Bajnai nem tehet semmiről

Michnai Attila
- nezopont_online@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.06.28. - 04:09
Létrehozás:
2010.02.28. - 08:32
2010.02.28. - 08:32
 
Bajnai

Hogy néhány éve közel hárommilliárdot tüntettek el az adóhatóság elől a kormányfő vezérigazgatása alatt, aki viszont elkeseredetten védekezik e vád ellen?

hirdetés
 

Pedig csak a dolgát tette: nyereséget termelt az adott körülmények között.

Még hogy Bajnai jussa egy igazságosabb világban éppen nem miniszterelnöki, de annál inkább egy villamosszék lenne? Csak azért, mert a többi sikeres hazai vállalkozó mintájára élt a lehetőséggel és az addigi értékének a duplájánál is többre pumpálta fel a Dataplex nevű céget, úgymond „a menedzsment sikeres átszervezési és piacszervezési tevékenysége révén", három hónapnál is rövidebb idő alatt? És a hasznot hogy, hogy nem, a nem éppen erős adómorállal rendelkező vállalkozók kedvenc székhelyén, Cipruson landoltatta? Na és?

Ha majd eljön az ideje, (netán egy újabb, maguk alkotta adóamnesztia), biztosan ő is hazahozza az egészet, miként a pénzügyes becsület másik honi ikonja, Simor András jegybankelnök.  Az meg egyenesen gyalázatos rágalom, hogy ama „piacszervezési tevékenység" nem volna egyéb, mint Kóka, akkoriban éppen gazdasági miniszter keze munkája, az ő kedvenc sógora közbeiktatásával, ahogy kézjelére egyik pillanatról a másikra, közmegrendelések tömkelegével halmozták volna el ama céget.

A vádaskodók tényleg ennyire hülyének néznének egy a hazai közvélekedés szerint már csak orvosi végzettsége alapján is csúcsértelmiséginek, ezért azután már „von Haus aus" sikeres embernek számító, akármilyen párti magyar minisztert? Amikor még mezei vállalkozó körökben is rutinfeladat a hirtelensütetű, nagy értékű vagyon megszerzésére, annak adómentesítésére a jól bevált stróman-megoldás alkalmazása, akkor majd ő éppen egy könnyen felderíthető kilétű közeli rokonát keverné a dologba?

Na jó, amikor a kacsalábas svábhegyi palotáját a cége nevén építette, akkor tényleg joggal vonta magára az adóelkerülés kísérletének vádját, de hát a lónak négy lába van, mégis megbotlik néha, különben is, azóta már önmaga is belátta tévedését.

Egyébként pedig tessék végre tudomásul venni, hogy a mi jelenlegi, valóban hatalomképes elitünk éppen úgy bűnben született, mint a jelek szerint nagyon is a kezükre játszó adótörvények anno. Rendszer és (hatalmi) módszerváltás is volt itt a kilencvenes évek táján, harmadik köztársaságunk világra jötte idején, amikor az éppen beindított gazdasági, vagyonosodási verseny szabályait pont azok fogalmazták meg, akik azután majd a pályának is nekiindultak, szimpla káderhiány okán.

Amiként a legendás bonmot szerint ennek a kis országnak csupán egy csőcseléke van, a helyzet ugyanaz lehet hatalmi elitjével is. Az új szabályokat megalkotni, azután azokkal, avagy netán éppen azok ellenében véghezvinni a valódi nagyvállalkozói léthez szükséges eredeti tőkefelhalmozást, mellé az igazán komoly léptékű üzleteléshez már elengedhetetlen politikai hátteret is kiépíteni, a világ boldogabbik felében több generációra leoszlott feladat.

Arrafelé például ugyan ki emlékezett már a lényegében köztörvényes bűnöző, szeszcsempész vagyon- és dinasztiaalapító ügyére, amikor immár teljesen tisztakezű leszármazottja beülhetett egyenesen az elnöki székbe? Nálunk idő- és emberhiány okán a feladat egy és ugyanazon generációra hárult, nincs hát mit csodálkozni azon, ha miniszterelnöki posztunkra is éppen egy olyan alak jutott, amilyen.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/jegyzet/bajnai-nem-tehet-semmirol-27553/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
91

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 32 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #32
    zsil
    2010.02.28. - 23:08

    Előzmény:
    #27 olvaso9
    Ezt már lehetne piacosítani!
    Lenne mosoly-sírás- simogatás- pofon- tisztesség- és még sok-sok mindenféle bank!

    A gaz imperialistáknak nem győznénk "préselni" az "adósság" nevű terméket!!!
     
  2. #31
    emca19
    2010.02.28. - 21:35

    Előzmény:
    #26 olvaso9
    "......Ő ugyanis egyéves válságkezelő kormányást vállalt, amit tisztességesen teljesített is: Magyarország nem csődölt be......"

    Azért tisztességesen jelzőt kihagyhadtad volna azzal együtt, hogy sok dologban igazad van. Az tény, hogy az ország nem csődölt be, de:
    - több kölcsönt vettek fel, mint amennyi az "éppen elég" lett volna, hol a többi??
    - a kölcsönadónak sem érdeke, hogy az adósa tönkremenjen, mert akkor nem csak a kamatokat, hanem a tőkét sem kapja vissza
    - bajnai nem csinált mást, mint tudod a mondásban "más fa...val verni a csalánt. Ők már akkor tudták, nem nekik kell visszafizetni, hanem neked és nekem. Ők szépen elvannak a ciprusi és svájci kamatokból.
    - anno a libaügylet csődjénél nem éppen ő tárta szét a karját, mondván: nem értettünk hozzá. Ott sem érdekelte őket sok-sok tönkrement ember, lényeg, hogy az ő zsozsója jó helyen legyen.
    - egyébként ha szemernyi tisztesség is lenne a komcsi vérben, akkor pl a szerződés részleteit nem tagadták volna. Csak emlékeztetőül hazánk nagy fia fleto mondta, miszerint az egész szerződés csupán két lap.
     
  3. #30
    august2
    2010.02.28. - 18:54

    Előzmény:
    #29 olvaso9
    Pontosan ézért hoztam a példát, hisz ezek a a "piacbarát" megmondóemberek lógnak az állami csöcsön (copy by Kuncze) éa akik hirdetik a piac mindenhatóságát azok hírből sem ismerik a versenyt, hisz a haveri mutyikból, a megbundázott állami közbeszerzésekből, vagy az állami segédlettel támogatott monopóliumokból élnek.

    A "versenyszférában", az igaziban, - éhenpusztulnának.
     
  4. #29
    olvaso9
    2010.02.28. - 17:44

    Előzmény:
    #28 august2
    Potosan erről van szó.
    (De ez most egy mellékvágány, nem akarnám efelé vinni a fórumot)
     
  5. #28
    august2
    2010.02.28. - 17:05

    Előzmény:
    #27 olvaso9
    Létezik az alternatív közgazdaságtan irányzata.
    -----------
    Nekem jobb ötletem lenne, vezessük be ezt az alternatív irányzatot azok részére, akik ma a piac mindenhatóságáról papolnak.
     
  6. #27
    olvaso9
    2010.02.28. - 16:31

    Előzmény:
    #24 august2
    Létezik az alternatív közgazdaságtan irányzata.
    Ha kapitalizmus van, legyen mindenben kapitalizmus.
    Az én értelmezésemben: ha egy édesanya megsimogatja gyermeke buksiját, 200 forintot kellene betenni a zsebébe; ha egy óvónő megdicsér egy gyereket az óvodában és kedvesen rámosolyog, 500 forint plusznak kellene megjelennie a számláján; ha egy orvos nem a munkaidejében bemegy a kórházba, hogy megműtött betege állapotát személyesen ellenőrizze, 5000 Ft prémium automatikusan hozzáíródik a fizetéséhez s folytathatnánk a sort...
     
  7. #26
    olvaso9
    2010.02.28. - 16:22
    A jelenlegi miniszterelnököt nemcsak a múltjára vonatkozóan lehetne interjúvolni, hanem a jövőre vonatkozóan is. Ő ugyanis egyéves válságkezelő kormányást vállalt, amit tisztességesen teljesített is: Magyarország nem csődölt be. Azért nem, mert hitelt vett fel az ország. Jó lenne pontosan tudni, mikorra, milyen részletekben kell ezt a hitelt visszafizetni. Mit jelent a törlesztés terhe, miben kell változtatni a kötségvetésen, miből gondolták ezt visszafizetni? Ha maradna a tavalyi vagy idei költségvetés szerkezete, akkor mennyi lenne a hiány? Hogyan tartható az EU elvárása?
    Úgy érzem, ez egy időzített bomba, ami robbanni fog, de mintha nem akarnánk tudni róla most még...
     
  8. #25
    a_hun_
    2010.02.28. - 16:13

    Előzmény:
    #12 Leoncavallo
    Bár igy lenne de sajna nem, ha fideszen fog mullani nem. DE ettől retteg az egész bagázs politika ha a jobbik hatalmon van nemsok szabad úszó fog maradni mindnek lesz ketrece. Mert ezeknek nem számit semmi körbe hazudják az egész világot csak tudjanak tovább lopni mert ez igy jó nekik nem a népnek. Szomorú.... ezeket el kell távolitani a hatalomból ezek nem a nép fejlődését segitik elő, hanem az és csak kizárólag az övékét!
     
  9. #24
    august2
    2010.02.28. - 14:21

    Előzmény:
    #23 august2
    A "piaci értékrend" nem hogy beszivárgott, hanem átvette a hatalmat.
    Ami nem termel értéket bezárni megszüntetni. Piaci alapra mindent, még az életmentést is.

    A gyenge piacképtelen elpusztul legyen az bármi, és bárki, mondják a kedves balliberális stratégák, majd megrendelnek erről egy megvalósíthatósági tanulmányt, oldalanként 1 millióért.
     
  10. #23
    august2
    2010.02.28. - 14:16
    Minden "fejlett" nyugati országban arról beszélnek, hogy a politikát, és az "üzletet" külön kell választani.

    Ebből a szempontból Bajnai valóban nem tehet semmiről, azok tehetnek mindenről, AKIK EBBE A POZÍCIÓBA emelték.

    Van egy érdekes cikk ahol éppen Soros György beszél erről a témáról, mit is ír róla?
    (talán az emeli ki, hogy éppen Soros György az, aki ezt leírja)

    "A befektetési guru a gazdaság és a politika elválasztásában látja a fenntartható gazdaság és a közérdeket érvényesítő nyílt társadalom feltételét. Úgy véli tehát, hogy csak akkor szolgálják a közjót a társadalmi folyamatok, ha élesen elválasztjuk a politikai döntéshozatalt a gazdaságtól.

    Soros szerint a minimumra kell csökkenteni a politika beavatkozását az alapvetően értéksemleges piacok működésébe, mert a politika kizárólag értékek mentén képes dönteni. Egyúttal azonban szükség van a piac szabályozására is, mert képes szem előtt tartani a társadalom érdekeit, sőt aláássa az alapvető morális értékeket.

    Éppen ezért hibás logikához vezet, ha a politika hiányosságai miatt a piaci értékeket mindenhatónak és a társadalom minden területére érvényesnek tekintjük, ahogy a piaci fundamentalisták teszik. Soros szerint tehát amellett, hogy a gazdaságot megóvjuk az állam és a politika befolyásától, meg kell akadályoznunk azt is, hogy a piaci értékrend beszivárogjon a társadalmi értékek közé."

    http://www.hirszerzo.hu/cikk.soros_gyorgy_azt_uzeni_onnek_hogy_semmikeppen_ne_muveljen_hozza_hasonlo_dolgokat.128612.html
     
  11. #22
    teva53
    2010.02.28. - 12:45

    Előzmény:
    #20 Leoncavallo
    Majd megtudod mi lesz jövőre ne igyál előre a liba bőrére.
     
  12. #21
    zsil
    2010.02.28. - 12:41

    Előzmény:
    #10 Zokni
    Minden olyan államban, ahol jólét van, üldözik az adócsalókat.

    Itt is abba megy tönkre az ország, hogy monopol-helyzetet teremtenek egyesek, itt szennyezik a környezetet, itt zsákmányolják ki a munkaerőt, itt gazdagodnak meg az álságon, majd viszik a cuccost az adóparadicsomba!
    Bajnai pedig nem csak "offshorilag" sáros, hanem azt is elfelejtette, hogy aki libacombot ad el, annak a beszerzett árut ki is kell fizetnie!
    /Pedig tudhatná, van elég liba az életében/.
     
  13. #20
    Leoncavallo
    2010.02.28. - 12:40

    Előzmény:
    #18 teva53
    HŰ !!! Ez nem gyenge!!! Mi lesz jővőre?
     
  14. #19
    Leoncavallo
    2010.02.28. - 12:39
    Most kaptam a hírt.Zoknit agymosták.Most szárad.
     
  15. #18
    teva53
    2010.02.28. - 12:19
    Ha Bajnai nem lenne kormányfő senki nem vitatná az adócsalást .De az igy kell hogy feleljen mert ezzel tartozik .De jövőre ha valóra válik mindenki álma és kormányváltás lessz ujra felmerülnek majd ezek a kérdések csak másoknál.majd emlékezzünk akkor az itt elhangzó vádakra .
     
  16. #17
    olvaso9
    2010.02.28. - 12:07
    Valóban nehéz tömör leírást adni a mai Magyarországról és annak jelenlegi kormányzati vezetőiről.
    Most van egy konkrét ügy: a jelenlegi miniszterelnök, még korábbi ügyvezetői, vezérigazgatói minőségében élt a "kreatív adózás" módszerével (fogalmazzunk finoman), de ezen már szinte senki sem akad fenn.
    Az előző miniszterelnök jelenleg évente 100 milliós osztalékot kap, amiért semmit nem kell tennie, mert vagyont szerzett olyan módszerrel, amilyennel akkoriban lehetett; bár sokszor "nem bontotta ki az igazság minden részletét", de helyén maradhatott, ameddig csak akarta.
    A volt gazdasági miniszter "száguldó magyar pumát" vizionált (amiről ő tudta, hogy nincsen, ma ezt mindannyian tudhatjuk) ezenközben csak a saját gazdagodásával foglalkozott (és nem fizette vissza taníttatása költségeit, sőt...).
    A magyar jegybankelnök a puritán és takarékos életmódra figyelmeztet elég gyakran mindannyiunkat, de azért a saját milliárdos megtakarításait nem magyar bankban helyezi el, hanem kiviszi az országból (ha visszahozza, külön kedvezményben részesül).
    Mi a baj ezzel, ha mindez törvényes?
    Csak annyi, hogy a törvényeket maguknak hozták és nem a közjó, a társadalom fenntartása volt a céljuk, hanem a saját magángazdaságuk gyarapítása. Mivel ők az állam vezetői, nekik vállalt feladatuk, hogy az állampolgárok (a köz) jólétére (is) gondoljanak, de csak a saját gyarapodásukra (és a támogató környezet jól-létére) gondoltak.
    Viszont igaz, hogy mi választottuk meg őket (pontosabban az őket választó képviselőinket), hagytuk, hogy nem a többségi táradalom érdekét szolgáló szabályokat vezessenek be.
    Nem igaz vizont, hogy mindannyiunknak lett volna esélye ugyanezt a "magánkarriert" befutni, ugyanis csak a köz javát és egymás javát eltulajdonítva lehet e fenti módszerrel gyarapodni (ahogyan katonakorunkban, a rovancsolásnál sem lehetett meg a végén mindenkinek minden eszköze, ha egymástól loptuk el; valaki rosszul járt a végén...Ma, Magyarországon, nagyon sokan kerültek a vesztes oldalra).
    Többször szóba kerül a fő-játékszabály, vagyis az alkotmány megváltoztatása, ami persze jó lenne, de nem önmagában fogja megáltoztatni a helyzetet... nekünk kell megváltozni (sokunknak kellene feltenni magunkban a kérdést: "miért hagytuk, hogy így legyen?").
    Most itt az idő: április 11-e lehet az a nap, amikor változtathatunk ezen, mi, egyszerű emberek is. Az a sajnálatos, hogy sokan nincsenek ennek tudatában, mert nem sikerült az alattvalói mentalitástól a demokratikus magatartásig eljutni 20 év alatt sem...
     
  17. #16
    sophar
    2010.02.28. - 11:55

    Előzmény:
    #10 Zokni
    T Zokni a Német törvények szerint,sokkal szigorubban járnak el az adócsalokkal szemben,mint nálunk,de mint mindenhól,ott is vannak egyenlők,és még egyenlőbbek.
     
  18. #15
    ihavrilla
    2010.02.28. - 11:53

    Előzmény:
    #2 Zokni
    Kedves Zokni!

    Örvendetes, hogy beismered tudatlanságodat és szellemi képességeid minimalitását. nem ismered a kapcsolati rendszert, nem tudsz semmit a rokoni szálakról, fogalmad sincs a családi korrupcióról, de azért véded ezt a bagázst.
    Mondd, neked ennyire örömet okoz seggnyalás?
    Az meg erkölcsi felfogásodat mutatja, hogy szerinted, aki nem lop, nem korrumpál, nem adócsaló , nem ügyeskedő az bizony csak lúzer.
     
  19. #14
    lacilaci
    2010.02.28. - 11:36
    Elképesztő,most olvasom,ez a dereceni nevü....kérdéseket tesz fet,Morvai K-nak,Vona G-nak,Budaházival kacsolatban,látta már ezt szakorvos?miközben bajnai féle ,simor féle trükkök nem zavarják......ez a manus nálam portás sem lehetne....,de jó hogy ilyen emblematikus fazonok,ibolya,herényi,bokros,képviselik az mdf-et,végre, megméretett,könnyünek találtatott,de ez sokba fog kerülni az unokáinknak,az biztos ,utca nem lesz ezekrök elnevezve........................
     
  20. #13
    Zokni
    2010.02.28. - 11:24

    Előzmény:
    #11 1istvan
    Kedves Első!
    "a cikk meg jó. csak az a helyzet, naná, hogy! nagyonis!
    és nincs következmény. lehet egyáltalán?"
    EBBEN volna az értelem? Elsőre inkább azt mondanám, hogy az értelmetlenség. De lehet...

    Akkor egy teszt: Ön szerint milyen szinű a felhőtlen ég, délben?
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 32 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés