A közönség megnézte a filmet, aztán elmondta legkevésbé sem hízelgő véleményét, de ennek vége.
A választási kampány immár menthetetlenül megfertőzte a világhálót is: Orbán Viktor Facebook-ra települését követően Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje a Youtube videómegosztón küldött üzenetet az ellenzék vezetőjének.
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje a videóüzenetben egy magyar zászló előtt állva kifejti, hogy Orbán Viktor felhívásával élve tesz egy-két javaslatot arra, mi ne maradjon ki semmiképpen a pártelnök beszédéből. Orbán ugyanis első Facebook-bejegyzésében arra kérte a látogatókat, hogy az évértékelő beszéd előtt osszák meg vele elképzeléseiket, ötleteiket.
Mesterházy Attila tehát arra kéri a Fidesz elnökét, hogy beszédében válaszoljon a következő kérdésekre: valóban elengedné-e a hiányt 7 százalékig az idei költségvetésben; valóban centralizálná-e a közmédiumokat és büntetné a kereskedelmi televíziókat; valóban át akarja-e írni az alkotmányt.
A szocialista politikus azt is tudakolja: Orbán Viktor kiterjesztené-e a köztársasági elnöki jogkört; későbbre tenné-e az önkormányzati választások időpontját. Folytatódik-e a Jobbikkal való együttműködés, amit az önkormányzatoknál látni, amennyiben a Jobbik bekerül a parlamentbe; tud-e végre őszinte mondatokat mondani a szélsőségesekről, a fasisztákról; mi a véleménye a Jobbikról, mint pártról - teszi föl a kérdést Mesterházy Attila.
Az elmúlt időszakban a Fidesz-programot, mint egy "atomtitkot őrizték", és csak néhány elszólásból lehet következtetni, mit szeretne tenni az ellenzéki párt, ha lehetőséget kapna a választóktól - teszi hozzá mindehhez a szocialista politikus, aki a "Hajrá Magyarország, hajrá őszinte beszéd!" mondattal zárja videóüzenetét.
A szokatlan üzenet híre hamar elterjedt, s meglehetősen gyorsan a filmet több ezren nézték meg. Nagyjából ugyanilyen lendülettel indult a videó kommentálása is, aminek a szocialista kampánycsapat nyilván kevésbé örült, a hozzászólok ugyanis nem az MSZP szimpatizánsai közül kerültek ki.
Ma reggelre aztán eltűntek a hozzászólások, és megszűnt a további kommentálás lehetősége is. A Mesterházy Attilát fogadó online hangulatra csupán a videó értékelése utal: a filmecskét eddig a pillanatig 256-an pontozták, átlagosan másfelesre.
Frissítés: cikkünk megjelenése után az MSZP kommunikációs illetékese visszakapcsolta a videóüzenet hozzászólási lehetőségét.
- cikk értékelése /itthon/pofa-be-mesterhazy-attila-nem-birta-a-kritikat-26987/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 239
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #307
- Használ
- 2010.04.17. - 15:41
Nah, ezek a szocik:)
Kútfejből semmi, hisz benne kútmélység és hát a semmi, ami hát gyakran kijön belőle:) -
- #306
- zsinic
- 2010.03.05. - 00:16
Nem értem mi történik ebben az országban!?Miért van az,azt mondták a fizetésünk 2010-ben több lesz! Sajnos a miénk jóval kevesebb,jöjjenek éljenek meg a politikusok havi 77000.ft-ból!!!! Közel 34 éves munkaviszony után,vagy azt hiszik vidéken kolbászból van a kerítés?Szuper bruttósítás!!!-ez komoly? -
- #305
- Snoopydogg
- 2010.02.25. - 18:32
Túl sokat akar tudni ... csak nem azért mert nincs saját elképzelése, hogyan lehet abból a sz.rból (mit ők csináltak az országból) várat építeni? Húzzatok bele és meg sem álljatok amíg el nem hagytátok az országot, ami most miattatok szenved. Én sem állnék szóba hazugokkal, elqrókkal. -
- #304
- CZÖVIKE
- 2010.02.08. - 21:02
Előzmény:
#287 matyominta
" BÉKÉSEN "---hazamenő, közben petárdát, Molotov koktélt, köveket dobáló, kukát gyújtogató, borogató, arcát annyira eltakaró , hogy csak a szeme látszik ki, randalírozó társaság.
A rendőr azonosítóján még a keresztanyja neve is legyen . -
- #303
- CZÖVIKE
- 2010.02.08. - 20:52
Előzmény:
#0 bicnicc
HA(nagyon )visszakortok emlékeitekben, az ominózus otk, 23.-i eseményekre, volt olyan doki, aki nem látta el a megsérült rendőrt mert" nem egyezett az elveivel " ERRE a Mesterházyn kívül is nagyon sokan emlékeznek . -
- #302
- orultekhaza
- 2010.02.08. - 07:55
Miénk e föld, erdő, mező,
Kalásza, virága nékünk terem.
Pajtás, daloljunk szép magyar hazánkról,
S az ének szálljon völgyön és hegyen.
Igen ez egy komcsi dal! De az igazság benne van! MIÉNK E FÖLD! Takarodjon az országból az összes olyan politikus (tök mindegy h FIDESZes v MSZPs) aki eladta az országot, hogy elárassza a magyar boltokat szar nyugati élelmiszerekkel! 30 éve még volt saját cukorgyárunk pl. Most meg szlovákiából vagy franciaországból hozzuk a cukrot. -
- #301
- bottka
- 2010.02.08. - 07:31
Előzmény:
#297 New.Person
Kicsit hosszúra nyúlt, de érdemes volt elolvasni. Kösz'!! -
- #300
- trgellajos
- 2010.02.07. - 11:22
Nagyon nagy szerencséje is van a jobboldalnak hogy csak egy ilyen szellemileg alultáplált embert talált a coci párt jelöltnek.A butasága és az agresszivitása több ezer szavazatott hozott.Isten tartsa meg ezt a jó szokását ,hogí szinte már felülmúlhatatlan butaságról tesz tanubizonyságot.Csak igy tovább csalók névrokona ! Beszélj mégtöbb hülyeséget. -
- #299
- Obulus
- 2010.02.07. - 11:20
Előzmény:
#285 julianus
Ezt saját kútfőből merítettem. :-)
Természetesen a kormánynak és az államigazgatásnak feladata az állami vagyon feletti őrködés.
Ennek ellenére előfordul, hogy megdézsmálják. A felelősségrevonás a felderítés folyamatban van.
Ha nem tűnt volna fel, elég sokan vannak előzetesben a kormánypárt tagjai közül is.
Sajnos ez nem volt elmondható a Fidesz érában, a Fideszes párttagok által elkövetett bűncselekmények kapcsán. -
- #298
- sophar
- 2010.02.07. - 11:14
Előzmény:
#294 Dbauchi
Igazat kell hogy adjak! mindíg hozzákellene tenni,ha népcsoportokat negatív jelzővel illetünk, hogy tisztelet a kivételnek.Egyébbként az az érzésem,hogy elküldhetnélek gyufáért.ha valóban elég idős vagy tudod hogy ez mit jelent. -
- #297
- New.Person
- 2010.02.07. - 10:47
A tojáshéjhátú ifjonc arra kérdezet rá, hogy mi a Fidesz kormány programja. Olyan burkolásban, hogy igaz-e ez, az, meg amit eddig a bal liberálissajtó kipréselt magából támadási eszközként.
A Fidesz nyolc év óta gőzerővel folyton aktualizálódva készül a kormányzásra, és az sem baj itt sokak számára, ha ezt a felkészülést a rendszerváltó politikusok közül egy olyan politikus vezeti, aki változatlanul ott van a toppon, sőt már néha vezeti is azt a népszerűségi listát. (Ez az ember egész életében arra készült, hogy nagy formátumú ügyeket vezényeljen le a hazájában, a magyarokkal, a nemzetével együtt, Legyenek azok baloldalon, vagy akár nagyon a jobboldalon egyaránt.)
Ja, hogy ma miért nem mond többet a rongyosra forgatott programból, annak ténylegesen, azaz oka, hogy azt a programot azonnal ízekre szedné a KGB-ben tanult sok jól fizetett titkos szolga, és bebizonyítanák, hogy a program jelentős része hazaárulás a magyar néppel szemben. És ebben ne kételkedjen senki, mert erre ezek az urak aktívan 69. éve gyakorlatoznak, és tőlük ezt jobban csak egy nemzet tikos szolgálata tudja jobban végezni, lásd az elmúlt nyolc év történéseit (Koalíció). A hatalmát mindenképp veszteni látszó baloldalnak, bocsánat pontosítok a baloldalon gátlástalanul hasznot élvező néhány száz politikusnak semmi nem szent, mert nincs veszteni valója a jelen helyzetben. Így azután lesz itt még a választásig III/III-s ügy a jobboldaliak közül, lesz itt még kitalálva minden, ami árthat egy kiegyensúlyozott jobboldali politizálásnak, majd az azt követő kormányzásnak. Új arculat kell egészen az alapokig Magyarországnak, a ma már újra sokmilliós koldus országának. Az utcára süllyedt dolgozó embereknek, a ma dolgozni nem tudó embereknek, a Magyar Népnek. Most már csak is a tetteknek kell bizonyítani, és azok, akik itt az elmúlt nyolc évet bizonyítottak , azok maradjanak most már csendben, mert a politikai tisztesség azt kívánja, hogy a sorból kidőlt, kudarcot valló lovakat már nem szokták befogni, sem tovább ütlegelni, mert az már tovább munkaképtelen. Ha a ló halálos beteg elaltatják, ha gyógyítható meggyógyítják, ha kárt okozott, akkor megakadályozzák, hogy az még egyszer így legyen. Most ez következik, hogy tisztul kényszeredetten a közélet, egy eltökélt következetesen szigorú tanító színre lépésével, és az öt követő sok millió választóval. Tessék ezt KEDVES múltkorszakban megrekedt honfitársaim tudomásul venni, még akkor is, ha néhányuknak ettől bizony lehet, tele van ma a gatyája!
-
- #296
- berzsenyi
- 2010.02.07. - 02:44
Milyen cikkcím ez már megint, az Istenért! Nem erről szól az írás, instállom. -
- #294
- Dbauchi
- 2010.02.06. - 21:57
sophar : leszarom ki kinek hisz.A történelem bizonyította,hogy ki a szavahihető.Nekem a legjobb haverom cigány,akiért az életem adnám.Kb.50 éve!!.
Engem nem lehet átbaszni.Mindig Fideszes voltam.Már nem.A Jobbik az a párt,amelyik kivisz minket a rotásból.Mond meg hány éves vagy és mondokok sok mindent. -
- #292
- julianus
- 2010.02.05. - 22:32
A Fitch mellébeszél. Tudják, tudniuk kell, hogy a 2010 költségvetés nem az ország teljesítőképességére épül, hanem a gazdaságra és állampolgárokra rakott újabb terhekre, adókra. A foglalkoztatás, a termelés és fogyasztás csökkenése, a magas hitelállomány ezt csak súlyosbítja. Ebből következik, hogy a hiánycél nehezen lesz tartható, ugyanakkor a gazdaságfejlesztésére, bővítésre is szükség lenne. Veszélyt jelent az alrendszerek hitelállománya is és az állami kezességvállalások esetleges beváltása. Az elsődleges problémát ezek jelentik, nem a kormányváltás és a várható kormányprogram. -
- #291
- IgazMagyar01
- 2010.02.05. - 21:07
a fidesz vetitesevel es mellebeszelesevel ujabb orvenyekbe sodorja az orszagot.
A devizahitelesek rovidesen kezdhetnek nagyon de nagyon bepipulni :) A fidesz olyan mint egy kartyavar :))))
http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100205-fitch-a-fidesz-gazdasagpolitikai-terveit-homaly-fedi.html
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Órási változás a Balatonnál 48 órán belül: Tízezrek készülnek
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Kemény döntés: Többezer magyar közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
Tesco: egy külső cég hibája miatt szakadt le az álmennyezet a siófoki áruházban
- Időpont
- 05.22: 11:25
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
