Újabb ismeretlen Janus Pannonius-versre bukkant Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész, az ELTE oktatója: a száz sorból álló, hexameterekben írt latin nyelvű költeményt idén januárban sikerült azonosítania, azóta pedig magyarra fordította. Szentmártoni Szabó Géza április 28-án ismerteti és igazolja felfedezését az MTA Irodalomtudományi Intézetében, a reneszánsz irodalmának kutatói és oktatói előtt.

Szenzációnak számított tavaly, hogy Szentmártoni Szabó Géza megtalálta teljes terjedelmében Janus Pannoniusnak azt a dicsőítő költeményét (panegyricus), amelyet a francia származású Renatus (Anjou René) nápolyi királyról írt, s amelynek korábban csak a felét ismertük, a másik feléről pedig úgy hittük, elveszett.

Az irodalomtörténész tavaly egy szerencsés véletlen folytán, az internetet böngészve talált egy XIX. század végéről származó francia tanulmányt, aminek segítségével felfedezte Nápolyban, a nemzeti könyvtárban a Renatus-panegyricust.  Az 1452-ben, Ferrarában megírt 1043 soros művet teljes terjedelmében tartalmazza a kéziratos nápolyi kódex, amelyből korábban Kerényi Grácia fordításában 497 sort ismertünk.

Szentmártoni Szabó Géza

Idén februárban a pécsi Jelenkor című folyóirat mellékleteként meg is jelent az Anjou Renéről írt költemény teljes latin szövege a magyar fordítással együtt, a korábban ismert szövegrész Kerényi Grácia, az újonnan megtalált rész pedig Szentmártoni Szabó Géza magyar tolmácsolásában.

Mint a Heti Válaszban tavaly decemberben megírtuk, Janus Pannoniust illetően az utolsó nagy jelentőségű felfedezés Ábel Jenőé volt 1880-ban. Ő a vatikáni könyvtárban épp a Renátust dicsőítő költemény első felét találta meg. A tavalyi felfedezésről még úgy tudtuk, Janus életművének hiányzó darabja került elő - amelynek létezéséről a kutatók tudtak, de azt elveszettnek hitték. 

Most újabb szenzációval gazdagodik a Janus Pannonius-kutatás: Szentmártoni Szabó Géza éppen a Renatus-panegyricusról szóló tanulmány írása közben bukkant az eddig ismeretlen versre. A szakirodalom egyik utalása vezette el a felfedezésig, a száz soros, hexameterben írt költeményig. Pedig tavaly még ő maga is úgy nyilatkozott: nem valószínű, hogy új vers kerülhet elő a XV. században, Mátyás korában (1434-1472 között) élt, kizárólag latin nyelven verselő, Itáliából való hazateleülése után a pécsi püspöki posztot elnyerő költőtől.

Szentmártoni Szabó Géza egyébként Balassi Bálint életművének kutatója. Két éve foglalkozik Janus Pannonius-ikonográfiával, vagyis azzal, hogy az eddig ismert, de a szakértők által hiteltelennek tartott ábrázolások mellett fennmaradt-e olyan kép, amelyen valóban a magyar humanista költő arcát láthatjuk.

Janus Pannonius földi maradványait 1991-ben találták meg a pécsi székesegyház altemplomában a fűtés korszerűsítése közben, de csak 2008-ban fejeződött be az azonosítása. A koponya alapján elkészítették Janus arcrekonstrukcióját (cikkindító illusztrációnkon), s kiderült: a kép nem hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.

A pécsiek egyébként 2008 őszén Janus Pannonius földi maradványainak újratemetésével és mandulafa-ültetéssel (utalás az Egy dunántúli mandulafáról című versére) tisztelegtek az 1472-ben, 38 éves korában elhunyt püspökük emléke előtt.