Az Ausztráliában élő magyarok közül sokan átlagon felüli életet élnek az opálnak nevezett kis csillogó köveknek köszönhetően, pedig egykor Magyarország is az kitermelés központja volt. A csillogás azonban nem hozta meg mindenki számára a boldog, szabad életet, amire úgy vágytak.
Magyarországon kevesen tudják, hogy egykor az opál nemcsak ismeretlen luxuscikk volt számunkra, hanem - ahogy az Arany idézetből is látszik - kiemelt fogalom volt hazánkban. De mi is ez a sokakat megbabonázó, csillogó drágakő? Az opál szilikát-ásványokat tartalmazó kőzetek kilúgozása által keletkezik oly módon, hogy a kocsonyás kovasav a kőzetekből kioldódik, majd üregekben, hasadékokban meggyűlve beszárad és megkeményedik. Az 1800-as évek második feléig országunk az opál kitermelésének élvonalában állt. Többek között a mai Szlovákia területén lévő veresvágási bányában folyt a termelés. A bányát 1920-ban zárták be, amikor Ausztráliában is megindult az opál kitermelése, de onnan olcsóbban teríthették a piacot.
Miután hazánkban kimerültek a készletek, az emberek, akik továbbra is opállázban égtek, elindultak az ismeretlen felé, ahol hódolhatnak szenvedélyüknek. Így az 1970-es és 80-as években sok magyar vágott neki a hosszú útnak, akár egyedül, akár a családjával a jobb jövő és a szabad élet reményében. Az egyik legismertebb, ma is kint élő egykori honfitársunk Szilágyi Aladár, akinek sikerült megvalósítania álmait. A férfi 1979-ben vágott neki a nagy útnak feleségével és alig másfél éves kisfiával. Több éves kemény munka után sikerült elérniük az Európa nagyságú országot, ahol továbbra is nehéz munka várt rájuk. A legtöbb magyarhoz hasonlóan Szilágyi Aladár is a bányászattal kezdte pályafutását. A munkának ez a leginkább megterhelő fázisa, majd miután a kő kikerül a bányászok kezéből, a csiszolókhoz kerül, akik gyönyörű kéken, zölden, fehéren csillogó drágaköveket készítenek belőlük.
Emberünk hamar váltott a nehéz bányászsorsról a könnyebb csiszolásra és a kész kövek továbbértékesítésére. A munka azonban csak fizikailag könnyebb, ugyanakkor rengeteg türelmet, szakértelmet, precizitást, szerencsét, no meg kockázatvállalást követel. Hisz' a kibányászott kövek magukban rejtik titkukat, és nagyon jó érzék kell ahhoz, hogy valaki egy nyers kőben - amelyen csak halvány erek utalnak a drágakőre - meglássa a lehetőséget. Sok ezer dollárért vásárolt nyers kövek válhatnak a csiszolás során pillanatok alatt egy halom értéktelen kaviccsá vagy több tíz- vagy akár százezer dollárt érő kinccsé.
Szilágyi Aladár hamarosan Ausztrália egyik legjobb szemű felvásárlója lett, és jó érzékkel kiválasztott köveiből ma már a világ számos üzletében árulnak luxusékszereket. Ma Ausztrália legnevesebb tengerpartján, a Gold Coast-on él, elegáns, vízparti luxusházában, ahol gyakran ad partikat magyar barátainak.
Nem mindenkinek az élete alakult ennyire mesébe illően a távoli kontinensen. Sok magyar érkezett a kenguruk földjére tele reményekkel és álmokkal, de nem sikerült megvalósítani őket. Többen a bányászatnál ragadtak, mivel nagyobb fogásaikat befektetés helyett elherdálták szerencsejátékokra, így nem maradtak tartalékaik. A kézi kitermelés ma már amúgy is csak ritkán hoz nagy nyereséget, mivel a homokkő tonnáinak ezreit kell naponta megmozgatni, aprítani, mosni és válogatni, ami gazdaságosan csak komoly gépekkel lehetséges, ez pedig nagyarányú tőkebefektetést igényel. A helyiek szerint még mindig sokan jönnek ide Magyarországról úgy, hogy azonnali meggazdagodásban reménykednek, de ehhez manapság rendkívüli szerencse kell.
Az opál előfordulásának helye meghatározhatatlan, nagyon szeszélyes lehet, az viszont, hogy hova kerül, már jóval körülhatárolhatóbb. A legtöbb drágakő Tokió ékszerboltjaiba, valamint az öböl-menti arab országok luxusüzleteibe kerül. A néhány éve még nagyon jól fogyó, a gazdagok körében népszerű luxustermék kilátásai az utóbbi időben egyre bizonytalanabbá váltak. Az opálbizniszben érdekeltek közül többen panaszkodnak a kereslet csökkenésére. Ez a jelenség azonban nem egyértelműen a gazdasági válság rovására írható, hiszen már jóval az előtt érzékelhető volt. Kiváltó oka többek között az lehet, hogy Ausztrália készletei is végesek. A két hatalmas opálbánya, Lightning Ridge és Coober Pedy közül az utóbbi már bezárt, holott itt bányászták az értékesebb, tisztább minőségű egyedi fekete opált. A Lightning Ridge a mai napig működik, ám a kitermelt kövek legtöbbje már nem olyan minőségű, mint korábban. Ez pedig nagy hatással van a keresletre, hiszen elsősorban arab országbeli vásárlók keresik a minél tisztább és persze minél drágább opálokat, de a kitermelt kövek nem érik el a korábbiak minőségét, így az igényes fizető kereslet más luxustermékek felé fordulhat.
- cikk értékelése /itthon/magyarok-opallazban-28375/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 466
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Ki lehet a magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
A Ponta-kormány „szolidaritási” adót akar kivetni a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra
- Időpont
- 05.19: 09:37
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile józsefvárosi emléktábláját
