Az orvos egy névjegykártyát is otthagyott, hogy vállalja az esetleges felelősséget.
El fogom vágni a torkát - ezt közölte Szarvas József tavaly szeptember 19-én Budafok mellett egy árokba borult motorossal, és kezében a barkácskését tartotta. Március 15-én a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesül, mert ott, az út szélén átszúrta a férfi légcsövét, és ezzel megmentette az életét.
„Szerencsére még tudott beszélni, kívülről ugyanis nem látszik, hogy a gégéje be van dagadva" - elevenítette fel karácsony előtt a Heti Válaszban, a darázscsípés miatt allergiás sokkot kapó motoros történetét. Ám csak jóval később az árokparton, érzéstelenítés nélkül elvégzett gégemetszés után derült ki, hogy a motorosnál ellenanyag is volt. Hiába, gyorsan kellett cselekedni, Szarvas József, a székesfehérvári kórház traumatológus főorvosa csak annyi ideig várt - fogorvos felesége kérésére -, amíg a beteg elveszíti az eszméletét, hogy ne érezze a vágás miatti fájdalmat.
Az orvosi egyetemeken is oktatott módszer szerint az ádámcsutkája alatti lágyabb gyűrűnél kell bevágni, majd a résbe egy tollszárat kell tenni. Akkorra már egész csődület volt a beteg körül, az egyik arra járó autós a lábát tartotta, egy nő a közeli patikába hajtott el, egy másik sofőr pedig egy másik tollat nyújtott át a főorvos feleségének, mivel az elsőként alkalmazott eszköz nem volt megfelelő.
Ezen a vértől bugyborgó tollon keresztül lélegeztette a főorvos a beteget a mentőszolgálat megérkeztéig, és még ezt követően is részt vett az ellátásában. Végül egy névjegykártyát is otthagyott, hogy vállalja az esetleges felelősséget, ennek köszönhetően hívhatta fel már aznap este hálálkodva a megmentett férfi felesége, és a mentők szóvivője is. A székesfehérvári Szent György kórház főorvosa, a Magyar Kézsebészeti Társaság titkára a nemzeti ünnepen magas állami kitüntetésben részesült, a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták neki.
- cikk értékelése /itthon/szarvas-foorvos-a-kituntetettek-kozott-27925/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 22
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #7
- chambala
- 2010.03.17. - 11:09
Ha a csendőröknek ennyi eszük lesz, nem kérek belőlük.
És minél több ilyen orvost, akiket a politika nem űz külföldre. -
- #6
- zlaci
- 2010.03.17. - 07:12
a doki a legjobbat tette, más választása nem volt. gratulálok neki ezúton is.
CSENDŐR! TE NE MENJ EEG-RE, MERT NINCS MIÉRT! -
- #5
- pöncike
- 2010.03.16. - 23:29
Gratulálok A Doktor Úrnak ! Örülök hogy személyesen ismerhetem ! A Férjem 1992 balesetet szenvedett a kézfejét üvegtábla vágta (majdnem )le a Dr Szarvas József Kézsebésznek köszönhetöen teljes életet élhet vele ! Azt az Éjszakát nem felejtem el amit értünk tett! Minden Kitüntetést megérdemel! Emberit is!!! Örülünk hogy a Mi Korházunkba dolgozik! Székesfehérvári Szent György Korház..... -
- #4
- nemirigy
- 2010.03.16. - 23:14
Szerintem ez olyan cselekedett amivel méltán kapta meg a kitüntetést!Gratulálok! -
- #3
- orvos1
- 2010.03.16. - 22:09
Előzmény:
#0 csendor
Ha már az észnél tartunk:az allergiás reakció gégeödémát(vizenyő) okoz,és ezek a betegek általában 1.halálfélelemben vannak,mert bármelyik perc az utolsó lehet 2.általában beszélni sem tudnak,ha ez Önnek nem lenne nyilvánvaló,ha nem tudná a gége a hangképzés helye(ált.isk.biológia).
A cinikus hozzászólásából ítélve nem sokra tartja a magyar orvosokat,nem baj.Nyugat-Európában megbecsülnek minket, minden értelemben.... -
- #2
- potyolinó
- 2010.03.16. - 20:39
Előzmény:
#0 csendor
Csendőr-csendőr, tegnap is megállapitottuk,hogy egy kötekedő, buta ember vagy! De lehet, hogy Te vagy a spicli?Csak nem tudom melyik párt fogadna keblére! Viszont, ha valami bajod esik, magyar orvoshoz nem fordulj! Egyébként Főorvos Ur gratulálok!!!! -
- #1
- Akyrea
- 2010.03.16. - 18:23
Ez nagyon szép cselekedet és kötelesség (lenne ilyen helyzetben minden egészségügyisnek!)
Még sohasem csináltam tracheotómiát, de amikor az ember tudja, hogy csakis ez ment het meg egy embert a haláltól, akkor minden szövődményével együtt, gondolkodás nélkül "belevág!"
Gratulálok a Főorvos Úrnak!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Órási változás a Balatonnál 48 órán belül: Tízezrek készülnek
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Kemény döntés: Többezer magyar közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
