A budapesti agglomeráció egyik legjelentősebb ingatlanbiznisze zajlik a Zsámbéki-medencében. A Páty és Telki közti területen a sávolyi Balatonring versenypálya építője akar golfpályával kombinált lakóparkot létrehozni. Pereskedés, civil ellenállás, kétes ügyekbe keveredett polgármester, megosztott falvak - tipikus történet Szuburbiából, ahol minden földdarab kincset ér.
Emberi léptékű, zöld golffalu sok-sok elkerülő úttal, szállodával, oktatási központtal - ezt ígéri a Grupo Milton nevű spanyol befektetőcsoport a pátyiaknak, akik február 14-én helyi népszavazáson dönthetnek arról, hogy zöld utat engedjenek-e a szabályozási terv módosításával a beruházásnak. Az érintett terület, melyre a beruházó elővásárlási jogot szerzett, egy 120 hektáros földdarab Páty közigazgatási területén, a szomszédos Telki belterülete mellett. A budapesti agglomerációs törvény szerint ez különleges sportövezet, ahol a helyi szabályozás értelmében golfpályának kellene létesülnie legfeljebb 250 üdülőházzal. Látható, hogy már ezt a szabályozást is egy konkrét ingatlanfejlesztő, egy belga cég "testére szabták". A fejlesztő most változott, ezért az önkormányzat ismét hozzáigazítaná a szabályozást az új tulajdonos igényeihez.
A golfpályából golffalu lett, sőt az ellenzők szerint egyenesen golfváros: több száz méter hosszú házsorok, bevásárlóközpont, egyes pontokon akár 15 méter magas épületek. Egy 4-5000 lakosú új Páty Telki tőszomszédságában, a hasonló lélekszámú falutól széles üres sávval elválasztva. A pontos arányokat nehéz megállapítani, mert az ellenzők túl-, a fejlesztő viszont alulbecsüli a projekt nagyságát. Annyi biztos, hogy a szabályozási javaslat szerint 350 ezer négyzetméter felszín feletti szintterület épülhet meg. A Grupo Milton megbízásából építészeti koncepciótervet készítő Ribas spanyol építésziroda honlapján egy azóta eltávolított szöveg 300 villáról, 600 ikervilláról, 1400 lakásról beszél, vagyis 2900 új lakóegységről. A Grupo Milton azt nyilatkozta, hogy ténylegesen ennél sokkal kevesebb lakás megépítését tervezik.
A terület jelentős részét sűrű, városias beépítést megengedő "vegyes településközponti" övezetbe sorolnák át. A 65 hektáros, 18 lyukú golfpályát házsorok öveznék, a játékot a területre benyúló üdülőházas utcasorok teszik "izgalmassá". Felmerül a kérdés, hogy a terv készítői mennyire gondolták komolyan a golfpálya megépítését, amire a vízhiányos terület egyesek szerint nem is alkalmas. A "golfpálya" a szabályozás következő módosításával könnyen átalakulhat parkká, amit luxusvillák vesznek körül. A két tannyelvű óvodából, általános iskolából és gimnáziumból álló oktatási központ költségtérítéses formában működne, ami ismét arra utal, hogy a tervezett golfváros afféle luxuszárvány lesz a Budapesten dolgozó nemzetközi menedzserelit részére.
A pátyi képviselő-testület döntő többsége és Bognár András polgármester a beruházás híve. A tiltakozók - többek között a népszavazást kezdeményező Tollner József önkormányzati képviselő, valamint a Páty Zsámbéki-kanyar Lakóparkért Egyesület és a Zsámbéki-medence Tájvédelmi Egyesület - Páty hangulatát, identitását féltik az erőltetett, szervetlen növekedéstől. Emellett attól tartanak, hogy a Zsámbéki-medencében a Budaörs-Törökbálint-Érd konglomerátumhoz hasonló összefüggő elővárosi zóna alakulhat ki, melyben az egyes falvak feloldódnak, és a természeti táj eltűnik.

Rémálom a vége?
A fejlesztő által beígért úthálózat - autópálya-lehajtóval kombinált mini-körgyűrű - az átmenő forgalomtól szenvedő falu lakóinak többsége számára vonzó elképzelés, de a Zsámbéki-kanyar lakópark lakóinak életminőségét ez is rontaná. A szomszédos Telki, illetve Budakeszi elutasítja a projektet, mivel attól tartanak, hogy az új városrész jelentős átmenő forgalmat generál. Különösen aggasztó Budakeszi főutcájának helyzete, mivel reggel és délután jelenleg is állandó a dugóhelyzet, és a kapcsolódó budapesti bevezető utak (Budakeszi út, Szilágyi Erzsébet fasor) keresztmetszete nem növelhető.
"Ekkora újabb terhelést nem bír el sem az út [Budakeszi főutcája], sem pedig Budakeszi lakossága" - szögezte le elutasító szakvéleményében Budakeszi főépítésze. Telkiben attól is tartanak, hogy a községre ráépülő új városrész lakossága Telki intézményeit, infrastruktúráját használja majd, így a golfváros Telki "hátára ragasztott, településgazdálkodási és településpolitikai szempontból kezelhetetlen toldalék" lesz. Az itteni főépítész szakvéleményében azt állítja, hogy a projekt "nemcsak hogy semmissé, de nevetségessé is teszi" Telki kertfalu jellegű fejlesztési koncepcióját, a golfváros pedig "rémálomszerű" végeredményt hozhat, ha a gigantikus építészeti vízió megvalósítása valamiért félbemarad. A projekt elleni jogi harcban Telki polgármestere, Danóczy Balázs tevékeny szerepet vállalt.
A pátyi szántókat Christian Polet belga üzletember felesége vásárolta össze a tulajdonosoktól. Polet neve a terézvárosi ingatlanpanama kapcsán vált ismertté: ő vásárolta meg pályázat nélkül, áron alul a Verók István vezette VI. kerületi önkormányzattól az Andrássy út 47. számú palotát. A szántók sportterületté való átminősítéséről szóló indítványt Laboda Gábor szocialista képviselő jegyezte az agglomerációs törvény vitájában. A Grupo Milton tulajdonosa, Kovács Bence János a Népszabadság 2008-as összeállítása szerint a tizedik leggazdagabb magyar 50 milliárd forintos vagyonnal.

Kovács Spanyolországban gazdagodott meg, és néhány éve intenzív ingatlanfejlesztői tevékenységbe fogott Magyarországon. Ennek egyik eleme a spanyol Sedesával közösen jegyzett, 50 millió eurós kormánygaranciával megtámogatott sávolyi Balatonring versenypálya (a projekt kormányzati mentora Ujhelyi István). Gulyás Dénes fideszes országgyűlési képviselő tavaly decemberben parlamenti interpellációban firtatta, hogy áll-e hasonló kormányzati támogatás a pátyi "megapláza" terve mögött, amire Katona Tamás államtitkár nemmel válaszolt. Gulyás érdeklődését az érintett településeken elterjedt pletyka magyarázza, mely szerint a golfprojekt támogatásáról "titkos kormányhatározat" szól.
Bogozott szálak
Polet a történetben csak a felhajtó szerepét játszotta, építési szándéka valószínűleg nem volt. A Grupo Miltonnak állítólag van, bár a civilek úgy vélik, hogy a cég az elfogadott szabályozással alaposan felértékelt területet - vagy annak egy részét - át fogja játszani egy harmadik fejlesztőnek. A gyanított végbefektetőt, az andorrai Cerqueda Donadeu család Andosins Capital nevű cégét a civilek levélben kérték, hogy álljon el a projekttől. A Grupo Milton vezérigazgatója, Mervó József a pátyi önkormányzat tisztségek nélküli, befolyásos háttérembere, aki közös céget alapított az önkormányzattal IPP Kft. néven a település ipari területeinek fejlesztésére. (Mervó korábban a Közgáz Pince nevű szórakozóhely vezetője volt, testvére a XI. kerületi Café Rio üzemeltetője.) Páty polgármestere, Bognár András belügyes múlt után váltott a helyi politikára, 2002-ben az MSZP színeiben választották meg szülőfaluja első emberének, 2006-ban függetlenként nyert.
A pátyi önkormányzat személyi ellentétekkel, civakodással szabdalt testület. Bognárt a Pest Megyei Bíróság 2009. augusztus 4-i határozatával az önkormányzat keresete alapján sorozatos törvényszegések miatt felfüggesztette a polgármesteri tisztségből. A bíróság megállapította, hogy a helyi iskola felújításának ügyében Bognár tevékenysége veszélyeztette az önkormányzat gazdálkodását. Mivel a döntés nem jogerős, a falut továbbra is Bognár vezeti, sőt a hírek szerint a golfváros ügye újra összehozta a viszálykodó frakciókat. A történetben kínos szerepet játszott a Telkiben lakó Szécsi Zsolt, Pécs jelenlegi főépítésze, aki egyszerre volt Pátyon főépítész, Telkiben a településfejlesztési bizottság elnöke, valamint Mervó József barátja és telekszomszédja. Szécsi novemberben mindkét posztról lemondott, miután felmerült, hogy a golfprojekt előkészítése során nem képviselte megfelelően Telki érdekeit.
Vége a madárdalnak
A február 14-i népszavazásra mindkét oldal intenzív kampánnyal készül. A pátyi önkormányzat támogató frakciója arra játszik, hogy a referendum a helyi népszavazások többségéhez hasonlóan eredménytelen lesz. A konfliktust Telki és Páty vitájaként próbálják tálalni, és gyakran elhangzik az az érv, hogy Telki féltékeny, amiért végre Páty is elindulhat a fejlődés útján. A Pátynál eredetileg sokkal kisebb Telki valóban elképesztő növekedési pályát futott be az 1990-es évektől, és ma már az ország egyik leggazdagabb községe. A zöldterületek felparcellázása Telkiben is vadul zajlott, akárcsak az agglomeráció többi településén egészen 2007-ig. Pátyon a folyamat némi késéssel indult be, de a lakóparképítés a golfprojekttől függetlenül évekkel ezelőtt elkezdődött.
Ha a népszavazás nem hoz sikert, még mindig marad a Telki vezetése által szorgalmazott jogi út. Amennyiben Páty elfogadja a jelenleginél nagyobb beépítést engedélyező új szabályozást, Telki az Alkotmánybírósághoz fordul. Annyit máris sikerült elérni, hogy a telekalakítás szabálytalanságai miatt a földhivatal visszaminősítette a területet szántónak. A komolyabb jogi érveket az a szakvélemény sorakoztatja fel, amelyet Körmendy Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos munkatársa készített a Zsámbéki-medence Tájvédelmi Egyesület megbízásából. Ez kimondja, hogy már a 2006-os szabályozás jogsértő, mivel települések közigazgatási határától 200 méterre tilos beépítésre szánt területet kijelölni. Emellett megállapítja, hogy az új szabályozás ütközhet mind az agglomerációs törvény, mind az építési törvény egyes előírásaival.
Bár "ingatlanos" ügyekben sikert elérni többnyire csak pereskedéssel lehet, az igazi kérdések nem ezek. A pátyi projekt csak apró eleme annak a rákos burjánzásnak, ami felszámolja Budapest körül a természeti környezetet, a napi ingázás révén rettenetes terhelést ró az úthálózatra, és hozzájárul a város belső kerületeinek további hanyatlásához. A korábbi kivándorlók, akik a tájat, a csendet és a zöldet keresték a Zsámbéki-medencében, most saját bőrükön tapasztalják, amint a folytatódó burjánzás megöl mindent, amiért ideköltöztek.
- cikk értékelése /itthon/vitatott-oriasberuhazas-a-zsambeki-medenceben-26634/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 91
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #54
- szib26
- 2010.01.28. - 14:14
Előzmény:
#50 odgobe
A polgármester valóban szoci színekben indult még 2002-ben, most független. Nem igazán szoci vezetés, ha valaki ismeri a helyi viszonyokat. Ezt a golfos történetet vált vállnak vetve nyomja szocis, fideszes, független, hallkan jegyzem meg, hogy még jobbikos is.
Fejlődésre hivatkozva megy a szöveg, bár kezd eldurvulni, mivel az ellenző civilszervezeteket, egyházat próbálják zsarolni, fenyegetni, megvenni.
Nem a meggyőzés a cél, hanem a megvezetés.
Fejlődésre szükség lenne, igazmondásban, tartásban, erkölcsben, kötelesség és felelősségvállalásban. -
- #53
- retCash
- 2010.01.28. - 12:54
Előzmény:
#52 olvaso6
Nem cél a golfpálya a Miltonnak, ők csak a szabályozási tervet akarják fellazítani, hogy hússzorosát érje a föld. Na ebből futja ekhós reklámra, bayert kilóra, stb. -
- #52
- olvaso6
- 2010.01.28. - 12:03
Előzmény:
#51 Honfitárs
Hát azután, ha nem kellően sok gazdag golfozó menne oda, pikk-pakk, csődöl a golf cég és jól kiméri a szép nagy területet. Vagy eladja egyben az egészet (Kopaszi gát módjára). -
- #51
- Honfitárs
- 2010.01.28. - 11:54
Előzmény:
#50 odgobe
Én nagyon nem értek a golfhoz, méginkább nem a golfpálya üzemeltetéshez, ezért csak saccolom.
Kell 2-3 ember, kertész aki a pályát ápolja. esetleg 2-3 golftanár. Aztán mondjuk 5-6-7-10 ember aki segítő, meg a szerelést cipeli a játékosnak. Kell 1 pultos a bárba. Esetleg az öltözőbe pár ember.
Szóval sztem úgy max. 20 emberrel el lehet lavírozni egy golfpályát. Ez tényleg maga a megváltó, ipari méreteket öltögető munkahelyteremtő beruházás. -
- #50
- odgobe
- 2010.01.28. - 10:06
Hogy ezek a Szocialista vezetésű önkormányzatok mennyire lelkükön viselik a munkahelyteremtés égető problémáját,erre jó példa,a vitatott beruházástól kb. 30 km-re ugyancsak a Zsámbéki medencében egy 18 pontos .világversenyekre is alkamas golf pálya,golf falú(?)szálloda stb. megkezdett kivitelezése.
Nem messze,csak 30 km-re a Páty-Telki golfpályától.Nem semmi! -
- #49
- retCash
- 2010.01.28. - 09:42
További sikereket kívánok Zsuppán úrnak, örülök, hogy nem minden "újságíró" eladó -
- #48
- olvaso6
- 2010.01.28. - 07:18
Előzmény:
#34 börtsöksamu
Hát ezt kérdezd meg a komenyistáktól, (az MSZP az MSZMP jogutódja!) akik most vidáman élnek az összedőlt ország romjaiból kimentett vagyonkájukon.
MIÉRT kellett a magyar ipart tönkretenni? Mert kellett a piac a multiknak.
(Ne gondolja, hogy ez csak 90 után kezdődött! 1945 óta dúlt itt a kontraszelekció és a nyugati modell lejáratása. Nem kell ugye emlékeztetnem a gaz burzsujokra, és a klerikális reakcióra, meg az államosított, majd 6 elemis vezérigazgatók és párttitkárok által tönkretett üzemekre?)
Ne szórakozzon itt. Inkább tenger nagy eszét jártassa azon, hogyan lehetne a maradék szakértelmet még felhasználni a magyar ipar újra indítására.
Elég volt a sehonnai közgazdászok hülye szlogenjeiből! -
- #45
- bobaba
- 2010.01.27. - 20:25
Előzmény:
#41 börtsöksamu
A Nemzetinél újabb építkezés, ergo fejlesztés folyik. A felszini parkolóknak viszont még egy éppkézláb kerítést sem hoztak össze az évek folyamán, eső esetén pedig tocsog az ember a pocsolyákban.
Mindössze három mecsetünk maradt 150 év után, abból egy - Érd - teljességében átalakított.
A fürdők. Hm. A Rácz fürdő mióta is épül? A Király és Rudas fürdő állapota pedig úgy szomorú, ahogy van.
A plázák állnak, valóban nem üresek, CSAK az üzletek azok.Nem véletlen a permanens tulajdonos váltás, vagy a csomagolópapírral letakart kirakat. Egy idő után már nincs az a pénz, amiért megéri a semmiért a több százezres bérleti díj.
A kátyúzás kicsit tágabb dolog. Azt tapasztalom, hogy hiányzik a szerződések azon követelménye, mely szerint garanciát kell vállalni az elvégzett munkákért. Millió dolog utal erre, nincs hely ezek felsorolására.
A munka becsülete. Úgy gondolom, az értelmes és következményekkel terhes munkának - van. De nálunk nincs következmény. Lásd a Király utca, vagy az Erzsébet tér átadása óta fennálló aszfalt helyzete. De érdekes a Kopaszi gát is az üres, kialakítatlan épületeivel.
Üres telkek a város közepén. Sok van. Ha bontás helyett felújították volna az épületeket, nem így lenne. Lásd. VII. kerület. A szívem vérzik a Holló utcai szecessiós épületért. Hogy felelősségre vonták-e a műemlék épület bontásának elrendelőjét? Biztos vagyok benne, hogy nem. Mert nincs következmény.
Búcsúzom. Örülök, hogy sok mindenben egyetértünk. -
- #44
- tunde04
- 2010.01.27. - 20:22
Előzmény:
#23 cogito
cogito!
megkérhetnélek, h ne kóstolgass! és ne nevezz kedvencednek még ironikusan sem.
egyébként ha nem vetted volna észre megpróbáltam nem hozzád szólni, csak a hibádat kijavítani. azt meg illene megköszönni!
látom ide is csak azért írsz, h másokat lenézz, és kioktass, h tanuljon. nem kéne! hiszen pont te írtál baromságot. akkor meg neked kellene tanulnod!! -
- #43
- Honfitárs
- 2010.01.27. - 20:03
Előzmény:
#0 bicnicc
Tanulságos összeállítás. Ilyet fotoshoppal tonnákat lehet gyártani.
De nagyon tetszett, a golf- luk műszaki rajza. Az aztán valami, anélkül egy centit se a gigaberuházásban. -
- #41
- börtsöksamu
- 2010.01.27. - 19:39
Előzmény:
#39 bobaba
A Nemzeti környékét naponta látom azt ugy tünik most elkezdték.Sokkal jobban zavar,hogy minden irodaházat szürke üvegből ,szomorura csinálnak.A mecseteket meg a fürdöket a mai napig mutogatjuk meg használjuk.Ha jól látom a egy rohadt plaza sem ment tönkre,lelkes népünk szorgalmasan látogatja öket./a sarki boltos ment tönkre/.Az elcseszett kormányzati negyed helyén elöbb utobb valóban kellene csinálni valamit.Üres értékes telek a város közepén.Nincs vita azt irtam sokkal többet kellene karbantartásra költeni.Felhivnám a figyelmét,hogy a nagyobb beruházásokat is elviseli az ország csak jobban az elbirálók körmére kellene nézni,hogy ne menjen annyi a levesbe.A teljes terítésü aszfaltutakat kátyuzzák,miért is?Kik és hogyan vették át ezeket?
Azt gondolom sokkal több lehetöségünk van mint amit elhiszünk.Emlékeztetném"vissza kell állitani a munka becsületét". -
- #40
- tunde04
- 2010.01.27. - 19:38
Előzmény:
#10 Honfitárs
az,h vitatod a felvetésemet, ilyen megközelítésben teljesen jogos. ☺ -
- #39
- bobaba
- 2010.01.27. - 18:55
Előzmény:
#32 börtsöksamu
Magyarországi beruházások esetében a francia pénzügyminiszter szavait cáfolják mind a HV, mind az egyéb fórumok hasonló jellegű vitainditójának hozzászólásai. A jelen helyzetet ismerve úgy gondolom, joggal. Hazai igény ezekre a mega-giga beruházásokra, mint fejlesztésekre nincs! Ugyanúgy, ahogy már régóta nincs szükség újabb és újabb plázákra és cinema city-kre sem. Amire lenne igény, azt meg nem csinálják. Példaként említeném a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája kulturálatlan környezetét. Előző nyolc, utóbbi hat éve senyved ebben az állapotban. A múltból pedig: a törökök is észrevételenül foglalták el Buda várát és terjeszkedtek tovább, majd basáskodtak 150 évig. Kik használták a mecseteket és török fürdőket? Ők.
Igen, a karbantartás és a fejlesztés jól megfér egymás mellett. Csak nálunk a karbantartás feledésbe merült a fejlesztés javára. Ami a karbantartás hiánya miatt elképesztő, sok esetben végzetes károkat, a fejlesztés esetében pedig elképesztő, és sokszor teljesen felesleges pénzkidobást jelent. Lásd. kormányzati negyed tervei, vagy az egészségügy széfjei és automatái. -
- #38
- apoa
- 2010.01.27. - 18:42
Előzmény:
#34 börtsöksamu
A magyar vállalkozások a jelenlegi globalista-lakáj nómenkletúrának ellenségei, fejlesztési támogatás, adókedvezmény nnics. Szemben a multikkal, akiknek jelentős támogatást adunk, mert ez a parancs. Ezen kell változtatni, hogy a profit itt maradjon.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Hogyan lehetne növelni a szervátültetések számát?
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
