Nem a Fidesznek tett gesztus, hogy özönlenek a jobboldali újságírók a tévébe - állítja Medveczky Balázs. A köztelevízió ügyvezető alelnöke azért elismeri: nem bánná, ha választott vezérigazgatóként ősztől tovább vezethetné a céget.
hirdetés
- Az 1996-os médiatörvény elfuseráltságára aligha találnánk jobb példát annál, hogy ön a tévévezér.
- Mi tagadás, lassan úgy érzem magam, mint az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadsereg. Idejöttem két hónapra, s két és fél éve vezetem az MTV-t.
- Egyáltalán: teljes értékű vezető ön, vagy báb? Rudi Zoltán az utolsó pillanatban nevezte ki alelnöknek, így szállt önre az ügyvezetés, Rudinak meg stratégiai igazgatói posztot adott.
- Azért nevezett ki, mert a kuratórium nem tudott elnököt választani. Mindazt pedig, amit Rudi Zoltán letett az asztalra, hasznosítania kell az intézménynek. Mínusz 50 milliárdos cégből pozitív szaldójú vállalatot épített, eközben az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) legfelsőbb bizottságának tagja lett, ahol benntartották mandátumának lejárta után is, ami példátlan. Az amerikai televíziós akadémiába is beválasztották.
- Ezért jár neki a milliós fizetés, miközben leépítenek?
- Azért, mert tevékenységéből máig profitál a tévé. Jelenleg például majd' egymilliárddal tartozunk az EBU-nak. Ha ez a kapcsolat nem lenne, már rég számolnák fel a Magyar Televíziót. A leépítések pedig azért kellettek, hogy épségben lévő céget adhassunk át, amikor ősszel összeül az új médiakuratórium, és a televíziónak lesz vezérigazgatója. Ez sikerült, pedig egy hónapja még ez sem volt egyértelmű. Fájdalmas döntések voltak, de ez kellett ahhoz, hogy megmaradjon az MTV. Nem hibátlan állapotban, de megújulásra készen. Nem csak ezt tettük egyébként: minden külső gyártású műsort megszüntettünk.
- A Napkeltét, például, amely szép kis médiaháborút robbantott ki.
- Az nem oka, hanem okozata volt a médiaháború kitörésének. Amikor hatodjára sem sikerült tévéelnököt választani, a tavalyi költségvetésünkből elvontak két és fél milliárdot. Lépni kellett. Közel félszáz külső gyártású produkciót szüntettünk meg. Az lett volna indokolhatatlan, ha a Napkeltével kivételezünk. Ezt viszont az előző kormány nem értette meg, s a válasza még durvább nyomásgyakorlás volt. Első lépésben hetet, aztán még két és fél milliárdot vontak el. Nem én tehetek róla, hanem az a médiatörvény, amely alapján immár 15 kuratóriumi elnökségi tag van. Egy 15 fejű béna kacsa topogott eddig ide-oda. A mostani szabályozás hatékonyabb, mert megadja a lehetőséget, hogy legyen választott vezető, annak pedig, ahogy most látom, megadja majd a jogköröket is, és hagyja dolgozni.
- Ugye jól sejtjük, hogy szívesen látná magát választott vezetőként?
- Huszonkét éve kezdtem a cégnél, a zsemlehordástól jártam végig a szamárlétrát, nyilván vannak ambícióim, de sosem lobbiztam magamért. Az elmúlt években nem is pályáztam meg az elnöki tisztséget.
- Csak éppen gesztusokat tett a Fidesznek. Nem túlbuzgóság azért elvenni Krizsó Szilviától a választási műsort és azt is az egyébként kiváló Süveges Gergőnek adni?
- Az én döntésem csupán az volt, hogy a választási iroda vezetőjét leváltottam, mert politikai támadások kereszttüzébe került. A műsor szerkesztője pedig mindig olyat kér fel, akit ismer, akiben bízik. Kardos Ernő Krizsó Szilviával dolgozott, Feledy Péter Süveges Gergővel. Ez ilyen egyszerű. Egyébként meghálálta magát a döntés. Amikor kialakult az a furcsa helyzet az első forduló estéjén, Luigits Tamás és Süveges profin kezelte. Nem politikai döntés volt tehát, s ami a személyeket illeti, nem is az enyém.
- Az sem gesztus tán, hogy a választások után áramlanak a jobboldali tévések az MTV-hez?
- Az, hogy kit kötnek a jobboldalhoz, szubjektív.
- Obersovszky Péter és Gulyás István az Echo tv-től jön, Halász Zsuzsa a KDNP szóvivője volt. Miért most, a Fidesz-kétharmad után lett szükség a szakértelmükre?
- A szóvivő nem párttag. Aki pártérdekeket szolgál, attól el szoktunk búcsúzni. Megváltunk például Pálffy Istvántól is, amikor kereszténydemokrata színekben kezdett politizálni.
- Mégis: szólnak önnek valahonnan, hogy fel kellene venni a kollégákat, vagy magától dönt így, hogy a jobboldal kedvében járjon?
- A döntés az enyém, de nem ez az oka. Új műsorvezetőkre azért van szükség, mert új műsorszerkezetet szeretnénk. A szemponttól például, amely A szólás szabadsága helyén lesz látható Gulyás István vezetésével, azt reméljük, hogy följebb viszi a vasárnap esti nézettséget. Persze ha megfelelően lennénk finanszírozva, akkor vasárnap estére szórakoztató műsort állítanánk elő. De nem vagyunk.
- Mi lesz itt, ha működni kezd az új médiatörvény, amely hivatalosan is nagyobb befolyást ad a kormánypártnak?
- Mi változik? Eddig itt ült 15, pártok által delegált kuratóriumi elnökségi tag, velük kellett egyeztetni. Ugyanez fog történni mostantól. Csak - hál' Isten - kevesebben lesznek. Ráadásul hat éve az akkori kormány hozott egy rendeletet, hogy ki kell dolgozni a normatív finanszírozást. Azóta sem csinálták meg. Végre van rá remény. Arra, hogy a pénzcsap nyitogatásával-csukogatásával ne lehessen nyomást gyakorolni a televízióra mondjuk úgy, ahogy az tavaly történt a kormány részéről.
- Pénzhiányra hivatkozva rúgnak ki kollégákat. Az előbb említettekre viszont van keret. Hogyhogy?
- Nem: a bértömeg folyamatosan csökken. Az is természetes, hogy műsorok megszűnnek és alakulnak, emberek jönnek és mennek.
- Lehet, hogy ön is megy, mondjuk az elszámoltatási kormánybiztos elé? Ön vette át az adófizetők számára nem éppen kedvező konstrukcióban épült székházat.
- Ettől nem tartok. Büszke vagyok, hogy végig biztonságosan sugároztunk a költözés közben, magunkra hagyva. Az átvétel szabályos volt, sőt, voltak olyan részek, amelyeket csak több hónapos csúszással vettünk át - addig sem fizettük a bérleti díjat. Ám valahol mégis működnie kell a tévének, amely 2000-ben minden ingatlanát eladta az ÁPV Rt.-nek. 2001-ben aztán kormányhatározat született arról, hogy 2003 végéig az állami privatizációs szervezet megépíti az új székházat. Pontosan annyit épített, amennyit ön vagy én. Semmit. 2003-ban erre a kormány úgy módosította a határozatot, hogy mégsem az állami vagyonkezelőnek kell építenie, inkább piaci alapokra helyezi a székházügyet. Kijelölték ezt a területet Óbudán, amelyet tenderen nyert a Wallis-csoport. Ettől kezdve bebetonozták, mi fog történni. Tavaly nyár óta pedig a Szabadság téri épület tulajdonosa piaci bérleti díjat kérhetett volna az MTV-től, többet fizettünk volna, mint itt. Nem volt alternatíva. Persze szerintem is az lenne a helyes, ha állami tulajdonban lenne a köztévé székháza.
- Mihez kezd ősszel, ha elvégzett nagytakarítás ide vagy oda, a mór mégis mehet?
- Ha nem leszek itt, leszek máshol. Jelent már meg regényem, írtam filmforgatókönyvet, legfeljebb írok megint, leszek producer. Persze nemcsak ambícióm van, hanem elképzelésem is arról, milyennek kellene lennie a köztelevíziónak.
- Korábban beszélt már arról, hogy össze kellene vonni a közszolgálati médiát. Ez nem történt meg az új szabályozásban sem.
- De ebbe az irányba mutat az új törvény. Most még megmarad a négy különálló társaság, de már közös tulajdonosi testülettel, kvázi közös vagyonkezeléssel. Ha végig lehet vinni ezt a folyamatot, néhány év múlva egy szervezettel működhetne a közmédia, s el lehetne érni, hogy ha van egy esemény, ne négy közvetítőkocsi induljon a helyszínre. Iszonyatos pénzeket hordoz magában a rendszer, amelyből juthatna műsorfejlesztésre természetfilmtől a gyerekirodalomig, a műveltségi vetélkedőtől a fikcióig. Ez a nézettségen is sokat javítana.
- A természetfilm?
- Nem elsősorban. Inkább a fikció, az irodalmi adaptáció. Amikor Szabó Magda Régimódi történetéből hatrészes sorozatot akartunk forgatni, két évig kellett harcolni érte. Röhej. Aztán olyan magas nézettséget produkált, amely megingatta a kereskedelmi adók pozícióját is, főműsoridőben. Igény tehát van a jó történetekre, csak pénz nincs. Az összevonás által megtakarított összegből viszont lenne. Az adófizetők ugyanannyit költenének a közmédiára, csak több és jobb minőségű tartalmat kapnának cserébe.
- Mi tagadás, lassan úgy érzem magam, mint az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadsereg. Idejöttem két hónapra, s két és fél éve vezetem az MTV-t.
- Egyáltalán: teljes értékű vezető ön, vagy báb? Rudi Zoltán az utolsó pillanatban nevezte ki alelnöknek, így szállt önre az ügyvezetés, Rudinak meg stratégiai igazgatói posztot adott.
- Azért nevezett ki, mert a kuratórium nem tudott elnököt választani. Mindazt pedig, amit Rudi Zoltán letett az asztalra, hasznosítania kell az intézménynek. Mínusz 50 milliárdos cégből pozitív szaldójú vállalatot épített, eközben az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) legfelsőbb bizottságának tagja lett, ahol benntartották mandátumának lejárta után is, ami példátlan. Az amerikai televíziós akadémiába is beválasztották.
- Ezért jár neki a milliós fizetés, miközben leépítenek?
- Azért, mert tevékenységéből máig profitál a tévé. Jelenleg például majd' egymilliárddal tartozunk az EBU-nak. Ha ez a kapcsolat nem lenne, már rég számolnák fel a Magyar Televíziót. A leépítések pedig azért kellettek, hogy épségben lévő céget adhassunk át, amikor ősszel összeül az új médiakuratórium, és a televíziónak lesz vezérigazgatója. Ez sikerült, pedig egy hónapja még ez sem volt egyértelmű. Fájdalmas döntések voltak, de ez kellett ahhoz, hogy megmaradjon az MTV. Nem hibátlan állapotban, de megújulásra készen. Nem csak ezt tettük egyébként: minden külső gyártású műsort megszüntettünk.
- A Napkeltét, például, amely szép kis médiaháborút robbantott ki.
- Az nem oka, hanem okozata volt a médiaháború kitörésének. Amikor hatodjára sem sikerült tévéelnököt választani, a tavalyi költségvetésünkből elvontak két és fél milliárdot. Lépni kellett. Közel félszáz külső gyártású produkciót szüntettünk meg. Az lett volna indokolhatatlan, ha a Napkeltével kivételezünk. Ezt viszont az előző kormány nem értette meg, s a válasza még durvább nyomásgyakorlás volt. Első lépésben hetet, aztán még két és fél milliárdot vontak el. Nem én tehetek róla, hanem az a médiatörvény, amely alapján immár 15 kuratóriumi elnökségi tag van. Egy 15 fejű béna kacsa topogott eddig ide-oda. A mostani szabályozás hatékonyabb, mert megadja a lehetőséget, hogy legyen választott vezető, annak pedig, ahogy most látom, megadja majd a jogköröket is, és hagyja dolgozni.
- Ugye jól sejtjük, hogy szívesen látná magát választott vezetőként?
- Huszonkét éve kezdtem a cégnél, a zsemlehordástól jártam végig a szamárlétrát, nyilván vannak ambícióim, de sosem lobbiztam magamért. Az elmúlt években nem is pályáztam meg az elnöki tisztséget.
- Csak éppen gesztusokat tett a Fidesznek. Nem túlbuzgóság azért elvenni Krizsó Szilviától a választási műsort és azt is az egyébként kiváló Süveges Gergőnek adni?
- Az én döntésem csupán az volt, hogy a választási iroda vezetőjét leváltottam, mert politikai támadások kereszttüzébe került. A műsor szerkesztője pedig mindig olyat kér fel, akit ismer, akiben bízik. Kardos Ernő Krizsó Szilviával dolgozott, Feledy Péter Süveges Gergővel. Ez ilyen egyszerű. Egyébként meghálálta magát a döntés. Amikor kialakult az a furcsa helyzet az első forduló estéjén, Luigits Tamás és Süveges profin kezelte. Nem politikai döntés volt tehát, s ami a személyeket illeti, nem is az enyém.- Az sem gesztus tán, hogy a választások után áramlanak a jobboldali tévések az MTV-hez?
- Az, hogy kit kötnek a jobboldalhoz, szubjektív.
- Obersovszky Péter és Gulyás István az Echo tv-től jön, Halász Zsuzsa a KDNP szóvivője volt. Miért most, a Fidesz-kétharmad után lett szükség a szakértelmükre?
- A szóvivő nem párttag. Aki pártérdekeket szolgál, attól el szoktunk búcsúzni. Megváltunk például Pálffy Istvántól is, amikor kereszténydemokrata színekben kezdett politizálni.
- Mégis: szólnak önnek valahonnan, hogy fel kellene venni a kollégákat, vagy magától dönt így, hogy a jobboldal kedvében járjon?
- A döntés az enyém, de nem ez az oka. Új műsorvezetőkre azért van szükség, mert új műsorszerkezetet szeretnénk. A szemponttól például, amely A szólás szabadsága helyén lesz látható Gulyás István vezetésével, azt reméljük, hogy följebb viszi a vasárnap esti nézettséget. Persze ha megfelelően lennénk finanszírozva, akkor vasárnap estére szórakoztató műsort állítanánk elő. De nem vagyunk.
- Mi lesz itt, ha működni kezd az új médiatörvény, amely hivatalosan is nagyobb befolyást ad a kormánypártnak?
- Mi változik? Eddig itt ült 15, pártok által delegált kuratóriumi elnökségi tag, velük kellett egyeztetni. Ugyanez fog történni mostantól. Csak - hál' Isten - kevesebben lesznek. Ráadásul hat éve az akkori kormány hozott egy rendeletet, hogy ki kell dolgozni a normatív finanszírozást. Azóta sem csinálták meg. Végre van rá remény. Arra, hogy a pénzcsap nyitogatásával-csukogatásával ne lehessen nyomást gyakorolni a televízióra mondjuk úgy, ahogy az tavaly történt a kormány részéről.
- Pénzhiányra hivatkozva rúgnak ki kollégákat. Az előbb említettekre viszont van keret. Hogyhogy?
- Nem: a bértömeg folyamatosan csökken. Az is természetes, hogy műsorok megszűnnek és alakulnak, emberek jönnek és mennek.
- Lehet, hogy ön is megy, mondjuk az elszámoltatási kormánybiztos elé? Ön vette át az adófizetők számára nem éppen kedvező konstrukcióban épült székházat.
- Ettől nem tartok. Büszke vagyok, hogy végig biztonságosan sugároztunk a költözés közben, magunkra hagyva. Az átvétel szabályos volt, sőt, voltak olyan részek, amelyeket csak több hónapos csúszással vettünk át - addig sem fizettük a bérleti díjat. Ám valahol mégis működnie kell a tévének, amely 2000-ben minden ingatlanát eladta az ÁPV Rt.-nek. 2001-ben aztán kormányhatározat született arról, hogy 2003 végéig az állami privatizációs szervezet megépíti az új székházat. Pontosan annyit épített, amennyit ön vagy én. Semmit. 2003-ban erre a kormány úgy módosította a határozatot, hogy mégsem az állami vagyonkezelőnek kell építenie, inkább piaci alapokra helyezi a székházügyet. Kijelölték ezt a területet Óbudán, amelyet tenderen nyert a Wallis-csoport. Ettől kezdve bebetonozták, mi fog történni. Tavaly nyár óta pedig a Szabadság téri épület tulajdonosa piaci bérleti díjat kérhetett volna az MTV-től, többet fizettünk volna, mint itt. Nem volt alternatíva. Persze szerintem is az lenne a helyes, ha állami tulajdonban lenne a köztévé székháza.
- Mihez kezd ősszel, ha elvégzett nagytakarítás ide vagy oda, a mór mégis mehet?
- Ha nem leszek itt, leszek máshol. Jelent már meg regényem, írtam filmforgatókönyvet, legfeljebb írok megint, leszek producer. Persze nemcsak ambícióm van, hanem elképzelésem is arról, milyennek kellene lennie a köztelevíziónak.
- Korábban beszélt már arról, hogy össze kellene vonni a közszolgálati médiát. Ez nem történt meg az új szabályozásban sem.
- De ebbe az irányba mutat az új törvény. Most még megmarad a négy különálló társaság, de már közös tulajdonosi testülettel, kvázi közös vagyonkezeléssel. Ha végig lehet vinni ezt a folyamatot, néhány év múlva egy szervezettel működhetne a közmédia, s el lehetne érni, hogy ha van egy esemény, ne négy közvetítőkocsi induljon a helyszínre. Iszonyatos pénzeket hordoz magában a rendszer, amelyből juthatna műsorfejlesztésre természetfilmtől a gyerekirodalomig, a műveltségi vetélkedőtől a fikcióig. Ez a nézettségen is sokat javítana.
- A természetfilm?
- Nem elsősorban. Inkább a fikció, az irodalmi adaptáció. Amikor Szabó Magda Régimódi történetéből hatrészes sorozatot akartunk forgatni, két évig kellett harcolni érte. Röhej. Aztán olyan magas nézettséget produkált, amely megingatta a kereskedelmi adók pozícióját is, főműsoridőben. Igény tehát van a jó történetekre, csak pénz nincs. Az összevonás által megtakarított összegből viszont lenne. Az adófizetők ugyanannyit költenének a közmédiára, csak több és jobb minőségű tartalmat kapnának cserébe.
- cikk értékelése /itthon/osszevonna-a-kozmediat-vezetne-is-31333/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 67
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #39
- Zokni
- 2010.08.24. - 13:05
Előzmény:
#0 georg1945
(Megint magamnak írogatok... Egyszerűsítsünk...)
Kedves Gyuri bá'!
"Megkérdezték, hogy továbbra is köztársaságban akarunk-e élni? Nem kérdezték meg." -írja.
Drága Tata! MOST megkérdezem, mi az ördögben akar élni? Feltéve, hogy tudja, melyek a "köztársasági" államformának az alternatívái. (Nem baj, ha nem. Utána lehet nézni, csak a gombokat kell nyomogatni megfelelő sorrendben...)
Várok... -
- #38
- Mr.Boss
- 2010.08.24. - 13:00
Előzmény:
#37 plébános
Én sem a vita kedvéért mentem bele az "Orbánizmus" mibenlétének taglalásába, csak ezt minden témánál leírod (az alapcikkre való reakciók nélkül), de soha egy érv, egy adat nem párosult vele, ami megalapozná félelmeidet!
Ezt hiányoltam kissé ironikusan, mire bántani kezdtél és visszabántottalak, ennyi történt köztünk, de megszoktam hogy balról ezek maradnak csak: sértegetés és a jobboldal "öcsém"-ezése abban a biztos tudatban, hogy nálatok a "bölcsek köve"!
A fórumozás vélemények tükröztetése a cikkből kiindulva, ha ezt nem érted, akkor nem is tudsz alsóbb szintre menni, mert máris a pince, ahonnét elindulsz...... -
- #37
- plébános
- 2010.08.24. - 12:33
Mit mond erre egy művelt francia?Nem írom le.Nincs kedvem az alsó szintre menni. -
- #36
- Mr.Boss
- 2010.08.24. - 11:21
Előzmény:
#35 Mr.Boss
Párttitkár helyesen, mielőtt szóváteszed az egyik t hiányát! -
- #35
- Mr.Boss
- 2010.08.24. - 11:15
Előzmény:
#31 plébános
"Nyűszítés, sírás, kicsinyesség, piti" Nem hiszem hogy közöd van az egyházhoz, ott ennél nagyobb szókincs van "ecsém"! Jobb és tárgyilagosabb lenne a pártitkár vagy munkásőr nicknév ennyi "tárgyadathoz", amit felvonultattál eddig!
Tudod te is ilyen vagy:
Romhányi:
A nagyralátó görény
Egy görény
felül akart emelkedni társadalmi körén.
E nagyralátó terv szerint
feleségül kérte a nemes hermelint.(Plébános beirkált a H.V-be)
De a felsőbb kasztba
tartozó prémes kikosarazta. (Hülyének nézték a fórumozók, folytonos jajgatása miatt)
Talált persze vigaszt csakhamar a görény:
- Szép hölgy, de a bűze még nem elég tömény... (elvonult szeretett Népszavijához, és ott jajgattak közösen gréczyvel,désivel,bolgárral) -
- #34
- delain
- 2010.08.24. - 07:27
Előzmény:
#26 august2
"Az elmúlt 8 évben is sokszor le kellett volna írni mindezt, amikor az MSZP-SZDSZ uralta képernyőt.
A demokráciáért aggódás hol volt eddig?"
Amíg 2,5éve Fidesz közeli a tv-vezér addig nem kellett aggódni.Egyébként nem véletlen,hogy az összes parlamenti párt az AB-hoz fordult a médiatörv.-nyel kapcsolatban. -
- #33
- august2
- 2010.08.24. - 06:50
Előzmény:
#32 Tobruki
A Hír, és az Echo tv MAGÁN televízió, és magánpénzekből működik, a kábelcsatornák jóvoltából a lakosság töredéke tudja külön díj ellenében nézni a műsorait.
Te ne hasonlítsad a közpénzből működtetett közszolgálati TV-t ezekhez, mert nem egy kategória.
Ha hozzátesszük még azt is, hogy TV2 és az RTL klubbal együtt ezen 3 adó amelyik korlátozás nélkül jut el minden háztartásba, akkor láthatjuk az elmúlt 8 év súlyos, erősen balos túlsúlyos média állapotát.
A "köztévének" éppen az volt a legnagyobb bűne, hogy a legnézettebb műsorsávját eledta gebinbe egy, politikailag végletekig elfogult, és minden aljasságra képes alakulatnak, akiket kizárólag pártérdekek mozgattak.
Vagyis ez is tipikus példája annak, hogy a közpénzen föntartott intézményekből, hogyan lehet pártszolgálatot készíteni, és egy nem kis létszámú alakulatnak hogyan lehet a jólétét biztosítani adóforintokból. -
- #32
- Tobruki
- 2010.08.24. - 06:37
Előzmény:
#26 august2
"Az elmúlt 8 évben is sokszor le kellett volna írni mindezt, amikor az MSZP-SZDSZ uralta képernyőt"
August!
Próbálj meg tényszrű lenni. A Hír TV-t és az Echo TV-t ugye nem uralta. A Közszolgálati Napkeltében pedig folyamatosan könyörögtek a Fideszeseknek, hogy méltóztassanak bemenni a műsorba és tájékoztassák elképzeléseikről a nagyérdeműt, de ők nem voltak hajlandóak erre. Ök csak "hazai pályán" mernek focizni. Miután a köztévé (még a szocik alatt) kirúgta a Napkeltét az új műsorban Süveges Gergő alákérdezései mellett már sűrűn szerepelni kezdtek.
Ennyit az MSZP-SZDSZ médiauralmáról. -
- #31
- plébános
- 2010.08.24. - 05:42
Ki kiváncsi a "Főnök Úr" észosztására.Kicsinyes,piti vagy öcsém.Fogsz Te még nyüszíteni is, de akkor már késő lesz. -
- #30
- Mr.Boss
- 2010.08.23. - 20:39
Előzmény:
#24 plébános
Menjél már a sekrestyédbe, dúdolgass egy gregoriánt és ne siránkozz már!
Az összes eddig megismert hozzászólásod jajgatás volt minden érv nélkül! -
"Persze igazad van ha diktatúrában gondolkozunk,de tudod a diktatúrák elszoktak bukni (el szoktak bukni), és utána jön a megtorlás."
Tudod satu ezt a te (kommunista diktatúra jogutód) ballibjeid felejtették el, meg is buktak rendesen! A megtorlásról pedig olvasgass csak az elvtársaid ÁVH-s történeteiben. Ahhoz képest a rózsadombi villalakók nem igazán vannak "megtorolva"!
Vagy a jobboldalt fenyegeted ilyen ballibes módon? Gyermeteg diktátor vagy te balsatu! -
a közmédia mivel közpénzből működik ,köteles kiegyensúlyozott módon tájékoztatni a polgárokat,
---------------
Valószinű ezért szüntette meg Medgyessy az előfizetési díjat, hogy a kormány a közvetlen kézből való etetést, vagyis a feltételek mellet való pénzosztást végrehajthassa.
Majd az állandó elvonásokkal és megszorításokkal rövid pórázra fogta a közmédiumokat.
A szoci "demokrácia" az elmúlt 8 évban úgy működött, hogy mindent szabad, de csak amit én akarok, arra adok pénzt.
Föl sem merült, hogy Fideszes, ellenzék, vagy bármilyen pártállású "megmondóember, vagy véleményformáló" teret kapjon.
Sőt a megszorítások áldozatául esett minden, az irányvonaltól eltérő műsor, vagy szűkebb szellemi műhely. -
Fiatal barátom ha Demokráciában gondolkodunk akkor a közmédia mivel közpénzből működik ,köteles kiegyensúlyozott módon tájékoztatni a polgárokat,mivel az adófizetők ezt akarják.Persze igazad van ha diktatúrában gondolkozunk,de tudod a diktatúrák elszoktak bukni,és utána jön a megtorlás.
---------------------
:)) Az elmúlt 8 évben is sokszor le kellett volna írni mindezt, amikor az MSZP-SZDSZ uralta képernyőt.
A demokráciáért aggódás hol volt eddig? -
- #25
- jakabaa
- 2010.08.23. - 16:48
TURULMADÁR
MINDEN SZAVA IGAZ,
s hallgatom épp Kuncze-t a Klubrágyióban. Van ám utánpótlás, ilyen! -
- #24
- plébános
- 2010.08.23. - 16:43
Bizonyára ez is szükséges az Orbánizmus megvalósításához.Istenem,mi vár még erre az országra?! -
- #23
- sutbaone
- 2010.08.23. - 16:30
Basatukám mit BBc-zel? Eddig nem volt BBc-zés. Azt a kiméletlen gyűlöletet,mely tombol a táborok között a futtatott médiamogulok a szoc-lib politikusokkal együtt építették fel. Pedig nem kellene gyülölködni,Orbánt gyalázni, démonizálniFideszt becsmérelni,sőt leszúrni a fideszest.
Üzenem Szanyinak menjen ő a búbánatos fenébe,amikor választókerületében leszúrják a fideszeseket. Miért hallgat,miért nem nyilatkozik? Mert egy g..nyes alak, azért nem Van másik oldal is,másképp gondolkodó emberek. És ha hazudik a saját oldaluk, ugyanúgy el kellene itélniük,nem csak a másik oldalt vak gyűlölettel támadni, mégha országos érdekek sérülnek,az sem számít. A 8 év számai erkölcsi,eszmei,kormányzati züllés ez önmagáért beszél, ezt nem lehet köpködéssel elfedni. Meg kell nézni hová juttatták ilyen szanyi-tóthjóskafélék az országot. -
- #21
- szmarty
- 2010.08.23. - 16:22
nem tudom miért kell egyeseknek nekiesni a most zajló eseményeknek??? eddig mi volt a médiákban??? aki nem mszp-s, vagy szdsz-es volt, az alig jutott szóhoz!!!! akár újságíró, akár színész, akárki volt a lelkem....ha szóhoz jutott, akkor is aránytalan mértékben, vagy nem éppen előnyös pozícióban!!!! sajnos egyesek annyira elbutultak önmaguktól, hogy nem tudják felfogni milyen romboló szerepe volt eddig a tv-rádió műsorok nagy többségének.......szó esett ott kábítószerről- "melegedő-ifjúságról"-a sziget "óriási" sikereiről, -pornó-szagú, abnormális szuper-filmekről, semmitmondó sorozatokról, sztárkodó celebekről, roggyant elméjű politikusokról...stb, stb. olyan nagy baj az, hogy most ki kell mondani, hogy NEM erre van szüksége a többségnek!!! jó műsorokat szeretnénk, zenéről, zenével, irodalomról, történelemről, nézhető, ocsmányság nélküli filmeket, sorozatokat, normális emberekről, családról, gyermekekről!!!! igen kedves méltatlankodók...elég volt a heti 27-ből, + az ehhez hasonló színvonaltalan hülyeségekből, az erkölcstelenségből, az ordenáréságból....... nem arról van itt szó, hogy jobb-vagy bal, hanem arról, hogy pl. a heti 27-ben szereplő, egyébként tehetséges színésznő ne ugasson bele a politikába, hanem tegye a dolgát a filmekben, színházakban és ne a ripacsok között akarjon feltűnési viszketegségben szenvedni!! ilyen egyszerű!!! az erőszakos, másokat becsmérlő /igaztalanul/ szereplő, pénzéhes, szemtelen riporterek, egyebek pedig ne a képernyőn és a rádióban villogjanak!!! lépjenek be nyugodtan az mszp-be, szdsz-elempébe és ott kiélhetik kormányellenes, beteges lelkivilágukat.....az egész ország nagy többsége nem kíváncsi rájuk.....nem is kellett volna megvárniuk, hogy szóljanak nekik, mehettek volna maguktól is, akkor még lenne hitelük...... mint mondtam nem jobb-bal kérdés ez csak, hanem, mint közszereplő országépítő és nem romboló szándékú megnyilvánulásainak közzététele! -
- #20
- Turulmadar
- 2010.08.23. - 16:14
Előzmény:
#11 steph
Véletlenül láttam Boros Bánkot egy reggeli műsorban.
Illetve először csak hallottam (szokásos reggeli tévézés). Új téma, hangvétel, logikus érvelés.
Attól kezdve néztem is. Nem értem, hogy eddig egy ilyen értelmes fiatalt miért nem engedtek a ballibák képernyőre? Ja, hogy azonnal kiderült volna a sok hazugsága a saját megmondóembereiknek?
Ha ráadásul tehetséges is és a nemzeti oldalon van, akkor ugye tiporni is kötelező (remélhetően volt), hogy ne derüljön ki, hogy mi az igazság adott kérdésben és hogy mennyire buták a ballib oldal megmondóemberei.
Reméljük ez változik meg gyökeresen.
És a Boros Bánk(ok) műsora ott lesz az MTV-ben, Verebes meg nem lesz képernyőn....
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
A magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe - Ki lehet ő?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
hirdetés
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
A Ponta-kormány „szolidaritási” adót akar kivetni a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra
- Időpont
- 05.19: 09:37
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Navracsics: „Miniszteri felelősségemből adódik a Kúria elnökének írt levél”
- Időpont
- Ma: 13:44
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile józsefvárosi emléktábláját
