A területfoglalási kérelmek fölösleges részéről való lemondás remek alkalom lenne a kormány számára, hogy érzékeltesse: az a bizonyos, az a szépséges nevű, a konszolidáció, na, az tényleg elkezdődött. Ja, és polgárháború sem törne ki március 15-én.
Konszolidáció. Annak az időszaka következik mostantól állítólag, ami valami olyasmit jelenthet, ha jól olvasom a kormányközeli szájak mozgását, hogy a tenyérbe mászó stílus és mellébeszélés nem feltétlenül lesz előírás még értelmes döntések kommunikálásánál is. Plusz nem borzolják majd az ország népének (ezt mondjuk kevésbé érdekli) és a világ közvéleményének (ezt túlzottan is) idegrendszerét olyan unortodoxiákkal (ejtsd: új, sehol a világon eddig nem alkalmazott eljárás, amit a világon azért nem alkalmaznak sehol, mert teljesen értelmetlen, hasznot senki, még előterjesztője számára sem hajt), mint mondjuk adónemek kétharmadba betonozása. Arra mondjuk még érdemes lesz odafigyelnünk, vajon befut-e a regisztrációs „cenzus" ötlete, már hogy csak azok szavazhassanak, akik jóval előtte jelezték ebbéli szándékukat (méretes nemzetközi demokráciaféltő hisztit borítékolhatunk erre az esetre is), de sok ilyen borzongatós téma idénre valóban nem maradt már, miért ne jönne hát a konszolidáció?
Ha viszont tényleg van ilyen politikai szándék, akkor azt nem ártana jelezni is a kormány és a Fidesz minden jelentős szereplője felé. Lassú volt a postagalamb, vagy akkor talán még meg sem született az irányváltós döntés, fene tudja, mindenesetre néhány hete, még erőteljesen a régi logika alapján, Budapest minden tömeggyűlésre alkalmas közterét több évre előre lefoglalta a Fidesz, a kormány és a fővárosi önkormányzat - az összes nemzeti ünnepre.
Március 15-re is, tehát. Az a szép, ma még távoli tavaszi nap pedig nem csak azért foglalkoztat most engemet, mert rohadt hideg van (minden idők legmodorosabb publicisztikai fordulatával: „Támad Tél Tábornok!") és alig várom már, nem is csak azért, mert Tamás Ervin is erről a témáról írt ma a Népszabadságban, hanem bizony azért is, mert megnéztem, mi történt tegnap az Új Színház előtt.
Toleranciabajnok dj-k tehették fel réges-rég agyonkarcolt lemezeiket, amelyek egy mesterien kivitelezett főpolgármesteri pr-akció következtében egyre trendibb hanghordozóknak számítanak megint. Akik számára meg fülsértő a recsegésük, azok is kivonultak, zsidózni előbbieket, mer az jó. „Nácik, haza!"-„Zsidók, haza!" - üvöltözték egymásnak teli torokból, pedig itthon voltak mind, sebaj, ez van, eddig menetrendszerű a történet. Csakhogy.
A rendőrség még egy ilyen viszonylag kis tüntin sem volt képes megakadályozni, hogy percekre össze ne keveredjen a két tábor és meg ne pofozgassák egymást pöppet.
És már itt is vagyunk március 15-nél, amely hagyományosan a tömeggyűlések ideje, tavaly például e pirosbötűsön a Milla rendezvényén jelentek meg tízezrek - utálni a kormányt. No, ha idén minden köztér a Fideszé és csatolt részeié, gondoljuk, hogy akkor majd inkább otthon maradnak és hüppögve nézik a tévében, milyen méltósággal tölti meg Budapest minden közterét a Békemenet kormánypárti közönsége?
Egyrészt: nem tölti meg. Tudom, egymillió, stb., de az egész város minden demonstrációalkalmas közterét akkor sem.
Azok pedig, akiknek ennek ellenére sem jut hely saját rendezvényre, föl fognak bőszülni. Nem kicsit. Nagyon. Bőven elég lesz annyi, ha kiírja a facebook-ra valamellikük: menjünk ki mi is, tapsoljuk meg Orbán Viktort. Tarlós Istvánt. Stb. Gyurcsány is menne persze rögtön, hívná Orbán-beszédet hallgatni az ő népét, a hitelesség avasi apostola még azt is hozzátenné, „méltósággal ünnepeljünk mind", blabla... Ugyanazon a rendezvényen ott találnák magukat kormánypárti és kormányellenes magyarok tömegei...
Persze a kormányzati szándékok bizonyára nemesek voltak, mégis jelezném: aligha ez vezet a nemzetegyesítés magasztos céljához. Ha már, sokkal inkább egy Charles Gati-féle polgárháborús forgatókönyv nyitóképét látom bele a sztoriba. Nem lenne békemenet, az biztos. És ugyan mi alapján választanák szét a tömeget a rendőrök, ha balhé van? Esélyük nem lenne.
Az ellenzéki tömegek részvételében ráadásul nem lenne semmi törvénysértő. Ahogy a fideszes térfoglalásban (szó szerint értendő) sincs.
A kisstílűség, a kicsinyesség ugyanis nem jogi kategória. De a böjtje megvan. Persze nem azért nem kell kicsinyesnek lenni, mert ilyen-olyan következményekkel járhat. Hanem mert csak. Mert nem szép dolog.
Itt lenne hát az ideje visszavonni a területfoglalások felesleges részét. Praktikus szempontból azért, hogy mindenki a saját közegében, biztonságosan, békében gyülekezhessen (jobb a békesség, igen).
Másrészt remek alkalom lenne, hogy a kormány érzékeltesse: az a bizonyos, az a szépséges nevű, a konszolidáció, na, az tényleg elkezdődött.
- cikk értékelése /jegyzet/mienk-itt-a-ter-45560/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 82
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #26
- aranyközépút
- 2012.02.13. - 18:52
"Repülőjáratokat indít Debrecen és London között június 18-tól a Wizz Air diszkont légitársaság - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere és Váradi János, a Wizz Air vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón a cívis városban."
Fogadok, hogy Kósa Lajos nem húz hasznot a MALÉV csődjéből! -
"Sokan még mindig nem értik, hogy a Fidesz, illetve a kormány lépései egyáltalán nem hebehurgya ötleteléstől indíttatnak, hanem nagyon is átgondolt lépések." - Nem tudom, hogy melyik a rémisztőbb?!
De az eredmény szempontjából szinte mindegy, hogy véletlenül, merő ostobaságból, vagy szándékosan lökik az országot a szakadékba. (Pl. a Malév megszüntetése, amely egy apró példa arra, hogy még ennek sem mérték fel a következményeit...)
Szóval, peer úr/asszony, egyre nehezebb védeni a védhetetlent, bár a hit sokáig elviszi meg a hívőket, de lesz egy pont, amikor nincs tovább... Jó lenne már őszintén beszélni, mert elég volt az Orbán/Matolcsy-féle szemfényvesztő dumákból. -
Ha így gondolja, ahogy írta, akkor ne riadjon vissza a következtetéstől: Ön és Orbán nem konzervatív polgári gondolkodók, hanem baloldali radikálisok.
A közélet gyökeres átformálása, és hasonló gondolatok bizony a forradalmi (ugye ismerős?) balodal narratívái. Pontosan, mint Gyurcsány. A XXI. századi magyar történelem tragédiája, hogy ez az egymást oly nagyon gyűlölő ember a legfontosabb dolgokban tökéletesen egyetért.
Annak, amit az Orbán kormány csinál, az égvilágon semmi köze nincsen a jobboldali konzervativizmushoz.
Kezdve a magántulajdon szentségének lábbal tiprásával, folytatva a jogállam leépítésével, és betetőzve a keresztény nyugattal való szembefordulással, és helyette a muzulmán/kínai/orosz nyitással. Ennek a polgári, keresztény gondolkodáshoz az égvilágon semmi köze.
Ez egy istentelen, az valláson kívül az ezeréves kulturális identitást is felrúgó eszme. -
- #23
- terla
- 2012.02.04. - 11:55
Peep, éles elme vagy, de most tévedsz.
SA írása nagyon fontos, alapvetően igaza van, de ő is csúsztat. A neonáci-nyilas banda agresszív, támadó fellépése nem azonos jellegű a (bármennyire idejétmúltnak tűnő) másik csoport fellépésével. Ők nem egy másik szélsőség. Minden normálisan gondolkodó ember elítéli a szélsőjobbot, az antiszemitizmust.
Mérsékelt konzervatívként számomra is bicskanyitogató a F. stílusa, és a betonba, alaptörvénybe öntött intézkedések.
Bármit hirdetett OV , nem lehet mindent a vezér habitusára hagyni. Belső és médiakritika nélkül egyre több a hiba, és rossz lesz az irány. -
- #22
- peep
- 2012.02.04. - 10:42
Egy politikai újságírónak, több mint másfél év után illene kiigazodni a kormányt adó párt(-szövetség) stílusát illetően - különös tekintettel a kétharmad adta magabiztosságra.
Arról nem is beszélve, hogy aki manapság politikai zsurnalizmusra adja a fejét, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy nem veszi tudomásul, figyelmen kívül hagyhatónak ítéli a kormányfő, Orbán Viktor habitusát.
Sokan még mindig nem értik, hogy a Fidesz, illetve a kormány lépései egyáltalán nem hebehurgya ötleteléstől indíttatnak, hanem nagyon is átgondolt lépések.
Azt gondolom, hogy a szeszélyesnek, átgondolatlannak érzett lépések a mindennapi sztereotípiáktól való eltérő jellegük miatt meghökkentőek.
Ideje lenne felismerni, hogy mind a Fidesz, mind Orbán politikai stílusára ezek jellemzőek.
De, ez nem új, ez így volt már 1998. és 2002. között is.
Kétségtelenül mindez irritáló lehet egy konszolidáció igényes elmének, de ne feledjük, Orbán egyelőre nem a konszolidációt hirdette meg, hanem a magyar közélet gyökeres átformálását, az elmaradt rendszerváltás befejezését.
Na, mármost, ha ez így van, márpedig így van, akkor mi a fészkes fenéért gondolja Stump András, hogy mintegy hirtelen megvilágosodásként a kormányzó erők a visszavonásokra adják a fejüket.
Éppen ezért, ennek a cikknek a mondanivalóját teljes mértékben feleslegesnek, szófia beszédnek tartom.
-
- #20
- geschteiner
- 2012.02.03. - 20:04
Ilyen írásokért mértékadó újság a Heti Válasz!Gratulálok,erről van szó! -
- #19
- basatu
- 2012.02.03. - 18:06
Előzmény:
#17 balogjan
Mond ezt saller &koki elvtársnak,vagy nem olvastad a Malév csődjét,tudod nem hátra lépett,hanem felrúgták! -
- #18
- pedroamigo
- 2012.02.03. - 11:19
Egyetértek, jó cikk!
András, tudsz Te szorosan a témáról is írni, nem pedig csapsz egyet jobbra és egyet balra mint amit mostanában prezentáltál. Annak semmi értelme ez pedig így jó ahogy megírtad! -
- #17
- balogjan
- 2012.02.03. - 07:56
Igen , ez egy ilyen egyszerű dolog, van amikor egyszerűen hátra kell lépni 1-2 lépést. Talán még olyat is lehetne mondani hogy " bocsánat tévedtünk". -
- #16
- spider
- 2012.02.03. - 07:09
"Toleranciabajnok dj-k tehették fel réges-rég agyonkarcolt lemezeiket, amelyek egy mesterien kivitelezett főpolgármesteri pr-akció következtében egyre trendibb hanghordozóknak számítanak megint. Akik számára meg fülsértő a recsegésük, azok is kivonultak, zsidózni előbbieket, mer az jó. „Nácik, haza!"-„Zsidók, haza!" - üvöltözték egymásnak teli torokból, pedig itthon voltak mind, sebaj, ez van, eddig menetrendszerű a történet"
A szerző téved, vagy szándékosan ferdít, mivel az a szabadcsapatokat nem illok erősen bírálni. A nácik tüntetése nem volt bejelentve, a másik oldal meg soha senkit nem akar megverni és nem is keveredik a nácikkal. Ez mentalitás, nevelés és jó izlés kérdése. A rendőrségnk meg mindegy. Sokan náci-pártiak, csak ruha tratja őket vissza.
Itt európai értelemben jobboldali konzervatív párt. 100 éve nem volt. A Horthy és a Szálasi-flék vállalhatatlanok.
Csak személyeket tudok felsorolni: Debreceni, Elek, Bajnai
-
- #15
- vitamin
- 2012.02.02. - 20:55
A szerző nem először, és remélhetőleg nem utoljára tér(t) el a szemellenzős és öntelt fidesznyik állásponttól, ami azt is jelenti - csatlakozva több hozzászólóhoz -, hogy sokunknak nem a jobboldalisággal, hanem a fidesz stílussal, és e stílus képviselőivel van bajunk. -
- #14
- smith
- 2012.02.02. - 19:38
"semmi törvénysértő. Ahogy a fideszes térfoglalásban (szó szerint értendő) sincs."
amikor kordonnal volt körülvéve a Kossuth tér az is a jog betűje szerint volt ott.
akkor volt némi felháborodás a szólásszabadság joghézagon alapuló adminisztratív korlátozása okán. ma fénykép kiállítás van ott, azért nem engedélyeznek demonstrációt.
változnak az idők. de nem nagyon. -
- #13
- basatu
- 2012.02.02. - 19:18
Hát igen ,előbb törvénysértések tömegei a fidesznyik részéről némi diktatúrával ,üldözéssel,zsarolással,kiéheztetéssel,kirablással,közben köpködés ,fenyegetőzés,nácizás,zsidózás,pofozkodás,rugdosás,végül csak el jutunk a fegyverekig,a lincselésig! Eszkalálni a dolgokat,ez a fidesz célja,akkor könnyebb lopni,félre állítani,eltüntetni,megölni az embereket,és bejelenteni a rendkívüli állapotot,mert csak úgy képesek a hatalmat meg tartani.Ja,hogy mit szól ehhez az unió,a világ? Nos ez itt a kérdés hogy ott kint meddig engedik elmenni ezt a szélhámos bandát? -
- #12
- koronaszep
- 2012.02.02. - 18:01
Stumpfnak respect, a konszolidációról, mint új kormányzati stratégiáról, pedig a régi vicc jut eszembe, miszerint :
" A házasság azért jobb az "agglegénységnél/vénlányságnál", mert keretei között sokkal könnyebb kezelni azon felmerülő problémákat, amik nélküle nem léteznének."
-
INa, pont ilyen, amikor egy kevéssé kiművelt fő próbál hozzászólni ahhoz, amiről fogalma sincs.
De javasolnám, csak úgy barátilag, előbb ügyelj a saját magyartalanságaidra és helyesírásodra, aztán köss a másikéba, mer így nagyon ciki, de télleg :-)
Tartalmilag, gondolom, lövésed sincs, butuska...
-
- #9
- wekker
- 2012.02.02. - 16:37
Megnéztem a tegnapi tüntetésről készített videó felvételt és a szerzővel azonos következtetésre jutottam. Óriási szerencse volt, hogy nem lett nagyobb baj. Hajszálon múlt. 22 éve megúsztuk, hogy a politikai demonstrációk nem követeltek halálos áldozatot. Ez óriási szerencse. Ne gondolja senki, hogy nálunk nem fordulhat elő...Sajnos, megeshet, még véletlen is. Provokációról (külső vagy belső) nem is szólva. Teljesen elhibázottnak tartom a 2006-os események állandó melegen tartását, mert az erősen fékezi a rendőrség fellépését. Aztán az sem okos, hogy a kormánypártok unottan nézik, hogy az ellenzéki pártok az utcára pozicionálják magukat. A válság sok embert sodor válságba, jelzik ezt a kilátástalanság miatt elkövetett öngyilkosságok is. A hatalmon lévőknek nem szabad durva sérelmeket okozni, mint pl. a belvárosi helyszínek lefoglalása. Ha valaki ezt külföldön elmeséli, nem kell Cohn-Bendinek lenni a budapesti kormány kritikájához. Egyetértek a szerzővel. -
- #8
- kgazda
- 2012.02.02. - 16:33
Előzmény:
#7 gaboca41
"...a kibocsájtó, vagyis a város "
Kibocsájtó=kibocsátó. Ennyit a hozzászólás hiteléről...
(Vagy tán a magyar helyesírás szabályainak alapos ismerete kizárja a pénzügyesi hozzáértést, mint olyant? És fordítva?) -
- #7
- gaboca41
- 2012.02.02. - 15:51
Előzmény:
#5 alkar70
"...kell..."- ez a kulcsszó, amit hiányolok a HV-nél (többiek ott vannak, ahol voltak: a bányászbéka ***-nél egy kicsit lejjebb). Csak egy példa. Hosszú cikk ír együttérzően (és tévedésektől hemzsegően) Lázár János "hősies" harcáról az Erste Bankkal., de egy szóval nem említi, hogy itt nem hitelről, hanem kötvényről van szó. Ez utóbbinál az összes feltételt (összeg, futamidő,kamatok, törlesztés ütemezése, stb.) a kibocsájtó, vagyis a város határozza meg, felajánlja megvételre.a bankoknak és valaki megveszi. Maga Lázár dicsekedett 2007.-ben, micsoda jó üzletet kötött, mert a svájci frankot forintra váltva és a forintot magasabb kamatra elhelyezve 1,2 Md Ft-ot kerestek. Ha ez is benne lenne a cikkben, mindjárt kicsit árnyaltabb lenne a kép.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Madridi trénertől tanulhattak a Puskás Akadémia testnevelői
- Időpont
- Ma: 16:03
-
A magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe - Ki lehet ő?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
