ben és 2006-ban is.

- Szövetségeskeresés, stílus - sok lehetősége volt a Fidesznek, amellyel nem vagy rosszul élt. Igaz, 2006-ra Dávid Ibolya személyes indulatai a Fidesszel és Orbán Viktorral szemben politikai tényezővé váltak, ám vidéken a Fidesz hajszát folytatott az MDF jelöltjei után. Akkor viszont még nem dőlt el, milyen modell alakul ki. Elképzelhető lett volna, hogy a lengyelekéhez hasonló, amikor egy radikálisabb - ez passzolt a Fideszre - és egy mérsékeltebb jobboldali párt szövetséget köt, s úgy zúzza tönkre a baloldalt. Akkor én még ezt tartottam volna célravezetőnek és kívánatosnak.

- Nem úgy tűnt, mintha a szövetségkötést erősítette volna. A baloldali sajtó többek között önből faragott "európai konzervatívot", s használta arra, hogy elmondja, micsoda szélsőséges erő a Fidesz. Bánja már?

- Ezzel a történelem csak kiegyenlítette a rólam alkotott baloldali képet, hiszen kormányzati időszakom alatt én voltam a legtámadottabb, aki puccsot akar, horthysta, még azzal is riogattak, hogy miattam nem lesznek választások. Persze, hogy kihasználták azt, amikor intően és mérsékelten nyilatkoztam meg, ám most is úgy látom: igazam volt, ugyanis az a politika, amely most sikert hozott a Fidesznek, nem volt nyerő sem 2002-ben, sem négy évvel később.

- Közben tényleg nem vette észre, hogy az MDF balra sodródik, s végül szükségszerűen Bokros Lajosig jut majd?

- Az elnökség munkájában nem vettem részt, s számomra két éve vált nyilvánvalóvá, hogy végleg rossz útra tért a párt.

- Csakhogy még két éve is Dávid Ibolya mellé állt Almássy Kornél ellenében, aki éppen jobbra akarta visszafordítani a pártot. Ön is megszavazta a kizárását.

- Almássy, amikor elnök akart lenni, felkeresett. Mondtam is neki, hogy még nem ért meg rá. Ugyanaz lett volna a párttal, mint ma az MSZP-vel. Káosz. Nagy tévedés, hogy hozok újat, fiatalt, megborotválom, aztán ez elég is. A kizárását pedig meg kellett szavaznom. Feltettem ugyanis a kérdést: honnan az a kétmilliárd forint, amelyet a kiszivárgott beszélgetések alapján állítólag hozni tud a pártba? Azt mondta, erre nem válaszolhat. Ilyen esetben nem tehet mást az ember, mint hogy elbúcsúzik attól, akinek ilyen titkai vannak. Egyértelművé vált, hogy Almássy elnöksége outsider kezdeményezés.

- Tehát a Fidesz belülről akarta szétverni a fórumot? Dávid Ibolya mellett ön is így értelmezte a történteket.

- Én nem a Fideszre értettem ezt, hanem arra, hogy pénzemberek meg akarják vásárolni a pártot. Az ilyen pedig már nem párt. De nem úgy van az, hogy az ember azonnal otthagy csapot-papot, amikor látja a negatív jeleket. Ennél én hűségesebb vagyok. Bokrossal vált egyértelművé a helyzet, s az is, hogy a lengyel modellnek már nincs itthon esélye. A mai modellben mindenesetre megvan a lehetőség, hogy nemzetmentő évtized következzen, ha rövid átmenet után egy hosszú, konszolidációs időszak jön el. Remélem, a Fidesz most nemcsak megnyerte a választásokat, hanem tényleg szétzúzta a baloldalt.

- Egyszer már visszajöttek mélyről: épp az ön vezetésével bukott akkorát a jobboldal, hogy kétharmados többséget szereztek az SZDSZ-szel.

- Akkor övék volt a média, s kétségtelen, hogy sem Antall József, sem én nem voltunk erősek a képernyőn. Nem is foglalkoztunk vele. Rendet tenni, stabilitást biztosítani, az ment. Médiacsatát nyerni - az nem. Ráadásul a szocialisták és az SZDSZ hamar cimborálni kezdett a külfölddel, s kaptak is támogatást. Kohl kancellár például telefonált Antallnak, hogy nem tudná-e Horn Gyulát kinevezni külügyminiszternek. Az átvételkor márpedig kivérzett ország voltunk, 6-700 millió dollár devizatartalékkal a kasszában, amely egy napra sem volt elég, s csak a német segítségben bízhattunk. Négy évvel később egyébként már hatmilliárd dolláros volt a devizatartalék.

- Szét is privatizálták a magyar gazdaságot, máig ható következményekkel. Érez ezért felelősséget?

- Kényszerhelyzet volt. A keleti piac összeomlott, a mi kormányunk ráadásul csupán 400 milliárdos bevételre tett szert, ennek háromszorosát magánosította a Horn-kormány - mi az energiaszektort például sosem adtuk volna el. Más szempontból is a kényszerhelyzetek világában léteztünk: Antall bölcs volt, elkerülte a nagykoalíciót az SZDSZ-szel, ám így a kisgazdákkal kellett kormányozni. Tudja, milyen velük egy koalícióban lenni? Kérdezze meg Orbán Viktort. Olyan. Rendkívüli parlamenti felhatalmazásra lett volna szükség, hogy az átmenetet sikerrel lehessen levezényelni - az akkori Országgyűlésben viszont erre semmi esély nem volt. A Fidesznek most van, s Orbán is mára jutott abba a korba, amikor képes lehet Tiszáéhoz és Bethlenéhez hasonló nemzetépítő munkát vezényelni, amely egy-másfél évtizedig is eltart, és sem a szélsőség, sem a baloldal nem tud megerősödni alatta. Orbán ugyanis egy ideje már érti, amit a baloldal még mindig nem.

- Azaz?

- Mikszáth Kálmánnal szólva: a magyar hátán szántani is lehet, csak az ekevas nemzeti színű legyen. Nagy igazság, miközben a liberálisok még mindig gúnnyal, iróniával kezelik meséinket, legendáinkat, regéinket. De itt az alkalom: például 15-20 évig egyetlen, közös történelemkönyvet kellene bevezetni az egész országban a sok fércmű helyett. A magyar szellemiséget kifejező szigorú fellépés lenne ez a mai anarchikus posvánnyal szemben. Persze tudom, horthysta leszek emiatt megint. Megjegyzem: jobb, mint kádáristának lenni.

- Utóbbit tán nem érzi jogosnak? Vállalatvezető volt a kádárizmusban...

- Szakácsok, cukrászok voltak vállalatigazgatók akkoriban, nekem pedig volt egyetemi diplomám, s az idő tájt indult az értelmiségmegbecsülési kampány. Rendet tudtam tartani, ami vendéglátó-ipari vállalatnál nem egyszerű. Ez elég is volt nekik, nem vártak pártszolgálatot, pedig tudtak '56-os múltamról, sőt arról is, hogy a gyerekeim hittanra járnak.

- Ha már gyerekek: nemrég előállt az ötlettel, hogy a gyerektelenek fizessenek különadót.

- Nem értek egyet az adócsökkentéssel. Az ország legnagyobb gondja ma az alacsony népszaporulat és annak összetétele. Mi következik ebből? Magasan tartom az adót, s óriási adókedvezményt biztosítok annak, aki gyerekneveléssel járul hozzá a nemzet jövőjéhez. Ha azonban alacsony az adó, csak jelképes lehet a kedvezmény. Azaz marad a különadó mint megoldás, hogy a gyereket nem nevelők is arányosan járuljanak hozzá a közös jövőhöz.

- Akár az új Alkotmányban is benne lehet, ha javasolja.

- Az adók kérdése nem az Alkotmányba való, de a családi, kisközösségi jogok előtérbe helyezése fontos lehet egy ilyen szövegben is, főleg, hogy a nőpropaganda világszerte karrierszempontú. Pedig a hely, ahol a nő pótolhatatlan, nem a munkahely, hanem a szülőszoba. Én egyébként fizettem gyerektelenségi adót Ratkó Anna minisztersége idején. Szobrot kellene állítani neki.

- Milyen érzés lenne egy meddő nőnek, hogy szülne, de nem tud, s ezért még bírságot is fizet?

- Egyrészt ez nem bírság lenne, másrészt nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből. A nemzet jövőjéhez vagy úgy járul hozzá valaki, hogy gyerekeket nevel, vagy úgy, hogy különadót fizet. Ezer esztendő van e mögött a nép mögött, s az, aki szeretné, hogy előtte is legyen ennyi, nem tekinthet pusztán magánügyként a gyerekvállalásra.

- Ennyire azért nem szaladnánk előre: a jövőre ígért Alkotmány kereteit látja már?

- Még az egyéni vélemények korszakát éljük. Mindenesetre rossznak tartom a jelenlegit. Le kell egyszerűsíteni. Egyén és hatalom viszonyáról kell szólnia, amely nem ölel mindent magába egy általános mondattal, hogy aztán a mindenkori kormányzat ki legyen téve olyan értelmezéseknek, amelyekre nem számít. Sok kárt okozott ez. Ott volt például a földprivatizáció. Az Alkotmánybíróság mondott rá nemet, így született végül a szerencsétlen kárpótlási jegyes megoldás. Vagy az igazságtételi törvény. Ma is emlegetik, hogy szükség lett volna rá. Csakhogy az Alkotmánybíróság nem engedte. Így márpedig lehetetlen kormányozni.

- Ön a Szent Koronát állítólag nem csak a preambulumban látná szívesen. Igaz ez?

- Mi a gond a Korona közjogi szerepével, amely a magyar múltat egyedivé teszi? Senki sem akar hirtelen királyt varázsolni és a fejére nyomni a koronát, a baloldal mégis görcsöt kap már az említésétől is.

- Mert most akár államformát is válthatnánk.

- Hitem szerint lehetnénk királyság is. Tény, hogy 1945 után Nyugaton a királyságok maradtak, csak a keleti blokkban törölték el ezt az államformát, rajtunk kívül Bulgáriában és Romániában. Görögország, Olaszország is köztársaság lett, népszavazással, ám mind a négy országban alig egy évszázados múltja volt a királyságnak, nálunk viszont ezer esztendőn át ez a forma adta a nemzet életének kereteit. Eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új Alkotmánnyal.

- Ha király nem is kell, erős államfő azért igen?

- Az államfő szerepét érdemes újragondolni, de éppen hogy nem ebben az irányban. Nem egészséges, hogy javaslattételi joga van, aztán pedig leszavazza a parlament. A nemzet egységét kell megtestesítenie, de a jelenlegi Alkotmány ilyen konfliktusos, megalázó helyzeteket is lehetővé tesz számára. Szerintem sokkal inkább a kormányfői pozíció erejét kell növelni, az államfőnek pedig jelképes, reprezentatív szerepet szánni, s ennek megfelelő személyeket választani a tisztségre.

- Ön szerint akkor Schmitt Pál - ha ilyen lesz az új Alkotmány - telitalálat.

- Igen. Magas, fess, jóképű ember. Remélem, elfelejti, hogy saját államfői programot akar alkotni, s elsősorban az érzelmi mezőben mozog majd, az állam atyjaként. Ha így tesz, egy idő után minden bizonnyal meg fogják kedvelni.