Kaka, pisi, Jobbik

Dévényi István
- nezopont_online@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.09.13. - 03:31
Létrehozás:
2010.08.10. - 07:17
2010.08.10. - 07:17
 

A radikális párt elnöksége szerint ez még simán belefér.

hirdetés
 

Jó kis buli ez a Magyar Sziget Fesztivál: a nyájas közönség előbb kicsikét megfélemlítette minden idők legnagyobb nemzeti rapperét, FankaDelit, aki még júliusban vágta el magát, midőn kioktatta a Székely Sziget közönségét. Bár a Kuruc.info még nem közölte FankaDeli mobilszámát, az előadó úr nyilván már nem annyira népszerű radikáliséknál, máskülönben a legmagyarabb rendezvényen nem kellett volna testőrnek védenie rajongóitól.

Aztán három fradistát vertek agyba-főbe, hogy egyiküket műtétek sorozatával kell majd visszahozni alapszintre.

Zagyva György Gyula, a Jobbik képviselője pedig újságírókkal társalgott el kedélyesen. A Hetek című lap munkatársainak beszámolója szerint a jobbikos országgyűlési képviselő zárt ajtók mögött leszögezte, hogy a két riporter ellenséges területre tévedt, ahol egyfelől vége a demokráciának, másfelől azt tehetnek velük, amit akarnak. „Lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg...nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el" - érzékeltette a riport szerint a helyzet komolyságát Zagyva György Gyula, majd elmesélte, hogyan alázták meg a TV2 munkatársait, akiknek ürülékkel és vizelettel összekent sajtómellénnyel és egyéb eszközökkel segítették a munkáját.

A megvádolt képviselő még pénteken kiadott közleményében leszögezi: a Hetek című hetilap összeállításában "a valós tényeket és az elhangzottakat elferdítve" keltette azt a látszatot, mintha életveszélyesen megfenyegette volna a lap munkatársait.

„A sajtótörvényben rögzített jogomnak megfelelően helyreigazításért fordulok a sajtóorgánumhoz, és rágalmazás ügyében feljelentést teszek a Hetek újságírói ellen" - zárul Zagyva György Gyula közleménye.

Tegnap a Jobbik elnöksége is majdnem foglalkozott a Zagyva-sztorival, ám végül mégsem tették, mert mint azt Dúró Dóra elárulta: a grémium ugyan napirendre vette az ügyet, de érdemben nem foglalkozott vele, mert azt „kocsmai színvonalú beszélgetésnek minősítették".

Vagyis életveszélyes fenyegetés nem volt, kaka, pisi, lehúzott gatyás hátsó behatolós tréfa meg igen, de ez kocsmai szintű akármi, spongyát rá.

Igazuk van, nem kell ezt az egészet túllihegni. Az előzmények alapján Zagyva György Gyula hamarosan úgyis lefejel valakit a parlament folyosóján, akkor majd lehet érdemben foglalkozni a jelenséggel.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/jegyzet/kaka-pisi-jobbik-31187/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
49

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 33 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #33
    usstore
    2010.08.16. - 15:38
    Kezdem unni ezt a lerágott csontot...Miért kell nekünk azzal foglalkozni, hogy egy zárt magánterületen belül ki mit csinál? Nem mindegy? Akinek nem tetszik, ne menjen oda. Egyébként pedig a Szigeten is vannak balhék bőven..Arról miért nem szól a fáma? Őket miért nem jelenti fel senki, holott emberi méltóságában aláztak meg egy igen tehetséges és értékes fellépőt, ráadásul a rendezők: http://www.hirszerzo.hu/cikk.botrany_a_sziget_zaroestjen_fenyegettek_lezsidoztak_palotait_a_kidobok.162670.html
     
  2. #32
    ogre
    2010.08.12. - 07:36
    Szeva Divcsó!

    A cikkhez:
    -Nem kellenek műtétek, a "leszámolás" eredménye finoman szólva el van torzítva.
    -Fradi szurkolót évente (havonta) vernek. Többek közt rendőrök is.
    -Minden nagyobb buliba van verekedés. A pepsi-szigeten több van, abból miért nincs botrány?
    -Aprócska hiba: Zagyva Gyula nem jobbikos: HVIM-es. Azelőtt meg MIÉP-es volt. (hát igen, ez sokat elmond az eszéről) Egy állítólag profi, nem megrendelésre dolgozó újságírónak ezt tudnia kellene....
    -Ezt azért elolvashatnád: http://www.hvim.hu/hir/beszamolok-szigetlakoktol

    No mindegy, igazából én letojom az egész álbotrányt. Neked is ezt kellene. Bedarál téged ez a politikai gépezet. Az a gond, hogy szépen lassan, tudatalatt, azonosultál olyan dolgokkal, amik a látszathoz kellettek. Inkább járj bográcsos buliba, és olvass Svejket.

    Tuddki:
    Szutor
     
  3. #31
    imperative
    2010.08.10. - 21:54

    Előzmény:
    #0 Devenyi
    Milyen cim ez, ha szabadna???






    Kaka, pisi .... nem egy kicsit proli jellegű?? Szóhasználat!!!
     
  4. #30
    zsil
    2010.08.10. - 21:10

    Előzmény:
    #28 pimepime
    Kösz!
    Én meg azt "hallgatok", amit a többiek néznek!
    Ők meg mindent, ahol nincs reklám.
    Így megy nálunk a tévézés, időnként jól elvan a TV magában, csak megy, mert bekapcsolták.
     
  5. #29
    pimepime
    2010.08.10. - 21:05

    Előzmény:
    #28 pimepime
    Ebben a hírekben ennyi van a Zagyva hangfelvételből:
    "-Itt nincs demokrácia a táboron belül. -A táboron belül az van, amit mi mondunk."
    Slussz-passz.
    Semmi anális kényeztetés, meg béltapicskolás...
    Ez elég vérszegény bizonyíték. Remélem Zagyva bíróságra viszi a dolgot és lerántják a leplet a hazug médiáról.

    Dévényi!

    Nem félsz, hogy a kaka, pisi visszahull a fejedre?
     
  6. #28
    pimepime
    2010.08.10. - 20:56

    Előzmény:
    #24 zsil
    Segítek: ATV.
    Te ezzel fertőzöd a környezeted?
    Ki vagy te Zsil?

    http://atv.hu/cikk/20100808
     
  7. #27
    barna75
    2010.08.10. - 20:31
    igen, meglehetősen kocsmai szintű ez az egész. komolyabb munkát várok a jobbiktól..

    B.
     
  8. #26
    Kereki
    2010.08.10. - 20:25

    Előzmény:
    #22 pimepime
    Nem hozott jó döntést az elnökség, homokba dugták a fejüket. Át kellett volna ültetni a függetlenek közé Zagyvát, mert nagyon sok kárt okozott már a Jobbiknak. Ha valaki nem tudja eldönteni, hogy honatya-e vagy kocsmai verekedő, akkor annak segiteni kell megmutatni a helyes utat.
     
  9. #25
    szonja91
    2010.08.10. - 17:19
    "A Jobbik szerint ez még simán belefér" Hát ehhez csak gratulálni tudok.
     
  10. #24
    zsil
    2010.08.10. - 16:43

    Előzmény:
    #21 pimepime
    A másik Topicban leírtam, nem tudom, hol!
    /Soha nem ülök a TV-vel szemben, nem tudom, melyik adón hangzottak el a részletek/
    Már megkérdeztem a többieket is, de nálunk a jó égnek sem tudja senki, melyik adót nézi. /Ugyanis semmi jelentősége, csak reklám ne legyen/.
     
  11. #23
    zsil
    2010.08.10. - 16:40

    Előzmény:
    #0 hajjaj
    Ja!
    Bakkancsos!
    Mert abban a bakkancsban a te büdös lábad lakik!
     
  12. #22
    pimepime
    2010.08.10. - 15:50

    Előzmény:
    #0 hajjaj
    Listáról került be. Nem Jobbik tag.
    Remélem, a tények teljes ismeretében bölcs döntést fog hozni a párt elnöksége.
    A Jobbik OGY-i frakció 47 tagú, ebből Zagyva György 1 fő. Még.
     
  13. #21
    pimepime
    2010.08.10. - 15:43

    Előzmény:
    #19 zsil
    Hol?
     
  14. #20
    pimepime
    2010.08.10. - 15:42

    Előzmény:
    #0 Devenyi
    Feltennéd a hangfelvételt a netre?
     
  15. #19
    zsil
    2010.08.10. - 14:54

    Előzmény:
    #0 krisztoforo48
    Én hallottam tegnap este.
    Valóban tisztázódik. /Nem leszel boldog tőle/.
     
  16. #18
    majimi
    2010.08.10. - 13:01
    Először is meleg szeretettel gratulálnék a Heti Válasznak a cikk stílusához.Vágjanak még egy kicsit a lovak közé,mert még van mit tanulni a Blikk és a többi szenny laptól. De az irány jó csak így tovább !!
     
  17. #17
    jakabaa
    2010.08.10. - 12:08
    dzsingisz,
    Hitlert a Düssledorf-i Német Vállalkozói Egyesület bérelte fel és pénzelte, hogy a Komm. Internacionálé és a Szoc.dem Párt által előrevitt szovjetesedés helyett a tönkrecsinált Németországban ne az legyen, mint a szinte szomszédos és 1932-ben már barátinak (közös cégek, ásványimport, stb.) számító SZU-ban.
    Az általad vélt helyzet úgy írható le, hogy még egy ember se ért mindig mindenben önmagával egyet, kettőnél már gyakoribb, hatalom ígérete esetében még több a vagdalkózás. Lesz az még a Fidesznél is, ha hat jakabaa 1. tétele: Feszültségnél jön a kisülés, az áramütés. De ne legyen igazam, és haggya OV-t az IMF hatni.
     
  18. #16
    arinap
    2010.08.10. - 11:41
    vagy KAP két sallert a kocsmában is aztán eldől,mint a liszteszsák. :-)
     
  19. #15
    zsil
    2010.08.10. - 11:40

    Előzmény:
    #13 ZETA73

    „üres kalász fenn tartja a fejét” .
    ***
    Találó!
     
  20. #14
    arinap
    2010.08.10. - 11:37
    "Az eddig látottak alapján nekem is az a véleményem,hogy az Országházban nem megfelelő a viselkedése Zagyvának és árt a Jobbiknak,de a többit fenntartom!"


    Az a helyzet egyébként, hogy ez a Jobbik hangja.
    Majd, ha nem tetszene nekik, akkor más stílusban beszélne az biztos!
    Valóban kocsmába illő a stílustalansága.
    A legszomorúbb az, hogy nem tanult meg illően, tisztességesen beszélni és úgy látszik kevés a szókincse, hogy megfelelő módon és szép magyar szavakkal fejezze ki magát.
    ..hogy úgy mondjam.. parlamentben ülő ember (mert képviselőnek nem mondanám, ugyanis kit képvisel az ilyen?), akik miatt ott lehet azok bizonyára maximálisan elmarasztalják ezen stílustalanságát és bunkóságát.
    ..vagy mondjon le és menjen a kocsmába ott talán egy darabig elviseik az ilyen szövegét amit megenged magának.., vagy két sallert a kocsmában is aztán eldől,mint a liszteszsák. :-)
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 33 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés