Kilenc éve, a Heti Válasz születésével váltam hivatásos újságíróvá. Augusztus 31-ével befejezem ennek a szép, de nehéz mesterségnek a gyakorlását.
Az újságírás egyik alapszabálya, hogy az újságíró ne magáról írjon, még publicisztikában sem. Ami nem jelenti azt, hogy ne legyen nagyon is határozott, személyes véleménye a dolgok állásáról. Inkább azt jelenti, hogy a közügyek elválasztandók a magán természetű dolgoktól.
Most ezt a szabályt fogom megszegni. Ez az írás rólam is szól. Pontosabban arról szeretne hírt és magyarázatot adni, miért fejezem be az újságírói szakma gyakorlását e hónap végén. Úgy gondolom, tartozom az olvasónak azzal, hogy elmondjam (legalább azt, ami elmondható abból), milyen okok játszottak szerepet döntésemben, s hogyan tekintek vissza magam az elmúlt kilenc év - a közönséggel és a kollégákkal közös -.munkálkodására.
Kilenc éve, a Heti Válasz születésével váltam hivatásos újságíróvá. Hogy így történhetett, annak ellenére, hogy világ életemben egyetemi ember voltam és maradtam, az Osztovits Ágnesnek és Elek Istvánnak köszönhető. Ágnes volt az, aki a régi Magyar Nemzet egyik publicistájának kért fel a kilencvenes évek közepén, és aki megosztotta velem a hírt, hogy új, konzervatív lap indul Elek István vezetésével. Ez utóbbit még miniszterelnöki főtanácsadói minőségében kerestem fel, parlamenti hivatalában, jóval a lap indulása előtt, így kerülhettem a lap alapító munkatársai közé.
Talán nem meglepő, hogy ha azt mondom, életem több meghatározó élménye kapcsolódik kitörölhetetlenül ahhoz a kilenc évhez, melyet a lap kötelékében dolgozva tölthettem. És nem csak az egyébként válogatottan jól képzett, mára ténylegesen csapattá összeállt munkatársi kör miatt. Hanem azért, mert meggyőződésem szerint a Heti Válasznak sajátos hivatása volt a rendszerváltás elhúzódó utórengései idején. Egy olyan mérsékelt konzervatív hangnemet sikerült megütnie, amely még az ellentábor érdeklődését és elismerését is kivívta.
Mindez azért különösen meglepő, mert emlékezetesen erős média-ellenszélben kellett belevágnunk a kalandba. Persze elismerem, nem volt túl elegáns a születésünk maga sem - a lapot valóban a jobbközép koalíció, és a kormányzat támogatása tette lehetővé. Ám senki nem mondhatja, hogy a lap elindítása oktalan lett volna, tehát hogy az adófizetők pénze kárba veszett volna.
2001-ben még nem volt sem Hír Tv sem Echó tévé, a napilappiac is másként nézett ki: A Magyar Nemzet volt az egyetlen jobboldalinak mondott lap, hisz a régi Magyar Hírlap köztudottan baloldali elkötelezettségű volt. A Demokrata már akkor is létezett, de radikális hangvétele mellett nagyon is indokolt volt egy mérsékelt hangfekvésű jobboldali orgánum megjelenése.
Mára a Heti Választ biztos lábakon álló, stabil értékrenddel bíró, megbízható és a minőség elvére építő lapként ismerik az olvasók, és a lappiac egyéb szereplői is. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha úgy vélem, az ellenzéki lapszerkesztésben olyan mércét állított fel ez a közösség, amely későbbi vállalkozások számára is mintaadó marad.
Mindezért, s persze még sok minden másért is hálás vagyok a sorsnak, és persze a fent említett egykori vezető szerkesztőknek is. Hisz egyetemi emberként épp azért vágtam bele az újságírásba (azon a pőre tényen túl, hogy egyetemi fizetésemet valamivel ki kellett egészítenem), mert úgy gondoltam, a jobboldali minőségi újságírás létrehozása történelmi felelőssége e nemzedéknek.
Ezért is, büszke vagyok rá, hogy ennek a történetnek újságíróként részese lehettem. Ám úgy gondolom, a Fidesz 2/3-os győzelmével csakugyan döntő változások álltak be a hazai politikában és közéletben. Ezért én is új feladatot keresek magamnak, persze életem régi keretein, a felsőoktatás világán belül. (Ami nem jelenti azt, hogy ne maradnék visszatérő vendég a lap hasábjain. De már nem politikai újságíróként fogok cikkeket küldeni, hanem a közélet iránt érdeklődő, ám az aktuális politikai nézőpont fölé emelkedő egyetemi emberként.)
Köszönet tehát az együtt töltött kilenc évért kollégáimnak és a hűséges, vagy épp hűtlen olvasónak is!
- cikk értékelése /jegyzet/bucsu-az-ujsagirastol-31547/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 48
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #118
- horcher
- 2010.09.05. - 21:47
Előzmény:
#104 borso
Kedves MG (alias Borsó),
meghat amit ír.
Köszönöm szép szavait.
Üdvözlettel,
HHF -
- #117
- horcher
- 2010.09.05. - 21:46
Előzmény:
#105 rackajuh
Kedves rackajuh.
A világ nem fekete és fehér. Meggyőződésem szerint az az újságíró rossz úton jár, aki a "saját oldaláról" mindig csak jókat ír, a "másikról" meg mindig csúnyákat.
Hogyha kilenc év alatt nem derült ki, érdemes-e írásaimat kézbe venni, az valóban súlyos kritika a tevékenységemre vonatkozóan. Hogy ennek a köz- és magánügyek elválasztásához mi köze, még nem látom.
Köszönöm, hogy támogatja döntésemet,
üdv,
HHF
-
- #116
- horcher
- 2010.09.05. - 21:43
Előzmény:
#108 tunde04
Kedves Tünde,
Köszönöm, hogy Ön is megszólalt.
Az valóban nem lenne kívánatos, hogy hozzám hasonlóan minden "jobbos" újságíró felállna. Ám ez a veszély egyáltalán nem fenyeget. Épp ellenkezőleg - elég sokan állnak sorba a damaszkuszi úton. VIsszafelé elég kicsi a forgalom.
Amúgy meg szerintem egyáltalán nem ártana egyik-másik kollégának sem, ha tudna egy kicsit pihenni, regenerálódni, más dolgokkal foglalkozni. ELég kemény taposómalom ugyanis ez, ami hamar felzabálja az embert.
Végül. Meggyőződésem szerint az újságírónak pedig nem az a a dolga, hogy az ellenzéket ostorozza. Hanem a mindenkori döntéshozókkal kell elsősorban foglalkoznia. AMi nem jelenti azt, hogy saját értékrendjét fel kellene adni - de azt igenis jelenti, hogy értékrendjével szembesítse a hatalmat gyakorlókat.
Ettől még persze fontos téma a posztkommunizmus öröksége is, ebben Önnek tökéletesen igaza van.
Jókívánságait köszönöm,
üdv,
HHF
-
- #115
- horcher
- 2010.09.05. - 21:36
Előzmény:
#114 PPKEcomment
Kedves PPKEcomment,
Ön a biztonság kedvéért egyetemi címemre is elküldte hozzászólását, hogy semmi esetre se kerülje el az a figyelmemet az. Ezzel átlépett egy olyan határt, amit szerintem egy lap kommentátorainak nem illendő átlépnie. Ráadásul névtelenül ír bár, de annyit elárul, hogy a PPKEhallgatója. Nos, ezt ugyancsak problémásnak tartometikailag. Kérem, ne keverjük ide az egyetemet, mert annak semi köze ehhez.
Ráadásul a mai magyar sajtótürtéánetben volt már rossz emlékű sajtóüzengetés, amelyet szintén ismeretlen egyetemi hallgató jegyzett. Ebből tehát a magam részéről nem kérnék. Ha nem haragszik, ezért tehát az egyetemre vonatkozó megjegyzéseit, mint a témához nem tartozókat, most nem kommentálnám.
Ami hozzászólása érdemi részeit illeti:
1. "megírja, hogy (a?) 2/3-ados győzelem mély megnyugvással tölti el" - nos, ilyesmit sehol nem írtam. Épp ellenkezőleg, úghy gondolom, hgoya 2/3-os győzelem különös felelősséget ró a győztesre.
"A legostobább ember sem gondolhatja, hogy mostantól nem kell figyelemmel követni az eseményeket." Természetesen, a legostobább sem. Remélem, nem feltételezi hát, hogy én így gondolnám. Mint ahogy nem is írtam. Egyszerűen új helyzetről írtam, s feltételezésem szerint az új helyzet új embert is kíván.
Az pedig, hogy épp a 118. kommentre írok, egy héttel a cikk megjelenése után válasz, talán megnyugtathatja, hogy nem kívánok másokkal párbeszédet folytatni.
2. A cikkben talán két embert említek, akiknek köze volt, hogy odakerültem. Távozásom azonban saját döntésem volt, így ezzel kapcsolatban nehéz lett volna más embert emlegetnem. Tehát téved, mert hamísan következtet, amikor a kirúgásomra következtet cikkemből.
Munkáltatóm valóban Borókai Gábor főszerk-lapigazgató volt, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek, de a fizetésemet speciel nem tőle kaptam, legfeljebb olyan százalékben, amennyiben a HV-t kiadó cégben tulajdonostárs.Mindenesetre félreértések elkerülése végett jelezném, nem olyan egyszerű köztünk valamifajta konfliktust generálni, mert, mint az eddig is kiderülhetett, elég hasonló módon gondolkodunk a politika legtöbb kérdéséről.
3. Hogy Ön megtiltotta volna, hogy a fizetésem elárulása után fórumozhassak, az leginkább Önről mond el sokat. Úgy gondolom, fontos volt válaszolni azokra a vádakra, amelyek szerint én úgymond pénzért védelmeztem volna valamely pártot, vagy más politkai erőt. Egyben az újságíró szakma átláthatóvá tétele miatt is hasznos szerintem ilyen információkat -amennyiben az érintett (ebben az esetben én) ebbe beleegyezik - közzétenni.
Köszönöm őszinte érdeklődését, de kérem, hogy ezentúl csak a fórumba küldje el hozzászólását,
Üdvözlettel,
HHF
-
- #114
- PPKEcomment
- 2010.09.05. - 19:53
Tisztelt Horkay Hörcher Ferenc!
A Pázmány Péter Katolikus Egytem hallgatója vagyok. Egy darabig csodálkozva olvastam az Ön és a fórumozók közti diskurzust. Néhány érdekesség mellett viszont nem tudok szó nélkül elhaladni.
1. „aktuális politikai nézőpont fölé emelkedő egyetemi emberként”
Ez a részlet különösen problémás, mivel lentebb megírja, hogy 2/3-ados győzelem mély megnyugvással tölti el: tehát nem tud Ön semmi felé emelkedni, mégis ennek ellenkezőjét próbálja az olvasókkal elhitetni. A pártszimpátia nem bűn, de az már igen, hogy úgy gondolja, hátradőlhet, mivel a maga által preferált párt elsöprő győzelemmel nyert. A legostobább ember sem gondolhatja, hogy mostantól nem kell figyelemmel követni az eseményeket mondván „az én pártom kormányoz”. Az ember saját értékrendjével kell egy párt értékrendjének egyeznie, és nem fordítva - mint azt gondolja. Ezért kíván állandó figyelmet a politika. Az ilyen nézőpont eleve kizár másokkal mindennemű párbeszédet. Egy egyetemi tanártól épp olyan elfogadhatatlan, mint egy újságírótól. Itt bukik meg a jobb és baloldali médiaelmélet és lép helyébe a pártlap, párt tv... és ön: a Pártújságíró!
2. kirúgták?! hol az elegancia?
Nem említi meg a mai vezetését az újságnak, még egy fél mondatra sem. Ez meglehetősen kicsinyes és egyértelmű beismerése annak, hogy kirúgták. Őszintén csodálkoznék, ha ez nem így történt volna. Mindenesetre jelenleg Borókai Gábortól kapott fizetést, ezt elfelejtve gyakorlatilag egy nekrológot írt, mintha temetné a Heti Válasz fénykorát.
3. MINUSZ 120 EZER?
Senkire nem tartozik, hogy mennyit kapott az újságtól, még ha kevésnek is tartja! Felháborítónak tartom, hogy ezt megengedte magának. Én ezen a ponton megtiltottam volna, hogy fórumozhasson. Maga a tökéletes példája azoknak a tanároknak, akiknek köszönhetően sandán néznek egy Pázmányon végzett hallgatóra állásinterjún. Teljes joggal gondolják, hogy ideológiai fejmosást kapunk, ha ilyen emberek tanítanak minket. Az egyetem vezetésének fel kellene függesztenie minden további ügyködését, ugyanis bizonyos mondatok után nem számítanak az egyéb teljesítmények, főleg egy tanszékvezetőtől!
#10 horcher 2010.08.30. - 11:10
„...És hogy nem fideszes szemmel történő munkálkodásért fizettek (havi 120 ezer forintot kerestem főállásban nettó - egyébként az összeg a 9 év alatt nem emelkedett lényegében)...”
-
basatu!
én nem súroltam semmiféle igazságot, mivel nem is próbálkoztam kitalálni HHF miért teszi le a tollat!
én amiről írtam valószínűleg nem félreértelmezhető, mert úgy látom vannak akik megértik. és vannak akik nem, de az már viszont szándékos.
de könnyítésül neked: azt szerettem volna érzékeltetni, attól, h nyert a fidesz nem muszáj abbahagyni az újságírást, mert pontosan az olyanoktól mint te, meg a mostani ellenzéktől igen is tartani kell, és a kormányváltás tényétől még nem ülhetünk nyugodtan karba tett kézzel.
olvasgasd csak pölö a böszme blogját és meglátod mennyi marhaságot képes a blogjába leírni. na kérlek, ezekre a valótlanságokra kell a jövőben is felhívni az olvasók figyelmét. meg mondjuk téged kiigazítani, mert látom képesnek tartod magad még arra is, h engem besorolj a csalódottak táborába. de ha utána néznél, nincs is ilyen tábor, hiszen a fidesz fölénye még most is töretlen. persze ha a sonda ipsos kutatásait fejtegeted, vagy elolvasol egy olyan cikket ami a vgo-n is megjelent (török gábor véleményét mennyire csúsztatva tálalják a címmel), akkor abban a tévhitben élhetsz, h létezik ilyen tábor.
csak gondold végig, a neten hány olyan ember véleményét olvashattad, aki csalódott a kormányban!! egy vagy kettő? hát az még nem tábor!! :-)
-
Basatu!
Még a Te agyaddal is felfogható, hogy nem erről van szó, ugyebár????
Nem folytatom, mert HHF annál többet érdemel, hogy veled polemizáljak arról, hogy ő hogyan látja a mai felállást!
Ne próbálkozz!
A szociszadesz katyvasznál ez sem lehet rosszabb, abban biztos lehetsz!
A közeli jövő mindent világossá tesz, de Te meg a gyepes-agyúak csak Gyurcsány cipőjéig láttok!
Ezért kizárt dolog veletek bármiről is beszélgetni.
Azonkívül: Te egy telfeles-szájú , szórakozni vágyó suhancként utána nézhetnél a lányoknak is! -
- #110
- Zokni
- 2010.09.05. - 10:59
Előzmény:
#102 Lenyeglato
Kedves ...Látó!
"... Pedagógusok zöme abból került ki, aki nehezebb egyetemnek, nem mert nekimenni..."
Ha tényleg ez a mondandója a cikkének, akkor meg tudom érteni, hogy nem közölték, mert mit lehet egy ilyen általánosító, sértő és semmilyen előrelépést sem mutató megállapítással kezdeni? Különösen annak fényében, hogy egyesek szerint, az "átkos" lesúlyosabb következménye a kontraszelekció volt... -
- #109
- zsil
- 2010.09.04. - 08:34
Előzmény:
#108 tunde04
Kedves Tünde04!
Az Ön által kiemelt "lényeget" már érezni lehetett Horkay úr legutóbbi Jegyzeteiben.
Ezzel együtt nem hinném , hogy ez esetleg azt jelentené, amire Ön gondol .
Üdv.: Zsil
-
- #108
- tunde04
- 2010.09.04. - 07:54
Tisztelt Horkay Úr!
Bár már több mint 5 éve regisztráltam a HV-ra, csak ritkán szóltam hozzá a cikkekhez. Viszont írásait mindig elolvastam. Többnyire tartalmával egyet is értettem, de most van valami ami nem tetszik az Ön "tollából"!!
Nevezetesen: "Ám úgy gondolom, a Fidesz 2/3-os győzelmével csakugyan döntő változások álltak be a hazai politikában és közéletben. Ezért én is új feladatot keresek magamnak,....."
Mert mi is lenne ha minden újságíró aki a jobboldalt képviselte , hasonlóan gondolkodna és fogná a sátorfáját és odébb állna??. A szocik regnálása idején mintha megduplázódott volna a baloldali sajtó munkatársainak létszáma. 2002-től nem kevesebbet írtak, hanem épp ellenkezőleg. Folyamatosan az ellenzéket ostorozták. A tények igaz nem zavarták őket, mert egyetlen gyanús ügyet sem feszegettek, de a tollat nem tették le.
Egyet nem szabad elfelejtenünk. Az elmúlt 8 év megtanított minket arra, h a baloldali senkiháziak képesek bárhol, bármikor a legelképzelhetetlenebb helyzetben hátba támadni azokat akik felemelik hangjukat ellenük, nézeteiket elutasítják.
Szval attól, h fidesz győzelem született még igen is szükség van az önhöz hasonló szemlélettel bíró újságírókra.
Minden esetre a döntése az Öné, és kívánok további sikeres munkát az élet bármely más területén.
Üdv. Nagy Tünde -
- #107
- zsil
- 2010.09.03. - 13:53
Előzmény:
#106 belga
Ennél azért egyszerűbb az ügy!
A számok és az összefüggések világával foglalkozom. -
- #105
- rackajuh
- 2010.09.02. - 22:10
Nem hullajtok krokodilkönnyeket. Kend is egy olyan figura, aki végig nem tudta eldönteni, hová is tartozik. Annyira azért elválaszthatta volna a közügyeket a magánélettől, hogy az olvasó tisztában lehessen azzal, érdemes-e kendet a kezébe vennie, avagy nem. S mivel erre képtelen volt, így jobb is, ha felhagy ezzel a tevékenységgel és olyan területre avászkodik, ahol még képességei is fényre derülhetnek. -
- #104
- borso
- 2010.09.02. - 20:08
Kedves Horkay H.Úr!
Kicsit szomorúan hallottam az egyik "Lapzárta" műsorban (Hírtv) és most itt olvasva, hogy leteszi a tollat és más utakon megy tovább.
Isten kísérje útján, kívánok sok sikert, jó egészséget.
Köszönet mindenért. Tisztelettel: MG. alias Borsó -
- #103
- zsil
- 2010.09.02. - 12:21
Előzmény:
#100 imperative
Ha valamivel, akkor a hatalmaskodással nem tudok egyetérteni!
Jól látod!
Ezzel együtt maradok "ütésálló", ezért szeretnek, illetve nem szeretnek sokan!
Ez van, ma ilyen a világ!!! -
- #102
- Lenyeglato
- 2010.09.02. - 04:31
"A nemzet napszámosától, az úrhatnám polgárig" című írásom senki nem volt hajlandó leközölni! Pedagógusok zöme abból került ki, aki nehezebb egyetemnek, nem mert neki menni, most meg 200000 bér kéne, a "hülye vagy fiam egyes, felelősség teljes" kimondásáért! Gimis osztálytársam rádiótáv irányított repülő modellel, légi fényképezett, megfoglak buktatni, mondta fizika tanárunk, harsány röhögés, az osztályban -
- #100
- imperative
- 2010.09.02. - 03:28
Előzmény:
#88 zsil
Beirtam, hogy soha nem fogod megtudni.
Erre mit az Isten?
Azt is törölte.
Ez a következetesség!! -
- #99
- sutbaone
- 2010.09.01. - 12:56
Tisztelt Horkay úr!
Sok sikert kíváno a további munkájához! Erősíteni kell a jobboldali sajtó megjelenítési lehetőségét, Hogy az írott ne legyen drága, mert a demokrata majdnem 500 Ft,de a MN 145 ft-os ára is magas. A jobboldali Média pedig csak műsorszolgáltatón keresztül nézhető, ez megint sokba kerül annak,aki kispénzű ember. (UPC,T-home stb) a kameleonokat, beszédhibásakat pedig el kell küldeni. Mint ahogy szegény vak ember sem kaphat jogosítványt,úgy a beszédhibás emberek is tűnjenek el a mikrofon mellől.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Döntött a kormány: Így alakul át az áfa
- Időpont
- Tegnap: 16:50
-
Különös titkok: Mindent elárul magáról a harmincegy magyar sztár
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- 02.09: 06:02
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- 02.09: 06:40
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Közösen énekli ma a Ha én rózsa volnékot Gyurcsány, Bródy és Konrád
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
