Zsarolják a Fideszt?
- Utolsó módosítás:
- 2010.09.02. - 03:44
- Létrehozás:
- 2010.07.30. - 10:23
Tovább mérgesedik az MSZP és az LMP viszonya: Mesterházy Attila kijelentése miatt felkapta a vizet az ökopárt.
Az áprilisi választások óta tart a szocialisták és az LMP közötti rosszízű üzengetés, és a feszültséget csak növeli, hogy Mesterházy Attila csütörtök reggel a Klubrádióban meglepő állításokat közölt Schiffer András pártjáról.
A szocialista frakcióvezető szerint az LMP-nek sikerült "megzsarolni" a Fideszt az önkormányzati törvény megváltoztatása kapcsán azzal, hogy ha nem hajlandóak 2 hét helyett 3 hetet adni a kopogtatócédulák összegyűjtésére, akkor összeállnak az MSZP-vel. A Fidesz végül engedett az LMP-s nyomásnak, fejtette ki Mesterházy Attila a rádió Megbeszéljük című műsorában.
"Mesterházy valószínűleg hallucinál: tárgyalásról és zsarolásról beszél, nem zavartatva magát a tényektől" - reagált Tordai Bence, az LMP országos választmányának szóvivője a műsorban elhangzottakra. Közleményük szerint Mesterházy Attila ismét tanújelét adta, hogy az MSZP továbbra sem tud elszakadni az eddigi mutyizós, háttérben alkudozós politikai kultúrától, sőt, "azt sem tudja elképzelni, hogy lehet ezt másként is csinálni".
![]() |
| LMP-s kampány: balról hullik rájuk az "áldás" |
Az LMP és a Fidesz közötti megállapodás ötlete ugyanakkor nem a szocialista frakcióvezető agyszüleménye, ő csak a Népszabadság szerdai cikkére reagált, melyben a lap "egymástól független forrásaira" hivatkozva azt állította: az ökopárt azért ennyire határozott a főpolgármester-jelölti kérdésben, mert egyezség születhetett közte és a kormányzó párt között, és a Fidesz az LMP kedvéért könnyített a kopogtatócédulák gyűjtésére rendelkezésre álló időkorlát témájában.
Az ajánlószelvények összeszedésére biztosított idő kérdésében Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje lapunknak annyit ismert el: "Valóban tárgyaltunk a kormánypártokkal. Jeleztük: ha ellehetetlenítik az ellenzék tevékenységét, belekormányozhatják magukat abba, hogy demokratikus egységfront jön létre ellenük. Ha nincs más esély, nyilván minden opcióval számolni kell."
Az LMP és a szocialisták közötti feszült viszony még az áprilisi választások alatt kezdődött. Legutóbb Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi kampányfőnöke szólította fel Jávor Benedeket, az LMP főpolgármester-jelöltjét, hogy lépjen vissza Tarlós István javára.
A képviselő szerint ugyanis az LMP-re leadott szavazatok valójában a Fidesz jelöltjét támogatják majd, és felesleges főpolgármester-jelöltet állítaniuk, ha úgy gondolják, Tarlós várhatóan megnyeri az őszi választásokat. Molnár Zsolt hangsúlyozta, hogy nehezen tudják tudomásul venni, hogy az LMP-sek maguk sem hisznek a sikerükben, és azt kérte tőlük, ne csapják be a választókat.
Az érintett Jávor Benedek még aznap reagált képviselőtársa intelmeire, és kijelentette: alapvetően a saját szavazóik felé számolnak elszámolással, és az MSZP jobban járna, ha arra koncentrálna, hogy ne tegye nevetségessé önmagát.
A Népszabadság titokzatos forrásai egyébként azt is állítják, hogy Tarlós István számos alkalommal egyértelművé tette: győzelme esetén ellenzéki helyettest is szeretne, utóbbit pedig akár az LMP is adhatja majd, például Jávor Benedek főpolgármester-jelölt személyében.
- cikk értékelése /itthon/zsaroljak-a-fideszt-31009/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 46
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #62
- nemethistvan1
- 2010.08.02. - 21:45
Előzmény:
#57 Babatündér
Ha azt vesszük fenemód szégyellem, hogy valamikor 1989-ben a feleségemmel együtt az alapító tagjaik sorában voltunk. Az akkori programjukat kellene nekik feldugni! Teljesen érthetetlen, hogy hogyan is tudtak így kifordúlni önmagukból, vagy meghasonúlni! Szóval 16 éve hipózzuk magunkat! -
- #61
- nyilassbarbie
- 2010.08.02. - 03:10
Delye volna már szépen felszámolni és betiltani a volt állampártot! -
- #59
- kergebirka
- 2010.08.01. - 16:01
Előzmény:
#55 nemethistvan1
" Mellesleg a parlamentben is csak tölteléknek vannak - de minek? "
Mondjuk meert a Magyar Koztársaság választópolgárai bejuttatták oket ;-) -
- #58
- czippfe
- 2010.08.01. - 12:15
Babatündér!
Ha lehet a valóságot írja,vagy nézzen utánna a tényeknek ne ilyen légbőlkapott baromságokat írjon! -
- #57
- Babatündér
- 2010.08.01. - 11:56
Előzmény:
#55 nemethistvan1
Az LMP azokat a budapesti szavazókat tudja felszívni, akik eddig MSZP de főleg SZDSZ szavazók voltak.
SZDSZ már nem létezik, helyébe lép egy bizonyos közönség számára az LMP:
Ez a bizonyos közönség nem elhanyagolható létszámú, hiszen jól látható, hogy képes volt 20 évig ezt a tolvajbandát a főváros élén tartani. És ezt a közönséget nem lehet figyelmen kivül hagyni Budapesten. -
- #56
- Babatündér
- 2010.08.01. - 11:52
Előzmény:
#50 VincsEszter
Az SZDSZ valamikor rendszerváltó pártnak hazudta magát, valamikor az ország második pártja volt, és valamikor a legerősebben anti-bolsevista, anti-kommunista párt volt.
Aztán 94-ben kibújt a szög a zsákból, összeállt az utódpárttal, sőt nem csak összeállt, hanem összenőtt! A Horn-kormány SZDSZ-es belügyminisztere (kuncze) véresre verette a nyugdíjasok tüntetését, államcsődbe vitték 96-ra az országot, és a nyakunkba hozták az IMF-et és a megnyomorításokat (Bokros-csomag).
Az SZDSZ egy tagság nélküli médiapárt lett, amelyiknek kizárólag csak vezetői voltak, mindegyik magas pozicióban és sokmilliárdos lopásokkal (Medgyessy Péter: az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.)
Az utóbbi 8 évben már csak kék-MSZP-ként üzemelt, tettestársa volt mindenben az MSZP-nek.
A 89-90-es rendszerváltó, anti-kommunista pártból egy nemzetellenes, szélsőséges neo-liberális, bűnöző-párti maffia lett.
-
- #55
- nemethistvan1
- 2010.07.31. - 16:44
Ha a Tarlós alpolgármesterként az LMP-ben is gondolkozik akkor meg kell fontolni, hogy kell-e egyáltalán a Tarlós úr!
Tévedés ne essék, nem a Tarlós ellen van kifogásom, de menten az lesz, ha az LMP mint partner egyáltalán szóba jön!
Egyszerüen nincs szükség egy talpraállítandó önkormányzat esetében egy folyamatosan zavartkeltő, kötekedő, szakmaiatlan szervezetre, annak tagjaira, akik azért nyüzsögnek, hogy észrevegyék őket - mintegy reklámot akarnak csinálni önmaguknak.
Mellesleg a parlamentben is csak tölteléknek vannak - de minek? -
- #54
- egypolgar
- 2010.07.31. - 14:27
Előzmény:
#53 egypolgar
"Az ajánlószelvények összeszedésére biztosított idő kérdésében Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje lapunknak annyit ismert el: "Valóban tárgyaltunk a kormánypártokkal. Jeleztük: ha ellehetetlenítik az ellenzék tevékenységét, belekormányozhatják magukat abba, hogy demokratikus egységfront jön létre ellenük. Ha nincs más esély, nyilván minden opcióval számolni kell"...
Ha ennyit elismert J.B. akkor miért kell felháborodni akár a Népszabadság cikken vagy M.A. szövegén....akkor nem indokolt a felháborodás... -
- #53
- egypolgar
- 2010.07.31. - 14:25
Előzmény:
#51 Professzor
Most erre haladunk és a Fidesz lehet ez az egyetlen párt...nekem ugyan van kis rossz érzésem mert az ezüstahajó meg a többi a kaya ibrahim sőt a gripen ügy sem lett tisztázva..azaz előttem nem makulátlan a Fidesz de ha a többség elfogadja akkor legyen túléltem a Kádár rendszert is..igaz nem "élveztem" -
- #52
- egypolgar
- 2010.07.31. - 14:22
Előzmény:
#51 Professzor
Bőven elég egy párt annak lehet ilyen olyan tagozata cigány, zsidó meleg tagozat munkástagozat és ami még kellehet..szegény tagozat gazdag tagozat akár...egyszerűbb lenne -
- #51
- Professzor
- 2010.07.30. - 22:27
Először is nagyon tetszik nekem a HV ezen összefoglalója is, köszönet. Politikai hírek, elemzések tekintetében sokoldalúbb, mint az index vagy az origo. csak így tovább, hajrá HV.
A politikához: az MSZPnek el kell süllyednie, és kellenek új és jó pártok. Nem sok, 3-4 párt összesen elég. Kell egy mérsékelt ökopárt is (na már nem Duna-kör szerű, hanem értelmes), az LMP kinőheti még magát, de nehéz lesz az út nekik is. -
- #50
- VincsEszter
- 2010.07.30. - 20:29
Előzmény:
#47 Lakrimátor
Tévedsz, Tarlós indította el lavinát, hogy agresszív szdsz-utódot egyik helyettesének el tudja képzelni. Végülis fidesz liberálisként kezdte egy gyékényen a szadista szadesszel és ma is csak retorikában "nemzeti". -
- #49
- kankangyal
- 2010.07.30. - 18:50
Mosolygok ezen az LMP-n. Nehogy már ne tudja mindenki, hogy az SZDSZ utódpártja, s hogy ez "fel ne tűnjön", bármit akar az mszp, ők legalább akkora vehemenciával támadják, mint a fidesz.
Ezzel csak egy a baj. 12 éven keresztül hatalomban tartotta őket az MSZP, s most ők az új, a megbonthatatlan, a tiszta, a keudeményező ésatőbbi....Szerintem rendkívül gusztustalan. Lehet más...ugyan már, uraim és hölgyeim -
- #48
- Lakrimátor
- 2010.07.30. - 18:12
Előzmény:
#47 Lakrimátor
Bocsánat, nem Bálintnak címeztem, csak véletlen volt
-
- #47
- Lakrimátor
- 2010.07.30. - 18:12
Előzmény:
#46 balint60
A cikk címe: Zsarolják a Fideszt.
Ki? A talicskapárt? Az új SZDSZ? A radikáliskok? Együtt sem érnek el egyharmadot. Összefogni meg nem tudnak egymással a Fidesz ellenében, mert egyik a másik számára vállalhatatlan. Ez így is van jól. Én egyébként akkor se bánkódnék ha az LMP összeállna a targoncapárttal, mert így legalább elválik a szar a májtól. -
- #46
- balint60
- 2010.07.30. - 17:41
Előzmény:
#33 Horst_Tappert
Kedves Horst,
Ön, mint egy politológus értelmezni próbálja mondandómat és véleményt, sőt állásfoglalást tulajdonít annak, ami csupán egy tényállás leírása, minősítés nélkül.
Következésképp semmi alapja nincs az Ön vélelmének, miszerint az én szememben a Fideszt támogatni bűn, sőt nagyobb bűn lenne stb.
Az pedig, hogy az LMP budapesti politizálásáról -vezetői kinyilvánított szándékától függetlenül- mi lesz támogatói véleménye, megtudjuk október 3-án este. Bármi lesz, az az LMP felelőssége - ennyi; kár bármi mást belemagyarázni hozzászólásomra.
Figyelmét mind emelett megköszönve üdvözli, Bálint -
- #45
- Babatündér
- 2010.07.30. - 17:07
Előzmény:
#43 pimepime
Remélhetőleg a Jobbiknak is ugyanaz az érdeke: megszabadulni a tolvajbandától és újjáépíteni az országot.
Úgyhogy remélhetőleg ebben segítségére lesz a Fidesznek. -
- #44
- olvaso6
- 2010.07.30. - 17:04
Előzmény:
#36 pimepime
Ki mondja meg a jól működő demokrácia ismérveit? A jogokat és a kötelességeket KI és hogyan határozza meg?
Ha a kommunista jogutód MSZP, avagy a kettős mércés SZDSZ, akkor baj van. -
- #43
- pimepime
- 2010.07.30. - 16:49
Előzmény:
#42 Babatündér
"A Fidesznek pedig az az érdeke, ami az egész magyar nemzetnek, és ami Budapestnek: Megszabadulni a tolvajbandától és újjáépíteni az országot és a fővárost."
Ez így szép, de nem hiteles. Némi javításra szurul, így -engedelmeddel- megteszem:
A JOBBIKnak pedig az az érdeke, ami az egész magyar nemzetnek, és ami Budapestnek: Megszabadulni a tolvajbandától és újjáépíteni az országot és a fővárost.
Ebben a formában a tolvajbanda halmaz jóval tágabb, ugyanakkor jobban behatárolható, ami a felszámolását is könyebbé teheti.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Egyszeri alkalomnak tűnt - Valóra vált a TV2 sztárjának álma
- Időpont
- Ma: 20:10
-
Gyorshír: kiderült, ki kerül az Államadósság-kezelő élére
- Időpont
- Ma: 19:39
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
Rendkívüli eresztés - Ilyen évtizedek óta csak egyszer fordult elő
- Időpont
- Ma: 18:09
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Ma: 17:06
-
Kevés a védett hungarikum
- Időpont
- Tegnap: 07:37
-
Palik lemondott, Gyulaynak "nemzeti ügy" a Forma-1
- Időpont
- Tegnap: 12:08
-
A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Időpont
- Ma: 12:32
-
Fordulat a Zámbó-ügyben: Elhallgattatnák az állítólagos szemtanút
- Időpont
- Tegnap: 04:30
-
A Facebook buktatta le a gyilkost
- Időpont
- Ma: 05:23
-
"Lehetnénk királyság is"
- Időpont
- Tegnap: 10:05
-
Török Zsolt és Kormos Kata válthatja Nyakót
- Időpont
- Tegnap: 17:33
-
Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?
- Időpont
- Ma: 07:07
-
Korszakhatáron
- Időpont
- Ma: 10:35
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?
- Időpont
- Ma: 07:07
-
A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Időpont
- Ma: 12:32
-
A látszat csal?
- Időpont
- Ma: 09:23
-
A Facebook buktatta le a gyilkost
- Időpont
- Ma: 05:23
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Ma: 17:06
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
Az új magyar külpolitikát méltányolja egy brüsszeli lap
- Időpont
- Ma: 13:51
-
Korszakhatáron
- Időpont
- Ma: 10:35
-
Videobíró helyett: Magyar fejlesztésű játékvezetői rendszer
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Kora reggel tovább erősödött a forint
- Időpont
- Ma: 08:21
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Időpont
- Ma: 12:32
-
Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?
- Időpont
- Ma: 07:07
-
Korszakhatáron
- Időpont
- Ma: 10:35
-
A látszat csal?
- Időpont
- Ma: 09:23
-
Videobíró helyett: Magyar fejlesztésű játékvezetői rendszer
- Időpont
- Ma: 15:39
-
A Facebook buktatta le a gyilkost
- Időpont
- Ma: 05:23
-
Az új magyar külpolitikát méltányolja egy brüsszeli lap
- Időpont
- Ma: 13:51
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Ma: 17:06
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
Lakás bérbeadás: káosz, vagy könnyebbség?
- Időpont
- Ma: 13:16
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
HETILAP
- 2010. 09. 02. |
- 35. heti lapszám
Címkefelhő
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- Palik lemondott, Gyulaynak "nemzeti ügy" a Forma-1
- Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban


