Fotó: Fűrjes Viktória

Egy évszázad alatt vált a politikai baloldal a zsidóság természetes szövetségesévé, napjaink antiszemita nyelvezete pedig egy XIX. század végi antimodernista kódnyelv édes gyermeke – adott választ az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Századvég Alapítvány, a Haza és Haladás Alapítvány és a Kommentár Alapítvány közös rendezvényének fő kérdéseire szerdai nyitóelőadásában Kovács András szociológus. Az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos tanácsadója elmondta, az antiszemita szólásmód már az 1890-es években is része volt a közbeszédnek, mint a modernizációellenesség, az urbanizációellenesség, később pedig az avantgárdellenesség egyik lehetséges nyelvi terepe.

„Az antiszemita nyelv egy világnézet, egy ellenálló attitűd kódjává vált; sokszor olyan konfliktusokban jelent meg, melyek nem is a zsidóság, hanem a zsidósággal azonosított kapitalizmus és modernizáció körül forogtak, ám ez a nyelv alkalmasnak látszott a viták megvívására” – fejtette ki Kovács, aki szerint Magyarországon az említett kódnyelv modern változatát leginkább a Jobbik képviseli.

A szociológus szerint a kétszáz évvel ezelőtti mozgásokat vizsgálva nem egyértelmű, hogy napjainkban miért is állja meg a helyét az állítás, amely szerint „a zsidó diaszpóra politikailag nagyrészt baloldali, vagy baloldali vonzalmakkal bír”. Kovács felhívta a figyelmet a felvilágosodás „zsidóellenes vonulatára”, korai baloldal mozgalmárok (Proudhon és Bakunyin) antiszemitizmusára, majd rávilágított: csak az 1900-as évektől vált világossá, hogy a baloldal a progresszió, a modernizmus irányába mozdul. A fajelméletek elterjedését követően dominánsan baloldali jellegű csoportokként fejlődtek a cionisták is, így a zsidóság „nem kereshetett máshol szövetségest, mint a baloldalon” – mondta Kovács András.

A szociológus beszédének végén felhívta a figyelmet a hagyományos törésvonalak átrendeződésére: a belga Antwerpenben például nemrég választási szövetségben indultak a helyi ortodoxok és hagyományosan szélsőjobboldalinak elkönyvelt csoportok, akik számára az iszlámellenesség jelent közös felületet.

Ledöntött tabuk

„Még nem vagyok politikus, de lehet, hogy leszek” – mondta a konferencia második előadójaként mikrofonhoz lépő Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon-féle Haza és Haladás Alapítvány szakértője, reflektálva ezzel arra kérdésre, pontosan milyen minőségében is nyilatkozik politika és zsidóság viszonyáról történészek és szociológusok társaságában.

A politikai-kommunikációs szakember a következő kérdéseket tette fel: lehetséges baloldali aktivitás a „zsidókártya” kijátszása nélkül? Létezhet nemzeti jobboldal az antiszemitizmus vádja nélkül?

„Jó dolog, hogy ma olyan országban élünk, ahol nem számít antiszemitizmusnak számon kérni a Claims Conference-től a szabálytalanul felhasznált állami támogatást, de szintén jó dolog, ha nem antiszemitizmus megkérdőjelezni a zsidó állam békepolitikáját” – pozicionálta „erős korrekt” szintre felszólalását Szigetvári, aki még a „punk újságírók” által az évekkel ezelőtt megszűnt Matula.hu-ra kitalált IZsDB-t (Internet Zsidó Database) is megvédte.

„Ha van fontos eredménye az elmúlt 10 évnek, akkor az az, hogy kevesebb tabunk van ma, mint 1998-ban volt, de ledőltek tíz évvel ezelőtt még létező véleménymonopóliumok is: ma már nem »kötelező« azt mondani, hogy amit az ÉS ír, az úgy is van” – Szigetvári elmondta azt is, személy szerint akkor is szólásszabadság-párti, ha a holokauszttagadás szankcionálásáról van szó.

Horthy felelőssége egyértelmű

„Horthy Miklós önfelmentő magyarázatokat keresett, nem nézett szembe saját felelősségével, ezért neve joggal kapcsolható össze a népirtással” – jelentette ki Turbucz Dávid történész, Horthy-kutató a kormányzó antiszemitizmusáról szóló előadásában.

Turbucz szerint Horthy zsidóellenességére a legmegfelelőbb kifejezés a szelektív antiszemitizmus: „Jó és rossz zsidókról beszélt (baráti kapcsolatok, értelmiségiek), őket pedig nem is zsidónak, hanem »tisztességes magyar embernek« tekintette, valamint rossz zsidókról beszélt, akik zömmel ellenzékiek, kommunisták voltak.”

A történész világossá tette, hogy a kormányzó ugyan számtalan magyar zsidó haláláért felelőssé tehető és magát antiszemitának is vallotta, a zsidó sorsokat védő lépéseit sem szabad elfelejteni: ugyanazzal a kézzel hatálytalanította a numerus clausust 1928-ban, amellyel 1920-ban szentesítette, de a budapesti deportálásokat is ő állíttatta le. Turbucz idézte továbbá Horthy egyik kevésbé ismert mondását: „Veszélyesebbnek tartom a nyilasokat, mint a zsidókat.”

Az előadó kutatásai szerint Horthy a zsidókat feláldozhatóknak, a holokausztot pedig a második világháború „szükséges rossz” járulékának tartotta, a történtekkel kapcsolatos felelősséget pedig igyekezett következetesen a kormányra hárítani. Turbucz mindezt többek között egy idézettel támasztotta alá, ahol Horthy a budapesti deportálások leállítását indokolja: „Nem engedem, hogy a deportálások még több szégyent hozzanak Magyarországra” – ebben a történész értékelése szerint az áldozatok iránti felelősséget felülírja a büszkeség.