"Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!"

K. B.
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.08.13. - 22:20
Létrehozás:
2010.03.11. - 15:47
2010.03.11. - 15:47
 

Még mindig adósok vagyunk, az erkölcsi és anyagi kárpótlással! Csütörtökön délelőtt különleges - sokak által megkésettnek tartott - eseményt rendeztek a Terror Háza Múzeumban Budapesten.

hirdetés
 

A Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány szervezésében gyűltek össze az 1990-es marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezők, ahol beszédet mondott: Schmidt Mária, Tőkés László,  Kincses Előd, Balog Zoltán, valamint Baricz Lajos. A rendezvényen átadták a „Petőfi Emléklap a Helytállásért" elnevezésű elismeréseket.

A megemlékezésen egyúttal felolvasták Bajnai Gordon miniszterelnök levelét is, melyben a kormányfő nemzeti és személyes tragédiának nevezte a Marosvásárhelyen 1990. március 19-20-án történt magyarellenes pogromot. Mint írta, sokan életükkel vagy szabadságukkal fizettek a nemzeti önrendelkezés és a kisebbségi magyar nyelven való oktatás melletti kiállásukért.

Marosvásárhelyen a demokráciát érte brutális támadás, de minden csepp vér a szabadságot erősítette Erdélyben - mutatott rá Bajnai Gordon, aki Tőkés László elmondása szerint ígéretet tett arra, hogy a jóvátételnek valamely lehetőségét megteremtse.

 

Schmidt Mária, Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében a marosvásárhelyi események hátteréről beszélt: a magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 román paraszttal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson. A románok szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd a tárgyalások után szabad elvonulást ígértek a magyaroknak. Ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát - folytatta.

A csütörtöki napon díjazottak és a marosvásárhelyi 1990-es eseményekben résztvevők egy része cigány származású. A címben foglalt mára már szólásmondássá váló mondat: Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok! - tőlük hangozott el, mikor hófehér ingben indultak el a marosvásárhelyi magyarok megmentésére.

A magyaroknak segítő romákat később perbe fogták emberölési kísérlet és a román állam vagyona megrongálásának vádjával, melynek során tetemes pénzbírságot és néhány hónapostól másfél évig terjedő börtönbüntetést róttak ki rájuk.

Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil-és vallásügyi bizottságának elnöke szerint a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak.

 

Balog kitért arra, hogy 1990-ben nem először fordult elő, hogy Erdélyben a magyarok segítségére sietett egy másik kisebbség, amelynek tagjait meghurcolták, mert segítettek a magyaroknak az ellenük indított pogrommal szemben.

Balog Zoltán arról is szólt, hogy Magyarország előrelépése, boldogulása "nem fog menni a cigányság nélkül", akik mintegy 700-800 ezren élnek az országban. "Egymásra vagyunk ítélve" - fogalmazott -, majd hozzátette: "a békés egymás mellett élés mellett kell állást foglalni, bármi történt is Olaszliszkán, Tatárszentgyörgyön vagy Kislétán".

Mint mondta, a magyar állam a pogrom áldozataival szemben az őket megillető erkölcsi és anyagi kárpótlással még mindig adós.

Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök, Európai Parlamenti képviselő, arról beszélt, hogy a román titkosszolgálatnak a március 15-i megemlékezések adtak alkalmat, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzenek. Egymásnak ugrasztották ekkor nem csak a román és a magyar nemzetiséget, hanem a különböző társadalmi rétegeket is.

1990-ben a román kormány "Magyarországra kente" a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig "újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot, ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként".

Kincses Előd a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa alelnöke a román média 1990-es tevékenységéből kiemelte: az azzal fenyegetőzött, hogy a magyarok el akartak szakadni Romániától. Meglátása szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők "nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében".

Ugyanakkor kiemelte, hogy élete egyik legnagyobb szerencséjének érzi, hogy március 20-án a székelyudvarhelyieket le tudta beszélni a segítségnyújtásról, hiszem a földművelő eszközökkel felfegyverkezett székelyeket, a román fegyveres egységek pillanatok alatt megsemmisítették volna.

A díjat Lőrinczi József kőműves, Sütő József vállalati dolgozó, és Szilágyi József asztalos még személyesen vehette át. Puczi Béla elismerését özvegye Barabás Mária, míg Tóth Árpád és Szilveszteri Kis Péter díját Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át.

Baricz Lajos több verset és kötetet is kiadott a marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve. Tóth Árpád halálának tizedik évfordulójára elkészült síremlékre is ő írta a következő sorokat, mely jól tükrözi a pogrom magyarokat védő részvevőinek áldozatvállalását:

„Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős,

Neve ismeretlen, tette ismerős,

Szembeszállt a horda haddal,

Halálba ment diadallal."

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/ne-feljetek-magyarok-megjottek-a-ciganyok-27832/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
104

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 26 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #26
    nemirigy
    2010.03.12. - 14:54

    Előzmény:
    #23 imperative
    Azt hittem,hogy a szemtelen,pökhendi,erőszakos kioktatás gyfnek és bandájának a sajátossága!Tévedtem!A fasiszta söpredék ugyanezt csinálja!Örülhetsz,mert csak sikerült fölhergelned a mocskos sz.ar dumáddal!Ebben a cikkben olyan cigányokról van szó akik magyarokért halltak meg és nem azokról a gazemberektről akik Olaszliszkán gyilkoltak!Nem tudod felfogni csak csaholsz fröcsögsz!!!!!!
     
  2. #25
    imperative
    2010.03.12. - 13:29

    Előzmény:
    #9 btom
    Igazad van.


    Sajnos a főprobléma nem a cigánysággal van, hanem az álszent, aljas támogatóikkal.

    Itt a gond!
     
  3. #24
    imperative
    2010.03.12. - 13:26

    Előzmény:
    #12 TJanos
    Nem provokátor és nem "patkány". Világos?


    Válogasd meg a szavaidat!!
     
  4. #23
    imperative
    2010.03.12. - 13:10

    Előzmény:
    #22 nemirigy
    TE ne gyűlölködj!!


    Szamurájkard, ásó, kapa, gereblye, pillangókés, középkori lincselés, markecolás, striciskedés, zsebtolvajlás, a MAV tönkretétele (kábel, trafó, sinlopás, stb), öreg nénik agyonverése megerőszakolás után ... ezek a jellemzők!!

    EGESZ Európa forrong a romák ellen!!! Elege van belőlük mindenkinek!

    Ezt az akut kérdést, miután más megoldás nincs, csak radikálisan lehet megoldani.

    Egy JOBB megoldást kell keresni, mert az eddigiek nem működtek!


    Az Old meg a magyart!!!! a roma luvnya űvöltötte, miközben a horda 47 fejberúgással kivégezte Szögi Lajos tanárt Olaszliszkán. Ez van a hivatalos periratokban.

    Ha ezzel problémád van, intézd el a birósággal öcsi!!
     
  5. #22
    nemirigy
    2010.03.12. - 11:03

    Előzmény:
    #7 imperative
    Nem sokban különbözöl attól a "luvnyától" csak te azt ordítod,"hogy Old meg a" cigányt!A cikk nem erről szól...offolsz,mint a többi márkatársad!Ne gyűlölködj!
     
  6. #21
    btom
    2010.03.12. - 10:09

    Előzmény:
    #19 pimepime
    Bocs de nem neked szólt!
    Azért a sört fizetem!
     
  7. #20
    derelye
    2010.03.12. - 09:39
    "Kincses Előd a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa alelnöke"

    esetleg EGYKORI alelnöke...
     
  8. #19
    pimepime
    2010.03.12. - 08:36

    Előzmény:
    #17 btom
    Állok elébe. A sört te fizeted.:)
     
  9. #18
    btom
    2010.03.12. - 08:32
    A romák Európa legnagyobb, egyben legsérülékenyebb kisebbsége; faji megkülönböztetés és erőszak érvényesül velük szemben. Jelentések láttak napvilágot roma gyanúsítottakkal szembeni rossz rendőrségi bánásmódról, amikor letartóztatták és őrizetben tartották őket. A roma népesség körében nagy arányú a szegénység, a munkanélküliség és írástudatlanság, széles körű hátrányos megkülönböztetés érvényesül velük szemben az oktatás, a foglalkoztatás, valamint a lakásviszonyok terén, olvasható a jelentésben.
    Szegíny romákok,az Avasról is kitették őket,
    hogy miért?
     
  10. #17
    btom
    2010.03.12. - 07:15

    Előzmény:
    #14 pimepime
    Most már tudom,mire lehet számítani ha a ?idesz nyer, hogy
    aki más nézeten van mint ők az hülye patkány!!
    Nem vagyok se Jobbikos se a másik azt se tudom mi az!
    De ?ideszes se ezek miatt!
    Farkasra meg O-ra nem szavazok!
    Te nagyon okos, egyszer szívesen összefutnék veled!
     
  11. #16
    pimepime
    2010.03.11. - 22:26

    Előzmény:
    #15 elxir
    Oui, Monsieur!
     
  12. #15
    elxir
    2010.03.11. - 22:21

    Előzmény:
    #13 pimepime
    "a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak,"

    "Ezzel két bajom van csupán:
    1. Az Orbán kormány ennek szellemében járt el? Nem emlékszem rá. (A gyurcsányékról nem is beszélve. Jellemző, hogy Bajnai csak levelet küldött.)"

    Szerintem nem ildomos még ma sem felhozni a neveket, akiket tisztelnünk kéne. Az ottani hatalom pont ezekre a nevekre vár, még ennyi év után is. Nagyon nagy bukta volt számukra. Enyhén szólva nem erre számítottak. "Langyos" kis pogrom aminek a vége Magyarjaink felszámolása lett volna.
    Ez a harc a kultúrák elsőszülöttségéről szól valójában. (Hogyan lehetne a világot ősiség jogán birtokolni amikor van ősibb????)
    A Magyarság teljes felszámolása az új világrend fontos állomása, amiben a francia nagypáholy kiemelkedő szerepet játszik. (Lásd Trianon) Ennek része a román elit. Oda vannak "becsatlakoztatva".
    Meglehetősen együgyűen szemléled a világot barátom. Ideje lenne kinyitnod a szemedet.
     
  13. #14
    pimepime
    2010.03.11. - 21:53

    Előzmény:
    #12 TJanos
    btom ésTJanos.
    Egyik kutya, másik eb.
     
  14. #13
    pimepime
    2010.03.11. - 21:49
    Ezeknek a bátor magyar cigányoknak minden elismerésem.
    A politikai elitnek miért pont most jutott eszébe villogni velük? Kampányszagú nagyon a történet.
    "Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil-és vallásügyi bizottságának elnöke szerint a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak."
    Nagyon helyes. Ezzel két bajom van csupán:
    1. Az Orbán kormány ennek szellemében járt el? Nem emlékszem rá. (A gyurcsányékról nem is beszélve. Jellemző, hogy Bajnai csak levelet küldött.)
    2. Szerintem Romániában van magyar kisebbség. Ezen belül cigányok is. Ezek a cigányok magyar szívű cigányok, s így a szememben magyarabbak némely magyarnál. Joggal lehet őket is magyarnak nevezni.
    Ezzel a "békés egymás mellett élés" dumával már tele van a hócipőm. Ez maga a kirekesztés! Én élek itt, te ott. Én békén hagylak téged, te hagyjál békén engem; és hogy maradj is nyugton a fenekeden kapsz ellenszolgáltatást.
    Mi lenne, ha békésen együttélnénk inkább? Egyféleképpen gondolkoznánk, magunkról, családról, munkáról, társadalomról, jövőről!
     
  15. #12
    TJanos
    2010.03.11. - 21:12

    Előzmény:
    #1 btom
    Te akkora patkány vagy btom, hogy hozzád képest a csatornában futkározók ...
    Mi köze ezekhez az állapotokhoz Viktornak és Flóriánnak??
    Erről a Horváth Aladár félék és az MSZP/SZDSZ tehet pl.a Kuncze "megélhetési bűnözés" Gábor.
    Ennyire hülye nem lehet valaki mint te, el sem hiszem.
    Amúgy mi vagy Jobbik-os vagy Societas-os provokátor?
     
  16. #11
    elxir
    2010.03.11. - 20:51
    Én első kézből ismerem a teljes történetet. Nálam dekkolt az az ember aki kidobta a tűzoltó vezetőjét egy féltéglával amikor a tömegbe akart hajtani. Hál istennek nem lett belőle baja később, amikor vissza ment. Igaz bele tellett pár évbe.
    Az események feltárása még várat magára. Sokkal brutálisabb dolgok is történtek, amiket nem tartottak tanácsosnak feltárni a hatóságok. Meg volt rá az okuk. Okosan használva a mezőgazdasági felszerelés is tud hatékony lenni, megfelelő stratégiával. Történt egy kis összefogás (aminek megint itt lenne az ideje!!!!) és nem volt értelme bevetni a katonaságot, helyzeti hátrány miatt.

    A cigányoknak ezer hála az akkori kiállásukért. Legalább ugyanennyi hálával tartozunk a Román barátainknak is akik nem dőltek be a propagandának és vállvetve harcoltak Magyarjainkkal.

    Köszönet nekik akik életüket kockáztatva elismerést nem várva tették emberségből fakadó dolgukat. Nélkülük nem lehetett volna megnyerni ezt a csatát.
    Szerintem ma is ugyanúgy emberek, de nem hagyják őket szóhoz jutni, pedig most megint szólni kéne, vagy nagyot tenni!!!!!- mint akkor. Most az egész emberiség a tét! Élünk normálisan, vagy győz a globalizmus.
     
  17. #10
    misibá
    2010.03.11. - 20:16
    Magyarországon nincs cigánybünözés csak kormánybünözés le velük
     
  18. #9
    btom
    2010.03.11. - 19:58

    Előzmény:
    #6 herczegf
    Neked az nem elég, ha egy 87-éves Nénit fakanállal,vernek agyon 15000 Ft-ért!
    Vagy az Ózd Hétes tp. nénit szent képekért,azért mert arany szinű festékkel volt lekenve a keretük,és azt hitték hogy arany!
    Soroljam?
    Templomok feldúlása? Mi kell még?
     
  19. #8
    imperative
    2010.03.11. - 19:44

    Előzmény:
    #6 herczegf
    A kommunistáknál CSAK a származás számitott ... szóval ne nyavalyogj!!!



     
  20. #7
    imperative
    2010.03.11. - 19:42

    Előzmény:
    #3 nemirigy
    Költözz Olaszliszkára!!!


    Ott a helyed. Lógass a nyakadba egy 2 kilós láncot, kapj fel egy Nyújojkos szaros gatyát,
    ne fürödj egy pár hónapig, mászkálj egy szamurájkarddal és nem is fogsz kitűnni !! Igaz igy se nagyon!!


    De lehetőleg ne ordits mint azt a luvnya tette, hogy Old meg a magyart!!
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 26 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés