Rács mögött a felelős? Fejlemények a kaszinóbotrányban

MTI
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.09.02. - 03:36
Létrehozás:
2010.08.31. - 12:27
2010.08.31. - 12:27
 

A Magyar Nemzet Online értesülése szerint kedd reggel őrizetbe vette Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) korábbi igazgatóját a sukorói földcserével kapcsolatban.

hirdetés
 

Az MNO értesülését Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője semmilyen formában nem kívánta kommentálni.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt már 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen az ingatlanok cseréje miatt. A főügyészség szakértői véleményekre hivatkozva azt közölte: a sukorói csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak, így a csereügyletben 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg.

A magyar állam tulajdonát képező, Sukoró külterületén található ingatlanok Pilis, valamint Albertirsa külterületén lévő ingatlanokra való cseréjéről 2008. július 30-i döntésében határozott a Vagyongazdálkodási Tanács.

A Pénzügyminisztérium 2009 februárjában koncessziós pályázatot írt ki játékkaszinó alapítására és működtetésére. Ugyancsak februárban adta hírül a Népszabadság, hogy King's City néven másfél milliárd eurós, azaz több mint 400 milliárd forintos turisztikai beruházásra készül Sukorón egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport. A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez Joav Blum befektető úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserére a magyar államnak a Pest megyében található - összesen 183 hektáros - gyümölcsöseit.

Budai Gyula júliusban, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatójaként az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem hivatalos jelentésére hivatkozva közölte: szerinte Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Veres János volt pénzügyminiszter és Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója "cinkosa az ingatlanpanamának", amelyben jó minőségű, jó helyen lévő, több mint egymilliárd forint értékű állami földet rossz helyen lévő, értéktelen gyümölcsösért cseréltek el.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/racs-mogott-a-felelos-fejlemenyek-a-kaszinobotranyban-31563/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
8

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 54 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #54
    zsil
    2010.09.01. - 15:35

    Előzmény:
    #51 Mr.Boss
    "Ez az ország igazi bajainak a forrása, de a megértésére "balosoktól" ne reménykedj!
    Jön a Kóka mese válaszként!"
    ***

    Ezeket már köbgyök alatt kell keresni, ha értelemről van szó!

    Már zúgás nélkül is nekimennek a falnak!
    /Az éji bogár hozzájuk képes Nobel-díjas professzor/ !
     
  2. #53
    Lakrimátor
    2010.09.01. - 15:04

    Előzmény:
    #51 Mr.Boss
    A felvázolt lista a kamatrabszolgaság iskolapéldája. A "balosok" nagy része, ennek haszonélvezője, hiszen egy közösséget elárulni és a függésben tartók érdekeit kiszolgálni mindig kifizetődőbb mint a közösség érdekeinek képviselete. Ezért szajkózom állandóan, hogy csak lopni tudnak.
     
  3. #52
    julianus
    2010.09.01. - 13:50

    Előzmény:
    #50 zsil
    :)))
     
  4. #51
    Mr.Boss
    2010.09.01. - 13:42

    Előzmény:
    #44 Lakrimátor
    Igazad van, és az alapok így néznek ki:

    1973-1989 között egymilliárd dollár érkezett be Magyarországra.
    1973-1989 között kifizetett a Kádár rendszer tizenegy milliárd dollár kamatot az egymilliárd dollár után.
    1989-ben: csődhelyzet, mert összegyűlt húsz milliárd adósság!
    1989-2010 között felvettünk 50 millárd dollárt.
    1989-2010 között kifizettünk 150 milliárd dollár kamatot.
    2010-ben tartozunk 132 milliárd dollárral plusz kamataival.

    Ez az ország igazi bajainak a forrása, de a megértésére "balosoktól" ne reménykedj!
    Jön a Kóka mese válaszként!
     
  5. #50
    zsil
    2010.09.01. - 13:12

    Előzmény:
    #40 julianus
    "A nagy ugrás ugyanis már megtörtént korábban: amikor a 2008-as 140–160-as sávból 200 forint fölé nőtt az árfolyam."
    ***

    Biztosan azért feledkeztek meg erről, mert Kovács Casanova László szerint kis országban nem lehet nagyot ugrani!
     
  6. #49
    Lakrimátor
    2010.09.01. - 12:24

    Előzmény:
    #48 Babatündér
    Ez nagyon fontos kérdés, én nem vagyok ebben optimista. Ahhoz új alkotmány kell, és a "független" biróságot függetlenné kell tenni. Ehhez az első lépés Schmitt P megválasztása volt
     
  7. #48
    Babatündér
    2010.09.01. - 11:49
    Remélhetőleg nem megint ilyen cuslág-féle kvázi kishalakkal vitetik el a balhét, és végre az ítélőszék elé kerülnek a főbűnösök: gyurcsány-bajnai meg a bandájuk.
    (Al Caponét is adócsalásért sikerült csak lesittelni.)
     
  8. #47
    Lakrimátor
    2010.09.01. - 11:47

    Előzmény:
    #46 katicka
    Ismerem jól az öreget. Nem kell bemutatnod.
     
  9. #46
    katicka
    2010.09.01. - 11:39

    Előzmény:
    #45 katicka
    Egyébként egy oldalon állunk, a félreértések elkerülése végett.
     
  10. #45
    katicka
    2010.09.01. - 11:32

    Előzmény:
    #44 Lakrimátor
    Azt hiszem ennél sokkal rosszabb a helyzet, kérlek olvasd el a cikket ,amit ajánlottam.
    Vagy Dr. Drábiktól bármit.
     
  11. #44
    Lakrimátor
    2010.09.01. - 11:12

    Előzmény:
    #43 katicka
    Értelmezzük egy kicsit amire reagáltál. Azt írtam, hogy az elmúlt 6-8 év , KIZÁRÓLAG A LOPÁSRÓL SZÓLT. A kizárólag a lényeg. Loptak Hornék és Orbánék és az MDF is elötte, de a kormányzati ciklusuk NEM KIZÁRÓLAG A LOPÁSRÓL SZÓLT, míg Libajnai és Fitellina Ferenc networkje csak arról. Bármit építettek, beruháztak, döntöttek a lenyúlási koncepció volt a vezérelv.
    Aki ezt tagadja az bandatag, morzsacsipegető, hasznos hülye (Lenin) vagy agyhalott.
     
  12. #43
    katicka
    2010.09.01. - 11:01

    Előzmény:
    #32 Lakrimátor
    Itt sajnos nem hét-nyolc évről van szó. Lásd előbbi hozzászólásom.
     
  13. #42
    katicka
    2010.09.01. - 10:58
    Mindenkinekajánlom figyelmébe: Dr. Drábik: Magyarország folyamatos fosztogatása c. cikket. (És a többit is.) És nem kevésbé érdekes a Bilderberger csoport és a Goldmann Sachs tevékenységét is figyelemmel kísérni.
     
  14. #41
    Lakrimátor
    2010.09.01. - 10:30

    Előzmény:
    #33 micream
    Kedves micream!

    Nem tudom, hogy széndékosan vagy csak freudi elszólással reagáltál ezzel a hozzászólásoddal soraimra. De amit írtál az a csalás-és lopás kombinációja szintén. "befektetők" = mohó moral insanity spekulánsok. CDS-felár: 6-8 nagy bank kartellje, hozzá a kib. független hitelminősítők (Moody's Standard and Poors, Fich stb) Ez az egész arra jó, hogy a szegény országokról a kamatpréssel a 22-ik bőrt is lenyúzzák.
     
  15. #40
    julianus
    2010.09.01. - 10:01

    Előzmény:
    #39 zsil
    A frankhitelesek törlesztő részlete 38–48 százalékkal növekedett ahhoz képest, mint amennyit a válság előtt kellett fizetniük, mégsem emiatt sok a nem fizető adós.

    A Népszabadság számításai szerint a nem rendben teljesítő devizahiteleknek mindössze harmada lehet az, melyet az árfolyam elszaladása miatt nem tud fizetni az ügyfél. A gondot tehát a jövedelmek csökkenése, a munkahely elvesztése okozza inkább.
    Az Ersténél nem számítanak arra, hogy a svájci frank mostani erősödése drasztikusan tovább rontaná a késedelmes hitelek arányát, még akkor sem, ha a jelenlegi árfolyam tartósan fennmarad. A nagy ugrás ugyanis már megtörtént korábban: amikor a 2008-as 140–160-as sávból 200 forint fölé nőtt az árfolyam.
    http://nol.hu/gazdasag/20100901-megdobta_a_havi_torlesztot_a_frank

    Ez érdekes. Mintha egyes hozzászólások, nem ezt tartalmaznák!
     
  16. #39
    zsil
    2010.09.01. - 09:30

    Előzmény:
    #38 julianus
    "olyan, mint a politika. "
    ***

    Sőt!!
    Erre épül a politika!
     
  17. #38
    julianus
    2010.09.01. - 09:26

    Előzmény:
    #37 zsil
    Igen. Igazad van. Sokat, hosszan lehetne róla írni, de minek. Kevesen vagyunk itt akik megértenék. Ha röviden akarnám meghatározni, olyan, mint a politika.
     
  18. #37
    zsil
    2010.09.01. - 08:18

    Előzmény:
    #36 julianus
    Tudom, hogy Te is figyeled az "ügyeket", -gondolom, az itt leírt véleményeden felül is látz több mindent!

    Nekem külön fájdalom, amikor "kislányok és "kisfiúk" "elemzik" a világ pénzfolyamatait!!!
    Szánalmas, ahogyan az "ideges", a "mértékadó" és "hangulat" kifejezéseket használva, lilájuk sincs a valódi folyamatokra.
    /Nem hiszed el, de a fiatal brókerek is csak egyet látnak: a trendek hullámzanak, tehát a "kicsik" általában nagyot buknak, ha buknak, illetve kicsit nyernek, ha nyernek/!

    Hogy mi mögött mi van, "foggalmuk" sincs!!!
     
  19. #36
    julianus
    2010.09.01. - 07:54

    Előzmény:
    #35 zsil
    „Csak annyit árulna már el valaki, hogy pontosan mit is takar a "befektetői hangulat" ???”

    A befektető minél több pénzt akar visszakapni. Amennyiben ez lehetséges, jó a hangulata, amennyiben nem tudja felsrófolni a hozamát, rossz a hangulata. Ezt a hangulatot tudja befolyásolni a makrogazdasági adat(-ok), valamint a kockázat elemző(-k).
     
  20. #35
    zsil
    2010.09.01. - 07:48

    Előzmény:
    #33 micream
    Csak annyit árulna már el valaki, hogy pontosan mit is takar a "befektetői hangulat" ???

    Ugyanis úgy tűnik, hogy a "befektetői hanglat" a világ bajainak egyik fő generátora .
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 54 db -

hirdetés

HETILAP