Eljött a zsidó rendszerváltás ideje - írja közleményében a Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). A szervezet szerint a zsidó oktatás, a vallási és kulturális élet terén az utóbbi években a holocaust előtti idők óta sem látott reneszánsz vette kezdetét.
hirdetés
Egyre több szervezet jön létre, és a százezres magyar zsidóságból egyre többen találnak vissza valamilyen módon őseik szellemi örökségéhez. Ez a változás plurális és sokszínű pezsgő zsidó életet eredményezett. Mégis, a magyar politikai köztudatban diszkriminatív módon csak egyetlen szervezetet tekintenek az egész magyar zsidóság képviselőjének, amely mára a zsidó közösségek sokoldalú, demokratikus fejlődése gátjává vált. A MAZSIHISZ e probléma elkenése céljából hatáskör nélküli, jogokkal fel nem ruházott tanácsadó testületet hívott össze, amelyet megtévesztő módon Magyar Zsidó Kongresszusnak nevezett el - állítja az EMIH.
Az EMIH ezért november 16-án két nyilatkozatot tervez kibocsátani „Rabbinikus állásfoglalás „országos zsidó ernyőszervezetek" legitimitásának kérdéséről", valamint „Állásfoglalás egy valóságos képviselet, és egy valóban demokratikus zsidó közélet kereteiről és felépítéséről" címmel.
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija az eseménnyel kapcsolatos "A Mazsihisz zsidó kongresszusából sem lesz szalonna" című írásában megjegyzi: A magyar zsidó közélet antidemokratikus szervezetének problematikája mára már egyre több ember számára ismert. A Mazsihisz a kizárólagos képviselet látszatának megerősítése érdekében kongresszust hívott össze. Köves szerint a Kongresszus azonban semmit nem old meg, sőt csak magát a problémát fokozza, hiszen még elődeinél is rosszabb. Valójában mindkettő hibáját eleve magában hordozza. Az 1868-as kongresszushoz hasonlóan, egyetlen irányzatot, a Mazsihisz féle neológiát akarja a pluralisztikus zsidó élet helyébe emelni, és az 1950-es kongresszushoz hasonlóan az állami befolyást szolgálja és erősíti. Kutyából nem lesz szalonna, és álcázott zsidó kongresszusból és „egységből" sem lesz virágzó zsidó élet - írja a rabbi, hozzátéve: a ma százezres létszámúként emlegetett zsidóság nagy része távol van ősei hitétől.
Köves Slomó úgy véli: a zsidó vallási és kulturális élet felvirágoztatását, nem egy újabb, eleve halálra ítélt hamis egység kihirdetése fogja meghozni, hanem egy plurálisan szerveződő, embereket valóban megérintő zsidó közélet, melynek minden szereplője azon munkálkodik a maga módján, hogy minél több zsidó származású emberrel ismertesse meg a zsidóság mély tanítását és szépségeit, a közösségi élet és a hagyomány örömét. Ehhez viszont az kell, hogy a mindenkori magyar kormány hagyjon fel végre a diszkriminatív gyakorlattal és engedjen utat egy plurális zsidó közéletnek - olvasható az állásfoglalás végén.

- cikk értékelése /itthon/zsido-kongresszusbol-nem-lesz-szalonna-20489/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 1
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Madridi trénertől tanulhattak a Puskás Akadémia testnevelői
- Időpont
- Ma: 16:03
-
A magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe - Ki lehet ő?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
hirdetés
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
HETILAP
hirdetés