Az óvodák az alapprogram irányelveihez igazodva most egészítik ki helyi nevelési programjukat. A nemek egybemosása Európa számos országában már intézményesített keretek között folyik. A következményei beláthatatlanok.

„Először álljanak fel a lányok! Most a fiúkat kérem ugyanerre! Végül álljanak fel, akik még bizonytalanok!" Ezzel a provokatív mutatvánnyal indította 1992-ben a genderről szóló előadását egy teológusnő egy hollandiai keresztény ifjúsági konferencián. A magyar résztvevők egyike az első döbbenetből felocsúdva elhebegte az utóbeszélgetésen, hogy hazánk még nem vevő a témára, és valószínűleg nem is lesz az. A Nyugat felvilágosult fiainak, lányainak és bizonytalan neműinek tekintetéből ugyanakkor kiolvasta a lesújtó ítéletet: a Kelet gyermekei a vasfüggönyön túl még mindig a szűk látókör, a hagyományok és a kártékony sztereotípiák foglyai.

Most azonban a hazai közbeszéd-irányítók szerint nálunk is elérkezett az idő a nemi szerepek radikális újragondolására, illetve a „begyöpösödött" magyarok szűk látókörének tágítására. Tőlünk nyugatabbra bölcsészek - főleg nyelvészek -, filozófusok és társadalomtudósok már évtizedek óta keverik „szellemi vegykonyháikban" az új főzetet, az úgynevezett gender-ideológiát, új fogalomjelölőkkel megkísérelve átprogramozni az emberek gondolkodását. Először is kitalálták a gender szót. A kifejezés egy pekingi feminista konferencián született; az angol nyelvben a gender a nyelvtani nem jelölésére szolgál, a biológiai nemet a sex szó jelenti. Utóbbi fogalomjelölő a nemiségről konferenciázóknak azért vált elavulttá, mert emberi viszonylatokban csupán hímnemre és nőnemre szűkíti a besorolás lehetőségeit. Kellett tehát egy új szó, amely a heterón kívül alkalmas a bi-, a transz- és egyéb szexuális orientáció egybemosására, a nemek összezavarására. (Fontos hozzátenni: a szó nem a genetikai okokból sérült, önazonosságukat elkeseredetten keresők érdekében vált közhasznúvá.)

A gender magyar körülírása: társadalmi nem, amellyel az ember azonosulni tud. Ez lehet azonos a biológiai nemmel, de a gender-ideológusok szerint egyre többen vannak, akik maguk szeretnék eldönteni, hogy férfiak vagy nők akarnak-e lenni.

A gender-ideológia beszüremkedett már az Európai Unió szervezeteibe, az állami intézményekbe, az egyetemekre, egyéb képzési központokba, sőt még az óvodákba és az iskolákba is. Németország különösen tágra nyitotta a kapuit előtte. Magyarországon az Óvodai nevelés országos alapprogramjának 2009 novemberében módosított változatába bekerült, hogy az óvodai nevelés „tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását". Egy hegyvidéki óvoda pedagógusa lapunknak úgy vélekedett: természetes, hogy az óvodának befogadónak kell lennie, átgondoltabban kell felkészülnie például a fogyatékkal élők és a bevándorlók nevelésére. A „nemi sztereotípiás" kitétel azonban a javaslatot kidolgozó szakmai testület eredeti anyagában nem szerepelt, és senki sem tudja, ki csempészte bele az alapprogramba az erre való utalást. Ebbe belekóstolva a sajtó először utópisztikus víziókat vázolt: az apa és az anya helyett egyes és kettes számú szülőpárt, a kislányoktól elvett babákat, a kisfiúktól elkobzott dömpereket, a családok szétzilálását és semlegesneműnek tekintett gyerekeket.

De nézzünk egy gyakorlati példát. Óvodai játszósarok. Méretarányosan berendezett kiskonyha, a szabadpolcokon sokféle építőelem a konstrukciós tevékenységekhez, alant azonnali használatra dömperek, talicskák és babakocsik. Lehet választani. A kicsinyek folyamatosan tevékenykednek: a lányok babáznak, sütnek-főznek, a fiúcskák fát vágnak, „beszállítanak". A kisfiúk brummognak, a kislányok utasítgatnak, folyamatosan csacsognak. A különböző neműek olykor összecsapnak. Megesik, hogy az óvó néninek kell igazságot szolgáltatni. Csak egy-két gyermek nem találja a helyét. Ők a gátlásosak, a félrevonulók. Nos, a papás-mamás játék alaptevékenység - ezek lennének a gyengítésre ítélt nemi sztereotípiák?

Mindehhez hasznos pontosan értelmezni a sztereotípia fogalmát, hogy egyértelműen tudjuk tisztázni, miről is beszélünk. Az idegen szavak és kifejezések szótára szerint a görög eredetű szó elsődleges jelentése a nyomdászatban: nyomóforma-másolatok előállítása különböző anyagokból; a másodlagos jelentése pedig: merev egyformaság, gépiesség, változatlan ismétlődés. Ilyesmiről lenne szó, amikor egy kisgyermek papás-mamást játszik? Jellemezhet-e egyáltalán óvodás korú apróságot gépiesség, merev egyformaság? Ha nem, akkor hogyan válhat pedagógiai céllá tudatosan kerülni azt, amit egy nem létező viselkedési módra kiagyaltak?

Óvodáskorban még nagyon ritka a merev, gépies viselkedés - erősíti meg a fenti véleményt az óvónő -, és a szakma nem is tud mit kezdeni az országos alapprogramba bekerült céllal. Legtöbben nem is értik, pontosan mit takar, így átveszik szó szerint a helyi programba, és a kérdés ezzel el is van intézve. Hozzáteszi: a többnyire spontán játékokba nem is kívánatos beavatkozni. Vannak azonban az óvodában pedagógiai célokhoz igazodó, irányított tevékenységek, játékok, amelyekben megjelennek a nemi szerepek; ilyen az udvariassági szabályok gyakorlása, például az, ha a fiúk előreengedik a lányokat. Ezt kell ezután kerülni? - kérdezi.

A fejlődéslélektannak az a megállapítása, hogy a pszichoszexuális fejlődés alapja a biológiai nemünkkel való azonosulásunk felismerése és elfogadása, szöges ellentétben áll a gender-ideológiával. A gyermek a legtöbbször mások véleményének tükrében ismeri meg önmagát, olyan képet alakít ki magáról, amilyennek a környezete látja őt. Ezért problémát okozhat, ha nem a saját nemének megfelelően bánnak vele, és így inkább a másik nemmel azonosul. A kétes szexuális azonosulás folyamata egy ideig - négy-hat éves korig - még visszafordítható. Hároméves korára a legtöbb gyermek már tudja, melyik nemhez tartozik, bár a nemek különbségét többnyire külsőségek - ruházkodás, hajviselet, stb. - alapján ismeri.

Bagdy Emőke pszichológus egyenesen nonszensznek tartja a nemi „sztereotípiák" elleni hadjáratot, és a Bem házaspár kutatásaira hivatkozik, akik meggyőzték a világot, hogy a nemi hovatartozás kitüntetett iskolája az óvoda, illetve az az időszak, amikor fontos szerepe van az identitáskellékek használatának. Lányoknál a copfnak, a masninak, a fiúknál a fiú voltukat hangsúlyozó öltözékeknek. Az sem baj, ha ezek uniformizáltan hangsúlyozódnak, csak legyenek sajátságosak a nemi hovatartozásra. A külsőségek, amelyek hasonlítanak egymásra - tehát sztereotipizáltak - éppen a nemi hovatartozás megállapítását szolgálják a gyerekek között. Egyszer Bem apuka megkérdezte a kislányát, hogy honnan tudja, ki a fiú, és ki a lány, mire a lányka azt felelte: hajpántjuk csak a lányoknak van. Minden kislánynak van hajpántja? - érdeklődött tovább az apa, ám a kislány továbbra is a hajpántokhoz kötötte a lány mivoltot, nem foglalkozva azzal, hogy nincs minden kislánynak hajpántja.

A gyermekek fejében tehát más összefüggések vannak, mint azt a felnőttek gondolják. Eddig békén hagyták őket, játszhatták, gyakorolgathatták szabadon a biológiai nemüknek megfelelő szerepeket. Akik ezentúl semlegesneműnek tekintik őket, felbecsülhetetlen károkat okoznak mind az egyénnek, mind a társadalomnak.