Újvidéken (Novi Sad) a taxiban szerb népzene, esetleg szerb popzene szól, semmiképp sem angolszász, a kocsmákban pedig szerb népdalokat énekelnek éjszaka a fiatalok. Hat napra azonban, a május 14-től 19-ig tartó MađArt'10 fesztivál keretében a magyar kultúra színe-java is a város sokat látott falai közé költözött.
Rúzsa Magdi aggodalmasan nézett ki az újvidéki Atina kávéház ablakán, és az eget kémlelte. Igazán kár volna, ha elmaradna az esti koncert, hiszen a Vajdaságban fellépni neki külön gyönyörűséget jelent. Budapest már a szíve csücske, de ide jön haza, s büszke arra, hogy magyarként a szerbek is szeretik és elfogadják.
Az eső viszont kíméletlenül zuhog, és bár a katolikus templom tövében felállított színpad fedett, s a plakát is rendületlenül hirdeti "Ruža Magdolne" május 15-i koncertjét, közönség nélkül nem az igazi énekelni.
Pivo és pleskavica
Szombat este ugyanezekben a percekben Varga Imre belgrádi magyar nagykövet az órájára pillantott. Mindjárt hét óra, lassan meg kellene nyitnia a fiatal magyar designerek és iparművészek bemutatkozó tárlatát a Vajdasági Modern Művészetek Múzeumában, ami a szerencsés véletlennek köszönhetően belesimulhatott az újvidéki múzeumok éjszakája (noć muzeja) programsorozatába. Hogy pontosan hánykor is nyílik a kiállítás, azt igazából senki se tudja: "amikorra mindenki ideér".
Ez is azon szerb lazaságok közé tartozik, amelyekhez Goldschmied Józsefnek, a Hungarofest égisze alatt működő Égtájak Iroda igazgatójának a május 14-től 19-ig tartó újvidéki magyar kulturális napok, a MađArt'10 szervezése során hozzá kellett szoknia. Hogy változhat a helyszín, az időpont, de végül mégis minden jól sül el. Ahogy az előző napi, zsinagógabeli koncerten is megteltek a protokollhelyek, jóllehet senki nem jelezte, hány főre is számítsanak.
Az időjáráshoz azonban nem lehet alkalmazkodni: a múzeumban, ahol többek között Zoób Kati Zsolnay-kerámiából készült ékszereivel és a magyar FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) alkotásaival ismerkedhet a szerbiai közönség, legalább nem esik az eső. Goldschmied József, a kulturális napok fáradhatatlan szervezője folyamatosan telefonál, s nem ül le egy pillanatra sem. Jellegzetes alakja a programok mindegyikén feltűnik, valahogy mindenhol jelen van.
Délelőtt még a 77. újvidéki mezőgazdasági vásáron intézte, hogy a szigorú biztonsági intézkedések ellenére minden érdeklődő bejuthasson a minisztereket és tartományi vezetőket is felvonultató szakkiállítás megnyitójára, mert elhangzott egy magyar és egy szerb népdal is Hajnal Anna és Bakos Árpád előadásban, amit feltétlenül meg kellett hallgatni. Aztán az ökörsütés, a pivo és a grillen piruló pleskavica illatával teli vásárban megnézte, minden rendben megy-e a magyar pavilon előtti színpadon, ahol a szegedi Molnár Dixieland Band az eső ellenére is rendületlenül fújta.
A programsorozat a magyar Miniszterelnöki Hivatal és a vajdasági autonóm tartomány kormányának támogatásával, a belgrádi magyar nagykövetség koordinálásával jött létre, társszervezőként a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és az újvidéki Egyetemi Művelődési Központ működött közre.

A cél az, hogy a kulturális értékek kölcsönös megismerésén keresztül segítsék elő a Délkelet-Európában élő népek közeledését, a kulturális és üzleti kapcsolatok erősítését. Első lépésként 2008 augusztusában Budapest ismerkedhetett meg a Vajdaság multikulturális tarkaságával, ennek viszonzásaként jött létre 2009 nyarán a MađArt'09 Belgrádban, Nišben és Kruševacban.
Törékeny egyensúly
A fesztivál idén a mezőgazdasági vásárhoz kapcsolódott, ahol Magyarország volt a kiemelt partner. Kulturális és gazdasági kapcsolatok így erősítik egymást, mert a két nép együttműködésre van ítéltetve - ahogy ez a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar május 14-i nagy sikerű, zsinagógabeli koncertjén, a magyar kulturális napok megnyitóján is elhangzott. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára és Bojan Pajtics vajdasági tartományi miniszterelnök öntötte hivatalos formába az együttműködést - ami a közönség reményei szerint nem marad üres szólam. Akkor talán a katolikus plébánia falán lévő gyűlölködő graffitik is eltűnnek.
Mert a politikai akarat nagyon fontos, de lényeges az is, hogy a mindennapok ban értsük és megismerjük egymást - ezt mondja Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója is. A 2008-ban létrejött Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal intézményeinek programjai is erre irányulnak, mert tudják, hogy a szerbek, németek, magyarok, horvátok, szlovákok, románok, ruszinok együttélése nagyon törékeny.
Nehéz időszak áll a térség mögött - Újvidéken még élénken él az emberek emlékezetében, amikor 1999-ben az amerikaiak lebombázták az összes hidat. A ma 400 ezressé duzzadt városban már alig tízezer magyar él. Szerbia uniós csatlakozásától mindkét nép sokat vár, de a magyarok sebeire gyógyírt jelenthet a kettős állampolgárság bevezetése is.
A magyar kulturális napok beharangozója a budapesti egyetemi templom Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekarának koncertje volt a főtéri Mária neve templomban, ami azért kiemelkedő jelentőségű, mert az újvidéki közönség a délszláv háború óta nem élvezhette magyarországi egyházi kórus hangversenyét. A hat nap alatt kilenc helyszínen majd' negyven esemény várta az érdeklődőket: koncertet adott Sebestyén Márta és a Kaláka, fellépett a Honvéd Táncszínház és a Budapest Klezmer Band, a Vígszínház művészei pedig Bartis Attila Romlás (Dakadencija) című művét adták elő.
A Vajdaság szupersztárja
A délelőtti esőzés után szombat délutánra még a nap is kisütött: az autóktól elzárt történelmi belvárosban a szerb ortodox templom aranyozott kupoláján megcsillant a fény, kapujában esküvőre gyülekezett az elegáns násznép. A sétálóutcákon, a kávéházak teraszain családok fagyiztak, az apró pékségek bureket kínáltak, a Mária Terézia korabeli házak udvarából rózsák kandikáltak ki.
Minden remény megvolt arra, hogy az esti magyar program is rendben lemenjen. Ki gondolta, hogy az évszázad legnagyobb, folyókat is megárasztó vihara csap le késő délután a városra. Rúzsa Magdi zenekarával az Atinába húzódott: még Goldschmied József lelkes csapata sem tudta garantálni, hogy nem hiába jöttek.

Az égiek azonban kegyesek voltak a magyarokhoz. Fél nyolc körül elállt az eső, s a csendesülő, bár hideg időben újra életre kelt a város: a kávéházasok letörölgették a székeket, felállították a napernyőket, kipakolták a párnákat, s az utcák pillanatok alatt megteltek.
Újvidéken természetes a pezsgő éjszakai élet, ezen az estén azonban olyan volt a város, mint a londoni Soho és egy balkáni bazár keveréke: az utcán tűznyelők, gólyalábon egyensúlyozó akrobaták és zsonglőrök szórakoztatták a járókelőket, a múzeumokba kígyózó sorok vártak, a kis kocsmákban fogyott a pelinkovac, a főtéren pedig a vigasság méltó megkoronázásaként magyar zenekarok váltották egymást.
A rendhagyó prímástalálkozó igazi zenei csemegét kínált: Vizeli Balázs (hegedű), Lakatos Róbert (hegedű, brácsa), Kuti Sándor (cimbalom), Doór Róbert (nagybőgő) és Hanusz Zoltán (brácsa) játéka mellett Dresch Mihály (szaxofon) és Both Miklós (gitár) virtuozitása kápráztatta el a közönséget.
Az est csúcspontján Rúzsa Magdi lépett a színpadra - a közönség egyöntetű rajongása közepette. Az énekes a Megasztárban megismert Ederlezi című szerb népdalt adta elő itt is - s a tér vele énekelt. Nem felejtették el neki azt a gesztust, amivel nem csak a tehetségkutató műsor zsűrijének szemébe csalt könnyeket.
De ő sem felejtette el az Eurovíziós Dalfesztivált, s megköszönte a szerbiai közönségnek a sok szavazatot, amit egyértelműen tőlük kapott. Másfél órás fergeteges koncertet adott, s utána izzadtan, a jeges szélben még hosszú percekig fényképezkedett gyerekekkel, felnőttekkel, mindenkivel, aki rá várt. Egy pillanatra talán még a plébánia oldalára firkált graffitik is elhalványultak.
Multikulti
A Vajdaság Szerbia leggazdagabb vidéke, ezért a délszláv háborúk után a szerb menekültek egyik fő célpontjává vált. A szerb hatóságok segítették a letelepedésüket, de a kormányzó Demokrata Párt sem akarta, hogy ez esetleg ismét etnikai feszültséggel járjon. A június 6-án megalakuló nemzeti tanácsok egyik célja, hogy elsimítsák ezeket az ellentéteket. A testületek az etnikai közösségek országos önkormányzataként fognak működni, széles körű önrendelkezési jogot adva a magyaroknak is.
Az ellentétek - különösen a Vajdaságban - az albánok lakta szerb tartomány, Koszovó Szerbiából történt kiválása után fajultak nemegyszer tettlegességgé. A nemzeti és vallási alapú villongásokat mindenekelőtt a szerbeknek az a félelme táplálja, hogy a muzulmán albánok, valamint a katolikus magyarok és horvátok újabb szeletet hasítanak ki Szerbiából. A Vajdaság tavaly decemberben kapta vissza teljes körű autonómiáját. Bojan Pajtics vajdasági "miniszterelnök" - aki egyébként kiválóan beszél magyarul - szeretné elérni, hogy a multikulturális autonóm tartomány jelentősebb szerephez jusson Szerbiában.
- cikk értékelése /itthon/sirtak-ruzsa-magdi-hazatert-29483/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 50
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #8
- 3nobella
- 2010.05.24. - 17:13
Szép napot Mindenkinek:) Tetszett a cikk. Ruzsa Magdi pedig többet tett a két nemzet kapcsolatáárt dalával mint sok tehetségtelen politikus:) Az ilyen művészek igenis a híd szerepét töltik be és jó lenne ha a szlovák Ruzsa magdit is megtalálnánk:) Hátha enyhítené a feszültséget:) -
- #7
- kajan1
- 2010.05.24. - 14:41
Rúzsa Magdi nem is tudja, hogy félig-meddig földijeként (édesapám kishegyesi volt, Anyám meg csantavéri) mennyit drukkoltam Neki a Megasztár döntőjéig. De sokan voltunk még így. Még most is, ha a hangját meghallom, tehetsége újra-konstatálásán túl - eszembe jutnak azok a felejthetetlen vajdasági nyarak is, Csantavéren és Kishegyesen... -
- #5
- Bilulla
- 2010.05.23. - 08:16
Szegény szerbek félelme a lopott holmi miatt, mindjárt elsírom magam. -
- #4
- olvaso9
- 2010.05.22. - 20:17
Először a formáról, a tudósítás stílusáról. Nekem nagyon tetszett; érződik, hogy a tudósító ott volt minden fontos eseményen és érzékeltetni tudta annak hangulatát. Hasznos lenne, ha több jó fénykép is születne ilyenkor; ma, a digitális korban ez nem okozhat nehézséget.
Gratulálok a cikk szerzőjének.
Ami a tartalmi, a lényegi kérdéseket illeti: igen, nehéz a múlttal együtt élni, nehéz feldolgozni, nehéz optimistának lenni. Nehéz elfogadni a közelmúltat is, benne a magyarok számarányának csökkenését a Vajdaságban. (Megjegyzem, minden szomszédos országban csökkent a magyar nemzetiségűek száma; a magyarországi magyar fiatalok meg kivándorolnak - igen fájó mindkettő). Mégis azt mondom: béke kell, békés egymás mellett élés, egymás jobb megértése, elfogadása. Erre volt jó példa a fesztivál, ennek volt kiváló képviselője, közvetítője Rúzsa Magdi. Aki magyar, de a Vajdaságban élt és ott élnek szerettei most is, magyarként és szerb állampolgárként. S mielőtt a térkép pontosságát vitatjuk vagy más elméleti kérdéseket feszegetünk, kérdezzük meg az illetékesektől, miért is kapott Rúzsa Magdi csak nemrég magyar állampolgárságot? S mit tettünk mi azért, hogy ez előbb történjék... -
- #3
- feherfeher
- 2010.05.22. - 19:28
Délvidékiként mondom, a térkép rossz, de nem hamisítvány. Sajnos ma már Szabadkán is csak 40 % a magyarok aránya, és a vegyesházasságokból született gyerekből van legtöbb. ezek persze nagyrészt szerbek lesznek. A magyarok aránya igencsak lecsökkent a szervezett betelepítések és etnikai terror miatt. Én majd akkor érzékenyülök el a szerb-magyar barátságon, ha a Magyarországhoz tartozó Délvidéken kerül erre sor.. -
- #2
- pragmatik
- 2010.05.22. - 18:42
Előzmény:
#1 kerekferko
nem megyek bonyolult vitákba, nekem sok etnikai térképem van a Vajdaságról, aktuálisak is, és valóban mintha az arányok a mi kárunkra torzultak volna. Jóval délebbre nyúlik az etnikai határ, de igazából ez nem oszt nem szoroz.
-
- #1
- kerekferko
- 2010.05.22. - 18:37
Előzmény:
#0 Devenyi
A térkép a cikk nélkül is tanulmányozható, s megállapítható, hogy hamisítvány, vagy sem. Már annak, aki bizonyítani tudja egy másik, hiteles térképpel. Persze nem ártott volna a térkép alatt jelölni a forrást.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Órási változás a Balatonnál 48 órán belül: Tízezrek készülnek
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Kemény döntés: Többezer magyar közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
