Jól azonosítható folyamatok miatt húz a zsidóság a politikai bal felé, a Jobbik kódnyelvként használja az antiszemita felhangokat, ugyanakkor az utóbbi 10 év tabudöntései jót tettek a hazai közbeszédnek - ezekkel a tanulságokkal zárult a Megélni, megvallani című kétnapos tudományos konferencia szerdán Budapesten.
![]() |
| Fotó: Fűrjes Viktória |
Egy évszázad alatt vált a politikai baloldal a zsidóság természetes szövetségesévé, napjaink antiszemita nyelvezete pedig egy XIX. század végi antimodernista kódnyelv édes gyermeke – adott választ az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Századvég Alapítvány, a Haza és Haladás Alapítvány és a Kommentár Alapítvány közös rendezvényének fő kérdéseire szerdai nyitóelőadásában Kovács András szociológus. Az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos tanácsadója elmondta, az antiszemita szólásmód már az 1890-es években is része volt a közbeszédnek, mint a modernizációellenesség, az urbanizációellenesség, később pedig az avantgárdellenesség egyik lehetséges nyelvi terepe.
„Az antiszemita nyelv egy világnézet, egy ellenálló attitűd kódjává vált; sokszor olyan konfliktusokban jelent meg, melyek nem is a zsidóság, hanem a zsidósággal azonosított kapitalizmus és modernizáció körül forogtak, ám ez a nyelv alkalmasnak látszott a viták megvívására” – fejtette ki Kovács, aki szerint Magyarországon az említett kódnyelv modern változatát leginkább a Jobbik képviseli.
A szociológus szerint a kétszáz évvel ezelőtti mozgásokat vizsgálva nem egyértelmű, hogy napjainkban miért is állja meg a helyét az állítás, amely szerint „a zsidó diaszpóra politikailag nagyrészt baloldali, vagy baloldali vonzalmakkal bír”. Kovács felhívta a figyelmet a felvilágosodás „zsidóellenes vonulatára”, korai baloldal mozgalmárok (Proudhon és Bakunyin) antiszemitizmusára, majd rávilágított: csak az 1900-as évektől vált világossá, hogy a baloldal a progresszió, a modernizmus irányába mozdul. A fajelméletek elterjedését követően dominánsan baloldali jellegű csoportokként fejlődtek a cionisták is, így a zsidóság „nem kereshetett máshol szövetségest, mint a baloldalon” – mondta Kovács András.

A szociológus beszédének végén felhívta a figyelmet a hagyományos törésvonalak átrendeződésére: a belga Antwerpenben például nemrég választási szövetségben indultak a helyi ortodoxok és hagyományosan szélsőjobboldalinak elkönyvelt csoportok, akik számára az iszlámellenesség jelent közös felületet.
Ledöntött tabuk
„Még nem vagyok politikus, de lehet, hogy leszek” – mondta a konferencia második előadójaként mikrofonhoz lépő Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon-féle Haza és Haladás Alapítvány szakértője, reflektálva ezzel arra kérdésre, pontosan milyen minőségében is nyilatkozik politika és zsidóság viszonyáról történészek és szociológusok társaságában.
A politikai-kommunikációs szakember a következő kérdéseket tette fel: lehetséges baloldali aktivitás a „zsidókártya” kijátszása nélkül? Létezhet nemzeti jobboldal az antiszemitizmus vádja nélkül?

„Jó dolog, hogy ma olyan országban élünk, ahol nem számít antiszemitizmusnak számon kérni a Claims Conference-től a szabálytalanul felhasznált állami támogatást, de szintén jó dolog, ha nem antiszemitizmus megkérdőjelezni a zsidó állam békepolitikáját” – pozicionálta „erős korrekt” szintre felszólalását Szigetvári, aki még a „punk újságírók” által az évekkel ezelőtt megszűnt Matula.hu-ra kitalált IZsDB-t (Internet Zsidó Database) is megvédte.
„Ha van fontos eredménye az elmúlt 10 évnek, akkor az az, hogy kevesebb tabunk van ma, mint 1998-ban volt, de ledőltek tíz évvel ezelőtt még létező véleménymonopóliumok is: ma már nem »kötelező« azt mondani, hogy amit az ÉS ír, az úgy is van” – Szigetvári elmondta azt is, személy szerint akkor is szólásszabadság-párti, ha a holokauszttagadás szankcionálásáról van szó.
Horthy felelőssége egyértelmű
„Horthy Miklós önfelmentő magyarázatokat keresett, nem nézett szembe saját felelősségével, ezért neve joggal kapcsolható össze a népirtással” – jelentette ki Turbucz Dávid történész, Horthy-kutató a kormányzó antiszemitizmusáról szóló előadásában.
Turbucz szerint Horthy zsidóellenességére a legmegfelelőbb kifejezés a szelektív antiszemitizmus: „Jó és rossz zsidókról beszélt (baráti kapcsolatok, értelmiségiek), őket pedig nem is zsidónak, hanem »tisztességes magyar embernek« tekintette, valamint rossz zsidókról beszélt, akik zömmel ellenzékiek, kommunisták voltak.”

A történész világossá tette, hogy a kormányzó ugyan számtalan magyar zsidó haláláért felelőssé tehető és magát antiszemitának is vallotta, a zsidó sorsokat védő lépéseit sem szabad elfelejteni: ugyanazzal a kézzel hatálytalanította a numerus clausust 1928-ban, amellyel 1920-ban szentesítette, de a budapesti deportálásokat is ő állíttatta le. Turbucz idézte továbbá Horthy egyik kevésbé ismert mondását: „Veszélyesebbnek tartom a nyilasokat, mint a zsidókat.”
Az előadó kutatásai szerint Horthy a zsidókat feláldozhatóknak, a holokausztot pedig a második világháború „szükséges rossz” járulékának tartotta, a történtekkel kapcsolatos felelősséget pedig igyekezett következetesen a kormányra hárítani. Turbucz mindezt többek között egy idézettel támasztotta alá, ahol Horthy a budapesti deportálások leállítását indokolja: „Nem engedem, hogy a deportálások még több szégyent hozzanak Magyarországra” – ebben a történész értékelése szerint az áldozatok iránti felelősséget felülírja a büszkeség.
- cikk értékelése /itthon/lehetseges-baloldali-aktivitas-a-zsidokartya-kijatszasa-nelkul-letezhet-nemzeti-jobboldal-az-antiszemitizmus-vadja-nelkul-54535/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 8
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Megdöbbent a Fidesz - Erre a levélre nem számítottak
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Jégeső és viharos szél szakítja meg a kánikulát - részletek
- Időpont
- Tegnap: 20:10
-
Estére erősödött a forint - Így áll most
- Időpont
- Tegnap: 19:50
-
Újabb botrány rázza a királyi házat: Törvénytelen gyermek került elő?
- Időpont
- Tegnap: 19:46
-
Hatalmas füst a budapesti metróállomáson - részletek
- Időpont
- Tegnap: 18:30
-
Pax Russia
- Időpont
- Tegnap: 10:12
-
Hétfő déltől hőségriasztást rendeltek el
- Időpont
- 06.17: 11:12
-
E-útdíj - Folyik a szerződéskötés a flottakövető szolgáltatókkal
- Időpont
- Tegnap: 11:32
-
Bevonult a fogházba az M7-esen balesetet okozó Radimir Cacic
- Időpont
- Tegnap: 06:41
-
Hőségriadó
- Időpont
- 06.17: 20:41
-
Kétszer kellett operálni Sas Józsefet
- Időpont
- Tegnap: 12:42
-
Cseh politikus állt ki az Orbán-kormány mellett
- Időpont
- 06.17: 14:20
-
A rasszista magyarokon kívül a katolikus egyházat üti a Stuttgarti Opera botrányelőadása
- Időpont
- 06.17: 18:25
-
Bajnai: győzelemre esélyes együttműködési formát kell kialakítani az MSZP-vel
- Időpont
- 06.17: 06:21
-
Cseh kormányválság - Necas bejelentette lemondását
- Időpont
- 06.17: 06:37
-
PR40 éve az élvonalban
- Időpont
- 06.10: 09:00
Országosan 19 alközpont, 850 munkavállaló, 200 milliárd forintos árbevétel, közel 8000 mezőgazdasági partner: a KITE Zrt. ma Magyarország piacvezető mezőgazdasági cége.
-
PR40 éve az élvonalban
- Időpont
- 06.10: 09:00
Országosan 19 alközpont, 850 munkavállaló, 200 milliárd forintos árbevétel, közel 8000 mezőgazdasági partner: a KITE Zrt. ma Magyarország piacvezető mezőgazdasági cége.
-
Külföldi sajtó Magyarországról - The New York Times blog
- Időpont
- Tegnap: 16:10
-
Pax Russia
- Időpont
- Tegnap: 10:12
-
Bevonult a fogházba az M7-esen balesetet okozó Radimir Cacic
- Időpont
- Tegnap: 06:41
-
Annyi a roamingnak – olcsó európai előfizetésekre válthatunk?
- Időpont
- Tegnap: 08:32
-
Népszabadság: Állami légi szállító flottát tervez a kormány
- Időpont
- Tegnap: 07:12
-
Harmadszor szabott ki pénzbírságot Novák Elődre a parlament
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
E-útdíj - Folyik a szerződéskötés a flottakövető szolgáltatókkal
- Időpont
- Tegnap: 11:32
-
Sólyom Lászlónak ítélték idén a Magyar Szabadságért Díjat
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
G8-csúcs: hadat üzennek az offshore adóparadicsomoknak
- Időpont
- Tegnap: 13:35
-
Élet a Marson: átverés vagy űr-valóságshow?
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
PR40 éve az élvonalban
- Időpont
- 06.10: 09:00
Országosan 19 alközpont, 850 munkavállaló, 200 milliárd forintos árbevétel, közel 8000 mezőgazdasági partner: a KITE Zrt. ma Magyarország piacvezető mezőgazdasági cége.
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Ismét felizzott a „nagy Horthy-vita”
- A rasszista magyarokon kívül a katolikus egyházat üti a Stuttgarti Opera botrányelőadása
Facebookon megosztott cikkek
- Külföldi sajtó Magyarországról - The New York Times blog
- Annyi a roamingnak – olcsó európai előfizetésekre válthatunk?


