Miért születik Gazsika? Vona Gábor elárulja
- Utolsó módosítás:
- 2010.02.21. - 07:10
- Létrehozás:
- 2010.02.08. - 11:21
Aki olyan bika, hogy megcsinál hat gyereket, az dolgozni is tud - elmélkedett a pártelnök.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke Nagykanizsán tartott lakossági fórumot. A pártelnöki röviden ismertette a párt programját, részletesebben kitérve a politikusok számonkéréséről, valamint a mentelmi jog eltörléséről.
A Szuperhír beszámolója szerint Vona Gábor kijelentette: szerinte a magyar mezőgazdaság 30-40 millió embert lenne képes ellátni, de jelenlegi szétzüllesztett állapotában még a honi igényeket sem képes kiszolgálni.
Vona Gábor leszögezte: választási programjuk egyik legfontosabb célkitűzése a cigánybűnözés visszaszorítása, és a csendőrség létrehozása.
„Hazánkban emberek milliói rettegnek a cigánybűnözéstől, amelyet az elmúlt évtizedek elhibázott cigánypolitikája termelt ki." - mondta a pártelnök, aki a kereskedelmi tévécsatornák megszüntetését megígérve úgy fogalmazott: „akik valóságshowkat szeretnének nézni, azoknak lehetővé tesszük, hogy a korábban ismertek mintájára börtönvalóságshowt nézzenek. Este tizenegy után csak felnőtt nézőknek megmutatnánk, miként találkozik a börtön mosdójában a politikai elit Sztojka Ivánnal és a hozzá hasonlókkal".
A Jobbik elnöke hangsúlyozta: megszüntetnék Magyarországon a megélhetési gyermekvállalást, „aki olyan bika, hogy megcsinál hat gyereket, az dolgozni is tud" - elmélkedett Vona Gábor, hozzátéve: „Gazsika ma Magyarországon azért születik, hogy pénzt hozzon a családnak, és nem azért, hogy feltalálja a rák ellenszerét.
- cikk értékelése /itthon/miert-szuletik-gazsika-vona-gabor-elarulja-27064/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 59
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #213
- villam5
- 2010.02.11. - 16:10
A dolgok mindig összefüggnek, ezért összefüggéseikben kell nézni Őket. A kisebbségeknek munkát kell adni, hogy abból éljenek meg, mint ahogy az átkosban volt, a bűnözőket meg le kell csukni, mint ahogy az régen volt
(nem is volt akkor kisebbségi probléma).
Munkát pedig lehet biztosítani mindenki számára, ha felfogja az aktuális kormány, hogy ahhoz az országnak dolgoznia kell, saját magunkat kell ellátni (mint ahogy régen). Ugyanis ha egy családban nem dolgozik senki sem, akkor nincs bevétele és csak külső segítséggel, a segélyekből tud élni. Egy ország, ha nem dolgozik, nem állít ellő semmit (mezőgazdasági, gépészeti, elektronika, energia, vegyipar, turisztika, stb.), akkor ugyanúgy csak külső segítséggel, segéllyel tudja fenntartani magát, (pl.: IMF,stb.).
Ma pedig ez van, nem termelünk elég energiát (importra szorulunk), mezőgazdasági termékeket is már főleg külföldről szerezzük be (lásd.pl:cukor, nincs már cukorgyárunk sem, ezért cukorrépa termelés sincs).
A mosópór gyártás is megszűnt Magyarországon, már a TOMI mosóport is Bécs belvárosában gyártják, pedig csak nappal működhet az üzem, mivel éjszaka zavarná a környéken lakók nyugalmát. De ennek ellenére és a magasabb munkabérek ellenére is inkább kivitte a tulajdonos. Vagyis, nem azért mert ott olcsóbb lenne előállítani, hanem mert az ottani embereknek akartak biztosítsanak munkát, megélhetést.
Jó lenne már, ha a magyar kormány is a Magyarországon élő embereknek biztosítana munkát, és megélhetést.
Külön oldalakat tudnék megtölteni avval, hogy milyen kormány intézkedésekkel lehetetlenítettek el cégeket (köztük azt is ahol én is dolgoztam), azért, hogy egy külföldi céget segítsenek evvel.
-
- #212
- jslu
- 2010.02.10. - 18:14
Ja, és nem a CIGÁNYSÁG, mint kollektív egész a gazsika, hanem sajnos a gazsika, miként a mező felszólító jellege, szem előtt van, de van gazsika, nem is egy, aki nincs szem előtt, aki esetleg a magyar kultúra terjesztésében évekig, évtizedekig aktívan részt vett, aki esetleg a magyar-cigány kultúrát, mint egyedi zeneiséget XVI. Benedek előtt reprezentálta. Vagy esetleg királyi fogadásokon, akinek nincs 5-6, de még 3-4 gyereke sem, Esetleg adót is fizet. Avagy minden zsidó kohnka? Vagy minden "magyar" kovácska, esetleg pistike? Avagy minden rendőr "olyan", amiért volt egy, aki levizelte a székházat részegségében? Vonát is eltakarítják egyszer. A siklgruber is úgy jutott a hatalomra, hogy a "multik", és a konzervatívok támogatták. -
- #211
- jslu
- 2010.02.10. - 18:01
Rohadtul sok pénzt lopnak a magyarok! A magyaroktól! Ezért rohad ez az ország! Gabika, vagy Gazsika sajnos lop, de talán kínjában és primitívségében lop. A "magyar származású" gabika, és a "magyar akárkicsodácska" pedig csak úgy lop. Hogy több legyen otthon. Lsd. aktuálisan: BKV-s vezetők.
Ebben az újságban volt a Morvay-Mohácsi vita. Mohácsi: "vért izzadtam, mire az Eu-tól kikönyörögtem 300milliót deszegregációra". Vagyis: pl. lett volna pénz megoldásokra. De nem találtak célba a pályázati pénzek, pl. oktatásra. Sok kiváló (sajnos megfáradt) pedagógus és gyógypedagógus van az országban: Szaktudásuk kincset érne, ha lenne aki őket megfizetné. Ausztriában 100valahány ezer a nyugdíjminimum. Itt 29e. Ők talán, és a jól fizetett szakemberek, vezető népnevelők, vezető szociálpolitikusok, vezető szociális munkások, szociálpedagógusok stb. pl. már rég le kellett volna, hogy rakjanak valamit az asztalra ez ügyben is. De hát elszaladt a magyar állam, elliberálisodott, persze, a piac majd mindent megold, jöhet a csendőrség! Csak pénzed nem lesz rá, gabika! -
- #210
- Spitfire
- 2010.02.10. - 01:00
Előzmény:
#209 Obulus
Tudod mire gondoltam??? Rohadtul (állítólag)rajta van mindenki....hogy fórumokat hozzon össze!....fehér és fekete közt!!!!!...MI az akadálya?????.....Attól hogy roma-magyar focimeccset összehozunk egy évben kétszer még nem oldódik meg semmi!!!!!.........KÚLTÚRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! De ez nem az Én dolgom hogy rávewgyem a " római sereget" , arra , hogy milyen jó lenne ha tenne a társadalom értékéhez!!!!!Addeig pedig ...már meg ne haragudj,,,,,,de marad a "szamurájkard"...és az " erőszakos önvédcelem"....nem ...nem...nem Budán....!!!!!!!!!!!!!!...Itt a setét "Keleten" -
- #209
- Obulus
- 2010.02.09. - 17:21
Előzmény:
#207 Spitfire
Spitfire, amiket írsz, azok a jelenségek tudom, hogy léteznek. Ezeknek a csökkentése mind-mind nagyon hosszútávú program eredménye lehet. Gyors, hatékony, emberséges megoldás erre nincs. -
- #208
- Obulus
- 2010.02.09. - 17:18
Előzmény:
#207 Spitfire
Ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem nézek naplót sem más kereskedelmitévés szemetet.
A csatornakiválasztásban jó hátra tettem őket, hogy még véletlenül se kapcsoljak odáig. Ez komoly.
Szomorú a kép amit leírtál. Sajnos, szemét emberek, bűnözés mindenhol van, nálunk lényegesen fejlettebb gazdaságú és kultúrájú országban is előfordul. Rendőrségi fellépéssel tenni kell ellene. Aktív, határozott fellépésű rendőrség kell. A fertőzött helyeken külön őrsökkel.
A bűnözést, a szegénységet megszüntetni nem lehet, de jelentősen csökkenteni igen. -
- #207
- Spitfire
- 2010.02.09. - 16:24
Előzmény:
#206 Obulus
Attol, hogy megnézem a jó meleg lakásomban a "Naplót" vagy valami hasonló kis műsort a " szegénységről" , valóban csak kívülről látom a "szegénységet"...! Hogy mi köze annak hogy hol laksz?....Ha pl.... Miksolcon az Avason...akkor nemcsak kívülről fogod látni , hanem tapasztalni is, amikor este 16 óra meló után hazaérkezvén a drótgyárból a Hajós Alfréd 34 alatt leveszik a kabátod, elveszik a telefonod...,s mikor végre a meleg otthonba érkeznél ,döbbenten látod- ....sajnos a szomszédok már ( 42 lakásból 39.ben római család lakik) megelőztek!...Autórol ne álmodj , az már két hete téglán van a ház mögött, lecsupaszítva!....A rendőrség pedig nyomoz,de kit keresennek?????......Na akkor látod belülről a nyomort és a valóságot!!! -
- #206
- Obulus
- 2010.02.09. - 16:07
Előzmény:
#205 Spitfire
Van fogalmam a magyar valóságról és az etnikum viszonyulásáról a társadalomhoz. Nem kell hozzá kalandtúra. Szerencsémre soha nem kellett ilyen helyen laknom, de elég sokáig foglalkoztam romákkal, ismerem őket. A szegénységet is ismerem (szerencsére kívülről), a bűnözési adatokról is, az okairól is elég sok az infóm. Mindent értek, csak azt nem, hogy annak mi köze hozzá, hogy én hol lakom. -
- #205
- Spitfire
- 2010.02.09. - 15:14
Előzmény:
#196 Obulus
Hát Igen a budai zöldövezetben nem igen érzékelheted a " valóságot" e téma tekintetében , de Én szívesen meghívlak egy " kalandtúrára" a miskolci Avas-dél lakótelepre , vagy az üveggyár környékére, netán a József Attila telepre , vagy a Béke-szálló környeztébe..., választhatsz! Az élmény felejthetetlen lesz , már ha túléled a " túrát", s talán akkor lesz némi fogalmad a Magyar Valóságról és az etnikum viszonyulásáról a társadalomhoz!!!!! -
- #204
- zsil
- 2010.02.09. - 13:07
Előzmény:
#197 Obulus
"Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell.”
(Ralf Dahrendorf)
Sok sikert OV-nek."
***
Dahrendorf nem ismerte Gyurcsányt és Kókát!
Amióta ők színre léptek, a magyarok "agytérfogata" megduplázódott !!!
Nagyon gyorsan rájöttek a "zemberek", hogy Kun et. "unokái" miben mesterkednek.
Kb. egyharmadára csökken a társadalmi változásra adott intervallum! -
- #203
- barna75
- 2010.02.09. - 12:31
azt hiszem, elég súlyos hiba párhuzamba állítani a négereket és a cigányokat.
egyik az egyik kontinensen, másik a másik kontinensen(!) éldegél javarészt, mint beilleszkedett vagy megfélemlített kisebbség. azért nem keverendő a kettő, mert a négerek AKARTAK a többségi társadalom teljes jogú és hasznos tagjai lenni; míg a cigányság részéről még soha nem hallottam azt, hogy:
I have a dream...
B. -
- #202
- Obulus
- 2010.02.09. - 11:40
Előzmény:
#201 imperative
Nem vagyok hülye, még ha te úgy gondolod, akkor sem. Tudom, hogy vannak olyan bűncselekmények, amik a cigányságra jellemzőek, tudom, hogy a cigánybűnözés mint kriminalisztikai fogalom létezik, de ez az egész népcsoportot sértő, általánosító kifejezés, ami önmagában véve is diszkriminatív. Azért óckodok a használatától, mert intellektuális szemétdombra való kifejezés, és indulatot szít a társadalom kevésbé intellektuális rétegében. A megoldás pedig nem az indulatok szítása, a helyzet elmérgesítése, hanem a kulturális különbözőségből adódó problémák feloldása. -
- #201
- imperative
- 2010.02.09. - 11:24
Előzmény:
#199 Obulus
"Ez cimkézés"
Nem. EZ a jellemző!!!
Mi a jellemző? a lopás, a betörés, a falopás, a lincselés, a kabelfelszedés, a szamurájkard, az aranylánc, a kosz, a pillangókés na ennyi elég is. -
- #200
- imperative
- 2010.02.09. - 11:18
Előzmény:
#182 bicnicc
--A bűnözésnek nincs semmilyen genetikai magyarázata.--
Humoros alak ez az obulus.
Persze meg hülyül is szerencsétlen. -
- #199
- Obulus
- 2010.02.09. - 11:12
Előzmény:
#198 taktam
"Ha napjainkban akarnak, kemények tudnak lenni a verekedésben/tolvajlásban/rablásban…"
Ez cimkézés. -
- #198
- taktam
- 2010.02.09. - 10:57
To #104 Awakened78k 2010.02.08. - 17:52 Előzmény: #100 taktam.
Igaza van Önnek: a négerek nem cigányok. Ha azonban az amerikai néger kérdést megvizsgálja, akkor annak megoldásához hasonló, de nem azonos társadalmi politikát lát megvalósulni, mint nálunk szeretnének... A társadalmi felzárkóztatás volt a lényege és a négerek ennek következtében kiépitehették társadalmi státuszukat napjainkra, ha még ma is akadnak még esetenként rasszista elemek az amerikai közéletben. Arra egyáltalán nem utaltam, hogy a négereket azonosnak tarthatnánk antropológiailag a cigányokkal. A két népcsoport között az volt az alapvető különbség, hogy a cigányok indiai, a négerek afrikai eredetűek voltak; a négerek voltak rabszolgák, a cigányok nem, ők nomádságukat még a XX. században is nyomokban őrizték. Minkét népcsoport temperamentikus táncos és zenész is… Azért ne gondolja barátom, hogy én csak a hasamra-ütve szólalok meg, írok le valamit. Megnyugtatom, hogy a cigányok is fognak tudni keményen dolgozni akkor, ha termelőmunka számukra is beépül az életformájukba. Ha napjainkban akarnak, kemények tudnak lenni a verekedésben/tolvajlásban/rablásban… Nekem hosszú életem során volt kitűnő tudományos kutató cigány kollegám; ehhez már évtizedekkel ezelőtt fel kellet zárkózniuk társadalmunkhoz…
Tisztelettel és barátsággal köszöntöm Awakened78k!
-
- #197
- Obulus
- 2010.02.09. - 10:55
Előzmény:
#100 taktam
„Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell.”
(Ralf Dahrendorf)
Sok sikert OV-nek. -
- #196
- Obulus
- 2010.02.09. - 10:49
Előzmény:
#194 krisztoforo48
Langyos. Budai zöldövezet, de nem a Rózsadomb. Viszont ez lényegtelen, nincs köze a tárgyhoz. -
- #195
- taktam
- 2010.02.09. - 10:49
Előzmény:
#104 Awakened78k
To #104 Awakened78k 2010.02.08. - 17:52 Előzmény: #100 taktam.
Igaza van Önnek: a négerek nem cigányok. Ha azonban az amerikai néger kérdést megvizsgálja, akkor annak megoldásához hasonló, de nem azonos társadalmi politikát lát megvalósulni, mint nálunk szeretnének... A társadalmi felzárkóztatás volt a lényege és a négerek ennek következtében kiépitehették társadalmi státuszukat napjainkra, ha még ma is akadnak még esetenként rasszista elemek az amerikai közéletben. Arra egyáltalán nem utaltam, hogy a négereket azonosnak tarthatnánk antropológiailag a cigányokkal. A két népcsoport között az volt az alapvető különbség, hogy a cigányok indiai, a négerek afrikai eredetűek voltak; a négerek voltak rabszolgák, a cigányok nem, ők nomádságukat még a XX. században is nyomokban őrizték. Minkét népcsoport temperamentikus táncos és zenész is… Azért ne gondolja barátom, hogy én csak a hasamra-ütve szólalok meg, írok le valamit. Megnyugtatom, hogy a cigányok is fognak tudni keményen dolgozni akkor, ha termelőmunka számukra is beépül az életformájukba. Ha napjainkban akarnak, kemények tudnak lenni a verekedésben/tolvajlásban/rablásban… Nekem hosszú életem során volt kitűnő tudományos kutató cigány kollegám; ehhez már évtizedekkel ezelőtt fel kellet zárkózniuk társadalmunkhoz…
Tisztelettel és barátsággal köszöntöm Awakened78k!
-
- #194
- krisztoforo48
- 2010.02.09. - 10:24
Előzmény:
#192 Obulus
Azt nem én írtam,de igaz!A kérdés a rózsadomb volt és az valóban kissé elrugaszkodott volt.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Gyurcsány kell, Mesterházy nem?
- Időpont
- Tegnap: 20:51
-
Most vegyen szigetet Görögországban!
- Időpont
- Tegnap: 19:35
-
Erősödik a harc a jobboldalon! Már az öltözködést is koppintják
- Időpont
- Tegnap: 19:16
-
El fogom vágni a torkát! - mondta az orvos, kezében barkácskést tartva
- Időpont
- Tegnap: 18:04
-
Vigyázat! Gusztustalan lények lepik el Budapestet!
- Időpont
- Tegnap: 16:13
-
Morvai Krisztina megfenyegette Orbánékat: fiúk, felelni fogtok!
- Időpont
- 03.15: 19:01
-
Jön a tavasz! Akár 20 fok is lehet
- Időpont
- 03.15: 04:30
-
Kiderült! Gyurcsány orvosokat akart letartóztatni megfélemlítésből
- Időpont
- Tegnap: 09:35
-
Orbán Viktor diktatúrát vezet be a Jobbik miatt
- Időpont
- 03.15: 08:42
-
Akkor sem volt forradalom
- Időpont
- 03.15: 13:17
-
Kiderült! Gyurcsány orvosokat akart letartóztatni megfélemlítésből
- Időpont
- Tegnap: 09:35
-
MSZP és vidéke - Díjeső a holdudvarra
- Időpont
- Tegnap: 04:36
-
Gyurcsány: a magyarok jó emberek, csak
- Időpont
- Tegnap: 13:45
-
Tényői gyilkosság: az apa ölt - kivégzésszerű támadás
- Időpont
- Tegnap: 12:54
-
Vérfürdő: anyát, apát, öt- és nyolcéves gyermeket gyilkoltak
- Időpont
- Tegnap: 07:26
-
Kiderült! Gyurcsány orvosokat akart letartóztatni megfélemlítésből
- Időpont
- Tegnap: 09:35
-
MSZP és vidéke - Díjeső a holdudvarra
- Időpont
- Tegnap: 04:36
-
Ahol megverték Orbánt és Rogánt: arathat a Jobbik?
- Időpont
- Tegnap: 15:06
-
Gyurcsány: a magyarok jó emberek, csak
- Időpont
- Tegnap: 13:45
-
Szarvas főorvos a kitüntetettek között
- Időpont
- Tegnap: 18:04
HETILAP
- 2010. 03. 11. |
- 10. heti lapszám
