Miután a judapest.org munkatársai decemberben egy tál süteménnyel jelezték Sólyom Lászlónak, hogy nem értenek egyet az államfő meghívását bojkottáló Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével, megbolydult a hazai zsidó közélet. Az érintettek egyre hangosabban követelik a pártállamból ittmaradt szövetség monopóliumának megtörését.
hirdetés
A tavalyi év vége óta ismét "rendszerváltó" lázban égnek a hazai zsidószervezetek. Miután a Mazsihisz decemberben - mert az államfő az Alkotmánybíróság elé küldte a gyűlöletbeszédről szóló törvényt - lemondta a Sólyom Lászlóval esedékes ebédjét, felélénkült az izraelita közéletet évek óta meghatározó vita. A követ a judapest.org nevű honlap munkatársai dobták az állóvízbe, amikor is a köztársasági elnöknek küldött süteménnyel jelezték: zsidó berkekben sem mindenki azonosul a Mazsihisz akciójával. "Nekik egy tál flódnival sikerült az, ami évtizedek alatt egyik zsidó szervezetnek sem: zsidó oldalról megingatták a Mazsihisz véleménymonopóliumát" - vélekedett a Népszabadságban decemberben Nagy Ákos, a Kidma Zsidó Diákszervezet elnöke.
A négy történelmi egyház egyikeként számon tartott szövetség helyzete kétségkívül ellentmondásos. A Mazsihisz jogelődjét ugyanis az ötvenes években az állam hozta létre, hogy könnyebb ellenőrzésük végett egy akolba terelje a különféle hitközségi irányzatokat - hívja fel figyelmünket Köves Slomó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Emih) vezetője. A rendszerváltozás utáni kormányok is a Mazsihiszt tekintették a zsidóság - úgy is mint vallás és népcsoport, illetve a kettő sajátos elegye - kizárólagos képviselőjének, mondván, nem feladatuk beavatkozni az egyházak belügyeibe. "Az állam azonban épp azzal avatkozik be a belügyeinkbe, hogy elfogadja ezt a méltatlan helyzetet. Sőt diszkriminatív módon egyedül a Mazsihiszt támogatja évente több milliárd forinttal, hozzájárulva a fennmaradásához" - mondja Köves, feltéve a kérdést: vajon mennyiben tekinthetők ők "kevésbé történelmi zsidók"-nak, mint a Mazsihisz? Szerinte a költségvetésnek az egyszázalékos adófelajánlások arányát figyelembe véve kellene támogatnia az egyes szervezeteket, hogy a hazai zsidó közösség egészének juttatott erkölcsi elismerés és évi 4-5 milliárd forintos kárpótlás felett ne kizárólag a Mazsihisz rendelkezzék. (Bonyolítja a helyzetet, hogy a szövetség önmeghatározása szerint a vallásos zsidóság gyűjtőszervezete. Az ő számuk azonban a százezres közösségben alig haladja meg az ezret. A probléma feloldására tavaly kezdeményezés indult a zsidóság nemzeti kisebbségként való elismertetésére, ám az ötlet az érintettek körében - finoman szólva is - visszatetszést szült, így az ügy hamarosan lekerült a napirendről.)
Az Emih sajnálatosnak tartja, hogy az államfő is csak a Mazsihiszt szokta tárgyalópartnerének tekinteni, noha ők szívesen részt vettek volna például az egyházak tavaly novemberi találkozóján. A felvetést tolmácsoljuk Kumin Ferencnek, az elnöki hivatal stratégiai és kommunikációs főosztályvezetőjének, ő viszont azzal érvel, hogy a történelmi egyházak vezetőit egy 2001 óta, még Mádl Ferenc elnöksége idején kialakult hagyománynak megfelelően hívja meg minden esztendőben a köztársasági elnök az év végi ünnepek előtti időszakban. "A hivatal a meghívottak kiválasztása során több különféle történeti, illetve a közösségek méretére vonatkozó szempontot vett figyelembe a kezdetektől fogva. Ezek együttesen vizsgálandók, nem lehet egyiket sem külön kiemelni" - fejtegeti Kumin, hozzátéve: az esetleges személyi és szervezeti változásokat azonban hivataluk minden évben áttekinti.
Ha pedig azt vesszük, hogy legutóbb a Mazsihisznak ötezren, az Emihnek pedig közel ezren ajánlották fel adójuk egy százalékát, akkor bízvást megállapítható: Kövesék jól haladnak a vetélytárs monopóliumának megtörésében. (Sőt, kormányzati forrásaink szerint hamarosan újabb részeredményt könyvelhetnek el, amennyiben már bírósági bejegyzés alatt áll a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány új alapító okirata, mely a jövőben helyet biztosít az Emihnek is a legnagyobb pénzosztó szervezet kuratóriumában.)

- cikk értékelése /itthon/oszovetseg-17917/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 0
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
A magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe - Ki lehet ő?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
hirdetés
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
A Ponta-kormány „szolidaritási” adót akar kivetni a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra
- Időpont
- 05.19: 09:37
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
HETILAP
hirdetés