Tökéletes emberekből álló tökéletes párt nincs, ám ennek fel- és beismerése radikálisan fájni fog.
Ki gondolta volna tegnap reggel nyolckor, hogy bármi el tudja homályosítani a Budapestre repülő izraeli kémrepülőgépek fényét, erre tessék, tízkor robbant a bomba, miszerint a Jobbik szóvivője füvet szív, bunkó módra kötekedik az utcán és meleg felvonulókkal pózol.
Elsőre félve nézegettem végig a fotósorozatot, mert Vona Gábor állítólagos nőügye után már simán benne volt a levegőben, hogy ez is valami gagyi fércmocskolódás, összefotosoppolt amatőr marhulás, és komolyan mondom, a színes bőrű srác nyakában csüggő Jobbik szóvivőnél rezgett a léc, annyira valószerűtlen volt a jelenet, hogy hajlamos voltam belelátni a kompozícióba a számítógépes hókuszpókuszt. Pedig valóság volt, mi az hogy, nagyon is.
| A Jobbik volt szóvivője fehér pólóban |
Azért vártuk a Jobbik hivatalos reakcióját, mielőtt akár egy árva karaktert közöltünk volna a sztoriból, de sokat nem kellett rágni a körmünket, mert ebéd után befutott a hír, hogy Király András lemondott.
Mondjuk sok választási lehetősége nem volt, a fotók, de legfőképpen a videók rövidre zárták a történetet.
De nem leszek álszent, nem fogok hüledezni, hogy micsoda csúnya dolgokat csinált ez a fiú, mert aki volt kamasz, pláne főiskolás, egyetemista, az pluszmínusz 30 százalékos ökörségfaktornyi eltéréssel nagyjából hasonszőrű idiótaságokat cipel a portfóliójában.
Én például bányászegyenruhában és néhány gépész társaságában végigóbégattam egy vörösboros mámorban töltött szakestély utáni hajnalon egész Miskolcot az egyetemtől a vasútállomásig, ami nem kispályás teljesítmény, és bizonyára totál égő lenne visszanézni, ha akkoriban lett volna kamerás mobiltelefon.
Ám nem csupán technológiai differencia mutatkozik a két sztori között, mert a valódi különbség Király András és köztem, hogy én nem vagyok jobbikos, pláne nem a Jobbik tisztségviselője. Én hibázhatok, egy jobbikos viszont nem. És azért nem, mert ez az imázs lett központilag kitalálva. A Jobbik az új, a tiszta, a makulátlan.
Ezzel az arculattal egyetlen dolgot tehet a párt: a legapróbb kilengést is a legkeményebben megtorolja. Nehéz éveknek néz elébe a párt, de hát ez már legyen Vona Gábor problémája.
Egyébként a Jobbik szimpatizánsainak körében volt ám nagy örömködés a lemondás hírének hallatán, hogy íme, milyen tisztességes a párt, egyből kihullott a férgese, a többi politikai szervezet példát vehetne. Csak hát az igazság az, hogy annyira azért nem volt dicső a búcsú. Király András ugyanis ezt írta közleményében: "A több évvel ezelőtti fényképek közzététele miatt - melyek médiumokhoz történt eljuttatása és ferdített valóságtartalma rosszindulatú irigységből fakad (...)".
Majd Dúró Dóra, a Jobbik megmaradt szóvivője is ugyanezzel a formulával élt a TV2 híradójának nyilatkozva, amikor a fotókkal és videókkal kapcsolatos kérdésre válaszolva ferdített valóságtartalmat említett.
Márpedig ez, a szemmel látható valóság elkenegetése régi magyar közéleti betegség, amit immár az új erő is benyelt.
- cikk értékelése /jegyzet/jobbikos-ferdules-28021/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 32
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #144
- Hunnia
- 2010.03.28. - 19:25
Előzmény:
#0 bendeguz1
Na látod!
Ezzel beismered, hogy a diktatúra jó dolog. -
- #143
- Éganapmelegtől
- 2010.03.25. - 07:47
A fotótól a belem jön ki.A TV2-n még a férfias arca is kinagyítva látszott a belővés után.
Nagyon gusztos volt. -
- #142
- cigányember
- 2010.03.20. - 12:05
Előzmény:
#133 Prozac
Úgy legyen!Végre a vöröstalpasokat fenéken kell billenteni a cionista bagázssal együtt!Szebb jövőt! -
- #141
- adekvalt
- 2010.03.20. - 07:05
Ha ilyen "szdsz új generáció" ábrázatú és erkölcsű emberek vannak a jobbik vezetésében, akkor mit lehet várni ettől a párttól, ha bejut a parlamentbe? -
- #140
- csakesz
- 2010.03.19. - 23:33
Csak, hogy ne legyünk már ennyire topic rombolók, foglalkozzunk a "melegséggel" is:
http://index.hu/belfold/homopolg0724/
Hogy mik elő nem kerülnek? Még jó, hogy Terry Black-et megkenték egy kis "nokiás dobozzal", (meg még ki tudja mivel?) hogy nyilvánosságra ne merje hozni a Parlamenti homoszexuálisok névsorát.
-
- #138
- gunyoros
- 2010.03.19. - 23:00
Előzmény:
#136 eseses
Szebb Jövőt!
Amúgy minek "guglizni"? Megvan vagy 30 regény ronggyá olvasva a szekrényem mélyén:))
Igaz ..kb. 30 éve olvastam ezt a stílust de azért az alapokra emlékezem:))
pl. Bivaly akarja kinyírni Vadsuhancot de mivel Fred közli hogy Ő is akarja, onnantól Bivaly védi meg mindenkitől:))))
-
- #137
- gunyoros
- 2010.03.19. - 22:56
Előzmény:
#136 eseses
Az amit idéztél a kapitányból való..a klasszikus jelenetsorozat a szingapúri kikötői alvilágban...:)))) -
- #136
- eseses
- 2010.03.19. - 22:50
Előzmény:
#131 gunyoros
Pöttyös labda!
Én olvastam egy párszor, olvasd el Te is!
De ne azt a regényt, amiből pár történést idéztél, hanem a folytatását! (Hogy ne kelljen gugliznod, miről is beszélek: ne a Piszkos Fred, a kapitányt, hanem a Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára címűt!)
Bízom benne, hogy a Jobbikos ügyekben kissé nagyobb tájékozottságról teszel tanúbizonyságot! :)
Jó éjt! -
- #134
- skorpio
- 2010.03.19. - 22:36
Előzmény:
#130 eseses
Ne felejtsd el,a mocskolódást Kövér László kezdte el az EP választások előtt. -
- #133
- Prozac
- 2010.03.19. - 22:35
Előzmény:
#130 eseses
Nyugodj meg, a JOBBIK nem lesz gátja az ország érdekének.
Minden olyan FIDESZES javaslatot meg fog szavazni, amely egyezik a JOBBIK programjával, azaz , ami a nemzet érdeke.
Viszont ha a FIDESZ elfelejtkezne az ígéreteiről, a JOBBIK ott lesz, és üvölteni fog a parlamentben, hogy NEM ERRŐL VOLT SZÓ!
NEM EZT ÍGÉRTÉTEK!
Teljes elszámoltatást pártfüggetlenül 65 évre visszamenőleg!
BÖRTÖNBE A KÖZVAGYON megkárosítóival, a NEMZET ELLENSÉGEIVEL, akár narancsosak, akár szegfűsek, akár madarasok!
Eltörölni a mentelmi jogot!
Betiltani az álláshalmozást!
Megadóztatni a multikat!
Megadóztatni a kereskedelmi bankokat!
MEGTILTANI A KÜLFÖLDIEKNEK A MAGYAR FÖLD MEGVÁSÁRLÁSÁT!
Média reformot!
Megvonni a sugárzási jogot a Maunika sókat, Józsi barátokat , Fiúk a klubból szennyeket szolgáltató TVktől.
TALPRA ÁLLÍTANI a magyar gazdaságot.
Újra tárgyalni a magyar állam adósságot!
-
- #131
- gunyoros
- 2010.03.19. - 22:34
Előzmény:
#101 eseses
Szebb Jövőt!
Jó a Rejtő csak hát olvasnod is kellett volna mielőtt ráhivatkozol:))))))
Fred ugyanis Vöröskaromnak és az apjának hízelgett:)))))
Viszont akit utált és ezért megszerették az a Kölyök volt aki a végén kiderült, hogy a fia:)))))))) -
- #130
- eseses
- 2010.03.19. - 22:24
Előzmény:
#129 skorpio
Megtisztelő a feltételezés, de tévedsz.
Az elmúlt percekben feltett számos kérdésre a válaszom a 61. számú hozzászólás.
Hogy ne kelljen lapozgatni - bár igyekszem nem ismételni önmagam - idemásolom:
"Lehet itt kötekedni, meg a kákán megkeresni a csomót, de nincs értelme.
Itt van ez a Jobbik nevezetű politikai formáció, ami kísértetiesen hasonló célokat tűzött maga elé, mint a Fidesz.
Elszámoltatás, a magyar érdekek hazai és külföldi hathatós képviselete, közbiztonság, cigánykérdés megoldása, a hazai vállakozások támogatása, az IMF és EU hitelek újratárgyalása, a multik irreális adókedvezményeinek a racionalizálása stb...
Ami viszont igenis komoly kérdés az iménti felsorolás után, hogy a Jobbik miért a Fideszben látja a legfőbb ellenségét...?!
A Jobbik miért fordít tízszer nagyobb energiát a Fidesz "kóstolgatására", mint amit az ország gondjaiért és helyzetéért valóban felelős MSZP-SZDSZ "csesztetésére"...?!
Végezetül: miért áll érdekében a Jobbiknak a vele szinte megegyező célkitűzéseket valló Fidesz mocskolása és megakadályozása abban, hogy a lehető legnagyobb legitimációval söpörhesse el a liberálbolsevikok okozta szemétdombot és tegye rendbe az ország ügyeit...?!
Ugye, abban egyetértünk, nem a Jobbik fog kormányt alapítani, nem a Jobbiknak kell és áll majd módjában rendet teremtenie az országban, nem a Jobbiknak kell és áll majd módjában megsegíteni a tönk szélére jutott magyar vállalkozókat, nem a Jobbiknak kell és áll majd módjában újratárgyalni a hitelszerődéseket, nem a Jobbiknak kell és áll majd módjában rendbetenni hazánk nemzetközi megítélését, nem a Jobbiknak kell és áll majd módjában törvényeket alkotni, nem a Jobbiknak kell és áll majd módjában elszámoltatni az ország kirablóit stb.
Ha ebben egyetértünk, akkor csupán egyetlen kérdésem lenne:
Mi a bánatos rebarbaráért nem akarják hagyni, hogy a Fidesz tegye a dolgát?! Tegye azt, amire - a jelenlegi közvélemény kutatási adatok alapján - a magyar választópolgárok elsöprő többsége szeretne felhatalmazást adni!
Félre ne érts!
Nem azt mondom, hogy ne induljon a Jobbik a választásokon, csupán azt, hogy ne legyen a gátja mindannak, amit hirdet!!!"
-
- #128
- gunyoros
- 2010.03.19. - 22:03
Előzmény:
#124 Prozac
Szebb Jövőt!
Ezt Én sem értem! Itt van a légvédelmi rakétabázis oszt csak úgy bejön két katonai gép oszt le sem lövik?:))))
Van már 9 Grippenünk is akik pillanatok alatt leszedték volna ezeket a lomha dögöket!
-
- #127
- gunyoros
- 2010.03.19. - 22:00
Előzmény:
#119 eseses
Szebb Jövőt!:))
Ne cseszegesd Prozac-ot:))
BÁJER ZSÓTI-nak szólj mert Ő otthon van azokon a helyeken:))))))))) -
- #126
- csakesz
- 2010.03.19. - 21:58
Előzmény:
#106 eseses
Arról az Erős Magyarország programról beszélsz, ami igazából 2007-es?
Kukába való.
Egyébként ha már úgy gondolod ennyire nemzeti elkötelezettségű a Fidesz, soroljál nekem légyszívás pár olyan tettet az elmúlt 20 évből, ami ezt alátámasztaná.
Mert az Mszp-vel történő összeszavazásra már felhozta Prozac a tényeket.
Arról nem is beszélve, hogy a Holotörvénynél is már csak tartózkodni bírtak.
Egy polkorrekt viselkedésmód már megint. Miért nem nyomtak egységesen Nem-et?
Na mindegy.
Szóval akkor várom a listát.
Esetleg valami, bármi olyan Fideszes mutatvány, ami valóban nemzeti érzelmű?
Jöhet, ne kímélj!
Hátha még a végén Fidesz szavazó vagyok, csak nem tudok róla.
Köszi előre is.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Terjed Orbán ötlete? Óriási fordulat hazánk EU-s megítélésében
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Botrány a magyar Parlamentben: Képviselő tépte a szőke nő haját?
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Órási változás a Balatonnál 48 órán belül: Tízezrek készülnek
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Kemény döntés: Többezer magyar közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
