Radarveszély - Kiújult a harc a tubesi lokátor körül
- Utolsó módosítás:
- 2010.03.16. - 14:47
- Létrehozás:
- 2010.01.08. - 17:00
Noha a Fővárosi Bíróság novemberben zöld utat adott a Tubesre tervezett radar építésének, a pécsi lokátor ellenzői még sosem harcoltak olyan előnyös pozícióból, mint most. A honvédelmi tárca nem mindig tényszerűen kampányol a beruházás mellett, Szili Katalin viszont azóta ellenzi erőteljesen, mióta polgármesteri ambíciói támadtak.
Toller László, Pécs korábbi polgármestere kiállt Gyurcsány Ferenc mellett, amikor utóbbi 2005. november 23-án bejelentette: a kormány a Zengő helyett a Pécs belterületén található Tubesen építené fel a régóta tervezett lokátort. A bennfentesek a két szocialista erős ember háttéralkuját sejtették az ügyben.
Szóltak hírek a pécsi repülőtér fejlesztésének állami finanszírozásáról éppúgy, mint az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséről is - cserébe a bizonytalan hatású radar "elvállalásáért". (Mindenesetre Bozóki András akkori kulturális miniszter a tubesi döntés előtt alig egy hónappal, október 19-én jelentette be: Pécs nyerte az EKF-pályázatot.)
2009 végére azonban, amikor a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint minden akadály elhárult a radarépítés elől, már se Toller László, se Gyurcsány Ferenc nincs a posztján. Tollert - 2006-os autóbalesete után - a nála kevésbé ügyes érdekérvényesítőnek bizonyuló Tasnádi Péter váltotta, Tasnádi 2009 januári halála után pedig a tubesi radarhelyszín ellen harcoló Páva Zsolt lett a városvezető. A kormányfő ekkor már Bajnai Gordon, aki érzékelhetően a HM-re hagyja a lokátorprobléma kezelését.
Keményedő Szili-álláspont
![]() |
| Páva Zsolt mindvégig kiállt a radar ellen |
A város három parlamenti képviselője közül a választójogát és ezzel együtt mandátumát 2009 februárjában elvesztő Toller László helye máig betöltetlen.
A szintén szocialista Bókay Endre és Szili Katalin viszont a volt házelnök elmondása szerint mindvégig a pécsi helyszínnel szemben foglalt állást. Bár Szili kezdetben a lokátor munkahelyteremtő hatását emelte ki, most azt állítja lapunknak: "Változó hangerővel - hol hangosabban, hol halkabban -, de mindig következetesen kiálltam a Tubesre tervezett radar ellen."
Egy, a Heti Válasz birtokába került Szili-levél viszont azt mutatja: a házelnöki posztjáról 2009 szeptemberében lemondó képviselő olykor annyira "halkan" tiltakozott a pécsi lokátorépítés ellen, hogy hangját senki nem hallotta.
"Támogatni fogom, hogy mindenkor a leghitelesebb forrásokból tájékozódhassanak, s hogy a kivitelező és az építtető is folyamatosan minden közérdekű információt az érintettek rendelkezésére bocsásson" - mindössze ennyit ígért a lokátor ellenzőinek Szili, másfél hónappal azután, hogy a tubesi lokátorról tartott, a 32,5 százalékos részvétel miatt eredménytelen népszavazáson a voksolók 94 százaléka ellenezte a radarépítést.
A referendum előtt a Civilek a Mecsekért Mozgalom többször próbálta elérni, hogy a házelnök vegyen részt a Pécs főterén tartott, lokátorellenes szavazásra buzdító "centivágáson". (Párttársa, Kablár János legalább megígérte részvételét, igaz, végül betegségre hivatkozva nem demonstrált.) Szili azonban még a 2007. március 4-i voksoláson sem vett részt. "A népszavazás idején külföldön voltam" - indokolja március 5. és 7. közötti indonéziai tárgyalásaival az urnáktól való távol maradását.
Szili tiltakozása a pécsi helyszín ellen furcsamód a 2009. május 10-i polgármester-választás előtt lett "hangosabb". A posztért harcba szálló házelnök kijelentette: nem lesz radar a Tubesen, s ezért hajlandó szembeszállni a kormánnyal is. Újabb meglepetést hozott, hogy a Szili párttársa, Szekeres Imre vezette HM, mely 2009 januárjában kezdeményezte a bíróságnál, hogy a megtámadott építési engedély ellenére elindulhasson a beruházás, a kampányfinisben elállt szándékától.
Több mint érdekes volt az is, hogy a választás előtt "szivárgott ki" a sajtóhoz az az állítólagos, 2008 nyarára datált kézírásos levél, amelyben Szili felszólítja Szekerest: "Imre! Nem szeretnék a Tubesre radart! Ez a lehető legrosszabb ötlet volt! Nagyon kérlek, találjatok ki valamit!"
A volt házelnök lapunknak elmondja: sok más illetékes mellett a NATO-főtitkárhoz is levelet írt a lokátor ügyében; mindenesetre a 2009. december 17-éről 18-ára virradó éjszaka Páva Zsolt vezetésével a Tubesen "őrködő" fideszeseket kétszer is meglátogatta, tiltakozásával pedig "népfront" jött létre az építési akarattal szemben. Politikai szempontból az áprilisi parlamenti választások sem kedveznek a beruházás erőltetésének. A Fideszben a kezdeti, 2005 után hallható lokátorpárti vélemények mára elhallgattak, átadva az ügy kezelését a radarellenes Pávának; a tavalyi időközi polgármester-választáson óriásit bukó MSZP-nek nem érdeke támogatni a pécsiek közt népszerűtlen építkezést; Szekeres Imrének pedig - a szocialisták elnökhelyetteseként - gondolnia kell pártja eredményeiért viselt felelősségére is.
Tovább árnyalja a radarépítési buzgalmat, hogy Baranya megyével határos déli szomszédunk, Horvátország tavaly áprilisban belépett a NATO-ba. "A horvát NATO-csatlakozás nem befolyásolja a magyarországi lokátor telepítését, mivel az elsősorban a hazai légtér védelmi feladataiban vesz részt" - reagált lapunk felvetésére a HM. Mészáros Gyula katonai szakértő ugyanakkor arra figyelmeztet: a szomszédunknál lévő rendszert a hazai és a NATO-struktúra tervezésekor egyaránt figyelmen kívül hagyták. Horvátország határunkhoz közeli területén három helyen is működik amerikai beszerzésű, 400-450 kilométert "látó" légvédelmi felderítő radar. Ezek a berendezések a magyar-horvát határtól 40-90 kilométerre lévő magaslatokon találhatók, képesek a dél-dunántúli légtér felderítésére is; a tubesi helyszín kiválasztásakor elvégzett vizsgálatok azonban ezt figyelmen kívül hagyták.
Bizonyítás terhe mellett
Dél felől jószerivel bármely magasságban elképzelhető repülő eszközök berepülése a magyar légtérbe. Mészáros Gyula hangsúlyozza: a felderítési távolság szempontjából kritikus kis magasságú célokról Horvátország időben tájékoztatást tud adni a magyar légtérellenőrző rendszernek, így biztosított az ellentevékenység is. További vitatott körülmény a lokátor nem ionizáló sugárzásának élettani hatása - mai tudásunk birtokában ugyanis nehezen bizonyítható, hogy káros-e az egészségre. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek ombudsmanja azonban - miután 2008 szeptemberében, a pécsi radart ellenzők oldalán beavatkozott az építési engedély megsemmisítése ellen indított perbe - új szempontot hozott az ügybe: ha bizonytalan a beruházás valamelyik hatása, akkor megfordul a bizonyítási teher, azaz a HM-nek kell bizonyítania, hogy nem káros hatású a létesítmény.
Behajtani tilos!
![]() |
| A Tubes |
Fülöp Sándor fellépése és a tubesi helyszínt korábban "vállalható kompromisszumnak" nevező Sólyom László álláspontjában megfigyelhető módosulás (a köztársasági elnök 2007 júliusában kijelentette: létezik egy harmadik helyszín, amely megfelelne a lokátor építésére) nem könnyítette meg a tubesi helyszín mellett kardoskodók dolgát. Ráadásul úgy tűnik, a pécsi "új többség" megtalálta a radarral szembeni küzdelemhez a jogszabályi lehetőséget: a városi közgyűlés 2009. december 17-én a hegyre vezető, eddig közútnak minősülő utat erdei úttá minősítette. Az építkezéshez szükséges tehergépjárműveket kizáró sorompó felállításával pedig az új városvezetésnek jó esélye van a beruházás ellehetetlenítésére.
"A 3,5 tonnánál nehezebb gépjárműveknek a Tubesre történő felhajtására vonatkozó tiltása alól a szolgálati céllal behajtó járművek kivételt képeznek, azaz a honvédségnek szolgalmi joga van a hegyre vezető útra. Ilyenformán a járművek nem sértették meg az önkormányzati tiltást. A sorompó kihelyezésének tehát nincs jogszabályi alapja vagy méltányolható indoka" - állítja lapunknak a HM. A tulajdoni lap Heti Válasz által kikért másolatán viszont semmi nyoma a szolgalmi jognak.
Ráadásul a honvédség a 3,5 tonnánál könnyebb járműveivel is tudja működtetni a radarépítésre kinézett helyszínen működő átjátszóállomást, az erdei út pedig nem is alkalmas a nehezebb járművekkel való közlekedésre. Ezért a HM-nek - hacsak nem akarja helikopterrel felvinni a hegytetőre a 33 ezer tonna építőanyagot - égető szüksége van az építkezéshez alkalmas út létesítésére. Új út építésére viszont a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet részét képező, illetve az EU Natura 2000 hálózatába tartozó Tubesen nem sok esélyük van.
- cikk értékelése /itthon/szili-katalin-pava-zsolt-tubes-radar-26325/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 49
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #30
- in_pulzus
- 2010.01.12. - 16:28
Előzmény:
#26 Professzor
TE nem vagy professzor!
Mint írtam alább, az Orbán kormány ideje alatt, 1999-ben kormányhatározattal lett a Zengő kijelölve. Hogy egyértemű legyen, amit leírtam! -
- #29
- stoki
- 2010.01.10. - 09:36
T. KISOKOS2!
Csak egy javaslat:
Az olvasás nem ördögtől való bűn.
Ha a fenti beírásokat elolvassa, akkor beírásaival nem igazolja, hogy több a foga mint az IQ-ja -
- #28
- KISOKOS2
- 2010.01.10. - 05:36
Előzmény:
#26 Professzor
Ha meg,meg nem születtél volna ,akkor egy éhes szájjal kevesebbet kellene etetnünk......... -
- #26
- Professzor
- 2010.01.09. - 22:19
Előzmény:
#12 in_pulzus
A Dunagate volt az ára a rendszerváltásnak (amely mára feketén-fehéren kiderült, nem is volt rendszerváltás). Nélküle lehet, hogy nem bukott volna meg az MSZMP. A lokátor ügyben is ez a tragédia, csak most az MSZP az állampárt - mily meglepő. Ha nem lett volna - lenne az MSZ(M)P, akkor az ország szabadon, racionálisan tudott volna, tudna dönteni. -
- #25
- in_pulzus
- 2010.01.09. - 20:53
Előzmény:
#13 julianus
1.A telepítésre tervezett lokátor 500 km-ig látna, eltolt középponttal 1000 km-ig.
2. A horvát radarok felderítési adatai a horvátoké, ahhoz a magyar légiirányítás (t.i. béka időben ez CIVIL irányítás van!!) NEM fér hozzá, ezen túlmenően nem csak a látótávolság érdekes, hanem az, és ez a lényeg, a hegyek (Mecsek, Siklósi hegy, Jakab hegy, stb.) által letakart területek csak a Mecsekről láthatók. Nézz rá a térképre!
3.Itt aztán a hozzászólásokban jól látszik, mire fajul el egy tisztán repülést segítő, szakmai dolog.
4. Pécsnek repülőtere van. A korábban megszüntetett repülések indoka többek között az is volt, hogy nem létezett olyan lokátor a környéken, amely biztonsággal minden időjárási viszonyok között bevezette volna az utasszállítót a reptérre, ezért azok csak 5000 m tiszta látástávollság esetén és csak nappal közelíthette meg a repülőteret, szálhatott le, vagy fel. Ez az utasok biztonsága érdekében meglévő repüléstechnikai (ICAO) előírás!
5. Budapesten 3 db hasonló radar működik és azok nem veszélyeztetik Budapest népét. (Ferihegyi repirányító torony tetején, 500 m-re a 2. termináltól, 2. az M0 mellett a repölőgépek bevezetéséhez, 3. a Tatabánya téren.)
Nos, arra válaszolnál, hogy amikor a mobilodata füledhez teszed, 1W közvetlen sugárzást kap az agyad 1,8GHz-en a beszélgetésed időtartama alatt folyamatosan. Ettől nem félsz?
JA.
A Köztársasági elnökünk a Tubest a legjobb kompromisszumnak nevezte. Ezzel egyetértesz? -
- #21
- miserables
- 2010.01.09. - 10:01
Előzmény:
#19 bicnicc
Piknic egy évfolyam társa írta nekem ezt Sziliről,aki mellesleg Dávi Ibolyával volt jó barátnő aki előttűk végzett egy évvel.
Van benne valami, a piásokat lenézem de azokat se tisztelem akik rokkantságukra hivatkoznak csak elöbbre jusson vagy kibulizzon valamit!Ezeket törtetöknek nevezem. -
- #20
- miserables
- 2010.01.09. - 09:58
Előzmény:
#17 matyominta
matyóminta.Melyik szomszédunkra gondoltál?
Szerbiára vagy Horvátországra?Mit gondolsz meddig lesz béke ott.500 éve mindig háborúzik egymással e két nép .A második világháborúban a csetnikek Hitler mellé álltak.Érted mondjuk Mezökövesd harcolna Debrecen ellen .Mellesleg ne feledkezz meg Boszniáról meg Albániáról ahol a muszlim az uralkodó vallás.Épp ezek ellen készülne a radar.
-
- #19
- bicnicc
- 2010.01.09. - 09:48
Előzmény:
#16 miserables
Jellemzőnek tartom, hogy egy testileg sérült embert, -akárki legyen is az- gúnyolsz. -
- #18
- bicnicc
- 2010.01.09. - 09:44
Előzmény:
#17 matyominta
Ez az előrejelzése az "analog" számitógépeknek?
Nagyon érdekes. Kérem, folytassa. -
- #17
- matyominta
- 2010.01.09. - 09:23
Olvasva a hsz-eket.Vannak érdekes irások is ,meg blőd hülyeségek is .Hozzá teszem csak szerintem.Magyarországnak egy forintjába sem kerül,ez igy van de ha már nem kell érte fizetni,akkor ne a Tubesra tegyük a Lokátort.Déli szomszédainkal semmi baj,nézzünk egy magaslati pontot,északon.Délről soha nem támadnak meg bennünket,északról viszont már voltak jelzések.Üljünk a harckocsiainkba és menjünk be Budapestre,vagy mikor Barom Slota átrajzolta a térképet.Mindenki kapott egy kicsit mondjuk ők a legtöbbet,de Magyarország eltünt. -
- #16
- miserables
- 2010.01.09. - 08:01
Előzmény:
#14 bicnicc
Bicnic ,mond te helyeselted amikor New York ékességét a WTC -t lerombolták?
Amilyen rossz májú ember vagy bizonnyára igen .
Ez nem kivánság műsor hogy látható vagy nem látható.Szükséges mint az ugyancsak látható villanyvezetékek és mobilt telefon átjátszók.
Szili Katalin meg mindenbe bele kapaszkodik az egyik kezével mert tudja ha tavasszal kiesik mehet dolgozni.
A jogi egyetemet végig bugdácsolta ,vizsgáknál mindig a csonkolt kezét kirakta / most takarja/ hogy kegyelem kettessel átcsússzon.
-
- #15
- KISOKOS2
- 2010.01.09. - 05:08
Ez a lokátor mizéria = Magyarország kicsiben . Itt semmit sem lehet csinálni ,mert mindig mindennek akad ellenzője ,közröhej vagyunk . A büdös amcsik adnák hozzá a pénzt ,nekünk szinte pénzünkbe sem kerülne az egész ! Az ország érdeke lenne ,hogy egy normális katonai objektum épüljön a Tubesre,de ez bennünket nem érdekel ,mert a "nádipitypangkikirics "fontosabb ma mint az emberek védelme . Én ezt nem értem ? Miért ? Nem érdekli az embereket a saját biztonságuk ? Ma Magyarországon javarészt olyan katonai lokátorok működnek amik az 1950 évekből származnak és a ""jó szovjet testvéreinktől kaptuk őket"".Ezekkel akarjuk majd megvédeni magunkat 2025-ben is ? Megint csak ismételni tudom önmagam : KÖZRÖHEJ vagyunk...... -
- #14
- bicnicc
- 2010.01.08. - 22:11
Előzmény:
#13 julianus
Mert nem azonos tipusúak. A telepitendő az minden körülmények között látna.
-
- #13
- julianus
- 2010.01.08. - 22:09
Előzmény:
#10 in_pulzus
„Horvátország határunkhoz közeli területén három helyen is működik amerikai beszerzésű, 400-450 kilométert "látó" légvédelmi felderítő radar. Ezek a berendezések a magyar-horvát határtól 40-90 kilométerre lévő magaslatokon találhatók, képesek a dél-dunántúli légtér felderítésére is; a tubesi helyszín kiválasztásakor elvégzett vizsgálatok azonban ezt figyelmen kívül hagyták.”
Amennyiben az idézetben foglaltak igazak, akkor mi értelme a Tubesre telepíteni?
Az Orbán kormány garanciavállalásában ki volt jelölve a konkrét hely?
-
- #12
- in_pulzus
- 2010.01.08. - 22:03
Előzmény:
#11 Professzor
Tökélestesen igazad van!
Az A "Dunagete" az országnak, nekünk, magyaroknak ismereteim szerint 52+56 milliárd forin + 2,4 milliárd Schilligbe ('84-es árofolyamon!) került. A szlovákoknak pedig termeli az ingyenenergiát.
A tubesi katonai állomás 1971-ben épült, azóta működik ott. Eddig senkit nem zavart. -
- #11
- Professzor
- 2010.01.08. - 21:46
Nem vagyok szakértő az ügyben egyáltalán, de nekem is az a benyomásom, hogy a lokátor Magyarország érdeke elsősorban, nem valószínű az egészségkárosító hatása (mindannyiunkat ér rádiósugárzás több forrásból lakáson belül és kívül) és színtiszta politika az ügy. Dunagate 2. Én annak idején voltam tüntetni a gát ellen, de az is inkább rendszerváltó politikai mozgalom volt, mintsem szakmailag megalapozott dolog.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Egyszeri alkalomnak tűnt - Valóra vált a TV2 sztárjának álma
- Időpont
- Ma: 20:10
-
Gyorshír: kiderült, ki kerül az Államadósság-kezelő élére
- Időpont
- Ma: 19:39
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
Rendkívüli eresztés - Ilyen évtizedek óta csak egyszer fordult elő
- Időpont
- Ma: 18:09
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Ma: 17:06
-
Kevés a védett hungarikum
- Időpont
- Tegnap: 07:37
-
Palik lemondott, Gyulaynak "nemzeti ügy" a Forma-1
- Időpont
- Tegnap: 12:08
-
A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Időpont
- Ma: 12:32
-
Fordulat a Zámbó-ügyben: Elhallgattatnák az állítólagos szemtanút
- Időpont
- Tegnap: 04:30
-
A Facebook buktatta le a gyilkost
- Időpont
- Ma: 05:23
-
"Lehetnénk királyság is"
- Időpont
- Tegnap: 10:05
-
Török Zsolt és Kormos Kata válthatja Nyakót
- Időpont
- Tegnap: 17:33
-
Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?
- Időpont
- Ma: 07:07
-
Korszakhatáron
- Időpont
- Ma: 10:35
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?
- Időpont
- Ma: 07:07
-
A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Időpont
- Ma: 12:32
-
A látszat csal?
- Időpont
- Ma: 09:23
-
A Facebook buktatta le a gyilkost
- Időpont
- Ma: 05:23
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Ma: 17:06
-
Az új magyar külpolitikát méltányolja egy brüsszeli lap
- Időpont
- Ma: 13:51
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
Korszakhatáron
- Időpont
- Ma: 10:35
-
Videobíró helyett: Magyar fejlesztésű játékvezetői rendszer
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Kora reggel tovább erősödött a forint
- Időpont
- Ma: 08:21
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Időpont
- Ma: 12:32
-
Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?
- Időpont
- Ma: 07:07
-
Korszakhatáron
- Időpont
- Ma: 10:35
-
A látszat csal?
- Időpont
- Ma: 09:23
-
Videobíró helyett: Magyar fejlesztésű játékvezetői rendszer
- Időpont
- Ma: 15:39
-
A Facebook buktatta le a gyilkost
- Időpont
- Ma: 05:23
-
Az új magyar külpolitikát méltányolja egy brüsszeli lap
- Időpont
- Ma: 13:51
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Ma: 17:06
-
Lakás bérbeadás: káosz, vagy könnyebbség?
- Időpont
- Ma: 13:16
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
HETILAP
- 2010. 09. 02. |
- 35. heti lapszám
Címkefelhő
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- Palik lemondott, Gyulaynak "nemzeti ügy" a Forma-1
- Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban



