Sólyom visszalépett

Nem kell új alkotmány

Horkay Hörcher Ferenc
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.09.30. - 22:17
Létrehozás:
2010.02.17. - 14:55
2010.02.17. - 14:55
 

Páratlan vállalkozás az Alkotmány most megjelent kommentárja. A Heti Válasz arról is kérdezte Jakab Andrást, a mű szerkesztőjét, hogy miként látja a magyar Alkotmány jövőjét.

hirdetés
 

- 28 évesen Sólyom László nyomdokába lépett, akinek nem sikerült alkotmánybírói életművét az Alkotmány kommentárjával megkoronáznia. Nem fél-e, hogy a hübrisz bűnébe esett?

- Természetesen nyomasztott a teher, hogy utólag majd azt mondják, „nagy volt rá a kabát". De a kérdés nem úgy merült fel, hogy Sólyom László vagy én, hanem hogy meglesz-e a kommentár vagy sem. Sólyom László visszalépése után én voltam a legelszántabb, hogy az eredeti szerkesztő nélkül is folytassuk, ezért a megmaradt szerzők rám bízták az ügyet. Fizikailag megvalósult a projekt; azt pedig hogy a minőségi elvárásoknak megfelelünk-e, majd a szakma ítéli meg. Az első visszajelzések mindenesetre pozitívak.

- Egy ötvenszerzős mű könnyen szétesik. Mi a szerkesztő feladata ilyen helyzetben?

- Egy csaknem negyvenoldalas útmutatót állítottam össze, és ennek alapján műfajilag elég erősen beleszóltam az egyes szövegekbe. Egy szerző (viccesen túlozva) egy alkalommal furcsállta is, hogy egyik anyagát már három átdolgozás után elfogadtam, szemben korábban vívott pingpong-csatáinkkal. A tartalom elsősorban a szerző felelőssége, de az irodalmi feldolgozottság, a logikus okfejtés vagy a szerkezet tekintetében én is felelős vagyok.

- A legfiatalabb szerző 27 éves, a legidősebb 54. Generációváltás az alkotmányjogászok között?

- Valóban, a szerzők átlagéletkora nagyjából 35 év. Vagyis az „átlagkommentátor" a rendszerváltás pillanatában gimnazista volt.

- Miért nem az Önök előtt járt nemzedék alkotta meg ezt a kommentárt?

- Mert az idősebb nemzedéket erős személyi ellentétek szabdalták: egy részük még 89-ben is bőszen éltette a proletárdiktatúrát. Velük emberileg nehéz lett volna együttműködni a demokratikus jogállam alkotmányának kommentálásánál. Másrészt pedig hiányzott belőlük az ambíció egy ilyen munka megalkotásához. Nem véletlen, hogy Sólyom László is fiatalokkal tervezte megírni a munkát.

- Az Alkotmánybíróság volt és jelenlegi tagjai közül miért csak egy bíró vállalt szerzőséget?

- Ez mindenütt a világon így szokott lenni: a drámaíró és a színikritikus két külön szerep. Az aktív bírák a döntéseiken keresztül fejlesztik a jogot, és a példának tekintett német alkotmányjogban is csak ritkán írnak ilyen tudományos jellegű és kritikai kommentárt.

- Ugyanakkor Ön korábban úgy nyilatkozott, hogy a kommentár egyik feladata az alkotmánybírósági és a rendes bírói joggyakorlat befolyásolása. Miben látja az okát annak, hogy az alkotmánybíráskodás a mai napig nem tudott szervesen beleilleszkedni a magyar bírói gyakorlatba. Vajon tud-e ezen változtatni ez a mű?

Jakab András

- Ennek eljárási oka van: nálunk a bírósági ítéleteket nem lehet megtámadni az Alkotmánybíróságon. Persze ettől a bíróságokon még lehetne erősebb az alkotmány konform értelmezés szerepe, de a magyar bíróságok hagyományosan nem vevők erre: a szocializmusban ez nem volt divat, és azóta sem terjedt el. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, igen meleg szavakkal méltatta a munkát a könyvbemutatón, és azt mondta, jó lenne, ha minden bíróságon ott lenne a kötet. Reméljük, hogy így lesz, és hatása is lesz az egyes ítéletekre.

Nem csupán az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatával, hanem a még fel sem merült (hipotetikus) esetekkel is foglalkozunk, és megoldást próbálunk adni egy átfogó fogalmi háló megteremtésével. Azt hiszem, ezekre a jellegzetességekre utalt Sólyom László, amikor „Végre egy igazi kommentár!" felütéssel kezdte beszédét a könyvbemutatón.

- Ha jól értem, a kommentár a szigorú szövegközpontú jogértelmezés meghaladására bátorítja olvasóit. Vajon nem furcsa ez a felszólítás egy kommentártól? S hogyan helyezné el a kommentárt az alkotmánybírói aktivizmus és jogpozitivizmus vitájában?

- Erre a kérdésre nem egyszerű a válasz! Jogfilozófiai értelemben jogpozitivista vagyok: a jogot emberek alkotják. Egy természetjogász azt mondhatja egy diktatúra jogára, hogy az nem is jog; szerintem jog, „csupán" igazságtalan. Más kérdés, hogy erkölcsi szempontokat figyelembe kell-e venni a jogszabályok értelmezésénél. A válaszom erre az, hogy igen, méghozzá a társadalom általános erkölcsi felfogását. Egy harmadik kérdés, hogy önmagában erre az erkölcsiségre lehet-e ítéleteket alapozni. Szerintem nem, hiszen az ítéleteket a jogszabályokra kell alapozni, de azokat a társadalmi erkölcs függvényében kell értelmezni. Ehhez képest másodlagos érveléstechnikai probléma, hogy az általánosan elfogadott moralitás kifejezetten is megjelenik-e az ítélet indokolásában. És végül, hogy hová helyezem magam az aktivista vagy a szövegpozitivista felfogások között: magamat „módszertanilag aggódó aktivistaként" definiálnám, aki tudatában van annak, hogy a szöveg szó szerinti jelentésétől eltávolodó megoldások elfogadtatásához reflektáltabb és alaposabb érvelési kényszer társul.

- A kötet bemutatása alkalmával arról beszélt, hogy az Alkotmány működéséhez szükséges a társadalom erkölcsi támogatása. Mit jelent ez az Ön számára?

- A szakirodalom szerint az alkotmányos demokráciák működésének előfeltétele a polgárok elkötelezettsége az alapvető alkotmányos értékek iránt, amelyet azonban az alkotmány maga (sajnos) nem tud megteremteni. Azaz demokraták nélkül a legszebb demokratikus alkotmány is elbukik. Az alkotmányt ugyanis a polgárok közös hite élteti. A jogrendet mi mindannyian tartjuk fenn azáltal, hogy hiszünk a létében és követjük azt. Ezt pedig nagyon megkönnyíti, ha a jog megfelel a társadalom alapvető erkölcsi elvárásainak.

- Miért Tölgyessy Péterre esett választása a kommentárt bevezető tanulmány szerzőjeként?

- Mert kis túlzással ő írta a ma hatályos Alkotmányt. A hatályos szövegre neki volt a legnagyobb hatása - egyrészt '89-ben a kerekasztal-tárgyalásokon, másrészt '90-ben az Antall-Tölgyessy-paktum alkalmával. Alkotmányjogász, akinek komoly tekintélye van bal- és jobboldalon egyaránt, és akit ezért nehéz a szokásos módon címkézni. Ez manapság elég ritka, de a munkánk ambícióját pontosan kifejezi.

- Olyan pillanatban jelenik meg a kommentár, amikor Magyarországon egyre hangosabbak az alkotmányozást követelő hangok. Hogy látja az Alkotmány és a kommentár jövőjét?

- Ez három eltérő kérdést takar. Az első, hogy lesz-e új Alkotmány. Sajtóhírekből nekem úgy tűnik, a Fidesz, amely a következő parlamenti választások nagy esélyese, nem tervez ilyet. Az ambíciói csupán egy új preambulumra és egy új címre terjednek ki. A második kérdés, hogy kell-e új Alkotmány. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke kiválóan világított rá a kommentár bemutatóján az alkotmányozás veszélyeire. Magam is úgy látom, hogy ez egy nagyon veszélyes mutatvány, különösen ha laikus politológusok tanácsai mentén történne. Harmadrészt a magyar politikai és gazdasági rendszer nem a szabályok miatt, hanem az azt működtető politikusok és az ezzel összefüggő választói mentalitás miatt van válságban. Az új alkotmányról szóló diskurzussal csak áttoljuk a felelősséget a személyekről egy jogszabályra, amely azonban alapvetően nem rossz. További kérdés, hogy mi lesz a kommentárral, ha végül mégis lesz új alkotmány. A válaszom az, hogy akkor készítünk egy új kiadást. Egyébként a demokrácia és a jogállamiság alapelve vagy az alapjogi katalógus csak kis mozgásteret enged az alkotmányozónak. Az államszervezeti részben elképzelhetőek ugyan komolyabb változások, de a kommentár által adott fogalmi készletet, módszertant és gondolkodási stílust egy új alkotmányszöveg nem írná felül.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/nem-kell-uj-alkotmany-27269/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
27

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 51 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #51
    julianus
    2010.02.18. - 19:22
    - Melyek a Magyarországi rendszerváltás eddigi szakaszai?
    - Két szakasza van. Az első a fejlődés nehézségei, a második a nehézségek fejlődése.
     
  2. #50
    Meggyfavessző
    2010.02.18. - 17:40
    Oké, hogy működik ez a kapitalista rendszer?

    Leegyszerűsítve:
    Szereplők:
    munkavállalók, vállalatok, bankok

    Mi az egész alapja?
    A munkavállaló: dolgozik, termel, értéket állít elő.
    Vállalkozó: munkavállalónak munkát ad, fejleszt, növekszik.
    Bank: a munkavállaló pénzét kezeli, a vállalkozót hitellel látja el.
    A 3 fő szereplő közösen a rendszer alapja. Ha már egy is hiányzik, a rendszer összeomlik.

    A szereplőknek vannak azonos és ellentétes érdekeik. Mindenki legjobb tudása szerint érvényesíti érdekeiket. Bankok, vállalatok és munkások.

    A Bank nem fogja a munkás érdekeit nézni, ugyanúgy, ahogy a munkás se a Bankét.
    Mindenki a sajátjáért felelős. Mindenki a saját érdekeit védi!

    Miért nem tudják nálunk az emberek megvédeni érdekekiket, miért nem tudnak közösen fellépni?
    "Széchenyi: magyarnak, magyar a legnagyobb ellensége."

    Komolyan azt hiszik egyesek, a bankok majd a munkások érdekeit védik???????????
    A nagy lószart!!! A bank ki akarja facsarni a munkást, a vállalat ki akarja facsarni a munkást, a munkás ki akarja csinálni a bankot és a vállalatot, a vállalat is ki akarja csinálni a bankot és kifacsarni a munkást.
    Ez a természet rendje, ez a kapitalizmus. Egy kényes egyensúly ahol a szereplők az érdekeiket védik a másikéval szemben. Ha egy csapat nem képes az érdekérvényesítésre, akkor az alulmarad a másikkal szemben.

    Lásd OTP jelzáloghitel: megduplázódott kamat, mert minden plussz költséget az ügyfélre hárít a bank. A munkás pedig hagyja............
    Lásd Németország, Ausztria, Anglia, Franciaország: a bankoknak esélyük sincs 1-2 %-os kamatnyereségnél többet elérniük, mert a munkás osztály nem hagyja..............

    Nyugaton a munkások megharcoltak jogaikért, a Bankok tudják, hogy nem lehet kiszipolyozni őket.
    Magyarországon hol tartunk most?
    Mindenki panaszkodik, siránkozik, de nem TESZ SEMMIT!
    Mindenki a kormányra, PSZAF-ra, MNB-re vár, hogy tegyen valamit a munkások érdekében, mert bankok ellen nem mer mit lépni................

    Magyarországon behuzzák fülüket farkukat az emberek és várják a csodát!!!
    de csoda nincs, csak kín keserves szenvedés.

    Pl.: mi lett volna ha az OTP-s jelzáloghiteles ügyfelek (vannak vagy 1 millióan tuti), 2009 szeptemberében mind felmennek Pestre a parlamenthez és azt mondják:
    "Szemét OTP ránk erőltet minden plussz terhet, a bank pedig semmit se vállal át, követeljük a kormánytól, hozzon olyan törvényt, mely megtiltja 1 plussz Ft teher továbbhárítását is"

    Németországban a deviza hitelek törlesztésénél a bank se az árfolyam változás, se a kamatváltozás miatt keletkező plussz terheket nem tudja teljes mértékben ügyfeleire hárítani.
    Magyarországon mégis lehet.
    A környezet ugyan az, a feltételek ugyan azok, csak a szereplők érdekérvényesítése jár egymástól "ku*va" messze!

    Értitek????????????
    A rendszer adta lehetőségeket nem tudjuk kihasználni!!!!!!!!!!!!!!
    Mert..........................................

    A bankos példa érthető?

    A rendszer működik csak Mi vagyunk bénák............
     
  3. #49
    Meggyfavessző
    2010.02.18. - 17:08
    A rendszert hibáztatjátok az ország sikertelenségéért. Az Unio-t, a multikat, a pénzrendszert.

    "Darwin: egy megváltozott környezetben nem a legerősebb, nem a legokosabb fog életben maradni, tovább fejlődni, hanem aki a legjobban tud ALKALMAZKODNi!"

    Magyarország az elmúlt 5-10-20 évben nagyon, de nagyon rosszul alkalmazkodott.
    A mostani helyzetünk lett az eredménye.

    Igazatok is lenne a rendszer rossz működésével kapcsolatban, ha más hasonló ország is a sorsunkra jutott volna, de egy se jutott. A környező országok az utóbbi 5 évükben annyit fejlődtek mint a megelőző 10-15-ben.
    Mi hova jutottunk az utolsó 5 évben?:)

    Azt magyarázza már meg egyikőtök, miért maradt le Magyarország az elmúlt 5-10 évben, míg környező országok fejlődtek?
    A rendszer és a lehetőségek ugyanazok voltak az országok számára. Mind, ugyanazzal a feltétellel indult a versenyben!!!!!!!!!!!
    Sok nyertes lett és egy vesztes.........

    Miért maradtunk le az elmúlt 5 évben???

    A bankok miatt, az Unio miatt, a Multik miatt???????
    NEm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    A politikusok miatt, a politikai döntések miatt, a kormányok döntései miatt, a korrupció Miatt!!!!!
    A Főnök irányít, ha rosszul, akkor vesztünk, ha jól akkor nyerünk.
    Vesztettünk..........

    Ki nevezi ki a Főnököt?
    Mi, szavazók, Mi jutattuk a parlamentbe a Fideszt, SZDSZ-t, MSZP-t, Mi!!!!!!
    Szóval végső soron, ki a felelős???

    Szóval nem a Rendszer a Rossz.
    Vannak okosabb és ostobább országok.
    Mi az utóbbiba tartozunk.

    Bizonyíték: az elmúlt 5-10 év MAo fejlődése összehasonlítva Lengyel-, Csehországgal, Szlovákiával, Balti országokkal............................

    Mondhat bárki bármit, Mi basztuk el, Mi isszuk a levét.
    Nem Mi volnánk a felelősők?
    Az Unio, a bankok, a multik..................

    "Darwin: egy megváltozott környezetben nem a legerősebb, nem a legokosabb fog életben maradni, tovább fejlődni, hanem aki a legjobban tud ALKALMAZKODNi!"

    "Alan Greenspan ( 15-20 évig volt USA jegybankelnök): tudom, hogy a kapitalista rendszer nem tökéletes, sőt hemzseg a hibáktól, de ismerünk nála jobbat?"

    Alkalmazkodni, alkalmazkodni, alkalmazkodni..........
    A hibákat felismerni és javítani, fejlődni!

    Hiba: Fidesz, MSZP, SZDSZ parlamentbe kerülhetett.
    Javaslat: Fideszre, MSZP-re 2010-ben nem szavazni.(SZDSZ szerencsére kimúlt, MDF nem jut be.)
    Jóslat 1: 2010-ben Fidesz alapít kormányt, 10-20 % között lesz MSZP.
    Jóslat 2: A választók 50-60 %-a az elmúlt 20 év politikájára szavaz.
    Következtetés: nagyon, de nagyon okos emberek lakják ezt a Magyarországot, le a kalappal előttük, ne csodálkozzunk, hogy ide jutottunk.....................

    Na ezt rakd össze fafágás közben és akkor megértetted a világ működését!
     
  4. #48
    julianus
    2010.02.18. - 15:19

    Előzmény:
    #47 Basti
    Valóban érdekes és elgondolkoztató. Számomra azonban visszataszító amilyen alpári stílusban, felsőrendűséggel fűszerezve és az egész magyar nemzetet ily módon minősítve szól hozzászólásaiban. Vajon miért? Ilyen durva kirohanással és általánosítással csak gyűlöletből lehet beszélni, vagy provokációról lehet szó?
    A délelőtti favágás közben azon gondolkodtam honnét ismerős az Andre Koszto név. Végül rájöttem. Andre Kosztolány – Kosztolányi András magyar származású (1906, Budapest–1999, Párizs . Édesapja Kann László.) tőzsde guru volt. A Budapesti Értéktőzsde tiszteletbeli elnöke. Az Ő mondása: „Istennel magyarul beszélek, barátaimmal franciául, pénzemberekkel angolul”. Charles de Gaulle elnök a Francia becsületrend lovagjává avatta. Könyvei több nyelven megjelentek. Gyakran látogatott Magyarországra.
     
  5. #47
    Basti
    2010.02.18. - 14:19

    Előzmény:
    #45 julianus
    Gondoltam, hogy közGÁZOS. :))

    Azért érdekes kommentjei vannak egyéb helyeken:

    "Én úgy látom pl, hogy a palesztin-izraeli konfliktusban szerintem a zsidók a nagyobb rosszak, ezért rám antiszemitát és fasisztát lehet kiabálni?"

    "Miért gondolom azt, miért érzem azt, hogy a zsidóság és Izrael sokkal szélsőségesebb mint sok más ország?
    Antiszemita vagy fasiszta lennék?
    De msot komolyan, ezért én antiszemita-fasiszta vagyok?"

    /Zipp/

    Elég érdekes ez a kétszínűség... olyan "bögrés".
     
  6. #46
    Meggyfavessző
    2010.02.18. - 10:14

    Előzmény:
    #45 julianus
    és most?
     
  7. #45
    julianus
    2010.02.18. - 09:54

    Előzmény:
    #43 csakesz
    Helló Csakesz, Basti, Bicnicc!
    "A nevem(Andre Koszto): tegnap előtt állítottam be egy blog indításához ezt a nevet. Nem tudtam, hogy ha mostantól belépek kommentelni -eddig Meggyfavessző volt a nevem- akkor átálítódik a régebbi komment bejegyzéseim neve Andréra. Az új kommenteim is ezzel jelennek meg. De javítom:)"
    (2009.03.20. 23:05:17 ) http://penzrolerthetoen.blog.hu/comments
     
  8. #44
    Basti
    2010.02.18. - 00:29

    Előzmény:
    #42 csakesz
    Igen, ez a 4%-os "különadó"-nál is így volt, amit úgy módosítottak az Audi kedvéért, hogy aki fejlesztésre költi annak azt nem kell megfizetnie.
     
  9. #43
    csakesz
    2010.02.18. - 00:28

    Előzmény:
    #40 julianus
    Nekem is gyanús volt ez a hirtelen "beírok, támadok, és elhúzok" stílus. Ez így nap végére le is szívta a maradék energiámat, így én is elköszönök.

    Jó éjt mindenkinek!
     
  10. #42
    csakesz
    2010.02.18. - 00:21

    Előzmény:
    #38 Basti
    És még ráadásul pont az Audival példálózik, ahol történetesen tudom mennyit keresnek 3 illetve 4 műszakban a szalagmunkások. A majdnem kötelező túlórák dobják meg egy kicsit a nettó fizetést úgy, hogy az legalább 6 számjegyű legyen.

    Arról elfeledkezett Meggyfa, hogy anno pont az Audi volt, aki szó szerint megzsarolta a kormányt, hogy ha nincsenek adókedvezmények, akkor fejlesztések sem lesznek a gyárban, sőt tovább költöznek innen.
    Végül kinek kellett behódolni? Igen, a Gyurcsány kormánynak. De még mielőtt Gyurcsányt szídnánk, tudni kell azt is Orbán ígért 2011-ig adókedvezményeket az Audinak.

    Hát ki a franc kormányoz ebben az országban? A multik vagy az országgyűlés?

    Ilyen alapon én is bejelentem, hogy addig nem megyek dolgozni, míg a szja-mat le nem viszik a felére. Mert ez kb. az a kategória.

    Anyám, mennyi sötét agy van még mindig.
     
  11. #41
    Basti
    2010.02.18. - 00:16

    Előzmény:
    #39 julianus
    Gyanús, mintha már láttam volna, de mindenesetre olyan gyorsan ír, hogy valószínűleg gyakorlott kommentelő. Lehet, hogy bögrés? :))
     
  12. #40
    julianus
    2010.02.18. - 00:15

    Előzmény:
    #39 julianus
    Jó éjszakát mindkettőtöknek.
    julianus
     
  13. #39
    julianus
    2010.02.18. - 00:09

    Előzmény:
    #38 Basti
    Kedves Basti és Csakesz!
    Igazatok van. Nem akartam beleszólni, kíváncsi voltam mi lesz a vége. Tényleg, nem ismerős a szöveg és szerkesztés módja?
     
  14. #38
    Basti
    2010.02.18. - 00:01

    Előzmény:
    #35 csakesz
    A "való világot" lecserélték nekünk egy virtuálisra, ez nem vitás.

    Meggyfavessző meg gondolom egy most végzett közgázos "yuppi", aki kiolvasta a tankönyvből, hogy EXPORT. Aztán ennyi. Kár az energiáért...
     
  15. #37
    csakesz
    2010.02.18. - 00:00

    Előzmény:
    #33 Meggyfavessző
    Vegyél már vissza a tempóból, innen érzem, hogy már füstöl a billentyűzeted.
     
  16. #36
    Basti
    2010.02.17. - 23:57

    Előzmény:
    #33 Meggyfavessző
    Az igaz magyar onnan ismerszik meg, hogy nem pocskondiázza önmagát, ahogy más népek sem teszik ezt magukkal, csak akkor ha valamiféle "távolsággal" kívülállóként szemlélik a magyarságukat, aminek nyilván oka van....
     
  17. #35
    csakesz
    2010.02.17. - 23:56

    Előzmény:
    #28 Meggyfavessző
    Valóban igaz Széchenyi idézete, arra a korra, amiben ő élt, de ma már megváltoztak az erőviszonyok.
    Ezt nem akarom hosszan taglalni, mert ide lehetne vonni a médiától elkezdve igen sok mindent.
    Szerinted miért született meg a Háború a nemzet ellen című film? Miért az az első fejezetének címe, hogy a "háború megváltozott természete"?

    Nagyon sokan nincsenek tisztában Magyarországon azzal, hogy mi történik valójában. Mi történik a színfalak mögött.
    Mint ahogy az előbb is írtam, talán most kezd felébredezni az ország az utóbbi 20 éves rémálomból, ami nekem is csak így utólag tűnik annak.
    Fiatal voltam 1990-ben, érdekelt engem a politika? Még pár évvel ezelőtt sem érdekelt túlságosan, mígen olyan írásokra, videókra bukkantam a neten, amik összeraktak egy puzzle-t, ami ugyan még kicsit hiányos, de a kép már kirajzolódik.

    Eddig a folyamatig még kevés ember jutott el. És feltehetném a kérdést, hogy vajon Széchenyi, mekkora időintervallumot értett a "huzamosan" alatt? Lehet, hogy pont ez a 20 év kellett hozzá, és a 2006-os pofon, hogy kezdejen már gondolkodni az emberek, és lássák már végre, hogy az
    utolsókat rugjuk.

    A rokkantnyugdíjasokat meg inkább hagyjuk, ez most nem ie tartozik, és nem ez a fő probléma az országban, csak egy tünete.

    Szépen hangzik mindaz, amit leírtál, de erre is írtam azt, hogy az internet nem a megfelelő terep erre. Igaza van Bastinak abban, hogy másokat gondolkodásra késztethetünk vele, de a másik oldalon meg elveszi személyes kapcsolatainkat.
    Ha nem lenne internet, akkor mindezt a szomszédokkal jóbarátokkal beszélném meg, akik fogékonyak a témára. Egy élő beszélgetést semmilyen netes fórum nem pótol, és itt megjegyzem, hogy van jónéhány tag, akivel szívesen beszélgetnék minden idevágó témáról élőben is.
    A Kossuth téren is 2 millió hús vér embernek kéne állnia, nem 2 millió bloggernek a neten szídni a rendszert.
    Paradox helyzet, hogy mobil és net nélkül a IXX. században jobban meg tudta szervezni magát a társadalom, mint ma.
    Az internet is kétoldalú fegyver. A média pedig egyolalú, és folyamatos össztűz alatt vagyunk.
    Ezt hozta az információáramlás forradalma.
     
  18. #34
    Basti
    2010.02.17. - 23:55

    Előzmény:
    #32 Meggyfavessző
    Arra jutottam, hogy valami nem stimmel nálad. :))

    Azt gondolod, hogy azért jön ide a külföldi összeszerelő üzem, hogy kifizesse a magyar munkás bérét? Akkor egy német cég miért nem a magas munkanélküliséget csökkenti Németországban?
    Azért jön ide, mert NEM fizeti ki a munkabérét a dolgozónak, aki ugyanannyit dolgozik, mint egy német, hanem csak egy TÖREDÉKÉT. Ebből a különbségből származik az a haszon, amit innen "beépítve" a termékbe ki tud vinni. Ezért jön ide, semmi másért.
    Gondolja, hogy az osztrák bérrel előállított szörpöt itthon el lehetne adni még haszonnal is? Ez fordítva nem működik! Mert a "különbség" nem pozitív (amit zsebre lehet tenni), hanem negatív ill. 0.
    Az idejövő külföldi cégek termékeinek itthoni hozzáadott értéke minimális. Ezért nem sok járulék és adó folyik be belőle....
    Nem érti a rendszert, tankönyvből olvassa? Nem most végzett esetleg a közgázon? Mert akkor szokott az embernek ilyen "egyszerű" megoldásokkal tele lenni a feje.... (viccelek, ne sértődjön meg :))
     
  19. #33
    Meggyfavessző
    2010.02.17. - 23:51

    Előzmény:
    #31 Basti
    "Erre persze lehet mondani, hogy mi hibánk, de más is így járt volna a helyünkben, a magyar semmivel nem rosszabb, mint a szlovák, cseh vagy lengyel (de jobb sem). Aki az ellenkezőjét mondja, az csak zsidó lehet."

    Zsidó vagyok! Erre ebből rájönni!
    Gratulálok..........................

    A nap nyertese!!!! BASTI!!!!!
    Mond a bankszámlaszámod, utalom a 20.000.000 napi Fődíjat!!!!!!!!!

    Zsidó vagyok................
    Leszek zsidó, ha ezt szeretnéd, nekem mindegy, ha neked így jobb.

    Kedves Basti, áruld el kérlek, Te ki-mi vagy?:)
    Sajnos nem merek tippelni!!!!
    Vagy mégis??
    Egy igaz magyar?!?!?

    Nyertem Én is?
    Tuti........

    Miről ismerszik meg a Jó magyar?
    Sajnáltatja magát, mindig mást hibáztat problémáiért, csak a szája jár, örök pesszimista, ész érvekkel nem lehet meggyőzni, 2006-ban kormányon hagyja a "hazudtunk reggel, dlében, este miniszterelnököt", stb.....

    Kurvára nem akarok ilyen Jó magyar lenni, inkább leszek zsidó, cigány, rühes dög, de az ilyen Basti féle "Jó" magyarság nem kell!

    Nah jó éjszakát!
    Talán kialszom zsidó, cigány és hasonló kivagyiságomat és holnap lehetek ismét "csak" büszke magyar! Persze csak addig, míg más zsidónak nem titulál!



    Jó Éjt,majd holnap:)

    Önkritika, nah ez hiányzik belőlünk, önkritika és önismeret....
     
  20. #32
    Meggyfavessző
    2010.02.17. - 23:42

    Előzmény:
    #29 Basti
    Kína: "Az magának export, hogy idejön egy cég, összeszereltet valamit magának és utána exportálja magának? Akkor hol csapódik le a haszon? "
    Egy része az exportáló országban egy része a befektető országban.
    pl.: Kína, kínaaaaa, Kínaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
    Kínába működik, nálunk még kicsibe se.............

    "Gondolkozzon már...."
    Gondolkoztam, ha ma 1 kg almát megtermelünk idehaza és azt eladjuk 1 EUR-ért Ausztriában, akkor 1 EUR-val több pénze lesz Magyarországnak.
    Ha beengedjük az audit és nálunk összerak egy autót, majd hazaviszi és eladja, akkor az összeszerelés ideje alatt 1 magyar munkásnak munkát adott egy évig. 1 évnyi fizetéssel és járulékkal több pénze van az országnak.

    Viszafele is működik, nézd: ha a Pölöskei szörgyár kitelepül Ausztriába és osztrák munkással dolgoztat, akkor Ausztriának lesz egy évnyi bérrel és járulékkal több pénze, nem magyarországnak.

    Most Te gondolkozzál!
    Mire jutottál?:)
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 51 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés