„A kormánynak kell mennie, nem nekem"- nyilatkozta Tarr Béla egy berlini napilapnak.
Tarr Béla a Berlinalén - A torinói ló című filmjével - elnyerte a zsűri nagydíját. A filmrendező utolsó filmjeként mutatta be az alkotást - és ennek jegyében adott interjút a balliberális Tagesspiegelnek is. Az újság rögtön azzal kezd, hogy megkéri Tarrt: mégse hagyja abba a filmezést. A rendező szerint azonban már mindent elmondott, amit elmondhatott, így legfeljebb csak ismételgethetné önmagát, de ahhoz meg nincs kedve. „Nem tudok még egy Tarr Béla-filmet csinálni". Azt pedig lehetetlennek érzi, hogy ne tarrbélás filmeket forgasson.
Majd azonnal a politikára terelődik a szó. „Egy szabad ember vagyok. Azonban már nem egy szabad országból." Majd elmondja Tarr, hogy milyen petíciókkal tiltakoztak eddig a „jobboldali nacionalista" Orbán-kormány kultúrpolitikája és „rasszista hecckampányai" ellen.
Tarr szerint ma Magyarországon „Kulturkampf" zajlik: a kormány egyértelműen hadat üzent az értelmiségnek. A rendező szerint a kormány a filmgyártást próbálja most megfojtani: „az állami oldalról beígért támogatások nem többek egy WC-papírnál".
A lapot a magyar helyzet A torinói ló történetére emlékezteti: „jönnek, hogy szétrombolják ezt a világot", idéz az újságíró egy párbeszédet a filmből. Orbánék sem tesznek mást, véli Tarr, bár a forgatókönyvet még akkor írta Krasznahorkai László, amikor senki sem sejtette, hogy ez valósággá válhat - teszi hozzá.
A lap rákérdez arra, hogy hol él Tarr. Klisészerűen a Tagesspiegel úgy képzeli, hogy a rendező - amint az a nyugati bobó körökben egyre divatosabb - bizonyosan egy régi, belvárosi ház nagy lakását bérli. Tarr azonban elmondja: utoljára ilyen polgári körülmények között a rendszerváltás idején élt, amikor egy német ösztöndíjprogram segítségével Berlinben lehetett egy évet. Most azonban vidéken lakik, egy régi, felújított vendégházban.
Azonban, hiába kérdezi tőle a lap, arra nem gondol Tarr, hogy elhagyja az országot. „Magyar vagyok. A jelenlegi kormány éppen most változtatja meg az alkotmányt, és rendezkedik be húsz évre. De nekik kell menniük. Nem nekem."
- cikk értékelése /vilag/tavozasra-szolitotta-fel-a-kormanyt-tarr-bela-35609/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 52
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #200
- nemzeti
- 2011.02.23. - 15:25
Előzmény:
#184 zabzona147
"Tévedsz a fidesz nem vesztheti el a következő választást, mert gondoskodik róla.Csak szavazati jogot kell adni a határainkon kívül rekedt magyaroknak,meg egy kis pénzikét oszt jó napot magyarórszág jó napot magyarok. "
Kedves Zabzona147!
Arról nem lehet "gondoskodni". Az sohasem biztos, hogy abban az idöpontban hogyan döntenek a szavazók. Ha nem végzik jól a dolgukat, akkor sokan nem mennek inkább el szavazni.
Ha a szavazati jogot meg is kapják a határon túli magyarok sem jelenti azt, hogy a Fidesz kényelmesen hátradölhet. Ahhoz teljesíteni is kell nekik.
A "pénzikéröl" pedig annyit, hogy ez a fajta szavazatszerzés a szocialisták és a liberálisok módszere...meg marad is...
-
- #199
- nemzeti
- 2011.02.23. - 15:18
Előzmény:
#183 zabzona147
"Számomra viszont elképesztő, hogy egy államtitkár/vagy helyettes államtitkár/ fel hívja,hogy mit is nyilatkozol?"
Miböl gondolod, hogy EZÉRT hívta fel? Ha feltételezhetsz jót is, miért a rosszat feltételezed? Miért bonyolódsz spekulációkba?
Azért hívta fel, hogy gratuláljon neki. Aztán beszélgettek, gondolom.
Komolyan mondom, elszomorít ez a rosszindulat. -
- #198
- narmer
- 2011.02.23. - 10:40
Előzmény:
#183 zabzona147
Végiggondoltam, és bizonyos fokig megértem Szőcs Gézát, akit amúgy nem igazán kedvelek, hogy megkérdezi attól a rendezőtől, akinek unalmas 8 órás filmjeit a magyar állam, jelesül én is támogattam az adómból, hogy mégis mia büdös f...ér tud ekkora gyűlölettel beszélni a saját országáról,a saját kormányáról?Ha Tarr Béla berúgott és összevissza beszélt megértem, ha Tarr Béla a Heller féle társulathoz érzi magát közel akkor már kevésbé értem meg, de amikor olvasom azt a hablatyot, hogy ez nem az ő stílusa! Dehogynem, akkor arra gondolok minek bokázik neki az államtitkár, minek igyelkeznek tisztára mosogatni., ez a pasi akkor sem fog egyetlen jó mondatot sem modani a jobboldalra, ha mindennap kap egy Kossuth díjat.Nála a gyűlölet zsigeri..A jobboldali kormányok ezen a pontos ba....ák el az összes renoméjukat Most is, 2002 ben is.. Ami pedig Hellert illeti csak írígyelni tudom hogy 81 éves korára azt sem tudja mi a pénz, ellentétben a sok hülyével, aki az életét sem tudja leélni néhány tetves forint nélkül, Hát nem szörnyű? -
- #197
- 33testőr
- 2011.02.23. - 08:40
Előzmény:
#196 33testőr
Amit Ön offolásnak minősített, az Obulus provokatív hozzászólásaira adott válasz volt. És ha így is van, miért egyoldalúan él Ön a moderátori jogával? Egyidejűleg miért nem törölte Obulus 240. és 242. kommentjét? Azok mennyiben tartoznak a témához, az nem offolás? Engem ez az egyoldalú megítélés dühített fel, amiért elnézést kérek, aludtam rá egyet. -
- #196
- 33testőr
- 2011.02.22. - 23:08
Moderátor: Nagyon köszönöm! Viszont a hozzászólás szabályai akkor sem változtak. Offolásért törlés jár. Nem a témához szóltak hozzá. -
- #195
- Obulus
- 2011.02.22. - 21:23
Előzmény:
#194 33testőr
Ingatlanszakértők szerint 200-220 millió forintot érő villában él Orbán Viktor és családja. Az épület alapterülete lényegesen nagyobb annál, mint amennyit a képviselő hivatalos vagyonbevallásában szerepeltet, értéke pedig jelentősen meghaladja azt az összeget, amivel Orbán mint "élete összes keresetével" elszámolt. -
- #194
- 33testőr
- 2011.02.22. - 20:51
Előzmény:
#193 Obulus
Na reméljük azt is megkaparja valaki egyszer, hogy szerezte ő is a 20 éve nyerességes vállalatait pl. a MOTIM Rt-t. Lehet, hogy úgy, miint a haverok az ajkai Timföldgyárat, meg az inotai Aluminium kohót? Hugyér, szarér? Aztán jöhet a vörösiszap.
Akárki csinálta, a tűzhöz közelállók kapták és ez is beletartozik az ország kiárúsításába! -
- #193
- Obulus
- 2011.02.22. - 20:40
Előzmény:
#191 Babatündér
" és minden évben beadja a vagyonbevallását."
Ugyan ez igaz Gyurcsányra is és a többi képviselőre, miniszterre.
A különbség az, hogy Gyurcsánynak közel húsz éve jól működő nyereséges vállalatai vannak, amiből szerzi a jövedelmét. Az Orbán család vagyonát 120 évnyi képviselői fizetésből sem lehet összehozni, nemhogy 20 éviből.
-
- #192
- Obulus
- 2011.02.22. - 20:34
Előzmény:
#113 oligomer
"Ugye ezek a nevek nyugaton ismeretlen senkik!!!!"
1-2 kivétellel, igen.
-
- #191
- Babatündér
- 2011.02.22. - 18:26
Előzmény:
#0 tutturuttu
Truttutututututu!
A Kaya Ibrahim és egyéb MSZP-s legendákra volt idejük és sok-sok milliárdjuk az MSZP-kormányoknak, hogy ha léteztek volna, hogy elszámoltassák őket. De hát - mivel semmi törvénytelenség nem történt - maradt az MSZP-s legendáriumban. :-)))
Dr,. Orbán Viktor 20 éve elszámol minden fillérjével. Ugyanis ő 20 éve tagja a magyar parlamentnek, és minden évben beadja a vagyonbevallását. És ezekre a vagyonbevallásokra minden évben ráveti magát egy egész csapat MSZP-s, de nem találnak benne semmi kivetnivalót. Ő el tud számolni a pénzével.
Viszont kérd meg erre léccike a főtolvaj gyurcsányt, aki a zöld szemetesládáról indult egy fillér nélkül, és ma multimilliárdos. A vagyona pedig kizárólag állami cégek eltulaljdonításából és az eltűnt KISZ vagyonból, valamint az anyós által vezérigazgatott (és később tönkrement) állami bankból származik. Ő nem adott be vagyonbevallást a vagyona keletkezése idején, mivel nem volt tagja a parlamentnek 2004-ig.
A Bokros-csomag egy brutál megszorítás volt, amit a horn-kormány államcsődje miatt vezettek be az IMF-fel megegyezve. Az első Orbán-kormány fizette vissza azt az IMF hitelt is, mint ahogy most is ők fizetik vissza a másik tolvajbanda- a gyurcsány-bajnai maffia által felvett IMF hitelt is.
Hogy hová tette az MSZP-SZDSZ a 8 év alatt szétlopott pénzt? Talán körbe kéne nézni bizonyos macaói meg seychelle-szigeteki, indiai, indonéziai, kajmán-szigeteki számlákon. -
- #190
- Babatündér
- 2011.02.22. - 17:14
Előzmény:
#0 tutturuttu
Bizony, az MSZP-sek még most is lopnak.
Amit érnek.
Néha szalámit, többször milliárdokat.
De hát most kezd kiesni a cici a szájukból, ezért olyan hangosak, mint ez a Heller Ágnes meg Tarr Béla.
És lassan sorra kerül mindenki. -
- #189
- Babatündér
- 2011.02.22. - 16:51
Előzmény:
#185 phanzi
Hát ha nem is ilyen szavakkal fejezném ki magam, de igen érzékletesen elmondtad a lényeget. :-) -
- #188
- Babatündér
- 2011.02.22. - 16:50
Előzmény:
#182 kjozsi
Csillagom, egy 130.000 forintos biztosítást hasonlítgatsz 15 ezer milliárdhoz?
Az MSZP-SZDSZ tolvajlásai überelhetetlenek.
Sehol a világon egyetlen banda sem rabolta úgy ki a hazájának nevezett országot, mint ezek.
Egyébként próbálj a témára szorítkozni.
Tarr Béla 800 milliós filmjére, amiben 2 ember szerepel meg egy ló, és nem történik benne semmi, mindez fekete-fehérben. -
- #187
- peter64
- 2011.02.22. - 14:44
Előzmény:
#0 ACitrom
Teljesen igaza LENNE, ha az egész ügye nem lenne simlis. De sajnos az. Ilyen silány "önkritikának" minősített hanblattyal meg elmehet a fenébe. -
- #186
- Lenyeglato
- 2011.02.22. - 07:55
Lenin szerint:"Az értelmiség olyan mint a trágya, undorító, bűzös, de szükséges a többlet termeléshez!" Jobban belegondolsz, igaz " az általuk "képzett" értelmiségre! -
- #185
- phanzi
- 2011.02.21. - 22:43
Félti a pénzét ez a ballib tetű, most nem kap több pénzt ilyen pocsolyafos filmre. Ée ráadásul ez is külföldről szidja a hazáját mint az a másik nyomorult zongorista. Szemét áruló kétforintos csürhe, a vérükben van a szenny. -
- #184
- zabzona147
- 2011.02.21. - 22:18
Előzmény:
#167 nemzeti
Tisztelt nemzeti! Tévedsz a fidesz nem vesztheti el a következő választást, mert gondoskodik róla. Csak szavazati jogot kell adni a határainkon kívül rekedt magyaroknak,meg egy kis pénzikét oszt jó napot magyarórszág jó napot magyarok. Üdv neked. -
- #183
- zabzona147
- 2011.02.21. - 22:08
Tegyük félre,hogy igaza van vagy nincs a rendezőnek.Egy ismerté vált magyar polgár aki mondott valamit nagy nyilvánosság előtt. Számomra viszont elképesztő, hogy egy államtitkár/vagy helyettes államtitkár/ fel hívja,hogy mit is nyilatkozol? Mi ez ? 1960-as időszak? Kíváncsi vagyok a telefon beszélgetés tartalmára. Az az érzésem,hogy nem udvarias csevegést engedett meg a minisztériumi munkaerő. Nekem ez az igazi hír ebben a történetben.Érdemes ezt a vonalat is végig gondolni,talán. -
- #182
- kjozsi
- 2011.02.21. - 19:54
Előzmény:
#177 Babatündér
Igazad lehet, rossz környék. De ha közpénzből óhajtjuk fizetni még az ilyen pitiáner Fidesznyikek biztosításait is, akkor ennek az országnak még többet kell dolgoznia csak azért, hogy eltartsa mostmár ezeket a még az MSZP-SZDSZ-nél is gátlástalanabb és semmivel sem tehetségesebb kormánykoalíció-klientúrát és rokonságát. Eddig nem volt elég az ilyen stílusú vezetőkből?? Nem az ilyen nyílvánvaló rablások abbamaradásának reményében szavaztunk a FIDESZ-re, ráadásul 2/3-addal???? Így aztán hamar elfogy az elsíbolt magánnyugdíj, ami eddig megvolt nekünk, népnek. Azt most felélik az ilyenek, mi, nép meg majd kitermeljük újra, ha jön a kifizetés ideje számunkra is.
HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Madridi trénertől tanulhattak a Puskás Akadémia testnevelői
- Időpont
- Ma: 16:03
-
A magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe - Ki lehet ő?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
A Ponta-kormány „szolidaritási” adót akar kivetni a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra
- Időpont
- 05.19: 09:37
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
