Az utolsó MSZP-s lekapcsolja a villanyt

Dévényi István
- nezopont_online@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.05.10. - 00:58
Létrehozás:
2010.03.15. - 15:05
2010.03.15. - 15:05
 

A forgatókönyvnek ugyan semmi köze a valósághoz, a szocialisták mégis beleszerelmesedtek. Vesztükre.

hirdetés
 

Döbbenetes, amit a szocialisták művelnek. Annak idején vezetéselméletből tanították az ilyesmit, hogy miként viselkedik krízishelyzetben egy rosszul irányított, lomha, nagy szervezet, de más a tankönyv, és megint csak más élő egyenesben nézni a vergődést. Őszinte leszek: mivel a honi szocialistákról van szó, kifejezetten élvezem a showt.

Szóval az a helyzet, hogy az MSZP megalkotta a kampányát már vagy egy éve, és a szocialisták az akkor kiötlött forgatókönyvhöz ragaszkodnak mindhalálig. Lecsupaszítva így nézhet ki a menetrend: megjelenik Magyarországon a politikai terrorizmus; a terroristákról kiderül, hogy ezer szállal kötődnek a Jobbikhoz; a Jobbikról kiderül, hogy együttműködik a Fidesszel, ezek után kizárólag az MSZP tudja megakadályozni hazánk végveszélybe dőlését.

Szerintem gagyi, de hát nem én vagyok a célközönség.

Csakhogy időközben történt egy s más. Például lassan nincs olyan hét, hogy ne gyanúsítanának meg egy-egy közpénz környékén matató MSZP-st. Az úgynevezett terroristák meg nem igazán érdekelnek senkit, olyan zűrzavaros és ingatag a sztori, ami köréjük került. Ráadásul nagyon durva választási küzdelem tombol a Fidesz és a Jobbik között; talán még a korábbi Fidesz-MSZP összecsapásoknál is kíméletlenebb.

Mindezek egyenes következménye, hogy amikor Budai Bernadett sajtótájékoztatót tart (forgatókönyv szerint, ugyebár) a Fidesz és a Jobbik együttműködéséről, akkor az újságírók nem a virtuális valóságról, hanem Hagyó Miklósról, és a korrupciós vádakkal illetett Demszky Gáborról kérdezik inkább, hogy alig bírja kimaszatolni magát a kínos szituációból.

Vagy ott volt a másik szép pillanat: egész héten állt az anyázós bál Bayer Zsolt kontra Vona Gábor, kontra Pörzse Sándor, kontra Orbán Viktor viszonylatban, mire Lendvai Ildikó összerántott egy sajtókonferenciát a Fidesz és a Jobbik várható koalíciójáról.

Mindeközben a Jobbik egyébként lassan már csak annyit bír kinyomni a központi kommunikációs nyílásán, hogy Fidesz-MSZP nagykoalíció fenyeget, ami szintén röhejes.

És akkor a baloldaliság legújabb nagyágyúja, Mesterházy Attila még véletlenül se mondaná a tanácsadóknak: hínnye, nem lesz ez így jó, foglalkozzunk inkább a valósággal. Á, minek, inkább kiáll az ünneplő majdnem tömeg elébe, és azt harsogja nekik: „Orbán Viktor demokratikus keretek között egypártrendszert akar és a Fidesszel együttműködő Jobbik nyíltan tagadja a rendszerváltás értékeit."

Fidesszel együttműködő Jobbik - ezt a marhaságot addig fogják mondogatni a szocialisták, amíg szép ütemesen ledolgozzák magukat a parlamenti küszöb közelébe.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/jegyzet/az-utolso-mszp-s-lekapcsolja-a-villanyt-27908/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
66

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 39 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #39
    Éganapmelegtől
    2010.03.25. - 17:31

    Előzmény:
    #31 polom13
    horngyula nem höjült meg.Csak újjászületett.Megszünt mint politikus,mint "human being" és lett belőle "vegetable",egy halom zöldség.Mind így végzik,képletesen is,valóságosan is.
     
  2. #38
    egypolgar
    2010.03.17. - 11:52

    Előzmény:
    #37 egypolgar
    Váncsa befejező gondolatai - ((a "HUZAMOSAN LÉTREJÖN" - témában ezt az ütős alcimet is adta cikkének..))
    .."Azt írja ((VONA G.)) , Orbánnak címezve, hogy „...májustól az Országgyűlésben úgyis találkozunk. És akkor [...] önnek is meg kell majd nyilatkoznia végre államadósságról, multinacionális tőkéről, uniós pusztítás­ról, cigánybűnözésről, magyar földről, titkosított ügyekről, ...stb.."
    "Kissé vészjóslóan hangzik, ám én erre az Országgyűlésben való találkozásra - mármint a vissza­térő jellegű találkozásra - nagyobb össze­gekben nem fogadnék. Orbán az ülésterem padját 98 és 2002 között se koptatta túl sokat, azóta pedig még igényesebbé vált, ő most már „szépen, nemesen és választékosan kíván élni", azt pedig nem lehet akkor, ha az em­ber folyton a tarkóján érzi Vona hideg leheletét.
    Egyébként is a nemzet mi­nisz­terelnökének nem az a dolga, hogy az ellenzékkel civakodjon, hanem hogy egy nagy kormányzópártra jellemző, állandó kormányzásra törekvő poli­tikai erő magatartását, céljait jelenítse meg a közvéleményben, ahogy ezt Köt­csén elmondta. A lényeget illetően pedig lásd Ignotust 1917-ből: „...ugyan ki tudná megmondani, hogy mi a programja a kormánynak [...] lehetőleg válto­zás és reformok nélkül elvegetálni, fortvurstlizni a régi csapáson, mert minden változás eo ipso csak in pejus való lehet ama nemzetinek szépített úri birtok­állomány kárára, melynek konzerváló vágyában egy az egész uralkodó réteg". "....Persze Váncsa úr cikke jobb mint ez a kivonat, érdemes elolvasni ÉS-ben
     
  3. #37
    egypolgar
    2010.03.17. - 11:48

    Előzmény:
    #36 egypolgar
    Váncsa további gondolatai....(a "HUZAMOSAN LÉTREJÖN" - témában).....
    Van azonban más opció is a levél keletkezését illetően...
    "Hogy ezek a gondo­la­tok a Párt mindenkori irányvonalával ((mégis)) oly meglepő módon összecsen­ge­nek, ((valszeg inkább)) annak köszönhető, hogy Bayer kolléga úr az átlagember képességein túlmutató lelki-szellemi kifinomultság adományának örvend, miáltal is mód­já­ban áll a Párt kollektív tudatával intuitív módon eggyé válni. Hol evvel a pártéval, hol a másikéval. Orbán tehát nem diktál, hanem delelő Napként, csendben ragyog az övéi fölött, mintegy beléjük hatol a sugaraival, ők pedig a szent révület állapotában róják a sorokat, nincs evvel semmi gond."...
    ((..Itt kihagyok elég jelentős részt amelyben Váncsa I. Vona vérzivataros fenyegetéseit kommentálja..))...
    - - - - - Viszont ő (Vona)) lesz Orbán ellenzéke, minthogy az Isten nem bottal ver.
    Tudjuk, persze, hogy napjainkra a rendszer dualitása megszűnni látszik, egy centrális politikai erőtér van kialakulóban, ezt m a g a Orbán mondta el Kötcsén, mi pedig jól megjegyeztük.
    A beszédnek a Nagyítás által közölt, szerkesztett változata szerint HUZAMOSAN LÉTREJÖN egy nagy kormányzó párt - a rejtvények kedvelői azóta is boncol­gat­ják, milyen az, amikor valami HUZAMOSAN LÉTREJÖN -, amely a nemzeti ügyeket megfogalmazza, és a maga természetességével képviseli.
    Jó hír ez (()), mi egyébre is vágytunk volna a rendszerváltozás fényes pillanataiban, mint arra, hogy húsz év múlva megszűnjön a rendszer dualitása, és létrejöj­jön egy nagy kormányzó párt, más szóval állampárt, amely az egész társadal­mat újra és újra megosztó vitákat benn tartja az elit szűk köreiben, megkí­mél­ve tőlük a dolgozó népet, hogy az a továbbiakban önfeledten élvezhesse a szakszervezeti üdültetés gyönyöreit. Rossz hír, hogy szakszervezeti beutaló mégse lesz, ellenben ott lesz a parlamentben Vona, aki szintén megfogalmaz, és a maga természetességével képvisel.
     
  4. #36
    egypolgar
    2010.03.17. - 11:37
    Tisztelt Dévényi úr
    A humort mindig kedveltem korábban még magam is éltem vele, mára ez a képességem kopni látszik (lehet környezeti ártalom okán)...mivel szó esik a cikkben egyesek egypárti törekvéseiről ez pedig fontos, ezért irok és a humor fenntartása édekében Váncsa I. -t hivom segiteni (ÉS cikk)...
    - - - Váncsa úr személyes levelet kapott, erről irt és én a cikkéből idézek - - - ->
    "Tisztelt Szerkesztőség! A Magyar Hírlap nem biztosít válaszlehetőséget Bayer Zsolt egy oldalas, Vona Gábornak írt nyílt levelére. Kérem, ezért Önök adja­nak hírt a Jobbik elnökének reagálásáról: ...... Köszönettel: Novák Előd, a Jobbik sajtófőnöke".
    ---> "Ez a levél .... Sajtó­­anyag, egy a sok közül. Van a Jobbiknak egy sajtóosztálya, avval a céllal, hogy a sajtónak sajtóanyagot küldözgessen, ami voltaképp elég magá­tól értetődő dolog, békeidőben is, nemhogy kampány idején. Elgondol­kod­tató viszont, hogy méltatlan személyemet egyetlenegy párt sajtóosztálya tünteti ki az anyagaival, a Jobbiké. Nem állítom, hogy a többieké fájón hiányzik, sőt igazából a Jobbik küldeményei nélkül is elvolnék valahogy, evvel együtt úgy érzem, a jelen helyzet mégiscsak magyarázatra szorul. Mért éppen ők? Oda­megyek néha a tükörhöz, belenézek. Van énnékem fekete mellényem? Nin­csen. Árpádsávos kendőcském? Az sincsen. Kitüntettem magamat szabad­ság­hős­ként a tévészékház ostromakor? Nem, sőt a távollétemmel tüntettem. Hát akkor?
    Mentálisan kerekebb országokban magától értetődik, hogy a politikai marketing művelői a sajtó egészével kapcsolatot tartanak. ..
    "... riasztottam a főszer­kesztőt, ő azonban Vona válaszának közlésétől elzárkózott, vagyis mintegy betartott a szebb jövőnek, amiért nyilván a történelem ítélőszéke előtt kell majd őnéki számot adnia..."
    Vona a levél bevezetőjében kijelenti Orbán V. diktálta levelet Bayernek.....

     
  5. #35
    notram
    2010.03.16. - 09:56

    Dévényi jó a szöveg.
    A politikai paródia tumultusából, IBOLYÁ-t azért a bajuszreklámmal kifelejtette, pedig, tegnap d.e. ők harkály módra kopogtattak.
    KÁR!

    Komolyra fordítva a szót, Bayert elismerem, cizellált jó tollú. Tollazatát azonban elég nyersolajjal szennyezte.
    KÁR!
     
  6. #34
    ellenzék
    2010.03.16. - 09:03
    T.Dévényi úr!
    Jól indult a cikk,de...
    Ha a Fidesz kart karba öltve kampányol az mszp-vel együtt
    a közös ellenséggel szemben ciki/persze nem lesz koalició/
    A Jobbik sok mindenről beszél még pl.: az Anyaföld nem
    eladó O.B.részéről semmi komoly erről a témáról/?/
    Persze erre a felvetésemre sem válaszolsz majd...?
     
  7. #33
    lacilaci
    2010.03.16. - 08:40
    A főcim jól hangzik,úgy legyen........csak a visszakapcsolást is velük kellene megfizettetni,pl kunce stb.........................................................................................és ibolyanéni,debreceni!
     
  8. #32
    kgazda
    2010.03.16. - 06:09

    Előzmény:
    #23 sutol
    "Keller hiába erőlködött ! Ifj. Orbán Győzőt, Kövér Szilárdot, Strumpf Pisti feleségét, Schlett Csabikát ...a több száz milliós adó- és járulék tartozású cégek tulajdonosait Polt Petike független ügyészsége nem találta meg. "

    Még mielőtt végleg belelovalnád magad ebbe a hülyeségbe, szögezzük le, a nyomozás alapesetben a rendőrség dolga, az terjeszti az ügyet vádemelési javaslattal az ügyészség elé.

    Te hallottál olyat - a szoclib médiatúlsúly idején! - hogy akár egy ilyet is elutasítottak volna? Mert én nem.
     
  9. #31
    polom13
    2010.03.16. - 06:09

    Előzmény:
    #18 1polgár
    Elhülyültél,mint a Horn Gyula!!!
    Hol írtam parlamenti képviselőkről?
     
  10. #30
    zsil
    2010.03.15. - 23:01

    Előzmény:
    #28 1istvan
    Mit vársz tőle?
    Azt sem tudja, hogy most ki a miniszterelnök!
     
  11. #29
    1istvan
    2010.03.15. - 22:31

    Előzmény:
    #26 1polgár
    hát igen
    ezek nem csak országot irányítani de lopni se tudnak
     
  12. #28
    1istvan
    2010.03.15. - 22:29

    Előzmény:
    #23 sutol
    mióta is nem polt a főügyész?
     
  13. #27
    zsil
    2010.03.15. - 22:27

    Előzmény:
    #26 1polgár
    Én arra szavazok, hogy végre elérje már valaki azt a kapcsolót!
    Te meg keresd meg a rolót, aztán maradj bent mert árt Neked a fény!
     
  14. #26
    1polgár
    2010.03.15. - 19:17

    Előzmény:
    #22 trilla
    Tehát te arra szavazol,aki ügyesebben LOP ?!
    Jól értem.....
     
  15. #25
    trilla
    2010.03.15. - 19:05

    Előzmény:
    #23 sutol
    Keller hiába erőlködött, nem talált semmit, oszt jónapot!
     
  16. #24
    zsil
    2010.03.15. - 18:53
    Nekem az tetszik a legjobban, amikor azt sugallják, hogy netán a Fidesz velük.....

    Önmagukkal ijesztgetnek!!!!!!

    Budai Bernadett meg "forgató könyv szerint" locsog, nem tudom, mit szólna, ha egy valódi riporter kapná el őkelmét! /No, nem egy ájuláskor, hanem egy "kényes" interjúra!
     
  17. #23
    sutol
    2010.03.15. - 18:45
    Keller hiába erőlködött ! Ifj. Orbán Győzőt, Kövér Szilárdot, Strumpf Pisti feleségét, Schlett Csabikát ...a több száz milliós adó- és járulék tartozású cégek tulajdonosait Polt Petike független ügyészsége nem találta meg.
    kaya Ibrahim berlini török vendégmunkást is a sajtó találta meg, nem nyomozás.
     
  18. #22
    trilla
    2010.03.15. - 18:39

    Előzmény:
    #18 1polgár
    Volt 8 éve Kellernek a Kaya-ügyben eredményt produkálni. Frissítsen, 1polgár!
     
  19. #21
    trilla
    2010.03.15. - 18:34

    Előzmény:
    #4 Akyrea
    "...önromboló..." ?

    Hon-romboló.
     
  20. #20
    trilla
    2010.03.15. - 18:01

    Előzmény:
    #2 1polgár
    Keller közpénzügyes több mint száz ún. Fidesz-es üggyel próbálkozott, de egyetlen egyről sem sikerült még a gyanú árnyékát sem bizonyítania. Miről gajdol 1polgár?
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 39 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés