Amikor a bíróság nemrég kimondta, hogy Kaing Guek Eav - mozgalmi nevén: "Duch" - háborús és emberiség elleni bűntetteket követett el, ezért 19 évre börtönbe kell vonulnia, az ítéletet sokan történelmi jelentőségűnek minősítették.
hirdetés
Ez volt ugyanis az első eset, hogy a XX. század egyik legembertelenebb rezsimjének, a vörös khmerek diktatúrájának egyik tisztviselőjét felelősségre vonták - igaz, 31 év késéssel, és a büntetés is viszonylag enyhe. A hasonló döntések az egész világon ritkaságszámba mennek, hiszen a kommunista rendszerek működtetőit megbüntetni nem számít divatosnak. Kambodzsában Duch ítélete volt az első - és nem lehet kizárni, hogy az övé lesz az utolsó is.
Az ultrabalos vörös khmerek 1975-79 közötti uralmuk alatt mintegy 1,7 millió embert küldtek a halálba, vagyis országuk lakosságának egynegyedét. Duch a rendszer emblematikus intézményének, az S-21 kódnéven ismert Tuol Sleng kínvallató- és kivégzőközpontnak volt a parancsnoka. Az egykor matematikát tanító, öt nyelven beszélő - a bírósági szakértők szerint teljesen normális - Duch és az egész rendszer hatékonyságára jellemző, hogy a Tuol Slengbe került 14 ezer gyanúsított közül mindössze heten maradtak életben. És az S-21 csak egyike volt a számos hasonló haláltábornak.
1979-ben a - szintén kommunista - vietnamiak inváziója véget vetett Pol Poték rémuralmának, de igazságtételre nem került sor. Sőt, a nyugati nagyhatalmak ekkor a határszéli gerillabázisokra visszaszorított vörös khmereket kezdték támogatni pénzzel és fegyverrel, hiszen azok a szovjet szövetséges Vietnam ellen küzdöttek. A hidegháborús logika szerint tehát a kambodzsai tömeggyilkosok az Egyesült Államok oldalára kerültek - mindeközben a nyugati baloldali értelmiség hagyományos csodálata sem csökkent a vörös khmerek iránt.
Az 1980-as évek végén Vietnam kivonult Kambodzsából, de otthagyta phnompeni bábkormányát, amely ellenőrzése alatt tartotta a fegyveres erőket. Az ENSZ közreműködésével 1993-ban választásokat tartottak ugyan, de hiába nyert egy másik párt, a hatalom az addigi miniszterelnök, Hun Sen kezében maradt. Ő előbb bezsarolta magát a kormányba, majd 1997-ben véres puccsal leszámolt ellenfeleivel, azóta egyedül kormányoz. A számonkérés pedig tovább késlekedett.
Hun Sen miniszterelnök ugyanis - hasonlóan a mai kambodzsai elit nagy részéhez - valaha maga is vörös khmer volt. Idővel átszökött a vietnamiakhoz, s azok hozták vissza Kambodzsába, hogy ottani helytartójuk legyen. Bár most már saját bevallása szerint nem a szomszéd hatalom, hanem Kambodzsa érdekeit képviseli, s nem a kommunizmust, hanem a demokráciát és a piacgazdaságot építi, a politikai erőszak, a hatalommal való visszaélés és a korrupció ma sem áll távol tőle.
Duch azonban csak középszintű végrehajtója volt a terrornak, az igazi áttörést a döntéshozók elítélése jelentené. Ám Hun Sen kerek perec kijelentette, hogy csak a már őrizetbe vett négy személy - köztük Nuon Chea, az 1998-ban meghalt Pol Pot egykori helyettese - ellen folytatható le az eljárás, újabb gyanúsítottak nem kerülhetnek a vádlottak padjára. További perek esetén ugyanis könnyen kellemetlen információk kerülhetnének napvilágra Hun Sen és klikkje múltjáról is.
Így a dolgok jelenlegi állása szerint 1,7 millió ember haláláért mindössze öt ember lesz felelősségre vonva - ám még ez sem biztos, hiszen a vádlottak idősek, így némi időhúzással könnyen elérhető, hogy súlyos titkaikat magukkal vigyék a sírba. A kambodzsai kormánynak jelentős nemzetközi nyomással sem kell számolnia az ügyben: Hun Sen autokratikus és korrupt vezető ugyan, de privatizációs kérdésekben remekül megérteti magát a külföldi befektetőkkel. A valódi hatalommal rendelkező nemzetközi szereplőknek pedig egy-egy olaj- vagy fakitermelési koncesszió megszerzése jóval fontosabb, mint a múlttal való szembenézés.

- cikk értékelése /jegyzet/felemas-szamonkeres-31223/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 20
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #6
- kergebirka
- 2010.08.21. - 20:26
Előzmény:
#3 zsil
Miért , a Szovjetúnió utódállamaiban hány embert vontak felelősségre a kommunizmus 75 éve alatt elkövetett rémségekért ? -
- #5
- Silcon
- 2010.08.18. - 18:06
Előzmény:
#2 imperative
A magyarázat ebben van van:
"mindeközben a nyugati baloldali értelmiség hagyományos csodálata sem csökkent a vörös khmerek iránt"
El kell elmondani nyugaton, hogy mit is jelentett a "keleti blokk"-ban élni. A sok hülye "hasznos idióta" nyugati balost szembesíteni kell azzal, amit még most is védenek. Nem kell foglalkozni a lelkivilágukkal, tudja meg végre a nagy '68-as lázadó diáknemzedék, hogy tulajdonképpen mi is volt a példaképe! Egyszer mindenkinek számot kell vetnie a múltjával! Kínos lesz beismerni, de muszáj. Onnan kezdve nem lesz több Bauer, Konrád meg Lendvai cikk. -
- #3
- zsil
- 2010.08.18. - 14:40
Előzmény:
#1 Mr.Boss
"Nem értem a világban (tehát nemcsak nálunk) meglévő kettős mércét, hiszen ez az eszme többet gyilkolt mint a fasizmus és legalább olyan aljas, minden eresztékében!"
***
Talán Kambodzsa "másra kell" !!! -
- #2
- imperative
- 2010.08.18. - 14:08
Előzmény:
#1 Mr.Boss
Világos.
Egy 90 éves állitólagos "náci" sokkal fontosabb, mint 1.7 millió ember.
Németországban lehet kaszálni, Kambodzsában pedig nem. -
- #1
- Mr.Boss
- 2010.08.18. - 13:30
Egy ország 1/4 kiirtásakor 5 ember felelőssége 31 év után állapítható meg!
Jellemzően az ENSZ nem hív össze Nürnberg típusú ítélőszéket és nem is történik semmi, csak újabb 1.7 millió ember megölése kerül a kommunizmus áldozatainak listájára.
Nem értem a világban (tehát nemcsak nálunk) meglévő kettős mércét, hiszen ez az eszme többet gyilkolt mint a fasizmus és legalább olyan aljas, minden eresztékében!
Valahogy jobb a PR tevékenység bal félen?!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Ma: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Ma: 17:35
-
Döntött a kormány: Így alakul át az áfa
- Időpont
- Ma: 16:50
-
Különös titkok: Mindent elárul magáról a harmincegy magyar sztár
- Időpont
- Ma: 16:09
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Ma: 06:21
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Ma: 08:03
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Ma: 08:37
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- Tegnap: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Konyec filma
- Időpont
- Ma: 15:25
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Ma: 08:37
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Közösen énekli ma a Ha én rózsa volnékot Gyurcsány, Bródy és Konrád
- Időpont
- Ma: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Ma: 15:25
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Ma: 08:03
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Ma: 06:21
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Ma: 11:34
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Ma: 20:35
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Ma: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Ma: 20:05
HETILAP
hirdetés