Csütörtök este megtelt a gyöngyösi Művelődési Ház színházterme. Mintha egy korhatáros darabot hirdettek volna meg, kizárólag 60 év fölöttieknek. Mesterházy Attila és Magda Sándor tartott kampánygyűlést, a talpalávalót Mága Zoltán húzta.
A bejárat előtt nagy fekete Mercedes S Klasse állt - mindenki tudhatta: nagy ember érkezett a városba. Az autóról később kiderült, hogy az est főszereplőjéé, Mága Zoltán cigányprímásé, aki egyébként műsoron kívüli meglepetés volt. Az est ugyanis Magda Sándor MSZP-képviselő kampánynyitó rendezvényeként volt meghirdetve Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének vendégszereplésével.
A színpadi nagy kivetítőn Magda Sándor tűnt fel diasorozatként: amint szalagot vág át, politikustársaival borozik, ünnepnapon a nép közé vegyül. Aztán váratlan húzásként a politikus arca mellett egy 48 és sok-sok nulla, szám szerint kilenc. Némi tűnődés után a horribilis összeg beazonosítható: 48 milliárd forint. Ennyi pénz érkezett, ha igaz, a nyolc év alatt a választókerületbe, természetesen a szocialista képviselő közreműködésével. Összehasonlításképpen még egy szám: kétmilliárd. Ezt az összeget, ha igaz, 1998 és 2002 között az akkori Fidesz-kormányzás idején kapta a választókerület.
A vetítésnek vége, a szintén MSZP-s polgármester felkonferálja az est meglepetését, és máris a színpadon a prímás, mellette két menyasszonyi ruhában pompázó fiatal nő, hegedűvel az álluk alatt - ők volnának az Angyalok. Közismert dallamok csendülnek fel: egy Strauss-polka, a Kék Duna Keringő, aztán a Radetzky-induló dallamára bevonulnak a politikusok: Magda Sándor, Mesterházy Attila, aztán Soós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, aki végigasszisztálja az estét - megszólalási lehetőség nélkül.
A szó dr. Magdáé. Hosszan sorolja, mennyi minden épült a választókerületben az elmúlt nyolc évben, a tudás, tisztesség, siker jegyében - ami egyébként Magda kampányának jelmondata. Aztán a csattanó: nem engedünk a negyvennyolcból - természetesen a bűvös 48 milliárdról van szó. Aztán még némi számmisztika: 48, azaz négy és nyolc, amiből nyolc már sikeresen megvolt, és most jön a minden bizonnyal éppoly sikeres négy - mármint év.
| Mesterházy Attila egy másik nyugdíjas fórumon |
És ez mind semmi: az a semmirevaló ellenzék elüldözte a külföldi befektetőt, meghiúsította az Apollo Tyres gumiabroncs-gyártó üzemének fölépítését, így háromezer munkahelytől fosztotta meg a helybelieket. Pedig ez lett volna a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb beruházás. Majd következik az est kiemelkedő jelentőségű mondata. A közvélemény-kutatások szerint, ha most hétvégén lenne a szavazás, Magda Sándor nyerne.
Ezután Mesterházy Attila kap szót. Először is az előtte szólót dicséri és persze a polgármestert; a közgyűlési elnök is ott van, hát őt is. De mondandóját leginkább a képviselőjelölt köré fűzi. „Sanyi" milyen harcos ember, milyen vehemensen képviseli körzete érdekeit.
Az elmúlt nyolc évben minden reformot megakasztott az ellenzék, pedig a kormánynak nagyívű elképzelései voltak a legkülönbözőbb rendszerek, például az önkormányzati rendszer átalakítására. De máris a válságnál vagyunk, amely, mint tudjuk, nem állt meg az országhatárnál. Az MSZP felelősen döntött, elutasította az idő előtti választásokat - máskülönben hol lenne most az euró árfolyama? A válságkezelő kormány tette a dolgát, és megóvta az országot a legnagyobb bajtól - sorolja a kormányfőjelölt.
Magyarország ma a térség legsikeresebb országa - válságkezelésben. Az alacsony állam-háztartási hiány olyan gazdasági fejlődést indít be 2011-től, hogy évente akár 3-4-5 százalékkal bővülhet a bruttó hazai termelés, és akkor 2000 milliárd forintot lehet majd elosztani. Az MSZP megint osztogatni készül? Persze a nyugdíjak értékét megőrzik, igaz, a Fidesz megint készül valamire, időről-időre jó, hogy elszólják magukat - itt van ez a svéd modell vagy az ingatlanadó kérdése.
A programjukat meg úgy őrzik, mint az atomtitkot. Persze az MSZP tudja, mi az ellenzék programja - „kormányozni akarunk". Ennyi, és persze ezt volt Mussolini programja is.
Mesterházy megerősíti a hallgatóságot, hogy ők a csendes többség, a rég hallott megszólításra - elvtársak - mindenki a fülét hegyezi. Aztán megkérdezi őket, elmennek-e szavazni. Hangos igenlés, sőt sokan állva tapsolnak.
A politikusok elköszönnek, a színpadon újra Mága Zoltán. A Monti csárdást már vastapssal kíséri a közönség, aztán Brahms V. magyar tánca, majd a Hej, cigány, végül a Kakalin. A tüzes orosz ritmusra talpra ugrik a közönség, és lelkesen tapsol, a prímás is lábbal veri a ritmust, a két Angyal állhatatosan húzza vele. Egyvalami hiányzik. Az Internacionálé. Igaz, az hegedűn nem az igazi.
- cikk értékelése /itthon/mesterhazy-attila-kedves-elvtarsak-vastaps-27022/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 72
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #176
- Dbauchi
- 2010.02.09. - 12:30
Nem tudom más hogy van vele,de engem meggyőztek a vicemesterszarházi rajongók.Ha ez az alendelon visszanöveszti fanszőrzetét a szája köré,akkor nemcsak Magyarországon lesz miniszterelnök,hanem a környező Szudánban,Afganisztánban és Miamarban.Ne állítsunk gátat növekvő népszerűségének.
Azért egy vicemesterszarházi -Vona Gábor televiziós meccsre kiváncsi lennék.Partjelzőnek javasolnám bokroslajost és Orbán Viktort. -
- #175
- állampolgár
- 2010.02.08. - 09:24
Előzmény:
#174 august2
Mi ez egy verseny ki lopott kevesebbet? Egy forint ellopása is bűn, ha megtörténik. Mindkét oldal gaztetteiről oldalszámra lehetne írni, de min változtatna? Nem bírod elviselni, hogy valaki nem tartozik egyik oldalhoz sem? Mindenkit muszáj besorolni valamelyik oldalhoz? Milyen szomorú, hogy még mindig itt tartunk.
Tényleg megosztott az ország nagy része, pedig egy csónakban ülünk.
Sajnálom, ha félreértéseket okoztam, nem volt szándékomba.
"Most nem tudom ki jön. Talán rájönnek az emberek, teljesen mindegy ki van hatalmon, nekik attól se nem jobb, se nem rosszabb. "
Kezded kapiskálni, pont ezert is volt a rendszerváltás, hogy teljesen mindegy legyen, hogy ki van kormányon és hogy ne a kormánytól varja senki a megváltást hanem saját magától.
-
- #174
- august2
- 2010.02.08. - 08:19
Előzmény:
#173 állampolgár
Látom elvtársaid kinyitották a szoci legendárium ajtaját.
Vagy talán Keller úr vizsgálati anyagait használod? Úgy tudom "ítéletek" is születtek? vagy mégse?
A BKV ügy valóban smafu ezekhez az "ügyekhez".
A BKV-nak kb egyheti termése az amit az Orbán kormány 4 éve "bűneiként" itt elővezetsz.
-
- #173
- állampolgár
- 2010.02.07. - 20:18
Előzmény:
#165 Fricska
Azt hiszed a másik sokkal jobb? Ezeket nem használnám politikusokkal kapcsolatban: "szavahihetőségről, tisztességről, becsületről, " De ezeket már csak a 4-ik X után látod biztosan.
Én már csak arra lennék kíváncsi, hogy a Gripen ügy, Happy and Kft., Ezüsthajó Kft., Diachem Kft., Diagnosticum Zrt., Szárnyék Kft., Millenáris Park, "autópályaépítés" (1998-2002), Tokaj Kereskedőház Rt., Nemzeti Színház, Dolomit Kft., Fidesz székház eladási ügye, Kaya Ibrahim, Josip Tot "ügyvezető urak" ügye, stb., stb., az meg sem történt, ugye??!! Jó, hogy volt egy Polt Péterük!! A Fideszes önkormányzatok állami ingatlanai is biztos "jó" áron keltek! A BKV ügy, ezekhez smafu. -
- #172
- állampolgár
- 2010.02.07. - 20:14
Előzmény:
#164 Dbauchi
Én egész pontosan a másik oldalon voltam, (úgy látom veled ellentétben) de ha utána olvasol, még te is lehetsz jól tájékozott, csak egy kicsit melós. Ezért küldtem az előbb a linket, hogy segítsek.
A feltételezésed is sértő! -
- #171
- állampolgár
- 2010.02.07. - 20:09
Előzmény:
#165 Fricska
Azt hiszed a másik sokkal jobb? Ezeket nem használnám politikusokkal kapcsolatban: "szavahihetőségről, tisztességről, becsületről, " De ezeket már csak a 4-ik X után látod biztosan.
Én már csak arra lennék kíváncsi, hogy a Gripen ügy, Happy and Kft., Ezüsthajó Kft., Diachem Kft., Diagnosticum Zrt., Szárnyék Kft., Millenáris Park, "autópályaépítés" (1998-2002), Tokaj Kereskedőház Rt., Nemzeti Színház, Dolomit Kft., Fidesz székház eladási ügye, Kaya Ibrahim, Josip Tot "ügyvezető urak" ügye, stb., stb., az meg sem történt, ugye??!! Jó, hogy volt egy Polt Péterük!! A Fideszes önkormányzatok állami ingatlanai is biztos "jó" áron keltek! A BKV ügy, ezekhez smafu. -
- #170
- állampolgár
- 2010.02.07. - 19:50
Előzmény:
#165 Fricska
"Ez a választás egyszerűen nem programokról szól (volt jó néhány gyurcsányi progi már), hanem a szavahihetőségről, tisztességről, becsületről, a nemzet érdekében végzett munkáról."
Naivitás, ez tényleg nem a programokról szol, hanem a HATALOMRÓL!!
-
- #169
- állampolgár
- 2010.02.07. - 19:44
Előzmény:
#164 Dbauchi
Hála istennek nem voltam ott, de terjed a hír.
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9017927 -
- #168
- állampolgár
- 2010.02.07. - 19:42
Előzmény:
#159 -nori-
Buta vagy mint a homok, de ne fáradj, ezen már nem változtathatsz! -
- #167
- apanyugdíjas
- 2010.02.07. - 16:51
Előzmény:
#143 sashalom
Nem kell itt a célozgatás a FIDESZ "sumákjaira"!!!
Legutóbb még megvárták a FIDESZ kormány néhány lépését. Most már nem ennyire türelmesek. Nem kéne már most kezdeni erről a hazudozást!!!
Az üvegszeműkeller babérjaira vágyik? -
- #166
- ihavrilla
- 2010.02.07. - 15:58
Előzmény:
#155 august2
Üdv!
Előbb volt ávós, utána lett humorista és a Mikroszkóp Színpad igazgatója.
Amúgy a kultúrában volt egy pár ember, aki az ÁVH-nál kezdte. ( pl a Magvető kiadó igazgatója ) Kellett a koncepciós perek forgatókönyveit is megírni valakinek. -
- #165
- Fricska
- 2010.02.07. - 13:30
"állampolgár" egy magát jólértesültnek és okosnak képzelő faszkalap.
Ez a választás egyszerűen nem programokról szól (volt jó néhány gyurcsányi progi már), hanem a szavahihetőségről, tisztességről, becsületről, a nemzet érdekében végzett munkáról. Ezt várjuk a Fidesztől, s ha nem teljesíti, akkor ő is bukik. Orbán államférfi, Mesterházy, Bokros, Vona meg miniszterelnök jelöltek. Remélem Orbán egyikkel sem áll szóba! Mellesleg nem vagyok fideszes, viszont látom mit tett az országgal ez az álságos, buta és korrupt banda. -
- #164
- Dbauchi
- 2010.02.07. - 12:54
Előzmény:
#128 állampolgár
Ezt honnan tudod?Ott voltál a megbeszélésen? -
- #163
- barpali
- 2010.02.07. - 12:45
Előzmény:
#162 -nori-
Nem kell ahhoz agymosottnak lenniük, hogy ne a Fideszre szavazzanak. Elég annyi is, hogy párás szemmel gondoljanak vissza eltűnt ifjúságukra, amikor az X-et odateszik a szavazólapra. A szegfű ( ezt nem így kellene írni, hogy szekfű?, de ha így írom, aláhúzza a helyesírás ellenőrző) mellé. -
- #162
- -nori-
- 2010.02.07. - 12:29
Előzmény:
#161 barpali
De szerencsére nem mind a 3 millió agymosott..... -
- #161
- barpali
- 2010.02.07. - 12:27
Fenntartva, hogy Mesterházy teljességgel alkalmatlan miniszterelnöknek, azért leszögezhetjük, az MSZP-nél sem mindenki hülye. Melyik réteget tudják leginkább meggyőzni arról, hogy rájuk szavazzon? Igen, a nyugdíjasokat, akik a Kádár rendszerben bizony jobban éltek, mint most. És nem érdekli őket, hogy a mostani, sanyarú sorsukért nagymértékben az MSZP felelős. Nosztalgiázni akarnak, emlékezni arra, hogy volt idő, amikor jobban éltek. S az őket " Kedves elvtársakkal" köszöntőt hosszasan megtapsolják. Három millióan vannak, mindannyian szavazópolgárok, én nem innék előre a Fidesz 2 / 3-os győzelmére. -
- #159
- -nori-
- 2010.02.07. - 11:52
Előzmény:
#149 állampolgár
állampolgár!
Megékérdezhetem, hog melyi állam polgára?
Csak hogy tudjam......mert ha azt hiszi, hogy ez az ordenáré stílus amivel itt teper a jobboldal sajátja, akkor ki kell ábrándítanom.
Csak nem ezzel akarja a jobboldali szimpatizánsokat eltántorítani a jobb oldaltól, mert azt hiszik, hogy az ilyen magafélék fogják kezükbe kaparintani a hatalmat?
SZERETNÉK MINDENKIT MEGNYUGTATNI, HOGY NEM.....
Olvasva a Societasról szóló híreket, és hallgatva a híradásokat, ez is a "buli" része, hogy magukat jobboldalinak kiadó beirkálókat is pontoznak, Ezek feladata, hogy szélsőséges ordenáré stílusban magukat HITHŰ jobboldalinak tüntessék fel.
Ezzel elrettentve az embereket.
Szóval tisztelt Hontalan!
Ne fáradjon.....átlátszó a szita...... -
- #158
- sophar
- 2010.02.07. - 11:38
Előzmény:
#157 -nori-
Nori van még egy harmadik is,Gyurcsány a Bolgár elvtársait bizta meg,a szórólap elkészítésével,sőt lehet hogy a rokonai csinálták akik törik a Magyart.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
