Vagy tán nem csak az? Nagy kérdés egy kis párttal kapcsolatban.
Bizony, itt a vége. Mármint az LMP szüzessége, az veszett el. Pontosabban, a szüzesség lehet, hogy megvan még, de sokra mennek vele, ha a látszat így is, úgy is azt mutatja: élveteg a kicsike.
Történt ugyanis, hogy most, egy nappal a határidő előtt hirtelen ömleni kezdtek a kopogtatók a párthoz, pedig eddig nagyon úgy festett, hogy nem lesznek meg a szükséges szelvények.
Elképzelhető persze, hogy tényleg csak arról van szó: látva, hogy néhány nap van már csak, de a szükséges szelvények fele gyűlt össze, hirtelen atommagot robbantottak magukban az aktivisták és sok pici speedy gonzalezként hajkurássza a szelvényeket. Csakhogy ez még akkor sem hihető, ha egyébként ez a helyzet, s akkor bizony az LMP hibázott, óriásit.
Pontosan tudniuk kellett ugyanis, hogy ha nem gyorsan, a futam elején gyűjtik össze a kopogtatókat, akkor az Isten se mossa le róluk, hogy valahonnan kapták azokat, az utolsó pillanatban. Tehát: ha mozgósítható energiák vannak (márpedig most gyűlnek a szelvények), azokat nyilván a startra időzítették volna. Hogy még a látszatot is elkerüljék.
Így bizony a látszat már látszat. Az mégpedig, hogy nem lehet más a politika. Hogy valamelyik nagy párttól érkeznek a cetlik. Ami meg az LMP lényegi identitáselemeivel - független, nem a régi mechanizmusok alapján működő, stb. - áll szöges ellentétben. Az olyan válasznyilatkozatok pedig, hogy „akinek tudomása van arról, hogy csalással jutottak cetlikhez, tegyen följelentést" pedig kifejezetten a Fidesz vagy az MSZP közlemények hangulatát idézik.
Nagy kérdés persze az is, hogy ha a látszat nem csal, akkor ki csal az LMP javára. Kinek fontos, hogy legyen LMP-s induló? Logikusan a Fidesznek. Ha még mindig leginkább ex-szdsz-esekből áll az ökopárt tábora, megosztják a Fidesz-ellenes szavazatokat. Ráadásul, ha leköteleződtek, nyilván lehet majd tárgyalni velük a fővárosi közgyűlésben is.
Akárhogy is, az LMP ezt aligha heveri ki egykönnyen. S erre nem mentség, hogy nem csak maguknak köszönhetik, hanem a Fidesznek is. Az, ahogy az önkormányzati törvényt módosították, lerövidítve a kopogtatógyűjtés idejét és megnövelve a kötelezően leadandó mennyiséget, egyértelmű üzenet volt: kis pártok ne, vagy csak a mi segítségünkkel juthassanak mandátumhoz.
Nem elegáns. Ettől még az LMP tisztában volt a törvénnyel, s a látszat megőrzésének érdekében minden energiáját és eszközét az első napokra kellett volna koncentrálnia.
- cikk értékelése /jegyzet/a-latszat-csal-31617/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 58
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #93
- elxir
- 2010.09.11. - 08:09
Előzmény:
#42 Babatündér
"Egyébként a politikai prostitúció az MSZP-SZDSZ rémuralma alatt teljesedett ki igazán, amikor egymást zsarolta a két rablópárt, és amikor a koncon összemarakodtak, akkor beszállt Ibolya is a habtestével, és szavazatonként árulta a pártját."
Tévedésben vagy kedves Babatündér!
Ez zsarolás a külvilágnak szólt, nagyon is egyetértettek a dolgokban (új világrendet építettek közösen!!!), csak el kellett adni a portékát, úgy hogy az civilizált üzletnek hasson. A jónép meg kajálta ezerrel. Remélem nem csak Én vagyok aki ezt tisztán látja. Ami ettől el visz az a központosított rendszerek lebontása és ebben mintha jeleskedne a fidesz. Reménykedjünk!!! -
- #92
- zsil
- 2010.09.03. - 13:49
Előzmény:
#91 zuglauer
Elfogadom, hogy Ön így látja!
Kérem, fogadja el azt, hogy én másképpen!
Az okokat pedig nem szeretném boncolgatni, mert a "jelzőkből" már elegem van.
Tiszteletben tartom az Ön hovatartozását, köszönöm a válaszát!
Üdv.: Zsil -
Rendben, legyen, bizonyára "dobálom" magam, bármit is jelentsen ez Ön szerint.
Sajnos én nem kaptam választ a kérdésemre, tartok tőle hogy azért, mert nincs semmilyen bizonyíték, csak vagdalkozások, sejtetések, előítélet, és propaganda.
Ha a konc alatt a politikai befolyást, hatalmat és a meghatározó pozíciókat érti, amit az SZDSZ elveszített a kormányváltással, akkor nyilván van ilyen.
Azt, hogy nincs szándékukban parlamenti jelenlét nélkül lelépni, készséggel elhiszem, viszont az, hogy ez sikerül-e nekik, szerintem nagyon kis mértékben múlik az ő akaratukon.
Miben különbözik az LMP és az SZDSZ? Röviden: szinte mindenben.
Pár példa:
Az LMP politikusai között egyetlen egy sincs, aki korábban SZDSZ politikus lett volna.
Az SZDSZ-nek rengeteg pénzembere, pénze volt, az LMP szegény, mint a templom egere. (Richard Fieldtől kapott a párt összesen 8 vagy 12 milliót, a tagoktól, szimpatizánsoktól ha jól emlékszem 4-5 millió jött be összesen. Sok jelölt maga fizette a kampányköltségek egy részét. Azt tudom, hogy tavasszal kb. 40 milliónyi adományt utasított vissza, mert az adományozó vagy titokban akarta adni a pénzt, vagy meg akarta venni valamelyik listás helyet, vagy rajta volt a cég az APEH adóslistáján.
Most kb. 100 millióból kampányol, úgy, hogy annak a fele hitel a jövő évi párttámogatás terhére.)
A programokban, célokban sincs sok közös.
Erről írtam itt: http://hetivalasz.hu/itthon/osszeszedi-e-javor-benedek-a-29-ezer-kopogtatot-31615/?orderby=csokkeno&numPerpage=20&hozzaszolas_oldal=5#cikk_hsz_32
Se gazdasági, se szociális, se oktatási téren nem áll közel a két párt elképzelése. Emberi jogi kérdésekben az LMP liberális, az SZDSZ-t sokkal inkább ultraliberálisnak, vagy inkább szabadosnak mondanám.
Parlamenti munka: Ha megnézzük, az LMP képviselői a parlamentben nem az alapján ítélnek meg egy javaslatot, hogy ki adta be, hanem az alapján, hogy az illeszkedik-e a párt értékrendjébe. Ebben egyébként az én meglátásom szerint nem csak az SZDSZ-től, de a jelenlegi két nagy párttól is különbözik. (A Jobbikot ilyen téren nem ismerem) Ezért volt, hogy bizonyos kérdésekben együtt szavaztak akár az MSZP-vel, akár a Fidesszel, akár a Jobbikkal.
Első körben ennyi jutott eszembe. -
- #90
- julianus
- 2010.09.03. - 12:59
Előzmény:
#89 balint60
Kedves Balint60!
"Amikor a Fideszt és személy szerint Orbán Viktort kritizálom, az "érted haragszom, nem ellened" vezérelt, mert hiszek és osztozom a folyamatosan megújulni képes konzervativizmus jóirányú társadalomformáló erejében."
Így legyen. Azért arról se feledkezzél meg, hogy okozat nincs ok nélkül, s az ok mindig előbb van.
Üdvözöl, julianus
-
- #89
- balint60
- 2010.09.03. - 12:50
Előzmény:
#87 julianus
Kedves Julianus,
Gazdasági konszolidáción a gazdaság tartós és fenntartható növekedési pályára állítását és a kiegyensúlyozott államháztartást, ahol a hiány 3% alatt van, értik a nem sablon és nem propagandaszöveget használó emberek.
Ehhez pedig konzisztens gazdasági program kellene, ám az nincs (ld. Bod Péter Ákos minapi nyilatkozatát).
Soha nem állítottam, hogy a problémák most keletkeztek; a Fidesz viszont ellenzékben tanúsított felelőtlenül populista magatartásával azt sulykolta, hogy problémáink megoldását az egyszeri és azonnali adó/járulékcsökkentés, az önkormányzatoknak, egészségügynek, oktatásnak stb szükséges többletforrás jelenti, amelyet kormányra kerülve egy költségvetés készítésével biztosítja. (hál'Istennek, nem tették.)
Nem lehet tudomásod arról, hogy mikor miért aggódtam és ennek jelen helyzetben immár nincs jelentősége.
A jobboldali értelmiség megelégedik azzal, hogy finomkodó jelzőkkel tudassa elégedetlenségét (pl. Stumpf András:"nem elegáns", HHF: "egy kicsit túlpörgették"), ami véleményem szerint nem elegendő. A 2000-es esztendőket juttatja eszembe, amikor azért hallgattunk és helyeseltünk esetenként meggyőződésünk ellenére, mert "kevesen vagyunk", "nincs médiafelületünk", "a kritika a komcsikat erősíti" stb.
Ma a jobboldal olyan erőt képvisel hazánkban, mint az USA a nagyvilágban, média jelenlétünk meghatározó és a "komcsik" a gyalogbéka szintje alatt vannak.
A nyugtalanító történések pedig számtalanok; olyanok, amiket csak a "cél szentesíti az eszközt" álláspontból lehet kritika és aggodalom nélkül nézni.
Amikor a Fideszt és személy szerint Orbán Viktort kritizálom, az "érted haragszom, nem ellened" vezérelt, mert hiszek és osztozom a folyamatosan megújulni képes konzervativizmus jóirányú társadalomformáló erejében.
Üdvözöl, Bálint -
- #88
- zsil
- 2010.09.03. - 12:01
Előzmény:
#81 zuglauer
Újból "dobálja" magát, csak nem veszi észre!!!
Most akkor: én kérdezem: Mitől más az LMP, mint az SZDSZ?????
/Én azt állítottam, hogy a koncot nem engedik szadeszék/ !!!
Azt is állítom, hogy eszük ágában sincs "parlamenti jelenlét" nélkül lelépni!
Tessék! Cáfolja!!!
Csak azt ne mondja, hogy nincs konc!!!!!! -
- #87
- julianus
- 2010.09.03. - 11:16
Előzmény:
#86 balint60
Kedves Balint60
„gazdasági konszolidáció”
Sablon és propaganda szöveg. Most hiányolod? Milyen gazdasági konszolidáció valósult meg 2002-2008 között?
A problémák nem most keletkezetek és a nem a válság hozta, a válság csak felerősítette. Ezek már 30 éve léteznek. Ami az elmúlt 2 évben történt semmit sem oldott meg, csak tűzoltásra volt jó. Különösebb szakértelem és megfeszített munka sem kellett hozzá.
Azt írod: „Magam -családi és baráti környezetemet illetően- polgári-értelmiségi köre értetlenséggel nézzük a többségünk számára nem tetsző történéseket és én mindenkit arra biztatok, hagyjunk fel a világnézeti szolidaritás kritikátlan gyakorlatán és adjunk hangot aggodalmunknak.”
Megkérdezném miért csak most, miért nem mondjuk 2004-ben és azt követőleg folyamatosan?
Persze az is kérdés, hogy milyen, netán melyik világnézetre gondolsz.
Üdv. julianus
-
- #86
- balint60
- 2010.09.03. - 10:34
Előzmény:
#82 outsider1
Kedves Outsider,
a társadalmi feszültségeket, amelyek minden megosztó és irracionális politika és magatartása okozói, a gazdasági helyzet romlására lehet visszavezetni. Amikor emberek sokaságának romlik életminősége vagy csupán veszélyeztetve érzik azt, könnyen megnyerhetőek a leegyszerűsítésekkel manipuláló politikusok és véleményformálók által.
Ennek ellenszere csak a gazdasági konszolidáció, amelynek mégoly biztató jelei is igen törékenyek a civilizált országokban.
Mi még rosszabb helyzetben vagyunk, mivel gazdasági koncepciónak nyomát sem látjuk és mindaz, amit a kormány (azt hiszem helyesebb magát Orbán Viktort kiemelni) ezen a területen (is) művelt, az mélységesen kiábrándító.
Igazat megvallva, magam sem tudom, hogyan és legfőképpen mikor tudunk ebből csapdahelyzetből kikeveredni. Magam -családi és baráti környezetemet illetően- polgári-értelmiségi köre értetlenséggel nézzük a többségünk számára nem tetsző történéseket és én mindenkit arra biztatok, hagyjunk fel a világnézeti szolidaritás kritikátlan gyakorlatán és adjunk hangot aggodalmunknak.
Üdvözli, Bálint -
- #85
- radala
- 2010.09.03. - 10:27
Kedves Stumf András!
Én mindig azt hittem, hogy te egy szimpatikus, értelmes újságíró vagy ezért is nem szóltam eddig soha, mert ez nem említésre méltó, ez kéne, hogy az alapbeállítás legyen.
Most is azt vártam, hogy elmagyarázod, hogy a látszat csal, mert igenis érthető, hogy nem volt sem aktivista sem szimpatizáns a városban és ezért nem gyűlt a KC. Az is érthetö, hogy egy fiatal ember az utolsó pillanatra hagyja a munkát stb.
Ehhez képest ezt a hülyeséget leírni, amit írtál. Szörnyű.
Nem lehetne valahogy kitörölni? Szerintem ez ciki, hogy meggondolatlanul ilyen szart írtál. Tegyél már valamit ellene:-)
Amúgy egy botlást elnézek én mindenkinek, de már csak másik 2 dobásod van maximum. -
- #84
- balint60
- 2010.09.03. - 10:14
Előzmény:
#80 zuglauer
Kedves Zuglauer,
"(...) egyaránt érvényesek mindkét oldal szimpatizánsai többségére." - írtam. Ha csupán jelen cikk hozzászólásain fut át, egyet fog érteni velem.
Üdvözli, Bálint -
- #83
- outsider1
- 2010.09.03. - 10:06
Előzmény:
#82 outsider1
Bocsánat, kimaradt egy szó: elveszítette értelmét -
- #82
- outsider1
- 2010.09.03. - 10:05
Előzmény:
#78 balint60
Kedves Bálint,
némileg kiegészíteném hozzászólását. Valóban, előítélet vezérelt gondolkodás uralkodik ma Magyarországon. Az előítéletes gondolkodás oka lehet a túlzó általánosítás, de attól tartok nálunk nem elsősorban ez az indíték.
A politika mára Magyarországon szinte teljesen elveszítette, pusztán a szenvedélyek kiélésének terepe lenn. Egyre távolabb kerülünk a racionalitásoktól. Szerencsére ma még van egy masszív tömb a társadalomban, akik mindezt közönyösen vagy bosszankodva figyelik, de nem vesznek részt a "játékban". Azt hiszem, mindennek az az oka, hogy a többség nem érti a mai helyzetet, és az írástudók nemigen nyújtanak segítséget, hogy derengjen a kép. Mindenhol csak a győztesek irányvonalához való alkalmazkodás tapasztalható.
A baloldalnak nem volt túl sok érzéke a szimbolikus politizáláshoz, a jobboldal pedig kegyetlenül benyomult erre a terepre. Csak az a baj, hogy ez a nyomulás rengeteg kárt okozott. Ezt a szituárciót a jobboldal értelmesen is kihasználhatta volna, de sajnos nem ez történt.
Kérdés, hogy lesz-e ereje a többségnek, hogy megakadályozza az irracionalitás további erősödését.
Ez azért lenne rendkívül fontos, mert a világban is sok a baj. Elképedve olvasom sokszor az amerikai politikáról szóló híreket. A válság ott is meghozta a megosztottságot, a ki az igazi amerikai típusú vitákat, az erkölcsi megújulást, a "gyökerekhez való visszatérést" hirdető politikusokat. A fikció és a valóság egyre inkább keveredik, még a nálunk sokkal szerencsésebb országokban is. Ezért még inkább észen kéne lennünk.
Üdvözlettel:
Outsider -
Kedves Zsil!
Önmagam "dobálása" közben sajnálattal olvasom, hogy ostoba kérdésnek minősíti azt, hogy ha valaki állít, vagy inkább csak sejtet valamit, akkor megkérem, hogy tegyen le mellé valamit az asztalra.
Ha ez megvan, akkor már van mire, vagy mi ellen érvelni. -
- #80
- zuglauer
- 2010.09.03. - 09:41
Előzmény:
#78 balint60
Köszönöm a választ, bár kissé általánosítást érzek benne, nem gondolom, hogy minden fórumozó ilyen lenne. -
- #79
- zsil
- 2010.09.03. - 09:32
Előzmény:
#76 ZETA73
Kedves Zeta73!
Egyetértek Önnel, a Fidesznek valóban nincs szüksége holmi "trükkök" százaira cédula -ügyben.
Szegény zuglauer meg itt dobálja magát, valami ostoba kérdéssel.
Még annyit sem tud, hogy érvekkel akár cáfolni is lehetne egy megállapítást.
-
- #78
- balint60
- 2010.09.03. - 09:31
Előzmény:
#77 zuglauer
Kedves Zuglauer,
a fórumozó olyan emberfajta, aki alapvetően előítélet vezérelt gondolkodású, a tényekkel -amennyiben azok cáfolnák előítéletét- nem befolyásolható, fórumtársaitól saját előítéletének megerősítését kívánja olvasni és minden, előítéletét "veszélyeztető" véleményt -ab ovo- az ellenség(!) hiteltelen ármánykodásának tart, amit a legdurvább, személyeskedő minősítéssel torol meg.
Ebben a körben már megvalósult a nemzeti egység; a fentiek egyaránt érvényesek mindkét oldal szimpatizánsai többségére.
Üdvözli, Bálint
-
- #77
- zuglauer
- 2010.09.03. - 09:12
Előzmény:
#76 ZETA73
"Annak idején az SZDSZ -MDF keveredett ilyen botrányokra. Most az LMP kétségtelenül több mint gyanús.
De : " madarat tolláról "."
Már elnézést, de ez csak egy minden tényt nélkülöző sejtetés. Ha jól értem, a "madarat tolláról" az LMP=SZDSZ típusú fikcióra akar utalni. Ha így van, kérlek mondj erre valami konkrét bizonyítékot!
Annyira gáz, hogy egy csomó fórumon ezzel jönnek, de senki sem tud semmi olyan tényt mondani, ami egyértelműen bizonyítaná ezt. Szinte kizárólag a szimpla kinyilatkoztatások, a "mindenki ezt beszéli, tehát biztosan igaz" meg a "vannak benne zsidók, tehát minden kétséget kizáróan zsidópárt, tehát az SZDSZ utódja" típusú megnyilvánulások, illetve rejtélyeskedő, vagy összekacsintó sejtetések vannak. Könyörgöm, írjon végre valaki tényeket! :) -
- #76
- ZETA73
- 2010.09.03. - 07:45
Kedves zsil !
A módszer nem tökéletes. Egyenlőre ennél nincs jobb. Ha a számtalan kerületben feltört postaládákra, pénzért vásárolt, vagy étkezési utalványokért (száraztésztáért) stb. vásárolt ajánlószelvényekre gondolunk akkor pláne kijelenthetjük hogy más megoldás kellene.
Ami tény: Ilyen módszerekkel a FIDESZ sohasem élt, és nem is fog. Nem szorul rá. Az LMP-FIDESZ kapcsolat felvetése az ajánlószelvények ügyében pedig egyenesen képtelenség.
Remélem alaposan felülvizsgálják a beérkezett ajánlószelvényeket, és azt is kivizsgálják, hogy a postaláda feltörésen elkapott személyek kiktől, melyik politikai szervezettől kapták a megbízásukat..
Annak idején az SZDSZ -MDF keveredett ilyen botrányokra. Most az LMP kétségtelenül több mint gyanús.
De : " madarat tolláról ".
-
- #75
- zsil
- 2010.09.03. - 07:42
Előzmény:
#74 Obulus
Okoska!
Nem az a lényeg, hogy egymás mellett standoltak!
Valóban miért nem, amikor egyek.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Terjed Orbán ötlete? Óriási fordulat hazánk EU-s megítélésében
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Botrány a magyar Parlamentben: Képviselő tépte a szőke nő haját?
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Órási változás a Balatonnál 48 órán belül: Tízezrek készülnek
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Kemény döntés: Többezer magyar közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
