Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága szerdai ülésén – éles, személyeskedésektől sem mentes vitában – támogatta Rogán Antalnak az árfolyamgát új rendszeréhez beadott módosító javaslatait.
A testület képviselőinek többsége támogatta Rogán Antalnak, az Országgyűlés gazdasági bizottsága fideszes elnöke és Németh Zoltán fideszes képviselő, a héten benyújtott közös módosító indítványát arról, hogy az árfolyamgát új rendszerében az ingatlanokra vonatkozó korábbi, 30 millió forintos felső értékhatár helyett a felvett hitelösszeget maximálják 30 millió forintban.
Ugyancsak támogatást kapott Heintz Tamás fideszes képviselő javaslata, hogy az árfolyamrögzítésnél alkalmazott árfolyamok közül csökkentsék a japán jennél alkalmazott értéket, a tervezett 2,5 forintról 2 forintra. A nemzetgazdasági tárca képviselője ezt a javaslatot nem tartotta támogathatónak.
Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára elmondta: a 30 millió forintos értékhatárnak az ingatlanérték helyett, a deviza kölcsön összegére való alkalmazása mindössze pár milliárd forint többletkiadást jelentene a központi büdzsének az eredeti javaslathoz képest, a költségvetés szempontjából kezelhető. Egyúttal tízezres nagyságrendben érinti a bajba jutott devizaadósokat, köztük szerény keresetű ügyfeleket – tette hozzá.
Nátrán Roland arról is szólt, hogy így számos 30-36 millió forint értékű ingatlan tulajdonosa is bekerülhet az árfolyamgát új rendszerébe.
Előzőleg a testület ülésén éles vita bontakozott ki a képviselői indítványok tárgyalásának módjáról. Szekeres Imre és Veres János szocialista honatyák azt nehezményezték: a módosító javaslatokat anélkül tárgyalja a parlamenti bizottság, hogy ismernék a képviselők az egyik legfontosabb érintett fél, a bankszövetség álláspontját.
Veres János (MSZP) úgy érvelt: ez kényszertárgyalás, ez „zsarolási pozíció kiépítése” a bankszövetséggel szemben, és bármilyen döntést is hozzon a bizottság, arra majd hivatkozni lehet a bankszövetséggel folyó egyeztetéseken. Szekeres Imre szerint a kormány eredeti javaslata jóval igazságosabb volt. Veres János érvelésében azt is megemlítette: a devizakölcsönök felvevői 2010 végéig jobban jártak az alacsonyabb devizakamatok révén, mint a lakásukat forinthitelből vásárlók.
Babák Mihály és Dancsó József (Fidesz) ezzel szemben védelmébe vette a javaslatokat.
Babák Mihály szerint a parlamenti képviselőknek akkor is joguk van módosító indítványokat beadni, ha azokról az egyeztetéseket nem fejezte be a kormány az érintett szervezetekkel. Dancsó József pedig úgy vélte: a devizaadósok problémájának kialakulásában nem kis szerepet játszott az, hogy a bankok nem kellően tájékoztatták a kölcsönfelvevőket az árfolyamkockázatról.
A költségvetési bizottság olyan értelmű véleményt fog megalkotni a parlament uniós bizottsága felé, hogy az ne támogassa az Európai Unió szintjén a közös konszolidált adóalap létrehozását.
Laki Gábor, az NGM főosztályvezetője elmondta: a közös konszolidált társasági adóalapot az EU indoklása szerint az adminisztráció egyszerűsítése miatt kellene bevezetni. A „sorok között” ebben az is benne van, hogy mivel ez a multinacionális cégeket is nagymértékben érintené, a befektetőknek adható adókedvezmények lehetősége kifejezetten szűkülne, és ez nem érdeke az országnak – emelte ki.
Ráadásul ezt a konszolidált adóalapot nem egy esetben a multicég anyaországában határoznák meg, és az áttételes hatások miatt így még a magyar GDP is csökkenne valamelyest – mutatott rá a főosztályvezető, hozzátéve, a feltörekvő közép-kelet-európai uniós államoknak nem érdeke ennek a közös adóalapnak a bevezetése.
- cikk értékelése /itthon/megoldas-a-devizaadosoknak-46169/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 22
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Ki lehet a magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
A Ponta-kormány „szolidaritási” adót akar kivetni a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra
- Időpont
- 05.19: 09:37
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile józsefvárosi emléktábláját
