Az fáj neki a legjobban, hogy a botrány kapcsán keresztény értékrendjén élcelődnek.
Tisztességesen, az igazság ösvényén járva igyekeztem élni. Követtem el hibákat, de senki nem bűntelen. Mindenki volt fiatal, azóta megkomolyodtam - mondta a Délmagyarországnak Király András, a Jobbik volt szóvivője, aki az Index politikai blogoldalán megjelent fotók és videók miatt mondott le posztjáról.
Mint emlékezetes: a fotók 2008-ban a kanadai meleg büszkeség napján készültek, ahol a radikális párt szóvivője transzvesztitákkal, homoszexuális fiatalemberekkel pózol, más felvételeken pedig marihuánát szív. Egy megtermett, fedetlen keblei közt óriási feszületet ringató hölggyel (vagy férfival) is lencsevégre kapták a fiatalembert, aki jobbikos adatlapja szerint a Boldog Özséb Színjátszó Körrel kizárólag 19. század előtti magyar drámákat ad elő szerte a Kárpát-medencében.
Az ugyanabban a blogban megjelent videókon pedig az utcán kötekedik.
Mint azt a megyei hírportál írja: a szegedi származású fiatalember, a Dugonics András Piarista Gimnázium egykori diákja csak nekik nyilatkozott.
Király a lapnak azt mondta: pozíciójáról azért mondott le, mert nem akarta, hogy a személyén keresztül támadják a Jobbikot. Bár a politika szerinte háború, és már a Vona Gábor pártelnök elleni „hamis, ocsmány vádtól" is felfordult a gyomra, nem gondolta, hogy ő lesz a következő.
Úgy véli, más fogást nem találnak a Jobbikon az ellenfelei, ezért kutakodnak a párttagok magánéletében. Az övében konkrétan egy egykori barátja, aki korábban állítása szerint a KDNP-s Harrach Péter sajtósa volt. A férfi azért haragszik rá, mert rossz szemmel nézte, hogy a húga és Király együtt jártak.
„Jó barátságban voltunk, voltak közös templomba járások, közös imádságok, elmélkedések, utazások" - elevenítette föl az időszakot, amikor még jóban voltak. A volt szóvivőnek egyébként az fáj a legjobban, hogy a botrány kapcsán sokan keresztény értékrendjén élcelődtek. Kijelentette: „büszkén vállalom hitemet, mély vallásosságomat. A családomat tartom a legszentebb köteléknek."
Király hangsúlyozta, hogy Hagyó Miklóssal ellentétben ő vállalja tettei következményeit egy olyan országban, „ahol jelenleg csak a korrupció működik jól". Bár a portál erre nem kérdezett rá, a volt jobbikos tisztségviselő leszögezte, hogy nem homoszexuális, régóta boldog párkapcsolatban él egy hölggyel. A párttagságáról egyébként nem mond le: a Jobbik hivatalból indított ellene etikai eljárást.
- cikk értékelése /itthon/szerelmi-szal-a-melegbotranyban-a-jobbik-bukott-szovivoje-kitalal-28041/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 524
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #154
- Awakened78k
- 2010.03.22. - 16:45
Előzmény:
#147 xLalika28.
Szerintem te nem az én hsz-emhez szerettél volna hozzászólni. Ha meg mégis, akkor ne csak olvasd, hanem értelmezd is, amit olvasol, és utána arra reagálj.
Köszönöm. -
- #153
- sophar
- 2010.03.22. - 15:43
Előzmény:
#151 őzgidácska
őzgidácska! Az IQ,nem csak két betüt jelent,Magyar fordítása Inteligencia hányados.Egy bizonyos korig,lehet fejleszteni,különféle képzésekkel,önnek javaslom a szövegértelmezés fejlesztését. -
- #152
- sophar
- 2010.03.22. - 15:28
Előzmény:
#150 latobottyan
Nem akarok komoly vitát generálni! Azért megkérdezem.Európa nagyon sok országában,most már bizonyított,a katolikus tisztségviselők álta elkövetett pedofilizmus,miért nem kap akkora viszhangot,mintegy parlamenten kívüli párt, szóvivőjének, melegekkel való ismeretsége? szerintem azért,mert a médiákban,melyek,nem titkoltan,valamelyik párt tulajdona,kiadták a parancsot,minden eszközzel meg kell gátolni a Jobbik térnyerését.Eggyel azonban nem számoltak,hogy előbb-utóbb elkövetkezik a számonkérés ideje,mert az éhes-kisemmizett embereket,nem lehet etetni moslékkal,amit ők nagy kegyesen,odavetnek!! -
- #151
- őzgidácska
- 2010.03.22. - 15:28
Előzmény:
#149 sophar
Nem tudom milyen erőszaktételre gondolt Sophar. Csak egyszerűen jót mulattam a Király Andrást lejáratni hivatott cikk tartalmán. Ami kevésbé mulatságos, hogy milyen polgári foglalkozást fog tudni találni magának a történtek után a megszégyenült fiatalember. -
- #150
- latobottyan
- 2010.03.22. - 14:43
Ugyan melyik pártban nincsenek fekete bárányok? Ez nem is kérdés, mindegyikben vannak. Csak az a kérdés, melyikben vannak kevesen? A Jobbikban nincs sok ilyen, mert ha lenne, akkor nem napok óta a bukott szóvivővel foglalkozna a média, hanem az újabb botrányhőssel. De mivel nincs, rágják az újságírók a gittet. Sajnos, a HV is rágja. Nem futja rágóra? Majd a jobbik megoldja, hogy fussa! Csak ti meg ne fossátok már feleslegesen a szót! Ez a téma kimerült, s idén nem lesz uborkaszezon. -
- #149
- sophar
- 2010.03.22. - 13:44
Előzmény:
#148 őzgidácska
(Korán szüzességét vesztett őz)! ez a parlamenti párton kívüli,levonta a konzenvenciát,és lépett!! az önt virtuálisan megerőszakolók,ezt nem tették meg.Netalán önnek is jól esett az erőszak? -
- #148
- őzgidácska
- 2010.03.22. - 11:20
A fiú Boldog Özséb Színjátszó Körben való részvétele teszett a legjobban a bűnlajstromban.
Azonban mégis azért nem tudok haragudni rá, mert szegény még parlamenten kívüli állapotában, egyetlen perc hatalomélvezés nélkül vált "bukott férfivá". -
- #147
- xLalika28.
- 2010.03.22. - 10:32
Előzmény:
#145 Awakened78k
De meg vagytok égve azzal a buzisággal, nagyobb baj van itt más! Nem betörő, gyilkos!!!
MIÉRT NEM VETITEK MÁR MINDJÁRT, minden JOBBIKOST SZEX VIZSGÁLAT ALÁ??!
Vagy félő még többen kiesnének? Ugy vélekedtek erről mintha ez a Ti családodokban kizárt hogy elő fordúljon ilyen! Hát az Én családomban ilyen nem lehet!! Az Én gyerekem, az én testvérem nem lehet meleg! Hoppá! mégis! Addig míg észre nem veszed!
HAJRÁ JOBBIK, és VONA GÁBOR! -
- #146
- sophar
- 2010.03.22. - 10:01
Előzmény:
#145 Awakened78k
Awakened,egyetértek az írásával, mentelmi jog-visszahívhatóság-végkielégítés eltörlés-ügynöklista nyilvánossága hozatala-nemzeti vagyon alkotmányos védelme,mind-mind olyan elem,ami ellen,a jelenleg is regnálló pártok,szörnyülködve tiltakoznak. Hogy miért? mert nem lehetne többé,következmények nélkül,lopni-csalni-hazudni!,az ő érdekük az,hogy maradjon ez a zavaros iszapos állóviz,mert (a zavarosban lehet igazán jól halászni),az ország pedig nagy ívben,le van s.....a! -
- #145
- Awakened78k
- 2010.03.22. - 04:49
Előzmény:
#143 nemirigy
Ez nem így van, én nagyon is a programja miatt szavazok a Jobbikra. Jelenleg pont a Jobbik az, amelyiknek valódi és vállalt programja van.
A "visszavágásom" Malinákkal csak most történik meg, amikor még mindig Király András ügyén lovagoltok, pedig már jónéhány napja bukott meg azzal, hogy buzikkal fényképeszkedett.
A szóvivői posztjáról való lemondásával lényegében a dolog rendeződött. Etikai vizsgálat viszont szükséges, ezt nem kell továbbragozni, hogy miért. Ilyen ügyek voltak, vannak és lesznek minden pártnál. Egy párt nem attól "legtisztább" és "legerkölcsösebb", hogy a tagjai Teréz anyát is megszégyenítő erkölcsi érzékről tesznek bizonyságot, hanem attól, attól, ahogy az ilyen, és más ügyekhez viszonyul, attól, hogy:
*idézet Vonától a HV-ből: "A Jobbik programjáról szólva kiemelte: a számonkérés "csak félmunka", ugyanis olyan törvényeket kell hozni, hogy "a jövőben a politika ne válhasson még egyszer a társadalom ellenségévé". El kell törölni a képviselők mentelmi jogát, törvénybe iktatni a visszahívhatóságukat, eltörölni a végkielégítésüket, nyilvánosságra kell hozni az ügynöklistákat, a nemzeti vagyont pedig alkotmányos védelem alá kell helyezni - tette hozzá."
Ez itt a lényeg. Ez az amiért különb erő a Jobbik a Fidesznél, és minden más politikai erőnél is! Érted? Majd ne lepődj meg, amikor a Fidesz nem fogja megszavazni ezeket a dolgokat, mert nekik kényelmesebb minden úgy, ahogy eddig volt, ha nincs felelősség, és nem vizsgálódik senki. -
- #144
- eztkapdki
- 2010.03.22. - 00:24
Előzmény:
#127 Awakened78k
Engem is az aggaszt, hogy izraeli kémrepülőgépek "gyakorlatoznak" a magyar légtérben és ez a nyomorult bábkormány csak az újságokból "értesül" erről, miközben az mszp-s honvédelmi minisztériumnál nem találják az illetékes elvtársat! Éppen Szekeres idejében szüntette meg az mszp a Katonai légügyi hatóságot, most pedig arról böfög, hogy vissza kellene állítani? Szekerest hadbíróság elé!
Elfogadhatatlan, hogy Ferihegyen, a hazaérkező utasokat moszados ügynökök igazoltathatták.
Agyrém, hogy izraeliek hőkamrázhatták az utasokat, "nincs-e hőemelkedésük" annak a műbalhénak a keretében, amelyet a gyógyszergyártók azzal a szándékkal szerveztek, hogy lenyúlják Európa országait, köztük hazánkat is a teszteletlen vakcinájukkal.
Emlékeztek, amikor korábban gyurcsány libasültet zabált a haveri lúdtenyésztőknél, ahol megbeszélték, hogy melyik nem-haveri libatenyésztő állományát öletik le kártalanítás nélkül, hogy "kigyomlálják" a piacot? Madárinfluenza, ja! Sertésinfluenza elleni vakcina beszerzése 100 évre titkosítva! És még mindig egy libatolvaj van a kormány élén, aki most büszkén osztja meg az általuk elárult, átkúrt, elkúrt, kisemmizett ország lakosságának sanyargatásában szerzett szakmai tapasztalatait a hasonszőrű görög elnökkel? Közröhej.
A hazánkba fegyveresen berontó Ficót pedig úgy ugrálta körbe, mint egy porbafing?
Hiányolták is a kócos hajú asszonyt a megbeszélésen, aki külügyminiszter-utánzatként bújkált valahol éveken keresztül az ország nyakán.
Emlékeztek a teleszájjal egyszerre zabáló és beszélő önkormányzati miniszter-utánzatként tündöklő
női-hölgyre, aki kinevezése előtt 1 milliárdot nyúlt le a borsodi kisönkormányzatokról, de eltusolták az ügyét?
Emlékeztek, hogy 2002 augusztus 20-án az útelágazódásos Meggyesi krokodil könnyeket "hullajtva" egy dél-budai kerület árvíz alá kerülésekor nem gátat emelt, hanem simán törölte a tüzijátékot.
2006-ban még gyurcsányék még akkor sem voltak hajlandóak törölni a tüzijátékot, amikor minimum 1 héttel előtte tudták, hogy estére orkán erejű szélvihar ront Budapestre!
Eredmény: 5 halott, 500 sebesült
mszp és a szolidaritás NESZE!
Egy héten át lehetne sorolni.
Bokáig ér a gyalázat ebben az országban.
-
- #143
- nemirigy
- 2010.03.21. - 22:34
Előzmény:
#138 Awakened78k
Te azért szavazol a jobbikra,mert kiteszik a buzigyanúst a viselkedése miatt?Én azért szavazok a Fideszre,mert az ő politikájukkal értek eggyet!Mielőtt kikiáltanál pedofilnak meg kívánom jegyezni elitélem a pedofiliát és vallom,hogy aki ebben bűnös annak szigorúan bűnhödnie kell.Mindegy melyik párt tagja!Engem a király-os botrányban az zavar,hogy ti a legtisztábbnak és legerkölcsösebbnek tartjátok a pártotokat és amikor kiderül,hogy nállatok is vannak mondjuk így buzikkal pózolók,azonnal azzal takarodztók , hogy bezzeg a Fidesznél hezsegnek a pedofilok...Tudod ti állandóan hárítotok és mindig másra mutogattok! -
- #142
- Awakened78k
- 2010.03.21. - 22:30
Előzmény:
#135 zetkin
Hát ez a videó minden volt, csak tényszerű nem. :)
A 213-asra majd válaszolok, ha lesz időm, de sajna, mostmár nagyon fáradt vagyok, reggel meg korán kelek.
Jó éjt. -
- #141
- Awakened78k
- 2010.03.21. - 22:27
Előzmény:
#128 Rodin
A hangnemért elnézést kérek utólag.
De ez a videó minősíthetetlenül röhejes, manipulatív és hazug volt. Nem volt jó ötlet belinkelni. Teljesen hiteltelen valami. -
- #140
- Awakened78k
- 2010.03.21. - 22:20
Előzmény:
#133 nemirigy
"Na ez sem igaz így,mert a Fideszre nem jellemző az álszenteskedés"
Ezt elismerem. De egy-egy ilyen ügy kapcsán nem kellene neki menni ennyire a másik pártnak. Ezt értem a Jobbikra is. Sajnos nem lesz megállás. Nem lesz majd olyan, hogy kikezdte. -
- #138
- Awakened78k
- 2010.03.21. - 22:18
Előzmény:
#129 nemirigy
A viselkedése miatt lesz felelősségre vonva. Mondom, én kiraknám.
Mesélj nekem inkább Malinák Árpiról. Őt miért nem szűrte ki a Fidesz?! Akkor most szar a Fidesz? Mindenki pedofil akkor ott? Hogy tudsz Malinák utána a Fideszre szavazni, ha téged ez a Király-os botrány ennyire taszít? -
- #137
- Awakened78k
- 2010.03.21. - 22:15
Előzmény:
#0 hajjaj
"Azonban ne felejtsük el, hogy ez az ember saját maga rakta fel büszkén a dolgokat a honlapjára!"
Ez nem igaz! A buzis képek nem szerepeltek a honlapján. Nem ő rakta fel, hanem egy rosszakarója.
A véleményemet ezzel a kapcsolatban már kifejtettem. Akit érdekel, olvasson vissza, sokat írtam erről. -
- #136
- Awakened78k
- 2010.03.21. - 22:12
Előzmény:
#128 Rodin
Huh apám, hát ezt megint nem nézem végig! Annyi hazugságot tartalmaz, amiről biztosan tudom, hogy hazugság, hogy utána sem nézek, hogy a többi igaz e.
Tudod, az hogy nem amerikai, nem zsidó megfigyelőket akar hívni Vona, abban én nem látok semmi kivetnivalót. Mindenki olyanokat akar felkérni, akiben megbízik. Az Meszp-Szdsz, de még a Fidesz is, zsidó és más "független" megfigyelőket kér fel. A Jobbik meg irániakat. Na és akkor mi van? A lényeg, az, hogy választási csalások ne történhessenek! Gondolom ebben egyetértünk.
A megfigyelők nem tudnak csalni, de szemet tudnak hunyni a csalások felett. Mondd már meg miért baj, ha nemcsak izraeliek a nemzetközi megfigyelők, hanem esetleg irániak is?
A másik. A bemásolt videódban, úgy állítják be az iráni muszlimokat, mint a magyarság ősellenségeit. Mert a törökök is muszlimok. (A törökökkel is jó a viszonyunk). A videóban arról volt szó, hogy Zrinyi Miklós is harcolt a muszlimok (nem törökök, hanem MUSZLIMOK) ellen! A szemét aljas mocsodék muszlimok meg kiírtottak sok-sok magyart valamikor az 14-17 század közt, amiből egyenesen következik Trianon!!! sicc! Ilyen orbitális baromságokat hirdet ez a videó. Hát komám, ha te ezen nőttél fel, akkor menjél cseréltesd ki az agyad! Nem volna a képemen bőr ilyen szart belinkelni!!
Most gondolj már bele! Ez olyan, mintha a keresztes hadjáratokért minden keresztényt felelősségre lehetne vonni! Primitív, manipulatív, komolytalan szarháziak akik ezt a videót csinálták! Egy nagy büdös hazugság az egész.
Köszönöm, hogy belinkelted, de többet ezt ne reklámozd, ne égesd ezzel magad! (A trianonos rész után nem néztem tovább, ott vágták el magukat a készítők! Minden kétséget kizáróan meggyőződtem róla, hogy hiteltelenek, hazugok! ) -
- #135
- zetkin
- 2010.03.21. - 21:21
Előzmény:
#126 Rodin
Ebben igaza van, de továbbra sem látom semmilyen bizonyítékát annak, hogy a Khamenei- Ahmadinezsád féle teheráni vezetés vevő a Jobbik-főkolomposok szirénhangjaira.
Nem hiszem azt sem, hogy most bármilyen választási megfigyelőkre lenne szükség Magyarországon, s azt sem, hogy – akár a Jobbik esetleges ezirányú felkérésére – Teherán ilyeneket küldene ide, egy EU-tagállamba, mely EU-ban már nem (egyébként általam sem elfogadott) szemkilövetést rónak fel Iránnak, hanem az Ahmadinezsád újraválasztásának tisztaságát vitató tüntetők utcai brutalizálását és legyilkolását is, többek között a Forradalmi Gárda és a bászídzs milíciák által, a rendőrségre bevitt emberek vízsgálat nélküli fogvatartását, összeverését, megerőszakolását, továbbá gyors kétes bírósági ítéletek kiszabását, 6 halálbüntetéssel, melyből kettőt már végre is hajtottak.
Persze, mindig a tényszerű bizonyítékok számítanak, s minden ilyenre továbbra is nyitott maradok...
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Órási változás a Balatonnál 48 órán belül: Tízezrek készülnek
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Kemény döntés: Többezer magyar közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
