Nem ördögtől való gondolat a királyság visszaállítása - véli Boross Péter. A volt miniszterelnök szerint, aki Orbán Viktor kérésére részt vesz az új Alkotmány kidolgozásában is, eddig azért nem kell elmenni - inkább a kormányfő súlyát kell növelni.
- Dávid Ibolya vajon árulónak érzi most önt? Tavaly januárig mellette állt ki Orbán Viktorral szemben, most meg utóbbi kérésére áll be alkotmányozni.
- Elnézést, engem árultak el, amikor Horn Gyula miniszterét, Bokros Lajost tették meg az MDF miniszterelnök-jelöltjének. Ami pedig a Fidesszel szembeni kritikámat illeti, úgy érzem, igazam volt. Volt szemrehánynivalóm a baloldal visszajövetele miatt, aztán azért, hogy újrázhattak is, ami példátlan volt korábban. Ezt nem lett volna szabad megengedni.
- A választók döntöttek így 2002-ben és 2006-ban is.
- Szövetségeskeresés, stílus - sok lehetősége volt a Fidesznek, amellyel nem vagy rosszul élt. Igaz, 2006-ra Dávid Ibolya személyes indulatai a Fidesszel és Orbán Viktorral szemben politikai tényezővé váltak, ám vidéken a Fidesz hajszát folytatott az MDF jelöltjei után. Akkor viszont még nem dőlt el, milyen modell alakul ki. Elképzelhető lett volna, hogy a lengyelekéhez hasonló, amikor egy radikálisabb - ez passzolt a Fideszre - és egy mérsékeltebb jobboldali párt szövetséget köt, s úgy zúzza tönkre a baloldalt. Akkor én még ezt tartottam volna célravezetőnek és kívánatosnak.
- Nem úgy tűnt, mintha a szövetségkötést erősítette volna. A baloldali sajtó többek között önből faragott "európai konzervatívot", s használta arra, hogy elmondja, micsoda szélsőséges erő a Fidesz. Bánja már?
- Ezzel a történelem csak kiegyenlítette a rólam alkotott baloldali képet, hiszen kormányzati időszakom alatt én voltam a legtámadottabb, aki puccsot akar, horthysta, még azzal is riogattak, hogy miattam nem lesznek választások. Persze, hogy kihasználták azt, amikor intően és mérsékelten nyilatkoztam meg, ám most is úgy látom: igazam volt, ugyanis az a politika, amely most sikert hozott a Fidesznek, nem volt nyerő sem 2002-ben, sem négy évvel később.
- Közben tényleg nem vette észre, hogy az MDF balra sodródik, s végül szükségszerűen Bokros Lajosig jut majd?
- Az elnökség munkájában nem vettem részt, s számomra két éve vált nyilvánvalóvá, hogy végleg rossz útra tért a párt.

- Csakhogy még két éve is Dávid Ibolya mellé állt Almássy Kornél ellenében, aki éppen jobbra akarta visszafordítani a pártot. Ön is megszavazta a kizárását.
- Almássy, amikor elnök akart lenni, felkeresett. Mondtam is neki, hogy még nem ért meg rá. Ugyanaz lett volna a párttal, mint ma az MSZP-vel. Káosz. Nagy tévedés, hogy hozok újat, fiatalt, megborotválom, aztán ez elég is. A kizárását pedig meg kellett szavaznom. Feltettem ugyanis a kérdést: honnan az a kétmilliárd forint, amelyet a kiszivárgott beszélgetések alapján állítólag hozni tud a pártba? Azt mondta, erre nem válaszolhat. Ilyen esetben nem tehet mást az ember, mint hogy elbúcsúzik attól, akinek ilyen titkai vannak. Egyértelművé vált, hogy Almássy elnöksége outsider kezdeményezés.
- Tehát a Fidesz belülről akarta szétverni a fórumot? Dávid Ibolya mellett ön is így értelmezte a történteket.
- Én nem a Fideszre értettem ezt, hanem arra, hogy pénzemberek meg akarják vásárolni a pártot. Az ilyen pedig már nem párt. De nem úgy van az, hogy az ember azonnal otthagy csapot-papot, amikor látja a negatív jeleket. Ennél én hűségesebb vagyok. Bokrossal vált egyértelművé a helyzet, s az is, hogy a lengyel modellnek már nincs itthon esélye. A mai modellben mindenesetre megvan a lehetőség, hogy nemzetmentő évtized következzen, ha rövid átmenet után egy hosszú, konszolidációs időszak jön el. Remélem, a Fidesz most nemcsak megnyerte a választásokat, hanem tényleg szétzúzta a baloldalt.
- Egyszer már visszajöttek mélyről: épp az ön vezetésével bukott akkorát a jobboldal, hogy kétharmados többséget szereztek az SZDSZ-szel.
- Akkor övék volt a média, s kétségtelen, hogy sem Antall József, sem én nem voltunk erősek a képernyőn. Nem is foglalkoztunk vele. Rendet tenni, stabilitást biztosítani, az ment. Médiacsatát nyerni - az nem. Ráadásul a szocialisták és az SZDSZ hamar cimborálni kezdett a külfölddel, s kaptak is támogatást. Kohl kancellár például telefonált Antallnak, hogy nem tudná-e Horn Gyulát kinevezni külügyminiszternek. Az átvételkor márpedig kivérzett ország voltunk, 6-700 millió dollár devizatartalékkal a kasszában, amely egy napra sem volt elég, s csak a német segítségben bízhattunk. Négy évvel később egyébként már hatmilliárd dolláros volt a devizatartalék.

- Szét is privatizálták a magyar gazdaságot, máig ható következményekkel. Érez ezért felelősséget?
- Kényszerhelyzet volt. A keleti piac összeomlott, a mi kormányunk ráadásul csupán 400 milliárdos bevételre tett szert, ennek háromszorosát magánosította a Horn-kormány - mi az energiaszektort például sosem adtuk volna el. Más szempontból is a kényszerhelyzetek világában léteztünk: Antall bölcs volt, elkerülte a nagykoalíciót az SZDSZ-szel, ám így a kisgazdákkal kellett kormányozni. Tudja, milyen velük egy koalícióban lenni? Kérdezze meg Orbán Viktort. Olyan. Rendkívüli parlamenti felhatalmazásra lett volna szükség, hogy az átmenetet sikerrel lehessen levezényelni - az akkori Országgyűlésben viszont erre semmi esély nem volt. A Fidesznek most van, s Orbán is mára jutott abba a korba, amikor képes lehet Tiszáéhoz és Bethlenéhez hasonló nemzetépítő munkát vezényelni, amely egy-másfél évtizedig is eltart, és sem a szélsőség, sem a baloldal nem tud megerősödni alatta. Orbán ugyanis egy ideje már érti, amit a baloldal még mindig nem.
- Azaz?
- Mikszáth Kálmánnal szólva: a magyar hátán szántani is lehet, csak az ekevas nemzeti színű legyen. Nagy igazság, miközben a liberálisok még mindig gúnnyal, iróniával kezelik meséinket, legendáinkat, regéinket. De itt az alkalom: például 15-20 évig egyetlen, közös történelemkönyvet kellene bevezetni az egész országban a sok fércmű helyett. A magyar szellemiséget kifejező szigorú fellépés lenne ez a mai anarchikus posvánnyal szemben. Persze tudom, horthysta leszek emiatt megint. Megjegyzem: jobb, mint kádáristának lenni.
- Utóbbit tán nem érzi jogosnak? Vállalatvezető volt a kádárizmusban...
- Szakácsok, cukrászok voltak vállalatigazgatók akkoriban, nekem pedig volt egyetemi diplomám, s az idő tájt indult az értelmiségmegbecsülési kampány. Rendet tudtam tartani, ami vendéglátó-ipari vállalatnál nem egyszerű. Ez elég is volt nekik, nem vártak pártszolgálatot, pedig tudtak '56-os múltamról, sőt arról is, hogy a gyerekeim hittanra járnak.
- Ha már gyerekek: nemrég előállt az ötlettel, hogy a gyerektelenek fizessenek különadót.
- Nem értek egyet az adócsökkentéssel. Az ország legnagyobb gondja ma az alacsony népszaporulat és annak összetétele. Mi következik ebből? Magasan tartom az adót, s óriási adókedvezményt biztosítok annak, aki gyerekneveléssel járul hozzá a nemzet jövőjéhez. Ha azonban alacsony az adó, csak jelképes lehet a kedvezmény. Azaz marad a különadó mint megoldás, hogy a gyereket nem nevelők is arányosan járuljanak hozzá a közös jövőhöz.

- Akár az új Alkotmányban is benne lehet, ha javasolja.
- Az adók kérdése nem az Alkotmányba való, de a családi, kisközösségi jogok előtérbe helyezése fontos lehet egy ilyen szövegben is, főleg, hogy a nőpropaganda világszerte karrierszempontú. Pedig a hely, ahol a nő pótolhatatlan, nem a munkahely, hanem a szülőszoba. Én egyébként fizettem gyerektelenségi adót Ratkó Anna minisztersége idején. Szobrot kellene állítani neki.
- Milyen érzés lenne egy meddő nőnek, hogy szülne, de nem tud, s ezért még bírságot is fizet?
- Egyrészt ez nem bírság lenne, másrészt nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből. A nemzet jövőjéhez vagy úgy járul hozzá valaki, hogy gyerekeket nevel, vagy úgy, hogy különadót fizet. Ezer esztendő van e mögött a nép mögött, s az, aki szeretné, hogy előtte is legyen ennyi, nem tekinthet pusztán magánügyként a gyerekvállalásra.
- Ennyire azért nem szaladnánk előre: a jövőre ígért Alkotmány kereteit látja már?
- Még az egyéni vélemények korszakát éljük. Mindenesetre rossznak tartom a jelenlegit. Le kell egyszerűsíteni. Egyén és hatalom viszonyáról kell szólnia, amely nem ölel mindent magába egy általános mondattal, hogy aztán a mindenkori kormányzat ki legyen téve olyan értelmezéseknek, amelyekre nem számít. Sok kárt okozott ez. Ott volt például a földprivatizáció. Az Alkotmánybíróság mondott rá nemet, így született végül a szerencsétlen kárpótlási jegyes megoldás. Vagy az igazságtételi törvény. Ma is emlegetik, hogy szükség lett volna rá. Csakhogy az Alkotmánybíróság nem engedte. Így márpedig lehetetlen kormányozni.
- Ön a Szent Koronát állítólag nem csak a preambulumban látná szívesen. Igaz ez?
- Mi a gond a Korona közjogi szerepével, amely a magyar múltat egyedivé teszi? Senki sem akar hirtelen királyt varázsolni és a fejére nyomni a koronát, a baloldal mégis görcsöt kap már az említésétől is.
- Mert most akár államformát is válthatnánk.
- Hitem szerint lehetnénk királyság is. Tény, hogy 1945 után Nyugaton a királyságok maradtak, csak a keleti blokkban törölték el ezt az államformát, rajtunk kívül Bulgáriában és Romániában. Görögország, Olaszország is köztársaság lett, népszavazással, ám mind a négy országban alig egy évszázados múltja volt a királyságnak, nálunk viszont ezer esztendőn át ez a forma adta a nemzet életének kereteit. Eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új Alkotmánnyal.
- Ha király nem is kell, erős államfő azért igen?
- Az államfő szerepét érdemes újragondolni, de éppen hogy nem ebben az irányban. Nem egészséges, hogy javaslattételi joga van, aztán pedig leszavazza a parlament. A nemzet egységét kell megtestesítenie, de a jelenlegi Alkotmány ilyen konfliktusos, megalázó helyzeteket is lehetővé tesz számára. Szerintem sokkal inkább a kormányfői pozíció erejét kell növelni, az államfőnek pedig jelképes, reprezentatív szerepet szánni, s ennek megfelelő személyeket választani a tisztségre.
- Ön szerint akkor Schmitt Pál - ha ilyen lesz az új Alkotmány - telitalálat.
- Igen. Magas, fess, jóképű ember. Remélem, elfelejti, hogy saját államfői programot akar alkotni, s elsősorban az érzelmi mezőben mozog majd, az állam atyjaként. Ha így tesz, egy idő után minden bizonnyal meg fogják kedvelni.
- cikk értékelése /itthon/lehetnenk-kiralysag-is-31472/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 56
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #184
- stephen78
- 2010.09.16. - 00:11
A hozzászókások színvonalával kapcsolatban, röviden csak annyit, hogy"no comment".."csapos, vendéglátós, hóbagoly", szomorú, hogy Boross Péterről mindenkinek ez jut eszébe..én szeretném megvédeni...először is, 1928-ban született, és már életkorából fakadóan is jóval nagyobb tiszteletet érdemel..a állítólagos maffiózó múltjával kapcsolatban ( kárpótlási jegy biznisz ) még senki nem állt elő bizonyítékokkal, ez lehet mendemonda...a "lehetnénk királyság" feltételes módban lett megfogalmazva, de hozzáteszi:"eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új Alkotmánnyal"...Én őszintén örülök, hogy a miniszterelnök úr visszatért, és ezentúl nem a Heti Hetesben fogják sztárolni...érdekes, hogy baloldali ismerőseim, akik Gyurcsány alatt a nemzet bölcsét tisztelték benne, és kedvenc jobboldali poiltikusukként emlegették, most ismét fröcsögnek, gyűlölik őt...Ezzel a történelem csak kiegyenlítette a róla alkotott baloldali képet..... -
- #183
- Zokni
- 2010.09.08. - 09:18
Előzmény:
#182 micream
Kedves Micream!
"nekem azért az tetszik a legjobban, hogy két volt vendéglátós írja az új alkotmányt. van benne valami bájos."
Ajjaj, akkor a sport, a koronaszentség, meg trianon után, a hálapénz is alkotmányi rangra emelkedik majd...
Még jó hogy Ciccolina, vagy egy mai megfelelője, nincs köztük... -
- #182
- micream
- 2010.09.06. - 20:57
nekem azért az tetszik a legjobban, hogy két volt vendéglátós írja az új alkotmányt. van benne valami bájos. -
- #179
- szer
- 2010.09.03. - 20:45
Előzmény:
#176 micream
Én nevelem a jobbakkat fennen lévőn regisztrált névvel regisztráltak és ne sértegessél"szocival"
-
- #178
- szer
- 2010.09.03. - 20:35
Előzmény:
#175 nyuginyugi
bocs de néha technika beleszól,na meg gondolat ébresztés is -
- #177
- eszter14
- 2010.09.03. - 16:52
Előzmény:
#173 marina87
Nem házmester-kinézetü, hanem : diplomás vendéglátós kinézetü, kérem tisztelettel !
De ez végülis lényegtelen, a hivatkozásai sokkal ´figyelemreméltóbbak´:
Mikszáthra utalva mondja
" a magyar ember hátán szántani is lehet, ha az ekevas nemzeti szinü.." --
Igen ám diplomás, Kádár-korszakot mély ellenzékben aláásó Boross uram :
csakhogy Mikszáth ezt kritikának szánta és nem dicséretnek !
Megjegyzem, saját maga a legjobb példa arra, amit kritizál : valóban hiányos az elmult 2 évtized nemzeti-irodalmi tananyaga, ......bár Boross úr - ha nem tévedek.. - inkább a II. világháboru elött járt általános- és középiskolába -- korából adódóan pedig ( sz.1928 ) feltehetö, hogy az általa emlegetett diplomát pont az 50-es évek elején szerezte (elnyomottként). -
- #175
- nyuginyugi
- 2010.09.03. - 10:16
Előzmény:
#174 szer
"lessz azaz örökségünk folytatójói lesszünk."
A végén még tojást tojóvá is "lesszünk". Folytatojóilag. -
- #174
- szer
- 2010.09.03. - 09:22
Horthy Miklós kormányzó magyarság érdekeinek képviselője kimagsló teljesitménye a mérték adó.
Ha fenti szellemiség követője lessz azaz örökségünk folytatójói lesszünk. -
- #173
- marina87
- 2010.09.03. - 01:25
Előzmény:
#166 sophar
Szerintem neki mar agyerelmeszesedese van. Jol nezunk ki, ha ilyen embert bevesznek a bizottsagba, ahol az uj alkotmany szuletik.
Jol becsapott egy par 56-ost akiktol atvette semmiert a karpotlasi jegyeket, hogy majd kesobb eladja es kifizeti oket. Ma is fizeti, szegenyek egyik masikuk mar meghalt, de a gyerekeiknek meg van a level, ami bizonyitja, hogy Boross Peter becsapta oket.
Utalom ezt a hazmester kinezetu embert.
-
- #172
- marina87
- 2010.09.03. - 01:21
Boross Peter kocsmarosra bizni az uj alkotmanyt. Szegeny Magyarorszag!!!! -
- #171
- egypolgar
- 2010.09.02. - 22:07
Előzmény:
#165 Zoltan85
Az Egyesült Királyságban a király(nő) -nek nyomokban sincs végrehajtó hatalma és senki nem érzékeli hogy a szíve egyik vagy másik oldal felé húzna......egyetlen rezdülése sincs egyik oldal irányába sem....ha kell felolvassa amit az éppen "Uralkodó" párt a kezébe nyom.... -
- #170
- szer
- 2010.09.02. - 21:36
Adjunk fel hírdetést!
Királyság nélküli királyt keresünk.
Jelige ""Hétpróbások kiméljenek"" -
- #169
- szer
- 2010.09.02. - 21:13
Előzmény:
#160 micream
Jó ...
Akkor a lehető és elvárható gondosság fenn forgássai áll elő!!! -
- #167
- imperative
- 2010.09.02. - 20:23
Ez tényleg úgy néz ki mint egy hóbagoly!!!
Nem könnyű ilyen bambán nézni !! -
- #166
- sophar
- 2010.09.02. - 17:16
Előzmény:
#165 Zoltan85
Igen."lehetnénk királyság",meg irhatna fel Boross Péternek a háziorvosa valamilyen hatásos gyógyszert,mert az utóbbi időben sok hülyeséget fecseg össze-vissza.Az orvostudomány jelenlegi állása szerint,az időskori elbutulást ,nagy mértékben lehet kezelni,a megfelelő gyógyszer segítségével. -
- #165
- Zoltan85
- 2010.09.02. - 14:33
Igen, lehetnénk királyság. Sőt, annak kéne lennünk. A hivatásos rettegőknek jelzem: nem, ez nem jelentené a demokrácia végét. Lehet körbenézni Európa nyugati felében, különös tekintettel az Egyesült Királyságra. De csak egy halk megjegyzés: a Szent Korona országrészei nélkül nagyon vérszegény és féloldalas lenne a dolog. Vagy esetleg motiváló erejű és integráló hatású? Hm.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Döntött a kormány: Így alakul át az áfa
- Időpont
- Tegnap: 16:50
-
Különös titkok: Mindent elárul magáról a harmincegy magyar sztár
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- 02.09: 06:02
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- 02.09: 06:40
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Közösen énekli ma a Ha én rózsa volnékot Gyurcsány, Bródy és Konrád
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
