Az osztrák liberális napilap szerint az ellenzék vezetője putyini féldemokráciára törekszik, és nem bír a radikálisokkal.
A Standard, bécsi balliberális napilap szerint Orbán „rendszerváltásra" készül - és így próbálja meg visszacsalogatni a Jobbikhoz elkóborolt radikális szavazókat. (Hogy Orbán hol mondott ilyet, az rejtve marad a tudósításban.)
A lap szerint azonban Vona Gábor pártja már van olyan erős, hogy a radikálisok inkább az eredetit (azaz a Jobbikot), s ne a másolat Fideszt válasszák.
A Standard azonban nem csak ilyen beljobboldali viaskodásra vezeti vissza Orbán szavait: a lap szerint Orbán eleve negatívan viszonyul a parlamentáris rendszerhez. Példaként említi, hogy a Fidesz parlamenten kívüli felvonulásokkal próbálta megdönteni a Gyurcsány-kormányt. (Amikor persze az osztrák balliberális pártok az utcán tüntettek a jobboldali Schüssel-Haider-kormány ellen, a lap mindebben a demokrácia diadalát látta. De a Standard rendszeresen üdvözli az olasz baloldal utcai megmozdulásait is. Csak a magyar jobboldal irányába tagadja meg tehát az utcai politizálás lehetőségét.)
A lap ráadásul a gazdasági válságért is a Fideszt teszi felelőssé: mondván a szociális népszavazás hozzájárult a költségvetés összeomlásához.
A lap ezután - Stumpf Istvánra hivatkozva - az elszámoltatásról ír: a volt kancelláriaminiszter szavait azonban a lap azonnal lerontja, ugyanis arra utal: Stumpf valamiféle fontos ember Orbán mögött - ergo nem tekinthető független hírforrásnak.
Szabó Vilmos, külügyi államtitkár szerint nem kell félni - a Standard egyébként a politikust első kerületi jelöltnek állítja be, holott Szabó a XI. kerületben indul. Szabó úgy véli, az EU-tagság megvédi Magyarországot egy kétharmad veszélyeitől, bár „súlyos válságot" jósol arra az esetre, ha Orbán felrúgná a demokráciát.
A Standard szerint Orbán szorult helyzetben van: ha nyit a Jobbik felé, akkor a mérsékeltjeit veszti el, ha marad középen, a Jobbik hízik tovább. A lap szerint a radikálisok már nem Orbántól várnának egy putyini jellegű, féldemokratikus államot. A lap tehát egyértelműen úgy feltételezi: a jobboldali szavazók egy magyar Putyint akarnak. (A Standard következetesen hallgat a balliberális pártok korrupciós ügyeiről, azt a látszatot keltve, mintha a magyaroknak nem a korrupcióból, hanem - valami civilizálatlanság okán - a demokráciából lenne elegük.)
A lapnak nyilatkozó Gallai Sándor, a Corvinus docense, a Jobbik szavazóit a 40 évesnél fiatalabb értelmiségiben, egyetemistában határozza meg: szerinte a Jobbikra sokan az előző rendszer iránti nosztalgiából szavaznak, mondván: akkoriban nagyobb volt a társadalmi egyenlőség.
A lap szerint Orbán a szélsőjobboldali veszélyre úgy akar reagálni, hogy - „a jobboldali kiábrándultak és a baloldali bukottak közé" - középre pozícionálja magát. Stumpf István szerint a sokat változó Orbántól egy ilyen szerep sem lenne szokatlan - írják.
- cikk értékelése /itthon/orban-viktor-diktaturat-vezet-be-a-jobbik-miatt-27898/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 85
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #385
- latobottyan
- 2010.03.17. - 10:43
Előzmény:
#384 jakabaa
De ki fogja végigpofozni azt a 30-90 ezer embert, akik a Jobbik gyűlésére mentek? Mert Viktor ezt megígérte! -
- #384
- jakabaa
- 2010.03.17. - 08:25
az MSZP-s, SZDSZ-es rendezvényeken fotózott nőket begyűjtik majd és kopaszra vágják a fejüket. Már azért is, hogy Deutsch és Kövér frizurája jobban érvényesülhessen. -
- #380
- Csacsap
- 2010.03.16. - 23:04
Előzmény:
#379 kopjafa
Kopjafa!
Tisztelem az olyan kitartó szenvedést amit produkálsz a fórumon!
Két téma futott párhuzamosan ill. egy téma, de időközben két irányt vett. Megjegyzem, nem az én kezdeményezésemre. Szeretitek a témákat érvek helyett terelni!
Felőlem addig maradsz a sodrodban ameddig akarsz! Csak arra vigyázz, nehogy feltekeredj, becsavarodj!
Miből gondolod, hogy 66 éves vagyok? Miből gondolod, hogy baloldali vagyok?
Miből gondolod, hogy nem életszerű mai fogalmak, szavak használata bizonyos koron felül?
Szerintem 10 - 11. osztályos szinthez még pár évet kell a suli padjaiban eltöltened! -
- #379
- kopjafa
- 2010.03.16. - 22:43
Előzmény:
#378 Csacsap
T. Csacsap!
Nem tudom mitől lennék provokátor, de senki más sem, ki visszaolvassa hsz.-aimat.
Ellentétben Önnel, ki még most sem arról beszél hogy írtam-e autópályáról vagy sem.
De aki visszaolvassa párbeszédünket, rögtön tudni fogja hová tegye Önt.
Ne is próbálkozzon! Nem fog tudni kihozni a sodromból, Ön ahhoz még gyermeteg.
- de ha Önt szórakoztatja, akkor inkább tegye -
Ja, és egy 66 éves baloldali ember nem használja a "fun" szót.
- tudom Ön a kivétel, de nem életszerű - -
- #378
- Csacsap
- 2010.03.16. - 22:11
Előzmény:
#377 kopjafa
Méltó vagy a kopjafa viselésére! Tanulnod kell még a silány provi szint eléréséért is! -
- #377
- kopjafa
- 2010.03.16. - 21:49
Előzmény:
#374 Csacsap
T. Csacsap!
Legalább venné a fáradtságot, s megnézné ki mit írt, akkor nem írna valótlant.
Semmiféle autópályáról nem írtam.
Sajnos ezt a nevét lejáratta, próbálkozzon egy másikkal. Ja, nagyobb figyelemmel! -
- #376
- etienne
- 2010.03.16. - 20:36
Előzmény:
#375 Csacsap
T.Csacsap !
A tegezést itt akkor szokták szóvátenni,ha kedvük szottyan rá.Jóval régebben ,engem is zavart a pertu ,azután kiokosítottak,hogy feleleges lázongani,mert a neten ez az elfogadott.Jah,a kettős mérce ! -
- #375
- Csacsap
- 2010.03.16. - 20:23
Előzmény:
#373 10905
Gondolni, sok mindent lehet! Mondjuk pár tíz évvel idősebb vagyok Tőled, de ebből nem csinálok problémát! (Majd ha közeledsz a 70-hez, szólj! Addig nem kell koroddal hivalkodnod!)
Ismeretem szerint a neten elfogadott a tegeződés! Ezzel mintegy jelezve, hogy nincs alá, s fölé rendeltség. Itt mindenki egyforma! Persze lehet, hogy ez a sajátosan értelmezett polgári körökben idegen, de arról már Ti tehettek!
Nem tartozom a fidesz fun-ok közé, ezért nem változtatok vonalat, legfeljebb több irányú beszélgetést folytatok! -
- #374
- Csacsap
- 2010.03.16. - 20:16
Előzmény:
#372 kopjafa
Na,ne!
Miért kellene bocsánatot(!) kérnem? Azért mert csúsztatástól (enyhe kifejezés!) hemzseg autópályáról szóló narancssárga eszmefuttatásod? -
- #373
- 10905
- 2010.03.16. - 19:19
Előzmény:
#371 Csacsap
" Ezért javaslom , ne tedd ! " , de ezt a tükörbe nézve mondja. Nem tudom hol nevelkedett, milyen környezetben, de gondolom én vagyok az öregebb, várja meg, hogy felajánljam a tegezést.Ha egy vonalon elindul, ne változtasson. Mintha azt irta volna, hogy érveljek, de ez Önre is vonatkozik. Tudja a szemétkedésnél védeni a védhetetlen, az már a vég, de nyugodtan segédkezzen, mindenki maga dönti el , minek, mi az értelme. -
- #371
- Csacsap
- 2010.03.16. - 18:52
Előzmény:
#369 10905
"Szóval lehet egy pártot, annak vezetőit szeretni, nem szeretni, de aljas módon szemétkedni nem szabad."
Ezért javaslom, ne tedd!
A google-t olyanoknak találták ki mint amilyen Te is vagy! Javaslom használni ha valami (most az autópályák építése!) nem megy! -
- #370
- kopjafa
- 2010.03.16. - 18:50
Előzmény:
#368 Csacsap
T. Csacsap!
http://www.origo.hu/uzletinegyed/magyargazdasag/20080806-fogyasztoi-kosar-ksh-uj-termekek-szolgaltatasok-az-arindex-szamitasahoz.html
Hirtelen ezt találtam, de jelzői visszaszállnak Önre! -
- #369
- 10905
- 2010.03.16. - 18:45
Előzmény:
#366 Csacsap
Na , FOXI-MAXI iskola szerint 7 km = Füzesabony-Polgár 61,1 km +M7-s rekonstrukció 73,7 km + Balatonaliga-Zamárdi jobb oldali pálya 35 km +Budapest -Székesfehérvár harmadik pálya+teljes felújitás 70 km. Hab a tortán Győr-Hegyeshalom közötti sztráda koncesszióból való kivásárlása kb. 40km, mert kibirhatatlan összeg volt az évenként kifizetés. Meg lehetne jegyezni a Párkányi-hidat, vagy a Szekszárdit, de ennek az a szépség hibája, hogy Orbán csak megépitette, de már Meggyesy vágta át a szalagot, s azért az nagyobb teljesitmény volt, főleg, hogy Orbánt meg sem hivta.Szóval lehet egy pártot, annak vezetőit szeretni, nem szeretni, de aljas módon szemétkedni nem szabad.Az, hogy a szoci kormányok olyanok, amilyenek, Önök csak megválasztották őket, de ne elvtelenül védjék a másik kárára.A Fidesznek is vannak hibái, hibátlan emberek nincsenek, de az ország tönkre tételében nem vettek részt, nem úgy ,mint a mostani. Képzelje el, ha 2002-s átadási jkv. számai most is meglennének, mi lenne ebben az országban, nem kellett volna javitani, csak szinten tartani. Bele tud gondolni ? -
- #368
- Csacsap
- 2010.03.16. - 18:39
Előzmény:
#367 kopjafa
Önmagad szórakoztatása magánügyed! Helyedben nem szórakoznék sem a fogyasztói kosárral, s főleg nem hivatkoznék hazug módon a KSH-ra! -
- #367
- kopjafa
- 2010.03.16. - 18:21
Előzmény:
#350 Csacsap
T. Csacsap!
"A vajbabkonzervet a fokhagyma, az egyliteres asztali borokat a kétliteres flakonosok, a kifutó Toyota Corollát az utódmodell Auris, a digitális fényképezőgépekben használatos 512 megabájtos memóriakártyát pedig a két gigabájtos váltotta fel a KSH által 2008-ban használt fogyasztói kosárban."
Na ennyit a valós inflációról! -
- #366
- Csacsap
- 2010.03.16. - 17:53
Előzmény:
#365 10905
Szánalmas megjegyzés helyett inkább érvelnék! Úgy látszik a Nap erősen süt a szemedbe!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Hogyan lehetne növelni a szervátültetések számát?
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
