A tisztavatás tanulságai, avagy miért kell tartani egy hagyomány felújításától?
Pierre Joxe, francia szocialista politikus emlékirataiban felidézett egy kis történetet François Mitterrand államfőről. Történt, hogy a kilencvenes évek elején honvédelmi miniszterként szolgáló Joxe és köztársasági elnöke egy fontos katonai bázist látogatott meg. Vendéglátóik kitettek magukért, a magas színvonalú díszszemlén a hadilobogók bemutatásakor az elragadtatott Joxe odasúgta főnökének: "Mennyi dicsőség tapad ezekhez a zászlókhoz!". Mitterrand hidegen végigmérte beosztottját, és csak annyit mondott: "Miniszter úr, a köztársaság zászlajai közül ismer akárcsak egyet is, amely ne lenne dicsőséges?"
Két szocialista politikus, akiknek fontos volt a hagyomány. Akik nem felesleges bohóckodásnak tekintették a hazájuk szolgálatára felesküdött katonák parádéját. Akik - mivel ismerték és tisztelték a történelmet - tudták, hogy jelképek, hagyományok, rítusok nélkül még a legerősebb közösség is egymást cinikus gyanakvással szemlélő egyedekre esik szét. Egy atomjaira hullott, múltat nem ismerő, jövőre vállat rándító, embertársaiban csak ellenséget látó társadalom pedig nem csak nagy tettekre nem képes, de a mindennapi életet is elviselhetetlenné teszi.
Úgy látszik, a mi fertályunkon nem mindenki érti ezt a leckét. Amikor kiderült, hogy az idei tisztavatáson - a dualizmus és a két világháború közötti időszak hagyományát felújítva - az esküt tett ifjú hadnagyok és főhadnagyok kardrántással erősítik meg fogadalmukat, Keleti György korábbi szocialista honvédelmi miniszter egy nyilatkozatában arról elmélkedett: vajon hogyan fognak majd kardot rántani a szoknyát viselő hölgyek? Szerinte zárt alakzatban nem lehet a műveletet elvégezni; a politikus "az ünnep méltóságát" féltette a "hadonászástól". E nyeglének ható fejtegetés aligha ruházati vagy szervezési megfontolások miatt született. Sokkal inkább az emberiség történetét egyes vonalú fejlődésnek gondoló, s minden múltbéli emléket, hagyományt gyanakvással fogadó szemlélet különösen leegyszerűsített, amolyan magyar baloldali változata.
Nos, tegnap lezajlott a nagy esemény és semmilyen baleset nem történt. A tiszthölgyek a szabályzat által előírt második ruhadarabot, a nadrágot viselték és könnyen ment a kardrántás is. Az eskü alatt az arcokat figyelve, majd a nyilatkozatokat hallgatva számomra egyértelművé vált: a régi szokással kibővített fogadalom az ifjú katonák életének egyik legemlékezetesebb pillanata lett. Őszintén bukott ki a megszólaltatott, tavaly felavatott mélységi felderítőből: nagyon sajnálja, hogy neki 2009-ben nem volt lehetősége szablyával az oldalán esküt tenni.
A francia alpesi vadászok többi csapattesttől különböző, féltékenyen őrzött díszlépése, az amerikai West Point hadiakadémia magyaros zsinórzatú egyenruhája éppolyan fontos hagyomány ezen országok katonáinak, mint a mieinknek a huszármítoszból eredeztethető kardkultusz. De - hogy ne csak a katonaságnál ragadjunk le - a sienai lóversenytől a német sörfesztiválokon át a magyar táncházakig a nyugati civilizáció olyan hagyományokat őriz, amelyek a "progresszívek" számára lehetnek a szablyarántáshoz hasonlóan nevetségesek és idejétmúltak, esetleg gyanúsan „klerikálisak". Csakhogy otthonossá alakítják az életet és (a globális uniformalizálódás korában) könnyen azonosíthatóvá teszik a közösségeket.
Úgyhogy még több hadonászást, ha kérhetném.
- cikk értékelése /jegyzet/kard-ki-kard-meg-tobb-hadonaszast-ha-kerhetnem-31396/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 45
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #30
- Zokni
- 2010.08.24. - 14:10
Előzmény:
#0 bicnicc
Kedves Bice!
A XIX. században állítólag egyszer felborult az újpesti komp, tele vásározó kofákkal. És a szerencsétlen asszonyságok, az akkori divat szerinti sokrétegű szoknyákban lebegtek a lassú sodrású vízen, hangosan rikácsolva, mint amolyan jajveszékelő emberi káposztafejek.
Ez mára már elég vicces kép. Akkor most csináljunk belőle hagyományt? -
- #29
- Zokni
- 2010.08.23. - 11:09
Kedves Szerző!
Ha az emberek egy nagyobb csoportja (mint az egész világ), életét úgy éli le, hogy az esetek többségében NEM használ kardot, akkor eléggé bizarr látvány, ha egyesek azzal hadonásznak a nyílt utcán. De ha ez bárkinek - pl. Önnek - "otthonossá alakítják" az életét, hát legyen...
Viszont felmerül a kérdés, hogy ahogy egykor, az idézett dicsőséges korszakban (gyakran kard által ontva) "vért kívánt" egy halovány mosoly is, pl. a másik, nem alkalomhoz illő "kamáslija" felett, akkor muszály a mi dicsőséges seregeinket mindjárt az első harci gesztusukkal nevetségessé tenni?
Üdv!
Párbajképes Zokni -
- #28
- juli61
- 2010.08.22. - 11:12
Előzmény:
#0 feketeöves
Ja majd elfelejtettem, mikor és hány évig volt katona? (elnézést magától kérdezném feketeöves fórumozó társunk) -
- #26
- juli61
- 2010.08.22. - 10:25
Előzmény:
#0 feketeöves
Fenyegetésről nem volt szó közöttünk, mert akkor a tiszteket is kár kiképezni több évig kit rendeznek kit tanítanak , ha készen vannak tanulmányaikkal, elmennek más problémás területekre és ott jó pénzért védik a másik államot -sokan szolgálnak külföldön jó pénzért.
-
- #25
- torocsik
- 2010.08.22. - 10:22
Keleti György???
Még 1989-ben!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Azt mondta Bolgárnak a"magyar rádióban"
"Magyarország legynagyobb ellensége a NATO......"!
Az ilyen ember ne dumáljon,inkább a lányát nevelte volna meg,még ahhoz sem értett,nem hogy egy hadsereghez! -
- #24
- lux
- 2010.08.22. - 10:19
Előzmény:
#0 feketeöves
Ááá senki, csupa jó szomszéddal vagyunk körülvéve, mindegyik imád minket (az utolsó darab földünkig), mint a történelem bebizonyította és egyiknek sincs hadserege ugye. -
- #23
- burnaby
- 2010.08.22. - 04:36
ITT CSAK ANNYIT JEGYZEK MEG 9-DB-TOLTENY KILOVESE A KIKEPZES ALATT NEM HISZEM HOGY EGY KATONAI EREJU KIKEPZES IS LETT VOLNA ANNO.
DE LASD .
1,FRANCIA IDEGEN LEGIO.
2,AZ ANGOL KIRALYI KULON EGYSEGE A NEPALI SERPAK,ENNYI.
EZEK KI KEPZETT EMBEREK A AMERIKAI TENGERSZ GYALOGSAG EZEKNEL CSAK JELENTHET.
GT.VCR.B.C.CND. -
- #22
- plébános
- 2010.08.22. - 04:30
Hallottam régen:nagy sereg fegyverkezik,kis sereg öltözködik.A képeket nézve /TV./,bizony,ne- héz nem ezt megállapítani a magyar seregről. -
- #21
- juli61
- 2010.08.21. - 22:13
Előzmény:
#0 feketeöves
3 évig sem 2 évig sem 1,5 évig sem 1 évig sem kellene katonának bevonulni, de valamilyen kiképzésen nem kellene átesnie úgy ahogy Svájcban teszik? (Svájc nagyon modern haditechnikával rendelkezik, de kiképzi fiataljait) Mert akármennyi a tiszti állomány, azért egy modern hadseregnek is szüksége van alap-kiképzett katonára, aki tartalékosként valamennyi ideig a hazája rendelkezésére kell, hogy álljon?! Most semmi ilyen nincs, csak a tiszti képzés!
Egyébként a magyar hadseregről, mint a haza védelmét ellátóról nem sok jót hallottam, finoman mondva le vagyunk gatyásodva! Vagy rosszul tudom, mert hadititok? -
- #20
- gizinéni
- 2010.08.21. - 22:04
Sajna a hadonászáson kivül nemigen maradt más.
Se pénz se paripa! Hagy hadonásszanak! (csak meg ne vágják magukat) -
- #18
- kollega
- 2010.08.21. - 19:14
Lesz itt még több bohóckodás is.Csak várni kell.Hende fogékony az ilyen cselekményekre. -
- #17
- czippfe
- 2010.08.21. - 18:16
Kell is ez a nagy kardráncigálás,hagy érezzék "katonának"magukat a fiúk!
Volt beosztottam fiát mérnök hadnaggyá avatták,olvasom a kinevezési parancsát,majd hanyadtdobtam magam:őrszakasz parancsnok!
Ezért kell mérnök hadnagynak lenni, anno egy hivatásos őrmester kiválóan ellátta ezt a feladatot.
A zászlóaljparancsnok valószínűleg tábornok lehet!
Dicséretes pályává züllesztették! -
- #16
- olvaso9
- 2010.08.21. - 17:57
A cikk egy katonai eskütételi hagyomány felújításáról szól - szépen, okosan, az ellenérveket is megválaszolva. A hagyomány attól hagyomány, hogy ragaszkodnak hozzá, hosszú időn át követik - sajnos, ez nálunk történelmi okokból nem így alakult. Példa erre akár a katonai egyenruha is - jó lenne ebben már megállapodni (amit persze apró részleteket tekintve lehet módosítani viselőik igénye szerint, de nem a kormányváltások szerint). Várjunk egy kicsit, hogy ez a régi-új szokás beválik-e - a véleményekből ítélve pozitív a fogadtatás.
Úgy érzem, mi sokszor a külcsínre több gondot fektetünk, mint a belbecsre (nem becsülöm le a tisztavatás koreográfiáját, de ez mégiscsak formaság, mégha megvan a maga szerepe, jelentősége). Ezért találtam újszerűnek, reálisnak a honvédelmi miniszter beszédében azt a részt, amelyben egyes laktanyák elhanyagoltságáról, a tisztek megbecsültségének hiányáról beszélt. Ezen bizony nehéz lesz változtatni, mert ez is költségvetési kérdés s az állam bácsi zsebébe sokan szeretnének belenyúlni...
Egy-fő-építész fórumtársunk megjegyzését is érdekesnek találtam, valóban felosztható a társadalom élősködőkra és áldozatvállalókra... megjegyzem, plasztikusan, gondolatébresztően ír erről (bebetonozott magyar kasztrendszert vizionálva) Fritz Tamás a MN mai számában... -
- #15
- blasy
- 2010.08.21. - 17:50
"Úgyhogy még több hadonászást, ha kérhetném."
Ablonczy Úr!
Az én apai és anyai nagyszüleim családja a 2. világháborúban elesett családtagok közül 5, azaz öt tartalékos tisztet és tiszthelyettest, továbbá 3, azaz három egyszerű bakát tart nyilván és őrzött meg az emlékezetében. Családok ezreinek van ilyen vesztesége. Mind tartalékosok voltak, hivatásos egy sem akadt köztük. Közülük egy halt meg hadifogságban, nem akadt köztük egy sem, aki hadbírósági ítélet fosztott volna meg az életétől. Elestek, megsebesültek, belehaltak sérüléseikbe. A Horthy tisztikar - értem ez alatt a hívatásosokat - döntő többsége a németekkel szimpatizált. Gondolom ezt a mondatomat nehezen lehet vitatni, mert történészek állítják, nem én.
A kardrántással megerősített eskü szöges ellentéte annak, ami a német megszállás kapcsán tettek, pontosabban nem tettek. Kérném Önöket, hogy elégedjenek meg némi sarkantyú pengetéssel, ne akarjanak még több kardrántást. Ha sokszor és sokan rángatják kardcsörtetés lesz belőle, s ennek következtében most is,- mint történelmünk során annyiszor - ellenfeleink szétrúgják a farpofánkat. Elődeim, ha úgy tetszik családom korábbi hősei feljogosítanak arra, hogy a pics@ba küldjek mindenkit, aki soraimért száműzne hazámból. Egyszerűen nem óhajtom, hogy seggfejek hőzöngése következtében családomból, barátaim közül, ismeretségi körömből bárkit is elveszítsek. Az esetleges áldozatok névsorában törpe kisebbség lenne a hivatásosok száma a tartalékosokéhoz viszonyítva. Civilként egyet tehetek: szóban és írásban kifejteni nemtetszésemet. Az (eredeti!) Szent Korona jelenléte ellen szavam sincs, sőt, egyetértek vele -
- #14
- egy-fo-epitesz
- 2010.08.21. - 17:26
Előzmény:
#10 peep
Totális tévedés áldozata Ön.
Nem jól osztja két részre a magyar társadalmat.
A fidesz-kdnp kontra mszp-bolsi megosztás nem csak azért butaság, mert álságos, hanem azért is mert "csak" 2-3 millió szimpatizánst fed le.
Javaslom a függőleges megosztó vonal helyett a vízszinteset
Na ez már a teljes országot tartalmazni fogja.
A fent= (állati társadalmakban un. here) elit pár tiz ezer léhűtő, haszonleső ÉLŐSKÖDŐK, akik pillanatnyi egyéni (vagy párt) érdekeknek alárendelve a rendszertől elszívják az energiákat (értsd pénzt vesznek ki, lopnak csalnak hazudnak), ismérveik
-a játékszabályainak teljes "átértelmezése" (etika, erkölcs teljes hiánya), a jog csavargatása kényükre kedvükre
-az (épp divatos) elveket szórja a szájuk, de vigyázat közben a kezüket kell figyelni, azaz az elméletek szintjén minden szépen működik, a gyakorlatban minden elvet leszarnak. Ezt a magyar kifejezően úgy mondja: "bort iszik és vizet prédikál".
A lent, a szerencsétlen dolgozó, aki az elveket komolyan véve (betartva a szabályokat), a társadalom fenntartása érdekében mindent megtesz, a nemzetet és más közösségeket komolyan gondolva, az említett játékban ÁLDOZATOKAT HOZNAK.
Ez a vízszintes vonal, mindenen átmegy. A pártokon is. Azokban is a vonal alattiak rendszerint az elveket komolyan gondolják. stb
Javaslom az Ön figyelmébe, hogy nézzen meg pár kísérletet a két csoport létrehozásával a szembenállás, ellenségkép mint a saját csoport erősítő eszköz (piros és narancs sapkások... illetve rab-börtönőr kísérletek). Ez egy tudatos játék. A játékszer: Ön. -
- #13
- Rettenetes
- 2010.08.21. - 15:17
Előzmény:
#0 bendeguz1
Miben nem mondott igazat Tobruki? Stumpf megfelel a feltételeknek? Ja, ha nem, akkor módosítjuk az Alkotmányt....A jegybank elnök kinevezési idejét, illetve a juttatás mértékét a vezíretek eszelte ki....nem baj, hozunk új törvényeket... Már arra várok, hogy húsz évenkénti parlamenti választások, királyság, orbánság, stb. köszönt rátok...megérdemlitek.... -
- #12
- imperative
- 2010.08.21. - 15:11
Előzmény:
#0 feketeöves
"Amikor az amerikai támaszpontról műholdon keresztűl tudja bombázni az afgán határt egy katona aki nem is pilótatiszt!"
Akkor miért a sok civil áldozat????
(esküvői menetek, temetések, stb. stb.)
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Hogyan lehetne növelni a szervátültetések számát?
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
