Sokszor, ezek a sértettségből táplálkozó szomorú érzések, (néha egyenesen ressentiment), okozzák a legnagyobb kárt. Egyre gyakrabban érzem úgy, mintha csak a retorikai (és sokszor erkölcsi) határátlépések tudnának behatolni a hazai közéleti párbeszéd keretein belül a beszélgetőtárs erőterébe.

Gondolhatja e barki is komolyan, hogy gyógyulatlan sebek feltépése az egyetlen eszköz a másik meggyőzésére. Gondolhatjuk e komolyan, hogy át kell lépni határokat ahhoz, hogy a másik fél megértsen valamit a mondandónkból.

Sajnálatos módon ilyesfajta, értelmetlen és öncélú határátlépés történt a minap a Heti Válasz internetes kiadásának oldalain.

Alapfogalmakat kívánok első körben rögzíteni: A publicisztika, az újságírás általam ismert alapszabályai szerint nem szokás behivatkozni, nem szokás még csak citálni sem a faliújság vagy a téren kiosztott röpcédula mocskát. Nem ismerek olyan releváns sajtóorgánumot, mely graffitit vagy iskolai titoklevelet referencia anyagként használna. Nem tudok arról, hogy például a kuruc.info nívótlan heccpamfletjeit bárki Magyarországon rendszeres, értékelhető minőségű publicisztika tárgyává tette volna. Így aztán nem értem, hogy mi vezetheti a mértékadó hazai konzervatív újságírás bármely képviselőjét provokátorok blöffjeinek elemzésére. És miért érezheti bárki bántónak, hogy mások nem teszik ugyanezt.

Ezzel szemben Stumpf újságíró a Heti Válasz online kiadásának hasábjain a jólismert, kényelmes reflexek mentén tréfálkozik: a másikok, akik nem mi vagyunk (hogy kik ők nem tudjuk: liberálisok, baloldaliak, protestánsok, karizmatikus keresztények, ad absurdum valóban a zsidók) csak akkor értik, hogy valami helytelen, amikor az ő bőrükre megy ki a játék. Metafórákat, költői eszközöket kell ahhoz alkamzani, hogy ezek a másikoldaliak(?) megértsék, hogy miért vagyunk megsértve. Ha másról van szó, akkor már nem szokták megérteni, hogy a gyűlölettel itatott, megengedhetetlenül általánosító beszéd rossz. Nem, sajnos a másikokkal így lehet csak beszélni.

A probléma pedig itt kezdődik!

Történt ugyanis, hogy az Amerikai Népszava című hecclap főszerkesztője terjedelmes eszmefuttatást jelentetett meg az éppen aktuális világvégét elemezve, melyben a tőle megszokott, értékelhetetlen stílusban többek közt a Katolikus Egyházat hibáztatja mindenért, és különösen hazánk rossz sorsáért.

Mindez ízléstelenség, ostobaság és ócskaság felső fokon. Stumpf ennek rögzítésén túlmenően (feltehetően) sérelmezi még, hogy a balliberális oldal mindezt csöndben, hallgatólagos beleegyezéssel tűri.

Stumpf András ezért felhatalmazva érzi magát arra, hogy provokatív eszközzel hívja fel az olvasók figyelmét erre az alakoskodó kettősmércére. Kiemelte a bartusi szöveg vonatkozó passzusait és azokban felcserélte a „Katolikus Egyház" és katolikus kifejezéseket  „zsidókra" és „zsidóra", a Fideszt Mszp-re, Orbán Viktort hol Gyurcsányra, hol pedig Bajnaira. stb.

Kik azok a „zsidók" Stumpf András cikkében, akikkel a Bartus László szellemi csúcsteljesítményéből kimásolt szövegben behelyettesítette az ott szereplő „Katolikus Egyházat"? Kikre gondol a jeles konzervatív újságíró?

Talán a zsidó egyházra, vagy az egyes zsidó hitközségekre? Vagy vallási-hovatartozástól és pártállástól függetlenül egyszerűen mindazokra, akiknek ereiben zsidó vér csörgedez? Nem. Nem hiszem, hogy rájuk gondolt volna. Stumpf nem rasszista, nem eugenetikai alapvetést fogalmaz. Nem véralgebrát művel. Egyszerűen csak él a régi reflexekkel. Amikor zsidót mond (nyilván idézőjelben) a magyar balliberális pártok és érdekcsoportok híveire és képviselőire, illetve azok holdudvarának közösségére gondol, olyanokra, mint Bartus László.

Távol álljon tőlem, hogy Bartus szövegével, és az orgánumában megjelenő nagy ívű eszmeiséggel bármilyen formában közösséget vállaljak. De egy pár kérdést tisztázzunk:

Ha mégis bulvár-, blöff- vagy heccirodalom olvasására vetemedik valaki, ügyelnie kell arra, hogy ne keverje a fogalmakat: Bartus nem katolikusokról, hanem a Katolikus Egyházról beszélt. A Katolikus Egyház pedig egy jogi és szellemi értelemben jól körülhatárolható entitás, melynek természetes módon kétezer éve egy misszióval hirdetett agendája és persze sokszor politikai célkitűzései (is) vannak. Mint ahogy ugyanez a helyzet a zsidó egyházzal is. De nem ez a helyzet a „katolikusokkal" és a „zsidókkal": ők ugyanis születésük (vagy keresztelésük) által azok, akik. De ettől még lehetnek hívők és nem hívők, konzervatívak és liberálisak, antiszemiták és filoszemiták, magyar gyűlölő magyarok és zsidó gyűlölő zsidók, rakott krumplit gyűlölő zsidók és maceszgombóc kedvelő magyarok stb.

Stumpf publicisztikájának levezető soraiból kiderül, hogy cikkével tulajdonképpen nem is Bartusra reagál, hanem Kertész Ákosra, aki általában a magyarokról írt lesújtó véleményt, szélsőséges hangnemben. Bartus nyilván csak ürügy!

Kertész Ákos írása valóban kínos. De a fórum ahol megjelent önmagában diszkreditálja az értelmes párbeszéd terrénumából. A tény, ráadásul, hogy levelét magánszemélyként írta, maga után vonja, hogy nem kellet, és nem is volt szabad a zsidó közösségnek tőle elhatárolódnia, mint ahogy a Katolikus Egyháznak sem kell a katolikusnak született gyűlöletkeltőtől elhatárolódnia.

Egy ilyen félresikerült tréfa kapcsán, érdemes végiggondolni a kontextust. Kiirtás, mellőzés, korlátozás... Magyarországon a katolikusokat senki sem irtotta ki és ez a veszély az ország katolikus többségét nem fenyegette soha a magyar történelem során.  A zsidóságot azonban igen.

Egy szakmailag nehezen értékelhető sajtóorgánum, nívótlan írására, ilyen szinvonalú tréfával reagálni roppant veszélyes. Ma minden európai kulturlény tudja, hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyve hamisítvány. Hasonló rosszízű „tréfának" lettek már néhány millióan áldozatai: a kimondott szó önállósodik és fegyverré válik olyanok kezében, akik egy Rosszabbik Magyarországért küzdenek.

Stumpf András válaszát ide kattintva érhetik el.