Kapcsolódó hozzászólások

1. #41

   HölgyVálasz

   2010.02.17. - 04:50

   Hát...nem sikerült rövidnek lenni...mondom, hogy ez "hosszú" téma... Bocs.

    

2. #40

   HölgyVálasz

   2010.02.17. - 04:49

   
   Előzmény:
   #39 Zokni

   Kedves Zokni!
   Most tényleg rövid leszek, mert mindjárt "föl kell kelnem", de látom, írt, s van pár dolog...
   -Elsőként az, hogy nagypofájú julianus fórumtárs egyetlen beírása a hozzám intézett büdös szájszagú böffentése volt, de becsület egy szál sem lakozott benne, hogy ő válaszoljon...
   "csípem" az ilyen tipikus elitbunkókat...ismerem ezt a fajtát, sajnos nyüzsögnek, annyian vannak, mint a rágcsálók. Az is tipikus tőlük, hogy beböfögnek az ír sör vedelése közepette, de ez a hímsoviniszta majomfajta egy nőnek már sohasem válaszol vissza.
   Valamiből pedig Ön is tudta ezt a tényt, ezért tette meg "helyette", fölvállalva a véleménykülönbözőséget is.
   Nem az utolsó szóló szerepét akarom betölteni, de - tényleg csak címszavakban - pár dolog nem maradhat részemről reakció nélkül. A teljesség igényét figyelmen kívül hagyva:
   .
   - Nem férfibűnöket akartam fölsorolni, hanem egy sok-sok évtizedre visszanyúló - akár úgy is írhatom, hogy társadalmi korrajzot szerettem volna oly módon megvilágítani, hogy az Ön szavaival élve "objektívebb" szemléletmódot világítsak meg annak a férfirétegnek, akik nagyon könnyen leszinglizik és erkölcsileg lenullázzák azokat a nőket, akik azért hajtanak, hogy FELELŐSEN tudjanak majd gyereket vállalni, akit föl is akarnak nevelni, ha beleesnek az általam vázolt csapdába...hogy igen! akár önállósodni is képesek legyenek a gyerekkel az esetben, ha a karrierista férj a szerelem elmúltával csak ágyrajáró lenne. Hogy ne kelljen egy egész életet egy olyan kapcsolatban leélnie, amiben ő az eltartott, akinek kuss a neve, s kitörni képtelen, ha nem alapozta meg előre a jövőjét. Ez nem jelenti azt, hogy a nők eleve ezt akarják! Ez azt jelenti, hogy oly régóta ez a sajnálatos "családmodell" és oly mértéket öltött, hogy a nők már idáig jutottak. Akár tetszik, akár nem, ez van. A férfiak nagyrésze nem képes a szerepe vállalására, s ez az ok.
   - "... önállótlan, kisstílű, kockázatot nem vállaló, inkább a sorba beálló nők, csak visszahúzzák a törekvő férfit, "
   Kisstílű nő kb. annyi van, mint kisstílű férfi. Ám az önállótlan jelző nem igazán áll meg a nőkre, mivel éppen ők azok, akik még kisstílűen is önállóságra vannak "ítéltetve" azok a férjek által, akik akár karriervágyból, akár a haverok és a kocsma miatt egyedül hagyják a "családjukat", s jó esetben villanyoltásra térnek a házukba...és itt bizony sok nő "beáll a sorba" és tűr a gyerek miatt, mint írtam előzőleg. Mi is lenne, ha nem állna be a sorba? Föllázadna és elmenne?...ha el tudná hagyni a gyerekét, hiszen nem lenne annyi pénze, hogy önállósuljon, ha nem volt előtte "szingli". Megjegyzem, van egy széles réteg a nők között, akik a férj forintjai miatt állnak be a sorba, s ez a férjnek nagyon is tetszik...nem kérdezik, merre járt, kivel volt, ha adja haza a pénzt. Ez a melegágya a házastársi hűtlenségnek, ami a ffi szemében nem is az. Erről is tettem említést. Ez is a kommunizmusban vert gyökeret, nem az "új világban", csak szeretik erre ráfogni. Ezek a nők nem húzzák vissza a férfit, hanem be van fogva a szájuk a pénzzel és/vagy a hatalommal...
   Még egy fontos dolog: Amennyi "szingli" nő, kb ugyanannyi házasodni nem akaró pasi...
   - Persze, hogy a fent említett nők "földhözragadtak...mi mások is lehetnének anyaként, lehetőség híján a házasságból való VALÓS kiugrásra?
   Mert az a ffiréteg, aki új kapcsolatot keresett, az otthagyja a "családot" házastól, gyerekestől, miközben piszokul sajnáltatja magát, hogy mennyit vesztett...az anyagiakat nézi mind. Az senkit nem érdekel, hogy a gyerekekkel és bazi nagy házzal magára maradt nő mennyit "nyert" a bolton... A másik eset az, amikor válnak ugyan, de egy fedél alattkényszerülnek élni továbbra is... no comment... Mindig a nő jön ki vesztesen, a férfi pedig végigviszi az akaratát, nem nézve senkit. Ez az esetek túlnyomó részére igaz, nem én találtam ki, statisztikák igazolják.
   - Amit leírtam, nem pesszimista!!!! Ez a valóság!!!!! csak rengeteg házasságról nincs ez közhírré téve, de látszik, érződik, s a férfi is, a nő is és a gyerek is a saját miliőjében beszél róla.
   A házasságok NEM MŰKÖDNEK 5-7 év után Uram!!! Ez a valóság! Attól még, hogy nem akarnak róla beszélni, még EZ vAN! Felnőttek lettek azok a korosztályok is, akik az ilyenekben gyerekeskedtek, s ezért tolódik ki a házasságkötés ideje és választják inkább helyette az együttélést. Mert egy válás mindenkit tönkrevág, de tudják, hogy a pakli fele arányban tartalmazza, s a maradék % sem egyenlő a boldogsággal, csak a "földhözragadtsággal, vagy a
   sorba beállással...Hiába akarja ezt az állam, vagy a kiskutyafasza megváltoztatni, nem fogja tudni, mert az erőszak csak erőszakot szül, s a nők ma már nem nézik jó szemmel, ha hülyére akarják venni őket. Legyen az akár a Fidesz, akár a Jobbik, akár a vén pötsösök (mint írtam).
   - Ön optimistának ítéli azt, hogy a "féloldalas" gyerekek ezt vinnék tovább...
   Szerintem éppen ők azok, akik a legtovább gondolkodnak a család fölvállalásán, mert tudják, hogy nem minden arany, ami fénylik. Már a felelős, érzelmileg fejlett gyerekek, akik mint írtam, szerencsére többen vannak. A felelőtlenek nem sokat törődnek az okozatokkal...mennek tovább.
   Mint az apjuk...a pénzért és a karrierért. Sha meg is akadnak egy házasságban, csak idő kérdése, mikor indulnak el ötödik fokozatban...
   - Nem tiszta számomra, mit nevez Ön a múlt rendszerbéli "kispolgári" családideálnak, amin túlemelkedni próbálván jutottak volna el a nők kizsákmányolásáig?
   De szerintem ez olyan sokrétű, hogy esetleges véleménykülönbség kitárgyalása nem fér be a fórum keretei közé. Sajnos... Pedig lenne miről beszélgetni szerintem...
   - A férfimentalitásról alkotott véleményem teljességgel dühmentes, hiszen sok férfivel beszéltem, akik őszintén elmondták álláspontjukat és a szándékukat erről a témáról úgy, hogy ők voltak "helyzetben"... Ez nem düh, ez puszta tényszerűség. Indulat akkor keveredik bele, ha egyértelműen hülyének néznek minket, vagy elvárják tőlünk azt, hogy struccként dugjuk fejünket a homokba. Engem leginkább az tud ingerelni, ha minderről olyanok beszélnek okítón és magas pulpitusukról, akik a legsárosabbak ezügyben, s inkább farkat behúzva a sarokban illene meghúzniok magukat.
   - Ezeket a témákat érdekes módon belül mindenki tudja, érzi, de valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a férfiak azok, akik előszeretettel félremagyarázzák a kis, vagy nagyközönség előtt, akkor is, ha négyszemközt megvallják annak ellenkezőjét. Természetesen tisztelet a kivételeknek, akik képesek a látható és érzékelhető valóság megvallásához is, akár érintettek benne közvetlenül, vagy sem.
   - A szeretet sok-sok mindenben segít, de ha valahol nincs, vagy csak egyik oldalon létezik, az bizony nem tudja betölteni azt a szerepet, ami a másik szeretethiányából nem valósul meg, illetve a felek által eljátszott szeretet, mint szerep, még ettől is rosszabb.
   - MERT EGY KAPCSOLATHOZ KETTŐ EMBER KELL, MINT AHOGYAN EGY GYEREKNEK IS KETTŐ SZÜLŐRE LENNE SZÜKSÉGE.
   De szembe kellene nézni a valósággal, hogy a házasságok leginkább a férfiak miatt nem működnek, s ezért nem lehet már családról beszélni sok olyan közösségben sem, ahol ugyan együtt élnek, de mindenki érzi, hogy ez az alma belülről rohadó...
   Hiába söpri bárki is a szemetet a szőnyeg alá, s szónokol a szeretetről, ha az magától nincs, mesterségesen, vagy parancsra, törvényre nem állítható elő!!! - ezt mindenki látja, érzi.
   ...de ez nagyon dumaigényes téma.
   

    

3. #39

   Zokni

   2010.02.14. - 12:43

   
   Előzmény:
   #38 HölgyVálasz

   Kedves HölgyVálasz!
   Az Ön által leírt „típus-történet” alapján nincs értelme a férfiak hibái, bűnei egyoldalú felsorolásának, mert akkor egyszerűen mondhatnák a másik oldalon, hogy az önállótlan, kisstílű, kockázatot nem vállaló, inkább a sorba beálló nők, csak visszahúzzák a törekvő férfit, stb. és akkor elvitatkozgathatnának, hogy a férfi felelőtlensége, vagy a nő földhözragadtsága a kiábrándítóbb negatív tulajdonság. Aki így megy férjhez, vagy így nősül meg, és nem méri fel, hogy mit igényel a másik, és mit vállal ehhez képest hosszú távon, az a saját boldogtalanságának veti meg azt az ágyat…
   Amit leír nagyon pesszimista, de van túlzottan optimista vonatkozása is: ugyanis a valóságban a „féloldalas” családokban nevelt gyermekek szintén a „féloldalas” család mintáját viszik inkább tovább.
   Az „objektivitás” itt azt jelenti, hogy a szubjektív emberi természeten KERESZTÜL végső soron objektív – akarattól független – társadalmi beidegződések - minták érvényesülnek.
   A múlt rendszerben a családkép torzulását az a sajátos helyzet eredményezte, hogy egyrészt létezett az objektív kispolgári családideál, másrészt meg ezen úgy próbáltak erőltetve túlemelkedni – hiszen ebben a nő, végeredményben másodrendű -, hogy a foglalkoztatást kiterjesztették a női nemre is, mely így triplán kizsákmányolttá válhatott: a munkahelyen, mint alkalmazott, ÉS mint női alkalmazott, és továbbra is otthon, mint család összetartó rabszolga.
   
   Összességében talán abban tér el a véleményünk, hogy Ön tisztességtelennek véli azt a „férfi-mentalitást”, mely kényelmében, felelőtlenségében előírja, hogy a nőt, természeténél fogva milyen felelősség terheli a szaporulat fenntartásában. Szerintem pedig e düh, CSAK azzal a NEM jelentéktelen különbséggel akceptálható, hogy e vélemény képviselőinél a nemük teljesen indifferens. Tudniillik az objektív tényezőkkel szemben valóban főleg csak a harag segít, de az élettársainkkal szemben, inkább a szeretet.

    

4. #38

   HölgyVálasz

   2010.02.10. - 14:10

   
   Előzmény:
   #36 Zokni

   Kedves Zokni! (ha még eltévedne erre...)
   - Eszmefuttatásom - ha így gondolja - nem személyes történet, bár mint - szerintem - szinte majdnem minden nő, én sem vagyok az a kivétel, aki a férfiak mentalitásából ilyen-olyan módozatban ne kapott volna ízelítőt. Én kissé speciálisabb helyzetben voltam anno, de az egy másfajta történet, - bár a lényegre ráfoghatjuk, hogy uaz. Kizárólag olyan dolgokért állok ki, amiben biztos vagyok. A 26. hsz-emben írtak évtizedek tapasztalata, olyan eseteké, sorsoké, amik a látótávolságomban történtek, s ilyen-olyan módon "megtaláltak". Lekövethettem őket különböző nézőpontokból, ily módon látva az egészet, bár akkor még nem raktam össze, csak átéreztem. Nagyon közvetlen és sok esetben bensőséges szemlélőként hallgattam, láttam a 4 éves korú pici gyerekek lelkivilágától kezdve a serdülőkorú gyerekekéig, illetve a nő és a férfi álláspontjait, helyzetét is ismerve. Ha az embert sok ilyen ügy "megtalálja", egy idő után már kialakul egyfajta kutató-elemző szemlélet és annak ellenére, hogy mindvégig kívülállóként szemléli, mégis bele tudja képzelni magát a szereplők helyzetébe, s mindezt pártatlanul.
   Sok hasonló eset után viszont óhatatlanul kialakul az emberben egy magánvélemény, ami már korántsem a szögről leakasztott. Én mindig érdeklődéssel tekintettem a lelki folyamatokra.
   - Szeretném megjegyezni, hogy nincs arról szó, hogy valamelyik szülőm csalta volna a másikat, s ebből adódóan szemüvegen át néztem volna másokat. Érdekeltek az esetek, amikkel az életben találkoztam, s nem mentem el mellettük, hanem meg-megálltam meghallgatni a szereplőket, s beszélgetni velük. Ennyi. A nagy kép, ami a magánvéleményemet alapozza, csak hosszú idő után állt össze bennem tudatosan.
   - Az ilyen családokban nemcsak a kislányok sérülnek - mint ahogyan Ön tévesen hiszi azt -
   hanem ugyanolyan arányban a kisfiúk , nagyfiúk is. Attól függően, hogy milyen idős korban és érettségi állapotban szerzik ezeket, - reagálják azt le, s adnak rá választ a maguk módján előbb, vagy utóbb. Kitörölni sohasem lehet, mindvégig meghatározó lesz a párkapcsolatukra, családhoz való viszonyulásukra az átéltek szerint. Van, aki tudatában van, s van, aki nem. A reagálásaik hasonlóak, de aki már tudatos, az jobban tudja kezelni.
   - A kisfiúk először elhiszik, hogy az apunak roppant fontos munkája van, s neki az a dolga, hogy nagyokat alkosson. Még dicsekednek is az apujukkal egy ideig. Majd ahogyan nőnek, és képesek mind jobban átérezni a valóságot, hogy az apu tulképpen soha nincs velük, amikor pedig egy FÉRFINEK ott kellene lennie akár azért, mert icipici, vagy nagy horderejű, de TIPIKUS férfimunka van! Amit pedig még ők is tudnak, hogy azt férfi szokta végezni! De az ő apujuk nincs sehol, ha izzót kell cserélni, akkor sem, ha anyu biciklijére föl kell szerelni a gyerekülést, vagy az autójának az akkuját töltőre kell rakni...vagy a már neki régen megvásárolt akármijét kellene a szobájában összerakni,-építeni,-szerelni, stb. De apu nagyon fontos munkát végez a dolgozóban és fáradt és későn ér haza és hiába kedves és szereti őt, ezeket mégsem csinálja meg. És a kisfiú látja, hogy az anyu viszont szó nélkül csinálja azt, ami a női munka, s egyszer csak nekiáll és megtanulja kicserélni az izzót, lemegy a garázsba, előveszi apu varázs-barkácskészletét, s nekiül rápróbálgatni a villáskulcsokat a gyerekülés csavarjának az anyájára és még arra is rájön, hogy egy másikkal ellent is tud tartani...és arra is, hogy ahová az nem fér, oda a csőkulcs való... és fölszereli az ülést...fölhívja az xy-t és megkérdezi, hogy az akkutöltőt hogyan kell beüzemelni, s megtudja, mi az a saru...és már nem okoz neki problémát az sem, hogy a gyerekszobába vásárolt, lapra szerelt elemes bútort az útmutató alapján összerakja...
   persze a kisfia segítségével... :-) és ha elfogyott a kazánházban a fa, nekiáll fát hasogatni...
   ellapátolja a havat a járdán, s az udvarban, mert az soha nem akkor esik, amikor apu otthon van...nyáron beindítja akár a benzines fűnyírót is...stb. Miközben mindezekkel párhuzamosan főz, mos, takarít, zokszó nélkül, s ezek mellett persze van egy munkahelye is, ahol ő is fontos munkát végez. Dolgozik, akárcsak az apu...de mégis ő az, aki észreveszi, ha ő lázas, ha éhes, ha szomjas, ha fáj valamije, vagy ha éppen örül, vagy ha szomorú. És mindezt nem azért, mert
   az anyák jobban értenének a gyerekeikhez, hanem tök egyszerűen azért, mert ők azok, akik nem bújnak ki ez alól a felelősség és feladat alól. Mert ők azok, akiknek a gyereknemzés nem csak egy estés, vagy éjszakás öröm volt, s mégha nem is volt tervezett, csak vállalható, nem mondják azt holnap, hogy bocs, nekem fontosabb dolgom van. És nem hagyják őt magára, ha már a másik szülő igen. Ez a dolog arról szól, hogy nem a gyereknevelés a női munka, hanem a férfiak azok, akik leteszik ezt a vállalt feladatot már az első kanyarban, amikor a gyerek éjszakánként
   elkezd sírni... A gyerekek nevelése érdekes módon egy - bár kisszámú, de annál állhatatosabb -
   férfirétegnek éppen olyan jól megy, mint a nőknek, ha az élet rákényszeríti őket valamiért, s nincs
   ott a nő. Érdekes, hogy ezek a férfiak ugyanolyan "anya"tigrisként védik a gyerekeiket és nevelik őket ugyanolyan szépen, mint teszi azt a nagyszámú női réteg. Abban az esetben a gyerekek azt látják, hogy az apu végzi szótlanul a férfimunkát, s veszi elő a szakácskönyvet, hogy nekik főzzön, és megtanul vasalni és mosogat, és ellátja a háztartást is. De ők kivételek, lényegesen kevesebben vannak. Vagyis aki komolyan veszi a gyermekét, az mond le magáról. Van olyan is, hogy egyik szülő sem képes rá, s befutja a maga karrierjét, miközben a gyerekeket a nagyik, vagy a bébiszitterek nevelik, majd benyomják egy jónevű elitiskolába, bentlakással. Ők úgy
   nőnek föl, hogy a lakáskulcsuk és a mobiltelefon volt a legmeghittebb kapocs a "családhoz". A folyamatos nagyszülőkre sózással pedig nemcsak hamis szerepképek alakulnak ki bennük, hanem teljesen ki is marad a legfontosabb generációs minta, a szülőké. Ha azt a nagyszülőkbe helyettesíti be a gyerek, egy faramuci helyzetbe kerül, ami szintén kizárólag negatívan fog lecsapódni az ő és a gyerekei életében is. A nagyszülőkből elég egy egészséges adag.
   - Szóval azok az érzőbb lelkű kisfiúk, akikkel nem ért rá az apjuk foglalkozni, egy idő után beéreznek a történések mögé. Egyre inkább azonosulnak az anya érzéseivel, hiszen amint neki, nekik is nagyon hiányzik az apu, hiszen akár az anyu, ők is szeretik őt. De az örökös megértése annak, hogy neki fontosabb a munkája, egy idő után megvilágosodássá alakul bennük belül.
   Kezdve attól, hogy többször látják sírni az anyut titokban, ha apu hazaszól, hogy később jön...
   És PONTOSAN(!) azt érzik át, amit az anyjuk. Majd egy idő után rájönnek, hogy az apura kár is számítani, s pici fiúként "öntudatosulva" rájönnek, hogy majd ők átveszik apu szerepét, hiszen ők is férfiak! És ezzel még valamilyen szinten az apjukat is fedeznék, hogy elvégzik a munkát helyettük, de inkább az anyunak szeretnének segíteni, hogy könnyebb legyen neki. És azután együtt csinálnak mindent anyuval, s már pillantásokkal is tudnak egymással kommunikálni.
   És amikor apu hétvégén elkezdi mesélni a nehéz hetét, hogy ő mennyit és milyen fontosat dolgozik, a pici fia belül pontosan érzi, hogy az apjának csak a szája jár, amikor azt hazudja, hogy milyen büszke a fiára, hiszen a pici gyerek pontosan tudja, hogy az apja kizárólag a "nagy" dolgokra szenteli a legfontosabbat, az idejét az életéből, nem pedig rá, a fiára. Tudja, hogy az anyu az, akinek ő mindennél fontosabb, mert ő folyamatosan elvégzi azokat a "kis" mindennapi teendőket vele, ami az élet maga... amiből az apja köszönte, de sohsem kért, nem vállalt részt, mert nem volt ideje "holmi jelentéktelen, szóra sem érdemes" dolgokra, amikből valójában a gyereknevelés áll. Az apja kizárólag "nagy" dolgoknak él, s ő abba nem tartozik bele. Ha elviszi őt meccsre, autózni, vagy kirándulni, kissé nagyobb korában már átlát az élményen, mégha nagyon tetszetős is az, s fölfogja a kis okos agyával, hogy ez egy kirakat, s az apja nem érte, hanem önmagáért teszi. Akkor viszi őt el, amikor nagy nehezen ráér, nem akkor, amikor ő szeretné. Olyan meccsre mennek, amilyen drukker az apa. Ha autóznak, az apja jobban élvezi azt, mint ő, mert akkor éli ki ilyen irányú vágyait, s őt éppen ráért betenni maga mellé. Ő azokban a helyzetekben csak egy eszköze az apja kedvtelésének, vagy lelkiismeretfurdalásának. És nem tudja, hogy utálja a kolbászos pizzát, mert fingja sincs, hogy ő mit szeret, nem tudja, melyik a kedvenc nadrágja, mert csak a pénzt adta rá, de nem volt ott, amikor vették. Nem tudja,
   mit szeret játszani, vagy éppen melyik könyvet olvassa. És rájön, hogy az apja ilyenkor piszok férfiasnak mutatja magát, úgy is viselkedik és mesél magáról példaként állítva magát neki, miközben ő arra gondol, hogy ez a férfi otthon még egyszer sem cserélt ki egy izzót, halvány gőze nincs arról, hogy otthon az anyu a férfi helyette, mert az nem zengi el dicshimnuszokként, hogy miket tesz meg helyette, hiszen azok csak "jelentéktelen, szóra sem érdemes" tettek. De ő már rájött, hogy ezek nélkül megállna az élet, valójában ezek az igazán fontosak, nem az, amit az apja végez, legyen az BÁRMI is. Arról nem beszélve, hogy amikor az apja ritkán elviszi, akkor is állandóan csörög a telefonja, mert nem kapcsolja ki, valójában akkor sincs 100 %-ig, CSAKIS VELE. Ezeknek a kisfiúknak az anyu jelenti az állandó biztonságot, hátteret, keressen bármennyit is az apa, hiszen az anyu van vele, ő az, akire számíthat bármikor, feltétel nélkül. Ezek a fiúk nem akarnak olyanok lenni, mint az apjuk. Ezeknek a fiúknak mindkét szülőt az anyu személyesíti meg a valóságban. Ők olyanok akarnak majd lenni, akiknek lesz idejük a gyerekükre, s már ismerik a titkot: ezt akkor tudják megvalósítani, ha legalább úgy szeretik majd a feleségüket, mint az anyukájukat, mert akkor fognak akarni velük lenni, nem úgy, ahogyan az ő apjuk... És tudják azt, hogy ehhez IDŐ kell. Hogy legyen idejük a feleségükre és a gyerekükre, ne úgy, ahogyan az apjuknak, akiknek rájuk sohasem volt. Majd még később ráébrednek arra, hogy ahhoz, hogy annyira szeressenek egy lányt, amint az anyut szerették, szeretik, bizony nagyon szerelembe kell esni, mert a kis kalandjaikban szereplő lányok sehol sincsenek az ő anyjukhoz, aki csukott szemmel, szavak nélkül is ismeri minden rezdülésüket.
   Rájönnek, hogy ilyen nő csak kevés van, de ők még nem találták meg. Az ő gyerekeik anyja pedig minimum olyan lehet! ... Illetve ráébrednek arra, hogy kizárólag a pénzt lehet IDŐre váltani, ha felelős és szerető családapaként nem akarják elszalajtani a saját gyermeküket, amint azt az ő, csak nemzőapjuk tette velük anno. Tudják, hogy ehhez OTT KELL LENNIÜK,
   RÉSZT KELL VENNIÜK az életükben, ami nem a meccsről és autózásról szól, hanem a cipőfűzésről, a gombolásról, a kakaóról, a tejbegrízről, a pudingról, a porszívózásról, az elesésről, a felemelésről, a cica etetéséről, a ceruzahegyezésről... és arról, hogy ki fogja meg mindig a kiskezet, ki segít kifújni a taknyos nózit, ki töröli ki a kakis feneket és ki kacsint rá nap, mint nap cinkosan a másikra, ha sikerülnek a "szóra sem érdemes, jelentéktelen" dolgok.
   Rájönnek, hogy ehhez IDŐt kell venni, amihez pénz kell. Mert annak van ideje sokat foglalkozni a gyerekével és a társával, akinek pénze van. Mert ha pénz nélkül van vele sokat, akkor nem fogja tudni neki megadni azt, amit szeretne nyújtani egy bizonyos szintű komforthoz. De azt is tudja, hogy ha bekerül a pénzszerzés mókuskerekébe, nagyon-nagyon kell szeretnie a feleségét és a gyerekét, hogy tudja majd azt mondani, hogy itt állj! ne tovább, mert innentől már megvan az elvárt szint, ám ha nincs meg a kellő szeretet, ragaszkodás a családhoz, olyan lesz, mint az apja, aki nem állt meg, mert a pénz, a karrier mindennél fontosabb volt, még tőlük is. Mert tudja, hogy az apja csak önmagát szerette, mert pontosan ezt bizonyítják a történtek. Nem egy vonaton ültek, s a csatlakozásokat az apa mindig lekéste, vagy el sem akarta érni, csak ezt mondta. A vonatok pedig elmentek velük másfelé, elvitték az időt, az ő gyerekkorát, s vele azt is, aki nemzette, de apja nem tudott lenni. Ő nem ilyen akar lenni, ezért előre biztosítani akarja az IDŐT, vagyis a feltételeket meg akarja teremteni, hogy azt "csak" szinten kelljen tartani, nem pedig "kopasz seggre" családot alapítani, hiszen az telis.tele van banánhéjjal. Amíg pedig sem a NŐ nincs még meg, sem az anyagiak az Ő gyereke vállalásához, nem fogja azt mondani az aktuális kapcsolatában teherbe ejtett lánynak, hogy "szüld meg, s majdcsak lesz valahogy". Akik ezt mondják, ők másképpen gondolkodnak... Más az elképzelésük a felelősségvállalásról.
   Aki pedig mindezekről úgy vélekedik, hogy ebbe belekeveri a nemzetet, és/vagy a vallást, sőt!
   Akik a nőket akarják olyan helyzetbe hozni, hogy nekik törvényileg és erkölcsileg is "egyedüli járható utat mutogatnak" azzal, hogy a nők mire teremttettek és mi a társadalmi elvárás, - hát azokat én itt inkább nem állnék neki minősíteni, mert egyszerűen minősíthetetlen, istenkedő, hímsoviniszta, nem mondom, hogy micsodák.
   - A fenti helyzetben felnövekvő kisfiúk későbbi fölfogása többféle sorsot eredményezhet, amit még ettől is hosszabb lenne vázolni. Nagyon sok probléma ebből az apahiányból adódik, s egyre nagyobb az ilyen sorsú gyerekek száma. A kislányok helyzete szintén megér egy-két istentiszteletet és sok dologra rávilágít és érthetővé teszi azokat.
   .
   Ön azt modja rám, hogy szubjektív módon ábrázoltam egy objektív családképet, ami manapság kap új erőre.
   Kedves Zokni! Milyen az az "objektív" családkép? Ki(k) által meghatározott? Mi alapján nevezhető objektívnek? Kinek a szemszögéből és elvárásai alapján? Mettől-meddig terjedően felel meg az akárkik által vázolt kritériumok szerint objektívnek?
   - Szerintem nincs ilyen, ilyent nem lehet "objektivizálni", mert mint Ön is másként látja, úgy én is, a harmadik is...stb. Mindenki a saját erkölcsi rendszere, érzés és gondolatvilága, ill. lelki fejlettsége szintén lát valamit objektívnek. De már ezt is szubjektíven teszi.
   Szerintem itt merőben másról van szó.
   - ...s hogy ez manapság kapna új erőre...??? Ezt is másként látom. Ugyanis az esetek többsége, amik véleményem alapját adták, keményen az elmúlt rendszer termékei, s nagy részük abból indult, ott gyökerezett, de akkor nem volt szokás, nem volt szabad felszínre hozni az okokat, okozatokat. Tartani kellett az embernek magát a látszathoz, egy "elfogadható objektív társadalom családképhez", ami az alma külső fényesítése volt, miközben belül meg volt rohadva. De kívül szép piros volt, vagy ha fakulni kezdett, hát be is festették akár...
   Ui: A sok közül hirtelen kettő 30 évvel ezelőttről:
   1, Pici értelmes KISFIÚK (!) beszélgetnek...
   A: - én minden vasárnap délután együtt szerelek az apukámmal a műhelyében, mert elvisz...
   B: - az én apukámnak nincs műhelye, de nem is szerelhetne, mert vigyázni kell a kezére...
   A: - az én apukám úgy is tud szerelni, hogy vigyáz a kezére...akkor nálatok ki szokott szerelni? B: - nálunk semmit nem kell szerelni, mert minden jó...ha meg valami bedöglik, akkor apu hazatelefonál, hogy nem kell vele foglalkozni, venni kell egy másikat, majd küld egy bácsit, aki kidobja a rosszat és hoz helyette újat...
   A: - haha! az apukád annyira vigyáz a kezére, hogy még ki sem tudja vele dobni?
   B: - mert neki még ezért sem kell hazajönni, mert nekünk olyan sok pénzünk van, hogy mindent megcsinálnak helyette ... neki az is elég, ha csak este jön haza pihenni...
   A: - az enyém is mindig csak későn jön haza, de ha elromlik valami, az anyukám is tud hívni valakit, aki megcsinálja...
   C: - nekem meg az anyukám olyan ügyes, hogy ő szerel meg mindent, sokkal hamarabb, mint apu, mert apu reggeltől estig dolgozik...
   D: - nekem is ilyen ügyes az anyu, mert ha apura várna, nem lenne benne köszönet...
   .
   2, Kisiskolás értelmes kisfiú:
   ...még mindig nagyon szeretek traktorozni, mint ovis koromban, de amióta sok jó traktorunk van, apu soha nincs otthon velünk...ha meg nagy ritkán mégis elvisz, hát azért megyek el vele, hogy hadd legyen meg az öröme, hadd örüljön... addig legalább anyu tud egy kicsit pihenni, mert mindent ő csinál apu helyett is...ha hazajön, akkor meg semmi nem jó neki és újra elmegy...
   Egyszer már ott is maradhatna végleg, ezért kár neki hazajárni. Akkor még az se lenne baj, ha soha többet nem traktoroznék, mert én úgyse veszek soha traktort, ha nagy leszek... meg a testvérem se...
   
   
   
   
   

    

5. #37

   Obulus

   2010.02.09. - 15:53

   "erős vezetője." :-)
   
   Ezen mindig mosolygok.

    

6. #36

   Zokni

   2010.02.09. - 15:49

   
   Előzmény:
   #26 HölgyVálasz

   Kedves HölgyVálasz! (Tudom, J-nek szól, de nem fog válaszolni...)
   Eléggé személyesnek tűnő eszmefuttatásában egy ostorozandó általános emberi magatartásról ír: a férfiak gyakori gyávaságáról a gyermekvállalás alkalmával. E jelenség követeli meg, hogy egy felelős nő számoljon az elhagyott, megalázott asszony, és anya, várható esélyeivel, amikor a gyerekszülés mellett dönt
   Hiszen egyébként is, a férfiak családi életre vonatkozó elképzelése - írja -, milyen kényelmes, mennyire a szórakozásra, és a könnyű kiugrásra kész alapállást biztosít nekik, hogy aztán, a szerelem múltával, könnyen léphessenek át egy másik érzelmi kapcsolatba, - a nőt, a gyermekhez való, társadalmilag is elvárt, muszáj-kapcsolódásával megalázva.
   Sőt, azzal sem törődve, hogy egy ilyen „családban” a gyermeklányok is maradandó sérülés szerezhetnek, és végül épp e rossz tapasztalat miatt gondolják meg kétszer is a gyermekvállalást ők maguk is, nehogy úgy járjanak, mint az anyjuk, aki a gyermek felvállalásával a boldogtalanságot is megkapta…
   
   Sztem szubjektív oldalról ábrázolta itt azt az objektív – és nem pusztán „férfias”, de inkább kispolgári társadalom-családképet, mely manapság ismét új erőre kap.
   Pláne a jobboldalon, mert ott még belevonják azt a sületlenséget is, hogy a „magyarság léte” mint olyan, minden áldozatot megér, ugye, persze másoktól elvárva.…

    

7. #35

   Obulus

   2010.02.09. - 15:48

   "Támogatná a kis- és középvállalkozásokat, célja, hogy megerősödjön a középosztály, úgy is, mint a társadalmi béke záloga."
   
   Kíváncsi vagyok mennyivel fogja majd támogatni a Fidesz a kkv-kat.
   A szocik az utóbbi években 400 milliárdot fordítottak erre a célra.

    

8. #34

   Zokni

   2010.02.09. - 14:25

   
   Előzmény:
   #32 hajjaj

   Kedves Hajjaj!
   "A Fidesz látja a kiutat!"
   Persze. Azt mindig sokan látják, csak túl sok ellenérdeknek (köztük a sajátjuknak is) meg kellene felelni. Ezért NINCS ideális kiút. S akkor már csak az a kérdés, hogy merre vezessék a járművet, hogy azért haladjunk is, de nagyobb kátyúba se szoruljunk.
   Na, az ehhez elvezető "ötletelést", és "csetepatét", amivel elérhető, hogy a kormányhoz jussanak, hívják politikának.
   Ön meg az, aki vakon hisz - és pechére pont a menetiránnyal háttal ül a buszon...

    

9. #33

   Zokni

   2010.02.09. - 14:12

   
   Előzmény:
   #25 Nogen

   Kedves Nogen!
   Ön szerint lehet, hogy egy teológus mondhat olyat, hogy a "nők elsődleges kötelessége a szülés". Ha keresztény tudós, akkor nem. Hiszen jól tudja, hogy ezt nem az Isten mondta, hanem egyes emberek kívánták, hogy így legyen.
   A keresztény hit lényege az egyénre nézve: a döntés. Leszakítja, vagy nem, beleharap, vagy nem... Nemz, vagy nem, szül, vagy nem.

    

10. #32

    hajjaj

    2010.02.08. - 21:22

    Csak egy 1xszerű megjegyzés!
    A FIDESZ is látja a kiutat!:(
    Tutti megoldja és a Századvég parádés eredményekkel jön majd elő!
    Sok sikert ehhez, de sajna csak kritika van eddig, de majd meglátjuk 4 év múlva!

     

11. #31

    HölgyVálasz

    2010.02.08. - 19:52

    
    Előzmény:
    #23 berzsenyi

    T. berzsenyi!
    - Igen, a Fidesz és a Jobbik ezt a lehetőség szerint meg fogja tenni...
    Az általuk vízionált kínai mintára elkövetendő diktatúrához ez is hozzátartozik.
    Ám minden okozat egy következő okozat oka is egyben...ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
    Hadd csinálják! Hiszen hosszú évek óta erre készülnek.
    Legyen meg az akaratuk.
    Mint ahogyan másoké is...
    
    

     

12. #30

    HölgyVálasz

    2010.02.08. - 19:45

    
    Előzmény:
    #22 Zokni

    Igen. Ilyent a tenyészállatokra szoktak mondani. Feléjük vannak hasonló elvárásaik a gazdáiknak.
    No comment...

     

13. #29

    HölgyVálasz

    2010.02.08. - 19:42

    
    Előzmény:
    #19 Zokni

    Kedves Zokni!
    - "Tudományos" vitákban szerintem lehet szó pártoskodásról, s akár állami irányításról is, pl.ez bármilyen diktatúra sajátja. A bizonyítékgyártás régen is megrendelésre ment bizonyos "körökben", s most is ez folyik, csak a másik oldalon és még durvábban hülyére véve az embereket. Tudós...meg a szakterülete... Manapság önmagukat és egymást nevezik ki "tudósoknak", művészeknek emberek, s "támogatják" meg önmagukat sajátságos "marketinggel"
    a köreikbe tartozó "médiákban" mellverve és vállverehetve...
    Sőt! Vastag bőrrel a képükön akár még új "szakterületeket" is találnak ki maguknak.
    A sajnálatos az, hogy pártOK!!! állnak mögöttük ezen tevékenységükben.
    .
    Volt már, hogy szintén önjelölt, meggondolatlanul és hektikusan cselekvő közéleti emberkék
    zavarták bele az ország népét egy totálisan elhamarkodott és eleve szerencsétlen időben
    történő népszavazásba, amelynek sikertelensége nemhogy önkritikára és a nép megkövetésére késztette volna őket, hanem még a magyar népet árulózták le.
    Vannak pimasz hatalmista emberkék, akik azt hiszik, hogy ők mindent megtehetnek büntetlenül.
    És vannak pimaszok, politikusok, akik ahelyett, hogy visszafognák őket, inkább teret adnak nekik
    S ha kapnának egy -egy jogos pofánvágást, még nekik állna följebb. Nos, ez már a gátlástalanság kategóriája, főleg, hogy az általuk választott időszak még a laikusnak is ordított a szavazás várható "eredményéről". (eredménytelenségéről)
    Mi más ez, ha nem a Magyar Nép által elkövetett erkölcsi merénylet?
    És vajon MIÉRT? És vajon kinek az érdeke ez? vannak kérdések...és vannak válaszok is.

     

14. #28

    HölgyVálasz

    2010.02.08. - 19:16

    
    Előzmény:
    #15 Nogen

    Nogen!
    És az ön személyében netalán egy önjelölt tenyészbakot "tisztelhetek"?
    

     

15. #27

    HölgyVálasz

    2010.02.08. - 19:13

    
    Előzmény:
    #17 Zokni

    Kedves Zokni!
    Közmegegyezés nélkül szerintem sincs tökéletes megoldás. Ám ez nem zárja ki azt, hogy
    közmegegyezés azért lehet. Azon kell alapulnia, így is írtam. Nem utólag kell megszavaztatni valamit, mert az sohasem lehet igazságos.
    Főként, ha komoly dolgokról van szó.
    Márpedig kis országunkban az ominózus témával "bizonyos körök" aknamunkában, önjelöltekként foglalkoztak hosszú ideje. Kizárva mindenki mást.
    Nos, ez már eleve nem lehet nyerő.

     

16. #26

    HölgyVálasz

    2010.02.08. - 18:33

    
    Előzmény:
    #14 julianus

    Kedves julianus!
    Ön bizonyára azt a választ szeretné kierőszakolni tőlem, hogy azt mondjam: a nők döntenek...
    vagy azt: a nő és a férfi közösen. Ideális esetben valóban a nő és a férfi közösen tervezi a gyermekvállalást, ám rosszízű férfiszólamok sűrűn hangoztatják, hogy valójában csak a nő dönt, nekik sincs beleszólásuk. Ez valószínűleg olyan megromlott kapcsolatokban történik, ahová - legyünk őszinték - jobb, ha nem is jön gyermek (ha már a páros kapcsolata sem őszinte, mondjuk ki nyíltan, milyen "család" alapja lenne ez? - és helytelen lenne egy életet ilyenbe hívni)
    - Egyik meggondolandó érdekesség, amit itt csak felszínesen érintenék, mert egyébként roppant összetett a dolog. Bár a férfiak szeretik ezt a témát a szőnyeg alá söpörni, sőt! leginkább úgy tesznek, mint aki hülye, vak, süket és érzéketlen. Mintha nem is létezne a dolog, pedig bizony
    az esetek döntő többségében erről szól a dolog...éppen róluk! Az ő abbéli vágyukból adódik az abortuszok nagy része és az, hogy sok lány, nő ezerszer is meggondolja a gyermekvállalást, amiért ők mindenáron meg akarják őrizni a függetlenségüket és úgy félnek a felelősség fölvállalásától, mint a tűztől. Ezek a férfiak már nem azok a férfiak! Remélem érti...
    Innentől kezdve az értelmes nő számára egyértelmű, hogy bizony vészesen nagy mértékben benne van a pakliban az, hogy a férfi egy idő után nem vállalva föl a családi köteléket és még az arányosan rá váró terhek elől is elmenekül, megszökik, vagy a "munkájába hazudja" magát.
    Egy teljesen egészséges realitás manapság a nők részéről, hogy számot vet önmagával, érzelmi, társadalmi, anyagi helyzetével, lehetőségeivel és ezek mérlegelése után szinte férfiaggyal kell
    döntést hoznia, hogy van-e olyan helyzetben, hogyha a "part szakad", az imádott gyerekének
    egyedül is képes legyen megadni legalább azt, amit ő megkapott, de inkább többet! Van-e aban a helyzetben, hogyha a jól kereső jövendőbelije új kapcsolat után nézne, - amit ő nem akarna tolerálni - képes lenne-e megtartani a saját gyerekét? Van-e, vagy addig az ideig lehet-e olyan anyagi háttere, ami ezt a biztonságot nyújthatja neki egy elkötelezett, és onnantól sokkal nehezebbé váló élethez? Csak a hülye nő az, aki nem akarja észrevenni, hogy a kapcsolatok, házasságok nagy része a férfi hűtlensége miatt siklik ki. A férfiak egyszerűen figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a nők másképpen működnek, mint ők. A férfi nem családpárti, illetve neki más a szó jelentése, mint a nőnek. A férfinek belefér a családi "békébe" az, hogy ő a munkájának élve csak este jár haza, s azt hiszi, hogy a nő egész nap semmit nem csinál még akkor sem, ha munkahelye van. A férfinek egyértelmű, hogy a gyerek az "asszony gondja", s ő
    nem szereti kivenni a részét a szülői kötelezettségekből. Azt hiszi, az neki azzal kezdődik és végződik, hogy gyerekkori, át nem élt játékait megvalósítja a fiával.
    A nőknek a házasságba a hűség is beletartozik. A nők érzelmi alapon házasodnak, ellentétben a férfiak inkább üzletiesnek mondható hozzáállásukkal. A nők ha szerelmesek, egészben és feltétel nélkül adják magukat és ugyanezt várják el a férfitől is. A baj ott kezdődik, amikor elmúlik a szerelem...a nők a szeretettel és a megbecsüléssel is összekapcsolják a hűséget, ám a férfi úgy érzi, hogy a kizárólagosság már megtörhető, nem bűn, s ezért elnézhető. Ekkor szakad a part, mert előjön a hatalmas különbség, amit a nő ha eltűr, oda a boldogsága, megalázottá lesz, s ráébred, hogy volt pár boldog éve, ami után vagy befogja a száját és élete végéig egy rákényszerített szerepbe kényszerül, vagy nem tűr és megpróbálja visszaszerezni önmagát és a saját életét élni. Ám ha gyermek(ek) vannak, - kegyetlen ezt leírni, de le kell írni, mégha nem is
    fogalmazzák meg sokan- ők bilincsként kötik őt a romlott házasságba. Miért? Mert a világért sem hagynák el a gyereküket, de kötve van a kezük. Őket zsarolja az élet a gyerekeik biztonsága
    megtartásának a kötelezettségével, lelki terhével és ésszerű racionalitásával, mert úgy gondolják, hogy a gyereknek az a legjobb, ha "családban" maradnak. Még akkor is, ha az már régen nem nevezhető családnak, csak együttélő kisközösségnek, ahol az anya nézi leginkább a gyerekeket. Ám vegyük ki a fejünket a homokból. A gyerekek nem hülyék, csak a felnőttek szeretik ezt hinni róluk. A gyerekek a világ legérzékenyebb emberi ényei, s ők pontosan leérzik, hogy meddig család a család, s honnantól válik egy snassz együttéléssé. Világosan érzik, hogy
    az apjuknak mi minden fontosabb tőlük, s az anyjuk az, aki helytáll. Azt is érzik, hogy az apjuk nem úgy érez az anyjuk iránt, ahogyan az viszont. A gyerekek nagyon alkalmazkodók (nincs más választásuk) ám minden megmarad bennük, semmi sem tűnik el. Vannak, akiket az apjuk (durva, de így van) pénzzel meg tud venni, ám a legtöbb gyermek őszinte érzelmei alapján valamiképpen kifejezi a véleményét és a családról taníthatnak, papolhatnak neki reggeltől estig,
    ezt a rovást a szívében sem tanár, sem pap, sem hatalom nem tudja kitörölni. Ezek azok a gyerekek, akik nagy valószínűséggel százszor is meg fogják gondolni, mikor kössenek házasságot, s mikor, mire, hogyan vállaljanak gyereket. A pénzes szülő által anno megvehető gyerekek valójában a hűtlen szülő példáján nem éreznék tragédiának, hogy egyik kapcsolatból (házasságból) a másikba vonulnak, s azt sem, ha gyermekek maradnak nélkülük, mert ugyanúgy pénzzel oldják meg a dolgot. Ez a vonal az egyik. A másik pedig azoké a gyerekeké, akik átérezték és értékelték a megcsalt szülőjük áldozatát, akinek ők voltak a legfontosabbak, nem a
    munka, a hivatás, s vele az új kapcsolatok. Ők azok, akik tudják, hogy a gyermek egy olyan
    képződmény, akinek KETTŐ szülőre van szüksége, s nencsak egy esti puszis, vagy csak ébresztős apára. Ők azok, akik nem akarják, hogy a gyerekeik ugyanazt éljék át, mint ők. Ők azok, akik nem akarnak olyan szülő lenni, akinek a munkája többet jelent a saját gyerekétől, mert megtapasztalták, hogy az nem szülő, csak egy biológiai apa. Ők azok, akik nem akarnak megcsalt, de a gyermekei érdekeit nézve a környezete előtt megalázottá, röhögnivalóvá váló
    áldozattá válni, a házastársi hűtlenségből adódóan. És azok is ők, akik nem akarják, vagy nem tudnák bevállalni azt, hogy ilyen esetben a gyermeküket egyedül nevelő szülőként éljék mindennapjaikat fejük fölött az állandó damoklészi karddal. És azok is ők, akik nagyon szeretnék, hogy nekik sikerüljön a tökéletes párválasztás, de szívük mélyén nem hisznek benne, mert homlokegyenest másban nőttek föl. Ők azok, akik érzelmeik közepette kénytelenek a józan paraszti eszüket is használni. Ők látják meg maguk körül a tönkrement sorsokat és tudják, hogy az érző gyermekszívbe ez örökre beég. (hangsúlyozom, itt nem a pénzzel megvásárolt érzelmű gyerekekről beszélek, szerencsére ők vannak sokkal kevesebben, mert még mindig dominánsabb
    az érző és megértő, magasabb lelki színvonalú gyerekszív, ám sajnos ők az érzékenyebbek és szenvedőbbek is) Vannak, kik sohasem beszélnek erről, ám sokan előbb-utóbb megfogalmazzák
    az okokat és okozatokat. Akadnak viszont olyanok is, akik bár átélték, de önmaguktól nem jönnek rá, mi miért van, csak amikor szembesülnek hasonlóval.
    Az ilyen gyerekekből váló fiatalok megfontolás tárgyává teszik a gyermekvállalás idejét, ami éppen a megfontoltságukat és felelősségvállalásukat bizonyítja leginkább, nem pedig pl. a szingliségüket. Nem illő mindenkit egy kalap alá betolni.
    - Bizony, ha egy ilyen hölgy kerül még nem kívánatos terhesség állapotába, mérlegelni fog, és nem aszerint, hogy a kormány, vagy a haza mit követel meg, hiszen egyik sem jön el apáskodni, kizárólag ő vállalja föl a SAJÁT GYERMEKE jövőjének megalapozása iránti felelősséget és "viszi el a balhét". Adhat a kormány adókedvezményt, juttatást, akármit, de szeretetet nem szolgáltat. Ez az egész baromság a felelősen gondolkodó, érző nőkben durva és visszatetszést keltő, hiszen egy undorító háttérérzést nyújt azzal, hogy az állam szinte béranyává degradálná a nőket, hogy szüljenek, mert az a dolguk... mert az állam eldönti helyettük...ha pedig nem szülnek, hátrányossá válnak, szinte megbélyegezetté, akik nem teljesítik a "feladatukat".
    Ez már annyira hányingerkeltő, hogy szinte félelmet kelt - joggal. Ez közelebb van az állatihoz...
    - Létezik egy érzelmi zsarolás nevezetű dolog is, amit a férfiak követnek el azon nők iránt, akik
    teherbe esnek tőlük. Amikor - bár "megértést" imitálnak,- de erősen éreztetik, sugallják, vagy kimondják a nő felé, hogy válasszon: vagy ő, vagy a gyerek! Erről sem szeretnek beszélni az
    "urak", bár tökéletesen tudják, miről is van szó. Itt nem azokról a kis lelki színvonalú nőkről beszélek, akik ezt alattomosan, a férfi tudta nélkül "hozzák össze", hanem azokról az esetekről, amikor egyszerűen a pár tudatlansága, vagy a helyzet szerencsétlensége folytán kerül a pár
    "döntéshelyzetbe". Ilyenkor nagyon sok férfi alaptalanul vádolja és okolja a nőt. Megkérdeznék
    minden pasit, hogy ha hasonló helyzetben a "szerető" párja vádjait és ujjal mutogatását kapná,
    milyen érzések ébrednének benne aziránt, hogy megtartsa-e, vagy sem? Ha már eleve így indulna a dolog, mégis milyen illúzióknak kellene ébredni a nőben?
    Ezt a férfiak nagy része akkor is eljátsza, ha tudván tudta, hogy probléma lehet.
    Ez egy utolsó mocskos zsarolás, akár a nőre hárítja a felelősséget, akár választás elé állítja...
    .
    Kedves julianus! Ön szerint ki dönt?
    
    

     

17. #25

    Nogen

    2010.02.08. - 16:26

    
    Előzmény:
    #22 Zokni

    "Ilyesmit (15-ben: "nők elsődleges kötelessége a szülés") nem mondana egy szociológus, pszichológus de még egy teológus sem."
    
    A teológusra azért ne vegyél mérget.
    
    Egyébként pedig az általad említett körnek könnyű dolga van, ha kiakarja fejteni a véleményét. Mert nekik valahogy csak sikerült megszületni.

     

18. #24

    berzsenyi

    2010.02.08. - 15:05

    A két Stumpf egyébként nagyot alkotott ezzel az interjúval! Apa-fia? Nagybácsi-unokaöcs?

     

19. #23

    berzsenyi

    2010.02.08. - 15:03

    Azér' ölég meredek, hogy itten sokan 75 vagy 99 százalékkal óhajtanak alkotmányozni... Áprilisban hárommiliónyi "egyirányú" szavazattal már megvan a mandátumokban mért kétharmad, három és félmilliónyival egészen biztos! Az a felnőtt összlakosság 37-44 %-a.
    
    Kétharmados népszavazás pedig nincs, csak feles. Egy, az alkotmányról szóló népszavazásra elmegy 50-60 %, ez max. négy és félmillió ember. Ha még mindenki igennel szavaz is, hol van akkor a többi milliók véleménye?
    
    Igenis, a parlamenti kétharmaddal kell új alkotmányt létrehozni, reményeim szerint a Fidesz és a Jobbik ezt megteszi. Aztán a nagyobb legitimitás érdekében, demokráciából jelesre vizsgázván éppen meg lehet, sőt illik is "népszavaztatni" a Zembereket, hogy legyen neve a gyereknek. Ettől nagyobb legitimitása alkotmánynak nem lehet. Aki egyébként nem megy el szavazni, az momentán felfüggesztette alkotmányos jogát, a továbbiakban a véleménye ez ügyben nem számít.
    
    Jelzem, az Aranybullát a király és néhány tucat főnemes alkotta meg, s ha nem tévedek nagyot, évszázadokig kiválóan működött.

     

20. #22

    Zokni

    2010.02.08. - 14:27

    
    Előzmény:
    #19 Zokni

    Látja, kedves HölgyV!
    Ilyesmit (15-ben: "nők elsődleges kötelessége a szülés") nem mondana egy szociológus, pszichológus de még egy teológus sem.