Halálos influenzavírus okoz járványt, a káoszt szélsőjobboldali gyülekezés, tévészékház-ostrom, cigányháború növeli - ízelítő Bárdos András Ítélet című politikai krimijéből. A TV2 hírműsorának volt főszerkesztője interjúnkban saját múltjáról is beszél, erős önkritikával.
- Azért írt regényt, hogy elmondhassa azt, amit televíziósként nem tudott. Újságíróként miért nem lehet elmondani dolgokat?
- Ez az én kérdésem is. Magyarországon azt várják az újságírótól, hogy legyen objektív, ahogy az MTV kódexe fogalmazott: legyen fapofa. Szerintem viszont az újságírónak is van álláspontja a világról, csak képmutatásra kényszeríti a közeg. Nyilvánvaló, hogy ez a könyv nem jelenhetett volna meg úgy, hogy híradós újságíró vagyok.
- És mi derül ki a könyvből?
- Szokták mondani, hogy a világból kiveszett a bizalom, szerintem viszont sok tekintetben nincs így. A múltban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy európai ember olyan ételt adjon a gyerekének, amiről nem tudja, ki termelte meg és hol, vagy hogy rábízza őt egy idegenre. Ma jön a bébiszitter, én meg elmegyek színházba. Ha kocsiba ülök, sok ezer másik autósban kell bíznom, hogy nem jön nekem. Vagyis a civilizáció a bizalomra épül. De a mi országunkból kiveszett a bizalom. Nem bízom a taxisban, hogy nem tesz felesleges kört, az orvosban, hogy meggyógyít, az újságban, hogy igazat ír, a gazdag emberben, hogy becsületesen szerezte a pénzét, nem bízom a rendőrségben, a bíróságban, semmiben. A focicsapatomról is azt gondolom, azért játszik gyengébben, mert eladta a meccset. Így nem lehet élni. Ha valami komoly baj történne, akkor ez az ország eljuthat oda, hogy nem tudja megvédeni magát.
- Saját tapasztalataira épített?
- Mondok egy példát. 2006. október 23-án este hattól hajnali háromig közvetítettük az utcai rendbontásokat. Néhány héttel később Vásárhelyi Mária egy hetilapban azt írta, hogy a TV2 nem közvetítette az október 23-i csatát. Rólam már mindent mondtak, és soha nem léptem semmit, mert édesapámtól azt tanultam, hogy a céltábla nem lő vissza, de ekkor átbattyogtam a jogászhoz, és mondtam neki, hogy hát, ezért már pereljünk. Hogy magyarázom meg a kollégáimnak, ha így marad? Pereltünk, vesztettünk. A bíróság szerint Vásárhelyi a véleményét írta meg. Az, hogy újra bízhassunk a bírókban, kulcskérdés.
- A könyvében leginkább az nem tetszett, hogy nagyon általánosít. A krimi műfaji követelménye, hogy a végére helyreálljon az erkölcsi világrend, itt viszont mindenki aljas, cinikus és bunkó, nincs egy pozitív szereplő sem, akinek drukkolni lehet.
- Az anyukám is ezt mondta.
- Fenákel Judit írónőnek hihet.
- Lehet, hogy jogos a bírálat. Bocsánat, ez az első próbálkozásom. Biztos ezer hibája van, amit én is látok.
- Azt mondta, tabudöntögető, ahogy a könyvben a cigánykérdésről beszél. "A kényes társadalmi problémáktól való, politikai korrektségbe csomagolt értelmiségi távolságtartás nagyon ártalmas" - nyilatkozta. De nem ön is annak a körnek a része, amely ezt ráerőltette a közbeszédre?
- De. Azért utálom annyira, és nagyon sajnálom, hogy így éltem le a tévés karrieremet. Hogy ennyire píszi akartam lenni minden pillanatban. Hagyjuk most a liberális vagy jobb-bal jelzőket, mert őszintén nem tudom, hogy ma Magyarországon ezek mit jelentenek. De valóban nehéz vitatni: a progresszív gondolkodók bűne, hogy nem mondtunk ki dolgokat, és odahagytuk képzetlen, buta, gyűlölködő embereknek. Ez közös bűnünk, ne haragudjon, a magáé is. Hogy egy őszinte szót nem lehet a cigányokról mondani, hogy romáknak kell hívni őket, hát ne hülyüljünk már meg!
- Nem nevezné magát liberális újságírónak?
- Szeretnék szabad, versenyre épülő, nyitott, türelmes országban élni. Ha ez liberalizmus, akkor az vagyok. Ettől még azt gondolom, hogy a liberalizmus gazdaságpolitikája nem alkalmas a XXI. század problémáinak megoldására. Ezt láttuk az elmúlt két évben.
- A kilencvenes évek eleji médiaháború idején a Pálfy G. Istvánféle Híradóval szemben indított Esti Egyenlegben nem vett részt, Bánó András következő műsorában, az Objektívben viszont igen.
- Azért lettem sportriporter 1984-ben, mert nem akartam politikával foglalkozni. Döbbenten hallottam, hogy azok, akiket még láttam munkásőr-egyenruhában, pisztollyal flangálni, miket mondanak 1992-ben vagy akár 2002-ben. Az 1990 és '94 közti médiaháborúba is csak a második vonalban, gyáván sodródtam bele. Inkább szilveszteri műsort vezettem... 1994-ben aztán jött az Objektív, amire szokták mondani, hogy SZDSZ-es műsor volt. Visszatekintve lehet ebben igazság, de ezt akkor nem vettem észre. Csak azt, hogy tehetséges emberek vannak körülöttem, akik meg akarják tanulni ezt az újfajta tévézést. Frei, Nika, Kereszty, Sváby András, Kolosi Péter és persze Bánó, aki mindezt létrehozta.
- Hol vannak az akkori fenegyerekek? Frei Tamás üzletemberként utazgat a világban, Radnai Péter a Playboy főszerkesztője, Sváby vetélkedőt vezetett, mielőtt eltűnt a képernyőről.
- És a nem objektívesek: Pálffy Pista, aki az egyik legtehetségesebb volt, elment politikusnak, Szörényi Pétert leváltották a Mokka éléről, Bocskai Zsoltot kirúgták a Klubrádióból, Friderikusz zsűritag a Megasztárban, pedig még mi mindenre lenne képes... A rendszerváltáskor olyan adrenalindózist kaptunk, ami másfél évtizeden keresztül röpített bennünket. Harmincnégy éves voltam, amikor az első miniszterelnöki - Horn-Orbán - vitát vezettem, 38 éves, ami kor a másodikat Orbánnal és Medgyessyvel. Harmincöt évesen lettem megbízott hírigazgató az RTL-ben - semmiből nem értettem semmit. Az előző generációt elfújta a rendszerváltás - fejtsük meg együtt, mi történt a miénkkel!
- Kiégtek? De a BBC-ben meg a CNN-en 50-60 éves nők és férfiak vezetnek műsort, tudósítanak vonatbalesetek helyszínéről.
- Minket mozsárban aprított a történelem, a politika, a kollégák, a közönség. Nem a kiégés a jó szó. Azt hiszem, ez ennek a nemzedéknek ennyi volt.
- Önök honosították meg azt a hatásvadász, pánikkeltő hangütést, amivel a legegyszerűbb hírt is úgy mondták be, mintha Koszovóban lőnének. Ezt a hangot hallottam ki a könyvből is.
- A pánikkeltést túlzásnak érzem, a hatásvadászatot nem tudom cáfolni. Védekezhetnék azzal, hogy a 70-es, 80-as évek dögunalma után másra vágyott az ember, de ez csak magyarázat. Az igazság az, hogy ez óriási tévedés volt. De volt ennél nagyobb is. Azt hittük, kitekintve a Szabadság téri székház ablakán, hogy az ország 1990-ben '89-et akarja folytatni, de nem így volt. Volt, aki '82-t, volt, aki '56-ot, '44-et vagy '38-at akarta újra látni. Horthysta, náci, kommunista, szocialista beidegződések keveredtek a fejekben az európai gondolatokkal és a túlélés ösztönével. Nem vettük észre, hogy a magyarok egy része nem érti a kapitalizmust. Csak annyit lát belőle, hogy van hitel. De hogy helyt kell állni kegyetlen versenyekben, azt nem. S mi nem hívtuk fel rá a figyelmet, nem segítettünk. És ha az a kérdés, hogy sikerült-e az elmúlt húsz évet pontosan közvetítenünk a tévében, akkor az a válaszom, hogy nem. Ezért nem baj, hogy ez a generáció most visszaszorult, háttérbe vonult. Lehetőséget kell adni a 30 éveseknek.
- Ön a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese. Itt, e szegényes körülmények között milyen utánpótlás formálódik?
- Átalakítottuk a képzést, a műsorvezető-televíziós rendező osztályt a dokumentarizmus irányába visszük el. Szerintem ennek van jövője. Ehhez persze az kellene, hogy - mint az európai filmegyetemeken - minden hallgató kezében legyen kamera. Ezt nem tudjuk biztosítani, ennek ellenére elképesztő sikereket érnek el. S. Takács András és Cseke Eszter már ezt a fajta dokumentarizmust képviseli. Andrást élőben kapcsolta a BBC, mert interjút készített egy burmai ellenzéki vezetővel, akivel még senki nem tudott beszélni. Hajdú Eszter A fideszes zsidó... című filmje nagy siker, és nem csak itthon, Schuszter Richárdot pedig, aki két éve a filmszemlén díjat nyert Három hiányzó oldal című dokumentumfilmjével, most vették fel a hongkongi egyetemre, évfolyamelsőként.
- Legutóbb egy új baloldali hírtévével hozták önt kapcsolatba.
- Felkértek, hogy segítsek útjára indítani a Nemzeti Üdülési Alapítvány turisztikai, szórakoztató csatornáját. Én erről tudok. Ha hírcsatornát akartak volna indítani, abban nem vettem volna részt. Amúgy átalakítani egy utazási tévét hírtévévé igen költséges és buta gondolat lenne. De mondom: én nem is találkoztam vele.
- A Klubrádió is autós csatornának indult. Nem álságos azt mondani, hogy nem akar már hírújságírással foglalkozni, amikor ez volt az élete sok éven át?
- Mások ezt nem ilyen udvariasan kérdezik meg, hanem úgy, hogy miért kell hazudni? De ha hazudok, akkor magamnak is hazudok. Sokat gondolkodtam azon, hogy ha most alakulna egy hírtévé, és felkérnének valami izgalmas feladatra, lenne-e erőm nemet mondani. Könnyen lehet, hogy nem. És akkor az nagyon rossz dolog lenne az életemben.
- cikk értékelése /itthon/oriasi-tevedes-volt-dobbenetes-vallomast-tett-a-tv2-musorvezetoje-31246/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 99
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
Kedves Ymma!
"Egy szegény zsidó munkaszolgálatos nagyapa unokája" Ez a második mondata, majd "...Hányinger..." és "...El kell már tüntetni ezt a liberálbolsi felkapaszkodott gengszter-bandát...." Ily módon von párhuzamot a múlt és a jelen között.
Nyilván, a kellemetlen émelygését leginkább szintén egy kis faji alapú munkaszolgálattal orvosolná. Ha már MEGINT előveszi ezt az ősnáci "érvet", a zsidó szátrmazást... -
- #110
- Ymma
- 2010.09.17. - 16:56
Ezt az embert soha nem bántotta a sok ész... Egy szegény zsidó munkaszolgálatos nagyapa unokája... sok torzítással, ostoba szentimentalizmussal, és ki tudja honnan tanult nézettel: hazudni, torzítani... Hányinger. Szégyen, hogy évtizedekkel a kommunista diktatúra kezdetét jelentő II. világháború után még mindig ilyen alakok uralják a médiát, az oktatást stb. stb. az élet számos területét.
El kell már tüntetni ezt a liberálbolsi felkapaszkodott gengszter-bandát. Mindenünnen!!! Kotródjanak már el a hangadó, vezető posztokról.
Ez az alak már fiatalon is olyan kis középszerű, halovány butuka volt, csak nyomták, nyomták, nyomatták fel, fel... És a végén még ő is elhitte, hogy ő a magyar média nagy egyénisége. Ló@szt. Egy kis hörcsög, aki berágta magát a Gyurcsány-féle haverok és egyebek miatt a húsosfazékba. Rektorhelyettes? És ki a rektor? Te jó ég... -
- #109
- torocsik
- 2010.08.22. - 10:16
Ennek se füle se farka!
Most más szelek fújnak és ő próbálja megmagyarázni a múltját,mit mért tett,de ezt 20 év után nagyon nehéz!
Kutyából nem lesz szalonna,belőle se hiteles ember.
DE MIT KERES A Színház-és Filmművészeti egyetemen rektorhelyettesként??????????????????
Lassan én is lehetnék ott a góré,több Újpest-Fradi meccset láttam mint ő!
Bánó,Gyárfás,Bárdos,Gundel..mind mind "sportriporter"volt!???????? -
- #108
- bambula
- 2010.08.22. - 09:52
Úgy ért ma a politikához mindenki, mint a focihoz. Sehogy. Mindenki a saját gazdasági helyzetéből indul ki. Nem mindegy, hogy bőrfotelből a luxuslakásból, vagy kissámliról ülve mondunk véleményt.A mindenkori politikai elit is a saját helyzetének anyagi vonzatát szemléli.
Ehhez körítés az ideológia, a magyarság, vagy a liberalizmus. Mikor kihez kell szólni.
A privatizáció pedig parancsra történt, úgy ,hogy közben a hazát kiárusítk is tömték a zsebüket. Tessék megnézni micsoda vagyonok halmozódtak fel.
Nem eladini, herdálni kellett volna az országot. hanem bérbe adni üzemeket, földet, stb. Gazdálkodjon rajt a multi, mutassa meg mit tud, a haszon legyen övé. de minden más itt marad. Föld üzem egyebek. Igy nem rabolták volna szét az országot. -
- #107
- juli61
- 2010.08.21. - 08:39
Szerintem ez az ember még a nagy őszinteségi rohama után sem tudja mit beszél. Teszi ezt most olyan marha nagy bátorsággal, mert úgy is van jövedelmező állása:
Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, na fene, milyen lehet ott az okítás az ő területén vagy csak beosztást kapott tanítani engedik... úr isten!!! -
- #106
- egypolgar
- 2010.08.21. - 02:40
Előzmény:
#105 egypolgar
igen elképzelhető hogy B. magának is hazudik..valszeg Orbán is ezt teszi -
- #105
- egypolgar
- 2010.08.21. - 02:39
Előzmény:
#104 egypolgar
Nekem nem döbbenetes ez az egész vallomás egy porhintés az egész Bárdos úrfi nem változott...olyan mint a többi tévés ficsúr..persze nem rosszabb és nem jobb mint a magyar elit egésze-.. -
- #104
- egypolgar
- 2010.08.21. - 02:36
Előzmény:
#103 outsider1
Elég alávaló dolog amit a Fidesz kb. évtized óta művel korábban lehetetlenné tette még az értelmes vitát is az ORSZÁG Számára fontos dolgokról sőt még akadályozta is a reformokat (nem a minőség okán) aztán nem tudott és/vagy nem akart átállni a kreAatív alkotó MUNKÁRA ÉS MOST NINCS KONZISZTENS GAZDASÁGPOLITIKÁJA A FENTARTHATÓ NÖVEKEDÉS ELÉRÉSÉHEZ...TÁKOLMÁNYAI VANNAK AMELYEK LEGFELJEBB A KÖLTSÉGVETÉS TOLDOZGATÁSÁRA JÓK... -
- #103
- outsider1
- 2010.08.20. - 17:02
Előzmény:
#100 KovácsPistike
A döbbenetes vallomás csak egy hatásvadász cím. A jobboldali sajtó kedven mitológiája: a megtért fiú. Az interjú persze nem erről szól, de sebaj, már megszoktuk, hogy a cím és a tartalom sokszor elválik a HV Online-on.
Igen, komolyan gondolom, hogy egyre többen ébrednek rá, hogy a Fidesz úgy tűnik, nem képes konszolidálni az országot. Bár sokan talán még azzal áltatják magukat, hogy majd az önkormányzati választások után. Én ebben nem hiszek. Ha így lenne, akkor annak már lehetne látni a jeleit, legalább szűk körben, szakpolitikai vitákban. Egyelőre nem úgy tűnik, mintha lennének előkészített, kidolgozott koncepciók. -
"Szeretném ha értené, hogy a két véleményt világnézeti különbség választja el egymástól. "
Azt hiszem, itt nem világnézeti kérdésekről van szó. Sok zűrzavar van a fejekben a Szent korona tantól kezdve a fülkeforradalmon át a kurultaj gyűlésekig. Ezt nyilván Ön is látja. És tartja magát az antiszemitizmus is egyes rétegekben.
A Fidesz épít is erre: minél több gyermeteg nézet dívik, annál könnyebb "uralkodni" a társadalmon. Ez nem világnézet, pusztán zagyvaság.
Én eddig úgy tudtam, hogy első királyunk hagyatéka, hogy Rómához tartozunk és nem Bizánchoz, vagy Mongóliához. Az önbecslésünk feltétele, hogy a sok hülyeség kiszellőzzőn a fejekből. Kb egy generáció kell még hozzá, azt hiszem.
A privatizációról is hosszasan lehet írni. Itt nem az ideológiával volt baj, hanem a korrupcióval és a döntések előkészítetlenségével sok esetben. Ez ugyanúgy igaz volt az Antall kormány idején és a Fidesz kormány alatt, mint a baloldal kormányzásakor. A politikai kommunikáció az volt, de az valóban porhintés, mindkét oldalon. Ez nem az Szdsz bűne, vagy valamiféle ideológia hatása. Ez csak politikai szleng a Fidesz részéről, amire a jobboldal egy része vevő. Tényleg egyszerű lenne a helyzet, ha csak annyi lenne, hogy a bűnös SZDSZ-től kell megszabadulni.
Mi sem áll távolabb tőlem, mint a hitvita. A pragmatikus megközelítés híve vagyok, csak az a mai Magyarországon hiánycikk. Az, hogy nálunk rosszul működik sok minden - nemcsak az állami, de a magán szektor is - mélyebb gyökerekre nyúlik vissza, nem a libsi ideológia miatt van. Nem véletlenül említi Ön is a "Csáki szalmáját". Hát ez nem egy mai keletű probléma. Kínkeserves lesz a változás, és azt hiszem, ezt nem a mai politikai osztály hozza el.
Reális helyzetértékelés kell, hitviták nélkül. Ezt már vagy kb százszor leírtam.
-
- #101
- peep
- 2010.08.20. - 15:23
Előzmény:
#88 outsider1
A privatizáció felemlegetése, mint a libsi ideológia rákényszerítése a társadalomra mese. Voltak rossz döntések (mindkét oldalon), de semmi helyrehozhatatlan nem történt."- írja Ön, t.outsider.
------------------------------------------------------------------------------------------------
Önnel vitázni, természetesen a hitvita kategóriájába tartozik és egy percig sem hiszem, hogy meggyőzhetném, nem is törekszem erre.
Azt írja, nem történt semmi helyrehozhatatlan.
Hát az nem - mert szerencsére leginkább minden helyrehozható -, de ne fitymálja le kérem azt a mérhetetlen károkozást, amit az SZDSZ urai okoztak azzal, hogy a liberális credoba emelték a privatizáció szükségességét. Ne tegyen úgy, mintha nem emlékezne a már lapos közhellyé silányult mantrájukra, miszerint az állam rossz gazda.
Hihetetlen, de a köztulajdonra alapozott magyar gazdaságot - hipp-hopp - olyan mértékben alakították át magántulajdonosi gazdasággá, amelynek mértékére a sok száz éves kapitalista múlttal rendelkező nyugati világban sincs példa.
Csáki szalmájává vált áldatlan közreműködésükkel az ország vagyona és ami utánuk maradt, az a puszta semmi.
Magának az sem helyrehozhatatlan nyilván, hogy a közműveket eladták (esetenként nem is privatizálva, hiszen idegen állami kezekbe kerültek).
Hogy azzal hülyítették a társadalmat, hogy nincs pénz a fejlesztésekre, majd az erős tőke ezt megoldja. Nem oldott meg semmit, hiszen már tudjuk, hogy csupán a mohó profitéhséggel találkoztunk, a lényegi fejlesztések elmaradtak.
Például az áramszolgáltatók esetében: soha nem létezett ennyi áramkimaradás, mint amivel az utóbbi években találkozunk.
A víz- és csatornatársaságok pofátlan profitéhsége sokszor fékezhetetlen. Mindezt egy állami üzemeltetésű, nonprofit cégnél nem kellene elviselnünk. Nos, t.outsider, ez mind csupán mese?!
Amikor a nyomuló liberális félműveltségről írtam, akkor nem az egyénekről beszéltem, hanem arról a felkészületlen, innen-onnan rájuk ragadt, liberális maszlaggal operáló mentalitásról, amely az alaposság hiányával, a hályogkovács szakszerűségével ugatott bele a dolgainkba és progresszív hozzáértést hazudva, vajákos módon szúrt el itt mindent. Ezek voltak a liberálisaink.
És akkor arról, hogy az emberi lélekben mi kárt okoztak a hamis és hazug ideológiai porhintésükkel, még szó sem esett.
Egyébként, maga kérem, azt mondja Európában, nem pedig Mongóliában szeretne élni. Ez a színtiszta kozmopolitizmus.
Én pedig azt mondom, nekem megfelel egy tisztességes, megelégedett, önmagát joggal becsülő Magyarország, amely másodlagosan Európa része.
Szeretném ha értené, hogy a két véleményt világnézeti különbség választja el egymástól. -
- #100
- KovácsPistike
- 2010.08.20. - 15:16
outsider1: Te hol élsz?
Komolyan gondolod, pl. hogy "A magát jobboldalinak mondó Fidesz és Jobbik (egyiknek sincs sok köze hozzá) zagyvaságai mára tényleg megfeküdték az emberek gyomrát"?
Ezért nyert a Fidesz 2/3-addal, és a Jobbik csaknem utolérte az MSZP-t, miközben az SZDSZ gyakorlatilag megszűnt?
Talán inkább az öszödi csürhe feküdte meg az emberek gyomrát, meg a média azon része, amelyik ezeket gátlástalanul védte még évekig, Bárdossal együtt.
Horn Gábor sokkal pontosabban látta a helyzetet, és én is csak egyetérteni tudok vele. Bárdos András is Gy.F.-et követte a horngábori úton.
Ami a cikk címét illeti, szerencsére már csak a TV2 VOLT műsorvezetőjéről van szó. A döbbenetes vallomás pedig jellemző módon csak a hírműsorok hatásvadász stílusára vonatkozik, nem a tartalomra és arra, hogy személy szerint is lakájként kiszolgálta az öszödi csürhét. Erre a beismerésre, úgy látszik, még várni kell. -
- #99
- fityfiritty
- 2010.08.20. - 14:17
Előzmény:
#87 elxir
Kedves elxir.
Vajon beavatottjaink mikor lesznek éhesek???????
Remélem hamarosan,és csak kocsonyával tudják megkínálni őket!
/tudjuk, azt élével be lehet adni a rácson/ -
- #98
- szer
- 2010.08.20. - 12:56
Részben igaza van ,mert elmúlt 60-évben mit láttak Bárdos,és Pálffy generációja
elődök taníttását nem alkalmazta .
Magyar kábitószert fogyaszt (család,gyerek nevelés,)-hjvatkozást hallunk személyektől
munkahelyen pozició-ért, nem egyenesitjük ki a gerincünket.
Öszödi beszéd hiányos mert lemaradt "LOPTUNK".
Mert a magyarnyelvben aki hazúdik az lop is. -
Szerintem nem megérteni sikerült, épp ellenkezőleg.
Fejts már ki légy szíves, mit értesz az alatt pontosan, hogy "minket jelöltetek ki ellenségnek"
Ki az a minket? Kik jelöltek ki "titeket" ellenségnek?
Csak az a baj, hogy amíg ennyire sok zagyvaság van az emberek fejében, addig egyre lejjebb csúszunk. -
- #96
- elxir
- 2010.08.20. - 11:45
Előzmény:
#95 outsider1
Egyáltalán nincs szükségünk ellenségre. Mint említettem ez nem választható kategória számunkra. Minket jelöltetek ki ellenségnek és most már nem tartjuk oda orcánkat meggondolatlanul.
"ami egyesek fejében beragadt."
Alaposat teccik tévedni ha rám gondoltál! Nem beragadt, mert a rendszerváltás idején a liberalizmusra szavaztam, csak azóta sikerült megértenem miről is van szó a mézesmázos szavak mögött. -
- #94
- outsider1
- 2010.08.20. - 11:23
Előzmény:
#91 nazdravje
Bárdos Andrásnak nincs szüksége sem Viktorra, sem Ferire. Egy tisztességes, gondolkodó ember nem a politikai széljárástól teszi függővé véleményét, és Bárdos András ilyen. Kár, hogy nem a hozzá hasonló értelmiségiek hangja hallatszik. -
- #92
- elxir
- 2010.08.20. - 11:19
Előzmény:
#90 outsider1
Az ellenség választható kategória. Aki létedre tör az önmagát jelöli ki, akár szándékaid ellenére.
Ez az ország veletek/nektek reménytelen, nekünk a legteljesebb reménység.
A libsi egyébként ki és bemosakodott komcsi. Csak már nem rothadt vérszagú a lehelete, hanem "gyógyszerszag" terjeng körülötte. Álságban viszont messze meghaladja eszmei elődeit, ezért sokkal veszélyesebb. Lásd a fenti cikket.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Éles vita bontakozott ki: Szükség van-e a gazdasági liberalizmusra?
- Időpont
- Ma: 15:17
-
Nem mindennapi: Vasárnap egész Amerika ezt a magyart fogja figyelni
- Időpont
- Ma: 14:36
-
Nem mindennapi változás: Hiánypótló termék került piacra
- Időpont
- Ma: 12:07
-
Bíztatta a színészeket: Ez volt Csurka István utolsó üzenete
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A kormány csak ígérgetett: Komoly ügy van kirobbanóban
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Időpont
- Tegnap: 06:42
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Letöltendő börtönt kért az ügyész Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 12:26
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
Valóságlecke az Avasról
- Időpont
- Tegnap: 11:40
-
"Biztatóak", de még mindig recessziósak a közép-kelet-európai ipari jelzőszámok
- Időpont
- 02.02: 12:28
-
Lázár János a közgyűlés jóváhagyásával végzett határidős ügyleteket
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
Lázár János a közgyűlés jóváhagyásával végzett határidős ügyleteket
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
Elhunyt Csurka István
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A szakértő szerint a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Időpont
- Tegnap: 16:06
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
ÁNTSZ: aggasztó eredménnyel zárult az energiaital-fogyasztás hatását vizsgáló elemzés
- Időpont
- Tegnap: 16:40
-
Csökkent a pártok száma tavaly Magyarországon
- Időpont
- Ma: 09:17
-
Súlyos sérültek egy Szentesnél történt balesetben
- Időpont
- Tegnap: 17:46
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
